Téma: A Hírhedt

Kreszcencia 2011 júl. 10. - 18:38:29
(21/41)
*spoilert tartalmazhat*
számomra elég meglepõ volt az elején ez a film olyan szempontból, hogy azon kívül hogy a könyvet olvastam, a szerzõrõl, a személyiségérõl meg a könyv háttértörténetérõl semmit nem tudtam. és õszintén szólva a könyv alapján ezek szerint valami elhibázott asszociáció folytán az ’elbeszélõt’ kb. egy férfias férfinak gondoltam.:)
nekem daniel craig egyáltalán nem tetszett mint perry, de ez nem feltétlen az õ színészi kvalitásait minõsíti, inkább csak a könyv alapján szerintem abszolút nem illett perryhez, de nem csak mint karakter, szerintem ahogy a film felépítette perry személyiségét az eleve nem volt valami eltalált.
kíváncsiságból megnéztem utána a Capote c. filmet is, és azt kell mondjam hogy nekem az sokkal hitelesebb volt a könyvbõl kiindulva. Perry is, a film hangulata is és Capote is, szóval megértem a díjakat.
mondjuk azért azon elgondolkodtam, hogy oké, hogy elvileg ez egy non-fiction dokumentarista regény, de kíváncsi vagyok – látva pl. a perry és capote között kialakult helyzetet, aminek ha már a fele igaz – az író mennyire írta bele a saját érzelmeit. pl. érdekes, hogy perry a kivégzésén mindkét filmben teljesen mást mond, de egyikben sem kér bocsánatot, a könyvben viszont bocsánatot kér.
*spoiler vége*

mindenesetre a film elsõ felén nagyon jól szórakoztam, és szerintem toby jones is remekül játszik. ha nem olvastam volna a könyvet, lehet jobban bejön, de így számomra nem igazán fedte le a könyvet, ezért a végén inkább csalódás volt…
Segítõ Béka 2011 márc. 19. - 13:05:01
(20/41)
miért kell két filmet csinálni ugyanabban a témában?
a Capote is ugyanez, az 2005-ös, ez meg 2006-os.

ki érti ezt?
SJQ 2011 márc. 03. - 12:23:30
(19/41)
nekem kicsit kérdõjeles maradt a film!

1.- ez mondjuk az én hibám(bár hajnal3-kor, talán megbocsátható), a film végén mutatják azt a papírt amit az elején is,h elkezdte írni az új könyvet és csak a cím van rajta, de nem emlékszem mi a cím! Valaki leírná???!

2.- tényleg lassú, de talán kell is, viszont nekem kicsit kétségeket hagyott a film,h mi akar lenni a mondanivaló? (ami maga a könyv volt? hogy emberként mutatja be a gyilkost???)

3.- nem értem,h végül Pierre(hirtelen nem tudom,h írják itt a nevét-Daniel Craig) miért ölte meg a fiút és az apát? Az apja miatt volt ilyen "eszétvesztõ-kegyetlen"? Na és az sem igazán tiszta,h miért nem vittek vmi arcfedõt a rabláshoz? (gondolom ezért kellett meghalniuk az áldozatoknak)
vitkovits 2011 márc. 02. - 18:00:30
(18/41)
Megpróbálok fönnmaradni fél kettõig, akkor kezdi a "csiga". Hogy emberi idõpontban mit ad? Sorozatokat, sz'rokat.

Szerintem meg kéne cserélni, a sorozatfüggõk képesek lennének fönnmaradni eddei, vagy fölhúznák a vekkert éjjel egy órára!
juditpanda 2009 júl. 12. - 20:26:31
(17/41)
Egyértelmûen jobb film, mint a Capote, sokkal érzelmesebb, elgondolkodtatóbb. Tényleg lassú (amúgy a Capote is), de ez elkerülhetetlen a történetbõl kifolyólag. Máskülönben nem tudta volna rendesen ábrázolni a két ember kapcsolatának a kibontakozását.
Nekem hiányzott a történetbõl Capote életének bemutatása a történtek után. A dvd borítón ilyet írnak: "Mi történt a zseniális íróval, aki Truman Capote lelke mélyén rejtõzött? Ez a film választ ad a kérdésre." Nos, szóval nem adott választ a kérdésre. Én azt olvastam, hogy teljesen szétesett, elzüllött. Volt erre némi utalás a végén, de igazából nem vitte végig.
Toby Jones jobban elkapta a karaktert, mint P.S.H, szerintem jobban is hasonlított Capote-ra, Daniel Craig is klasszissal jobb, mint a Capote Perry Smith-je, õszintén szólva arra már nem is emlékszem, pedig késõbb láttam.
Denis 2009 jún. 15. - 19:21:12 Előzmény Jozefa
(16/41)
Szerintem is nagyon szép film.
Lehetne akár a Túl a Barátságon 2 is, de teljesen más téma a két film, de egy közös, hogy író és elítélt egymásba szeret, mondjuk a túl a barátságban két cowboy szerelme bontakozik ki fent a hegyen.
Nekem mindkét film a kedvenceim között szerepel.
Jozefa 2009 máj. 19. - 11:53:01 Előzmény adeladel
(15/41)
Miután nézegették egy sort az akasztófát, meghozták az elsõ elítéltet, Dicket. Dick az utolsó szó jogán azt mondta, hogy nem haragszik, mert egy sokkal jobb helyre küldik most õt, mint ez a világ. Ezek után felvitték a lépcsõn, és felakasztották. Az orvos negyedóránként vizsgálta, hogy él-e még, de még 1 óra múlva is lélegzett. Aztán mikor már nem, akkor levágták a kötélrõl, és nagy puffanással a földre esett. Trumant már ez is eléggé megviselte. Mindeközben Perry kint várt az õt szállító autóban. Ekkor került sor õrá. Õ nem mondott semmit az utolsó szó jogán. Truman nem bírta végignézni az akasztását, úgyhogy kirohant sírva az esõbe. Utólag a társaságban azt mondta, hogy Perry bocsánatot kért. A társaságbeli barátai elõtt úgy tett, mintha mélyebben nem kavarta volna fel ez az ügy, de otthon, mikor egyedül volt, Perry cuccait nézegette sírva (mivel Perry mindenét ráhagyta), pl. a gyerekkori rajzait. A végén még megszólalt Truman néhány barátja, mint egy interjúban (ahogyan korábban is be voltak vágva ilyen megszólalások), legvégül Nelle Harper, aki azt mondta, hogy Truman ezután a könyv után már semmi nagyot nem alkotott, élete végéig elélt ennek a jogdíjaiból, és hogy igazából aznap 3 ember halt meg a bitófán.
adeladel 2009 máj. 13. - 14:00:10
(14/41)
Felvettem a filmet, és most néztem meg. Sajnos lemaradt a vége. Feltételezhetõen sokminden nem történt, épp elbúcsúztak, és Capote az akasztófát nézegette, mikor nálam megszakadt. De ha valaki összefoglalná, hogy mirõl maradtam le, hálás lennék.
Denis 2009 máj. 12. - 11:23:26 Előzmény q22
(13/41)
Sziasztok.
Ez a film nagyon szép film.
A gyilkost megpróbálja emberi oldaláról megmutatni.
Az egyik gyilkos szerepében Daniel Craig szerepel, de a stáblistánál nem látom a nevét, pedig nem egy régi film.
Craignek nem csak a 007-es áll jól.
q22 2009 máj. 11. - 03:10:52
(12/41)
Én olvastam Hidegvérrel-t, szerintem ez a film tökéletes kiegészítése a könyvnek.
7/10
Dalilácska 2009 máj. 11. - 01:58:24 7/10
(11/41)
Én csak ezt láttam, de szerintem nem rossz. Bár a könyvre sokkal inkább kíváncsibb lennék, hiszen a könyvekbõl készült filmek általában eléggé kiábrándítóak szoktak lenni. Majd elolvasom egyszer.
kowalsky 2009 máj. 11. - 01:21:12
(10/41)
messze jobb a hidegvérrel.. fõleg capote figurája mérföldekkel. de az egész visz lüktet vezet, mintegy kiegészítve a könyvben olvasottakat látottakkal. ez meg mintha annak lenne másolata, olykor paródiája.
perry 2009 máj. 10. - 18:29:14
(9/41)
Igen ez így van az amerikai mozi versenyben és akkor van szerencsénk ha a két mozi közel azonos
kvalitású és mindkettõ a maga nemében értéket hoz létre.
Kétségtelen, hogy Philip Seymour Hoffman alakítása a Capote után készült A hirhedt, de mindkettõnek érdekes és sajátságos más és más irányba mutató a mondanivalója és a színészi megközelítése.
A Capote fõszerepe egy nagy ária nagy formátumú mûvésztõl, addig A hírhedt olyan mint egy jól rendezett színházi darab : csapatjáték.
Persze ehhez egy jó rendezõ is szükségeltetik aki
a mondanivaló érdekében nem hagyja, hogy olyan eszközöket használjanak színészei ami elvonhatja a nézõt a cselekmény "lüktetésrõl".
Toby Jones játéka más motivációjú és maga a mozi is az elején inkább egy társasági vagy társalgási pletyka szintjén mozgó film érzetét kelti, amint halad elõre a cselekmény úgy lesz egyre drámaibb és ütõsebb.
A Capote viszont sötétebb és egy tömbbõl faragottabb valamint Seymour jutalomjátéka.
Sokan szürkének és jelentéktelennek tartják A Hírhedt-t , pedig csak ok okozati összefüggéseket kutat és nem enged a hatásvadász képi megoldásoknak.
Mint írtam mindkettõ jó mozi, persze kinek - kinek ízlése és affinitása szerint, és ez tényleg egyéni.
Nyálon lõtt vágy 2009 máj. 10. - 07:03:39 Előzmény shdise
(8/41)
Miért, mit vártál egy életrajzi filmtõl?
4/10
shdise 2009 márc. 26. - 10:42:56 4/10
(7/41)
nos... ha nem munkaügyileg kellett volna néznem, biztos feladom már a 15.percnél... pedig a Gwyneth Paltrow által színesített kezdet egészen fellelkesített. Sandra Bullock, nem játszott, csak adta magát... Toby Jones magyarhangja pedig 30perc múlva az idegeimre ment... szóval erõs kezdésre gyors hanyatlás... 4/10, mert legalább képileg rendben van...
2/10
Gyuri04 2008 nov. 20. - 17:39:46 2/10
(6/41)
Borzalmasan unalmas film,egy percig sem köti le az ember figyelmét,na és Sandra..hozza az unalmas formáját,nem tartom õt jobb színésznek mint Chuck Norris-t.
Gudrun Störskij 2008 júl. 23. - 20:07:21
(5/41)
nincs valakinek véletlen felirata hozzá?
Demolition Man 2007 okt. 02. - 13:43:05
(4/41)
Nagyon jó film. És Sandra is fantasztikus ebben is.
csaysee 2007 aug. 16. - 09:33:47
(3/41)
Meg nem lattam de meg kell szerezzem jol hangzik :D
10/10
Marcellus 2007 ápr. 11. - 15:09:20 10/10
(2/41)
Köszi, hogy kitettétek Sandrához! <a target="_blank" href="http://sandrafan.uw.hu" title="http://sandrafan.uw.hu">sandrafan.uw.hu</a> !