Scorpion82 márc. 02. 08:56:09
(28/28)
Alaposan lehúzta a kritika annak idején, mert mindenki az első részhez hasonlította, amit nyilván nem lehetett felülmúlni. Pedig önmagában ez a film szerintem teljesen rendben van. Van saját "lelke", messze több, mint az első koppintása.
Az első rész 90-es évek beli, majdnem fekete-fehérben ábrázolt, lepukkant Detroit-ja után jól eltalált helyszín lett a disztopikus, beteges sárgás fényekben fürdő, füstös Los Angeles is. Vincent Perez kellően kattant és fenyegető Hollóként, Iggy Pop láthatóan lubickolt az al-főgenya szerepében. A főgonosszal nem voltam megelégedve, túlripacskodta a szerepét, de a végső leszámolást megelőzően elég keveset látjuk, szóval belefér.
Sokan a harmadik részt tartják az első után a legjobbnak. Ezt sosem értettem. Az már tényleg egy lélektelen cecculoidhulladék volt, annál talán az Edward Furlong főszereplésével lészült, már tényleg a videotékák alsó polcaira szánt negyedik rész is jobb.
1/10
etikett1 2019 nov. 16. - 11:34:42 1/10
(27/28)
Jó nagy baromság ez a film, idegsítő , nagyon hangos zene, képi világa a színekkel még hangsúlyosabbá téve az idegesítő zajos, nyomasztó képsorokat. A felvonuláson kívül nem is nagyon van halandó ember a filmben, még fikciónak is harmat gyenge. Ha elvonatkoztatok mind ezektől akkor sem jön át annyira csak az erőszak, ehhez nem meg nem kell ilyen film, elég ha kimegyek az utcára vagy a híradót megnézem.
10/10
Bionika 2017 júl. 27. - 13:28:10 10/10 Előzmény Bionika
(26/28)
Kieg: Nekem is ez a rész tetszett leginkább(igazából csak ez).
10/10
Bionika 2017 máj. 29. - 20:17:27 10/10 Előzmény trikaja
(25/28)
Az elsõ rész a közvélemény szemében egy remekmû, így elõször furcsáltam, hogy neked ez tetszik a legjobban. Viszont megnéztem a sorozatot és megértem a közvéleményt az elsõ résszel szemben. A harmadiknál(amit jobbnak mondanak, mint a második) majd elaludtam. A negyedik már egy kicsit jobban tetszett, mint a harmadik, de nálam még így is messze van a jótól. És így mostmár megértelek. Én is maradok a másodiknál, ahogy te is!
trikaja 2015 máj. 04. - 12:34:56
(24/28)
Nekem ez volt kiskoromban a kedvencem. Ezt az elsõ rész elõtt láttam és szerintem jobb is lett, mint az. Mondjuk ma néztem meg sok év után és a rendezéssel tényleg néhol bajok voltak, de az effektek és a hangulat még mindig ott van. Elég jó kis film, szerintem érdemes megnézni. A harmadik tényleg ratyi a negyedik meg egyszerûen sz@r, az elsõ nem tetszett.
cometzjeah 2012 ápr. 15. - 11:07:08
(23/28)
Nagyon erõltetett , teljesen a zseniális elsõ részre hajaz .De a nyomába se ér ..nem tudom mi értelme ennek ,hogy 3,4 meg mit tudom én hanyadik részeket csinálni ...Csak elrontja az elsõ rész hírnevét ...
3/10
Jagdglück 2009 júl. 23. - 16:18:49 3/10
(22/28)
Semmi értelme nem volt sztem ezt a filmet megcsinálni, és A holló 2 címen kiadni..ugyanaz minden, silányabban megcsinálva, valóban erõltetett.
offtopic
Ony 2008 aug. 18. - 21:18:00 Előzmény oldindianboy
(21/28)
hm...ezt csak az elsõ kommentem után olvastam el. (köszi:D)
offtopic
Ony 2008 aug. 18. - 21:16:02 Előzmény angellany
(20/28)
Én pont az egyet néztem meg. Azt is úgy hogy nõvérem barátjának báttya Brando Lee fan és megvan nekik dvd-n. szerintem király..!!!!:):P

a másodikat nem láttam, azt nem hallottam hogy van 3 is o.O
igazából a másodikat sem tudom nagyon hogy most mi van benne mert nem stimmel a színészgárda.
10/10
Ayrton Corvus 2008 aug. 18. - 19:31:18 10/10 Előzmény Ayrton Corvus
(19/28)
Én azt hittem ebben az országban szólás szabadság van. Mások vérig sértegethetnek emberek ezreit itt a Port Hu-n, az én hozászolásomat pedig moderálják. No Comment!
10/10
Ayrton Corvus 2008 aug. 12. - 14:38:28 10/10
(18/28)
Sajnos erre az oldalra is rengeteg senkiházi írt, nektek ***moderálva*** ( valószínûleg a felsorolásomból egy illik rátok) csak annyit mondanék ezzel az értelmi szinttel, a kocsmázáson és a kábítószer fogyasztáson kívül másra nem vagytok alkalmasak.
A Holló fórumban már röviden kifejtettem, véleményemet a második részrõl. Vincent Perez szenzációs, minden filmjében 110%-ot nyújt. Lásd Cyrano De Bergerac, Margó Királyné, Megtalált Idõ, A Púpos, Vágy Forradalma stb.
oldindianboy 2008 júl. 29. - 15:31:34
(17/28)
Önmagában ez a film nem rossz!
Ha nem lenne az elsõ (fõleg Brandon Lee halála miatt) kultikussá vált rész, akkor szerintem sokkal jobb megítélése lenne ennek a második Hollónak is.
De mivel ez egy második rész (folytatásnak nem mondanám, hisz a sztori ugyanaz, csak itt nem a szerelméért, hanem a fiáért áll bosszút a fõhõs) kikerülhetetlen, hogy mindenki az elsõhöz hasonlítsa.
Bár nem ismerem a filmek alapjául szolgáló képregényt, azt el kell ismerni, hogy csakúgy, mint az elsõ rész, ez is színvilágában, sötétségében, komorságában hozza a formát, csak már nem hat az újdonság erejével.
Nekem egyébként külön öröm volt Iggy Pop jelenléte a filmben!
Tehát szerintem ez egy bõven nézhetõ film, jó zenékkel, sötét hangulattal és viszonylag jó színészekkel.
Ami viszont valóban kalap kaki, az a 3. rész!
1/10
eszkep 2008 júl. 29. - 14:04:18 1/10 Előzmény CHRIS1
(16/28)
Nézhetetlen
CHRIS1 2008 júl. 24. - 01:39:19
(15/28)
Ez a rész nálam a béka s*gge alatt van.
A 3.rész még közel van az elsõ színvonalához, de ez!!!
10/10
angellany 2007 nov. 11. - 22:06:53 10/10 Előzmény dark_angel
(14/28)
Köszi a tippeket,rajta vagyok!
dark_angel 2007 nov. 09. - 22:25:14
(13/28)
én DC++-on keresztül töltöttem le,nem olyan jó minõségû,de pl torrent oldalakon biztos fönt van angolul
10/10
angellany 2007 nov. 09. - 10:01:10 10/10 Előzmény dark_angel
(12/28)
Igen én is mostanában az elsõt keresem csak alig lehet megtalálni..)).De igyekszem és köszi!!Mondjuk a youtuben néztem valamennyi részletet belõle.
dark_angel 2007 nov. 07. - 18:43:57
(11/28)
az elsõ részt mindenképpen nézd meg!!!a 3.ik kicsit béna,de a hangulatot nagyjából hozza,az se volt olyan rossz, a négyet nem láttam
10/10
angellany 2007 nov. 07. - 18:17:30 10/10
(10/28)
A Hollo2 az még jó de a 3 már túlzás nem?Meg 4..))
PEva11 2007 nov. 06. - 21:48:49
(9/28)
Vannak dolgok amiket nem kéne erõltetni. Ez a film is ilyen.