10/10
Vídia. 2019 dec. 04. - 22:21:24 10/10 Előzmény k11zoltan
(23/23)
"Nem volt rossz, de lehetett volna rövidebb. A kapitány elkövetett egy hibát, majd próbálta jóvá tenni."
ha hamarább kilőtték volna, rövidebb lenne a film..legközelebb Te kezeld a torpedóvetőket, mi meg jól megnézzük a fotelünkből azt is, majd aztán pontozunk...
9/10
Drizari 2019 júl. 18. - 18:39:33 9/10
(22/23)
A történet idején már dúl a Sztálingrádi-csata, és az USA kilenc hónapja belépett a három éve folyó világháborúba. A magyar hadsereg doni katasztrófája csak néhány hónap múlva "esedékes". Ezzel a felvezetéssel érzékeltetem a film történés idejét.
A film jól mutatta be az akkori (1942) helyzetet, hogy az angolok sumákoltak/titkolóztak. A filmben sejtetik, hogy a Laconia kapitánya "alól" a németek már elsüllyesztettek egy csapatszállító-hajót 1940. június 17-én, a Lancastria nevűt, fedélzetén 9000 brit katonával. Churchill hírzárlatot rendelt el, nehogy a lakosság bepánikoljon, és 100 évre titkosították a történetet. Jellemző, hogy a halottaknak és a hajónak csak 1969-ben emeltek emlékművet, a túlélők kezdeményezésére.
Ezért hagyatta sorsukra az angol parancsnok a német tengeralattjáróra mentett embereket, és rábízta az amcsikra az "eltűnt hajó" felkutatását, elhallgatva a tengeralattjáró jelenlétét. A reptéri amcsi ügyeletes parancsnok egyértelműen megkapta a pilóták jelentését: vöröskeresztet, mentőcsónakokat és a tengeralattjáró fedélzetén embertömeget látnak, és segélykérés jelzést ad a német tengeralattjáró. Ennek ellenére (le kell írni a nevét) Robert C. Richardson százados kiadta a parancsot: süllyesszék el a tengeralattjárót!
9/10
k11zoltan 2016 jan. 20. - 21:16:09
(21/23)
Nem volt rossz, de lehetett volna rövidebb. A kapitány elkövetett egy hibát, majd próbálta jóvá tenni.
Edmond Dantes 2016 jan. 19. - 10:02:01
(20/23)
Szívesen megnéztem, mert érdekelnek a valós eseményeken alapuló és nagyjából hitelesen feldolgozott történetek, noha kissé vontatott és hosszú, 1x2 órába belefért volna. Történetbe ágyazott dokumentarista/non-fiction film.
A Laconia-incidens https://hu.wikipedia.org/wiki/Laconia-incidens egy számomra eddig ismeretlen, ám mint kiderült, jelentõs epizódja volt a 2. vh.-nak, jelentõs jogi következményekkel. A fõhõs (Hartenstein) életérõl bõvebben itt: https://en.wikipedia.org/wiki/Werner_Hartenstein de ez utóbbi szócikk már ***spoiler***!
lonapost 2016 jan. 11. - 19:06:44
(19/23)
Nekem kifejezetten tetszik a film, alig várom a következõ részt. Erkölcsi dilemmát feszeget a film. A német hajóskapitány egyébként elmondta, hogy a háború törvényeit felülírja a tenger törvénye, és a nemzetközi segítségnyújtás kötelessége.Ennek megfelelõen cselekedett. Hát igen, nem úgy mint a britek...
olahmiki1959 2016 jan. 09. - 06:54:29
(18/23)
Nem nagyon értem a magas pontszámot.
Az elsõ rész nagyon vontatott volt, helyenként kifejezetten unalmas, azt remélem, hogy a második rész feszültebb, izgalmasabb lesz.
Cisco 2016 jan. 08. - 23:43:36
(17/23)
Sõt, Pompei után jön még Columbo is!
:D
Cisco 2016 jan. 08. - 23:39:22 Előzmény meher
(16/23)
Pedig a németek mindig szimpatikusabbak, mint a britek, különösen az angolok.
:)
fruska 2016 jan. 08. - 23:38:53
(15/23)
Felháborító hogy minden jó filmet éjjel adnak, de a sok szemetet az viszont fõ mûsoridõben. Tudja valaki hogy honna lehet esetleg letölteni, mert ez egy jó film.
Ráadásul az utána követezõ Pompei is egy fantasztikusan jó film.
offtopic
Varsányi Katalin 2016 jan. 08. - 21:03:58
(14/23)
A 2. rész január 15-én lesz!
Varsányi Katalin 2016 jan. 08. - 21:02:00
(13/23)
A 2. rész január 15-én lesz!
Lalyos63 2016 jan. 08. - 11:31:09
(12/23)
Ha valaminek van 1. része, akkor kellene, hogy legyen - szerintem - 2. is!(?) Akkor ez a film most egy "sorozat" elsõ része, vagy egy önálló dolog, vagy mikor lesz a folytatás, vagy...
olahmiki1959 2016 jan. 08. - 08:16:12
(11/23)
Próbáld meg valahogy felvenni, rögzíteni, és késõbb megnézni, amikor ráérsz.
Én a mai napig ezt csinálom, két jó minõségû videóm van, ilyen célra tökéletesen megfelelnek.
sophya 2016 jan. 07. - 17:39:47
(10/23)
Örültem volna, ha láthattam volna, de sajnos megint éjszaka kezdik vetíteni. Nem tudom, hogy dolgozó ember, aki kora reggel kel, az, hogy tudja megnézni az éjszaka kezdõdõ filmeket.
Jó lenne, ha a mûsorszerkesztõk gondolnának erre is.
Minden nap, kiszámíthatóan évek óta ugyanaz a mûsor a "királyi" adókon, ha véletlenül van valami érdekes, az biztos, hogy olyan késõre teszik, amit dolgozó ember nem tud megnézni.
10/10
koromiska 2013 jan. 30. - 16:14:43 10/10 Előzmény meher
(9/23)
1942 szeptemberében a német U-156 tengeralattjáró, Werner Hartestein kapitány vezetésével az Atlanti-óceánon megtorpedózta és elsüllyesztette a Laconia csapatszállító hajót, amelyen civil brit állampolgárok, valamint brit és lengyel katonák, és olasz hadifoglyok utaztak. A sikeres támadás után a tengeralattjáró ahelyett, hogy dolga végeztével hátat fordítana, a túlélõk segítségére siet.
meher 2012 jan. 31. - 23:17:04
(8/23)
Hát németeket még ilyen szimpatikusnak nem láttam :)
7/10
NADALFAN 2012 jan. 30. - 17:23:14 7/10 Előzmény fredi60
(7/23)
nagy kedvenceim a háborús filmek nem rossz ez se, de több akciót vártam ,inkább az emberi hozzálllásról szól a film!
10/10
fredi60 2012 jan. 19. - 21:12:45 10/10
(6/23)
Egyúttal emlékezzünk a Laconia parancsnokára, Rudolph Sharp kapitányra is, aki hajójával, a Laconiával együtt hullámsírba merült.
Különös eset, hogy Rudolph Sharp a szövetséges csapatok Dunquerque-i evakuálásánál is részt vett a Lancastria kapitányaként, mely hajót a hadmûveletek során a németek szintén elsüllyesztették.
http://en.wikipedia.org/wiki/RMS_Lancastria
10/10
fredi60 2012 jan. 19. - 20:43:26 10/10
(4/23)
Valahogyan a képek mindig lemaradnak :(

Elõtérben Hartenstein tengeralattjárója (U 156), távolabb a hajótöröttek egy részét átvevõ U 506, Erich Würdemann irányítása alatt.