Ne gratulálj, ezeket nem én írtam, csak bemásoltam (ugyan két kül. helyrõl, ezért voltak benne redundanciák). A hindu filozófia és világkép erõsen hatott a görög filozófiára, azon keresztül pedig a kereszténységre is. Ezért aztán a keresztények is sokszor csak szavakkal fogalmaznak másképp, de nem értik, mi is a kettõ közti különbség. Egyébként meg valamit más szavakkal megfogalmazni egyáltalán nem baj, sõt: azt jelenti, igazán megértetted azt a dolgot. Én inkább azokat a szélhámosokat utálom, akik eszetlenül mantrázzák a transzcendens szakzsargont, mintha attól megigazulnának.
Szóval: ha azt mondom - felelõsségvállalás, azt a kifejezést egy keresztény nem fogja a bûnbánattal azonosítani, noha ugyanazt jelenti; a bûnbánat ugyanis nem krokodilkönny, hanem annak az elfogadása, hogy semmilyen racionális indok sem menthet fel, nem háríthatok. És ha azt mondom: Jézus felelõsséget vállalt a világért, akkor is elszörnyülködnek: ugyan miért kellett volna felelõsséget vállalnia, õ nem felelõs semmiért. Õ nem felelõs? De hát akkor mégis kicsoda felelõs a világért, ha nem az Isten? Hiszen pontosan ez, a felelõsségvállalás a bizonyítéka Jézus Isten-voltának, és mi is kizárólag azért lehetünk képesek felelõsséget vállalni, mert Õ felelõsséget vállalt. Az Istenhez való megtérés egyetlen bizonyossága éppen ezért pont a felelõsségvállalás, azaz a bûnbánat.
Na látod – ezek a gondolatok pl. teljesen idegenek a hinduizmustól. Pedig nagyon fontosak, sokkal inkább, mint a teljességen való meditálás. Ha felelõsséget vállalsz, akkor tudod mondani: én voltam, én vagyok. Addig nem, mert addig tagadod önmagad, és azt mondod: én nem voltam, én nem vagyok.
A hinduizmus épp ezért egyáltalán nem is akarja megtalálni az ént, sõt elveszteni óhajtja. Az én nem számít, nincs személyesség. De a felelõsségvállalás hiánya, elkenése miatt nincs is szabadulás a szamszárából.

A két világkép különbsége csapódik le pl. a párkapcsolatokban is. Mivel a hinduizmusban nem fontos az én, a személyes felelõsségvállalás, ezért a hagyományos hindu házasság is személytelen, gyakorlatilag bárki bárkire felcserélhetõ volna. (Ugyan az orgiasztikus tantra szektának, eretnekségnek minõsül, de mégsem véletlen, hogy pont a hinduizmusból gyökerezett ki...). Ezzel szemben a Bibliában olyannyira személyes dolog a párkapcsolat, hogy csupán egyetlen története szól a "kiházasításról", annak szereplõje egy enyhén értelmi fogyatékos személy. Mindenki más ezt saját maga, egyedül és önállóan intézi. Sõt mi több: a Biblia még bombabiztos ismerkedési tippet is ad. :)
Ez egy apró, bár mégsem mellékes példa volt a két világ közti különbség érzékeltetésére.
A Biblia tehát nem törekszik a hiányérzet eltüntetésére; azt egyszerûen tudomásul kell venni. De ez nem jelent passzivitást – amit meg lehet változtatni, amit jobbá lehet tenni, azt miért is ne tennénk? Vagy miért ne kérhetnénk Isten segítségét, ha szükségünk van rá? Csak épp akármit is teszünk - az élet még ugyanúgy bajokkal terhelt marad.
Teremtmények vagyunk, akiknek léte korlátozott. Sajnos, hogy ez a helyzet, éppenséggel egyáltalán nem túl jó állapot, de tagadni egyszerûen ostobaság és önbecsapás. Buddha legalább ennyit felismert, és nem gondolta, hogy azonos volna az istennel, vagy hogy az élet nehézsége csupán illúzió, ami meditációval vagy aszkézissel megszüntethetõ. Kijózanító dolgokat tanított, a szélsõségesen szubjektív idealista alapállást némileg raionalizálta.
Más. A Biblia holiszta, a lelket és a testet nem veszi két különbözõ szubsztanciának, hiszen Jézus a testét adta a lélek üdvösségéért. A lélek és a test nem ellenségei egymásnak, az emberi személyiségnek, az énnek elidegeníthetetlen része a teste; a Biblia világképében értelmetlen a lélekvándorlás.
Most röviden ennyi.

Ez igen. Gratulálok, egészen jól bírod. Nem tudtam, hogy ez a hindu vallás tanítása. A forrásaim: Dethlefsen, Dahlke, Osho, Krishnamurti, Müller Péter, Eckhart mester, még Feldmár András is belefér a képbe.

1. A bûn nem a teljességrõl való leválás, sokkal inkább a teljesség létrehozására való helytelen kísérlet. Az ember legfõbb motivációja a hiányérzetétõl való megszabadulás, és ehhez a célhoz nem válogatunk az eszközökben. Van, amikor jó eszközöket választunk és van, amikor rosszakat; de ez nem jelenti azt, hogy képesek volnánk valaha is igazán átélni a teljességet. Tehát sem bûn elkövetése nélkül, sem azzal együtt. A hiányérzet az egyik legáltalánosabb emberi tapasztalás, enélkül nem is volna ember az ember. Freud szerint csak a magzat az, amelyik átéli az "óceánélményt", de a születéssel rögvest belekerül a hiányérzet világába, és kész. Nincs visszaút és nem is lenne értelme.
2. Amit leírtál, az a színtiszta hindu világkép, csak "egzakt" fogalmakkal, "tudományos" köntösbe öltöztetve, amivel Európában el lehet adni, mert számunkra a tudományos világkép a legitim; tehát, hogy valami legitim lehessen, egzakt szóruhát kell ráadni. (Mint a Kisherceg török csillagászára öltönyt, vagy a rózsaszín ház, mely csak akkor szép, ha százezer frankot ér. A szóhasználat számunkra egész világot közvetít. Néha fontosabbak a szavak, mint amit jelentenek... Szóval amit leírtál, az gyakorlatilag a hindu vallás tanítása. Kicsit hosszasan kimásoltam a Wikipédiából, hogy lásd a hasonlóságokat:

A világillúzió (májá) mögött rejtõzik a végsõ valóság, amelynek megragadásához meditációval juthatunk közelebb. A személytelen „Minden-Egy” létezik, akinek hatása csak a „máján” belül érvényesül. A kultuszok és rituálék csak lépcsõfokok az abszolút megértéséhez, amely maga túl van minden szón és gondolaton. Legfõbb cél a megszabadulás (moksa) és a szellemi megvilágosodás elérése. A cél a tökéletesség elérése az anyagi világ fokozatos elhagyásával. A szánkhja tanítása szerint, az anyagi létezéstõl függetlenül jelen van az univerzumban a tiszta tudat (purusa), melynek legfõbb feladata a felismerés. Mivel nem képes hatni, feladata a megfigyelésre korlátozódik, mintegy tanúként vesz részt a további eseményekben. Többféle purusa is létezik, ezek örökkévalók és változatlanok. A tudatnak egy illúziója, káprázata (májá) az, hogy õ irányítja a testet, vagy õ maga a test. Ez a tévképzet a tényleges oka a tudat szenvedésének. Az ember problémája tehát alapvetõen a tudatlanság: az ember tudatát az anyagvilág (materializmus) és a kettõsségek (dualizmus) illúziói uralják, önmagát a testével azonosítja, így az anyagvilághoz kötõdik. A karma törvénye a tetteit megtorolja vagy megjutalmazza, azonnal vagy egy következõ életben. A lélek 8 400 000 létformán át vándorol (transzmigráció), amíg emberi létformát ölt, amelyben az Isten-tudatot megvalósíthatja. Ha ez nem sikerül, visszaesik korábbi létformákba.
A valódi megváltás akkor jön létre, amikor a tudat megszabadul ettõl az illúziótól, és ráébred valódi természetére. Néhány darsana, így a jóga filozófusai úgy gondolják, hogy a valódi megszabadulást az ember csak isten (Isvára) segítségével érheti el. Isten itt egy felsõbb tudatként, felsõbb purusaként jelenik meg.
A nem dualista iskolák nem tesznek különbséget anyag és szellem között, sõt azt vallják, hogy a káprázat forrása éppen az, hogy különbséget teszünk e két minõség között. Szerintük a megváltás az a felismerés, hogy a mindenség a világlélek, az egyetemes tudat (Brahman) kivetülése. Az egyes purusák tehát lényegében azonosak Istennel.
A hindu vallásosság célja tehát hosszú távon a szabadulás (móksa) az anyagi lét korlátai alól, a karma törvényének hatálya alól és a szenvedésteli újraszületések létforgatagától, a visszaolvadás a személytelennek vagy személyesnek elképzelt Istenségbe. Az ember vallási önmegvalósítása (felszabadulása, valóságra ébredése stb.) így lényegében az Istenség önmegvalósítása, felébredése stb.
A hindu világkép elválaszthatatlan a hindu istenképtõl. Két nagy irányzat van. A panteista ("minden isten") irányzat szerint az Istenség és a világ azonos, tehát a világ lényei együtt alkotják az Istenséget. A másik alapvetõ, panenteista ("minden istenben van") irányzat szerint az Istenségben benne van a világ, de maga az Istenség több, mint a világ. A hindu emberkép is elválaszthatatlan a hindu istenképtõl. A panteista irányzat szerint az ember lélek (átman), akinek teste van. Az ember az Istenség (Brahman) része, amint egy csepp a tengeré. Ugyanaz a lélek (értsd: egy személytelen, változatlan, örök istenrészecske) van benne a démonokban, az állatokban vagy a növényekben, tehát az emberben levõ lélek azonos az Istenséggel. A panenteista irányzat szerint is az ember lélek (dzsiva), amelynek teste van. Parányi személyisége az Istenség személyiségének a része, de azzal nem azonos; az emberben egyszerre létezik az egyéni lélek és egy ún. "Felsõlélek", amely tkp. maga az Istenség.
Mivel az Istenség a hindu szemlélet szerint túl van a gondolkodás kettõsségein (pl. igaz vagy hamis?), misztikus megtapasztalása érdekében az értelmet ki kell kapcsolni, meg kell haladni. Ez az antiintelektualizmus ("Ne gondolkozz, csak meditálj!")
A Karma mint tett és cselekvés, a hálóra felfûzött létezõk kölcsönhatása, amely az ok-okozati összefüggések végtelen láncolatát hozza létre. Az „élõ” e létfokozatok egyre magasabb szintjein haladva tapasztalja meg a teljes Létezést, ismeri meg a Mindenséget. Erõfeszítéseket tesz, karmája szerint él, lázad vagy beletörõdik sorsába, de lelke visszavágyódik a karma nélküli világ örökkévalóságába. A karmából tehát cselekvéssel nem lehet kiszabadulni, mert az csak újabb karmát teremt; a szabadulás útja a nem-cselekvés.

Nem tudom van-e Jézus-hit. A bûn szerintem a polaritás világa, egyidejûleg az ember a lehetséges alternatívák közül egyet választhat, ezáltal elutasítja a másik lehetséges alternatívát, így a bûn a teljességrõl való leválás. Ez a megismerés ára. A szubjektum-objektum világában van megismerés. Az ember egyszerûen a poláris elme áldozata. Ez van.

Pont itt és ezért fontos megérteni a korlát, a korlátoltság jelentõségét. A bûn oka mindig valami korlátozás - ezért a bûnbõl való megváltás = a korlátoktól való megszabadítás.
A megsemmisülés vágya is valamiféle negatív megszabadulásban való reménykedés, ilyen módon tehát a materializmus is kívánja a korlátoktól való megszabadulást.

"ezen a planétán a Jézus-hit szerinted mégis mikori keletû."
A Biblia szerint az elsõ számonkéréskor Isten megígérte a megváltót. Így vagy úgy, a téma folyton elõkerült - az erre való utalásokat messiási próféciáknak nevezik. Addig is, "átmenetileg" bevezették a bûnért való áldozat szokását - tehát az állatáldozat a megváltásban való reménységet fejezte ki. A megváltásban más vallások is reménykedtek - az iszlám a megváltót mahdinak nevezi, de a hinduizmusnak is van megváltásban reménykedõ irányzata. Az ebben való hit szükégszerûségét Péter fogalmazta meg a legegyszerûbben. Amikor a tömeg elhagyta Jézust, õ megkérdezte a tanítványait: Ti is el akartok menni? Péter azt felelte: Uram, hová mehetnénk.

Amire te gondolsz, az az Isten. De nem mi vagyunk az Isten; ezt fontos belátni és megérteni. Buddha annyiban lépett túl a hinduizmuson, hogy jobban felfogta és megértette a korlátok jelentõségét. Egyébként a hindu vallás is ismer (mellérendelt irányzatként) hasonló gondolatokat; ráadásul a létezés korlátoltságát is elfogadják valamiképp, persze teljesen más hangsúlyokkal, mint a nyugati keresztény gondolkodás: a kasztrendszertõl a számszaráig, aminek az istenek is alá vannak vetve.

Valóban a világ konkrét, határozott alakot öltött, ez az anyagi formák világára igaz. a létezésnek van viszont egy meg nem nyilvánult része is, ami túlmutat téren és idõn.Kell, hogy legyen végtelen, korlátok nélküli létezés is, különben a véges szónak nem lenne értelme. A meditáció valójában a szeretet elõfeltétele, csak egy eszköz. Önmagad szeretete elõször, aztán jöhet a világ. Jézus is valami ilyesmit tanít. "Nagy, üres és szétfolyó fogalmak": sajnálom, de ezt szavakkal nagyon nehéz visszaadni.

"Nem írtam olyasmit, hogy aki mindenben hisz az semmiben sem hisz,aki semmitõl sem fél, annak semmi nem fontos."
Tudom, hogy nem ezt írtad, csak épp ezt jelenti. Túl nagy, szétfolyó és üres fogalmakat használsz, bármiféle konkrétum nélkül. Mi az, hogy "semmitõl se fél" "tökéletes meditatív állapot" aminek persze nincs köze semmiféle "szent könyvhöz vagy dogmához", azaz semmiféle konkrét kijelentéshez. Csakhogy az ember és a világ is konkrét, határozott, alakot öltött, azaz a létezés megvalósult, mégpedig olyan formában, ami ismeri a HATÁRT. A véget. És ez a kulcsszó, mindennek pontosan ez a kulcsa: a korlát, a korlátoltság.
Én elhiszem, hogy Osho mester pont ez ellen küzd meg pont tagadja, de a lényeget nem lehet tagadni. A meditációnál pedig tudok neked mutatni egy feljebbvaló utat, ami kiemel a korlátok közül: ezt úgy hívják: szeretet. Az pedig konkrét, viszont nem nyammogó és negédes.

Én is

Kedves Fórumozók!

Megkérlek titeket, hogy igyekezzetek témánál maradni, amely A Passió címû film! Továbbá felhívom mindenki figyelmét, hogy fórumozni egymás sértegetése nélkül szokás.

Köszönöm

Nem írtam olyasmit, hogy aki mindenben hisz az semmiben sem hisz,aki semmitõl sem fél, annak semmi nem fontos. Én egy meditatív állapotot vázoltam fel, amely nem más mint gondolattalan éberség, itt az ember rátalálhat önmagára. Ha az ember lénye nem isteni, akkor csak egy öntudatlan massza lenne. A Pilinszky idézetet nem ismertem, de nagyon találó, nem egyszerûen nyelvi játékról van szó, hanem sokkal többrõl. Osho az indiai guru szerint a valóság az, ami akkor is megmarad, ha a tudatosságod megjelenik. A tudatosság megjelenésével eltûnik az ego káprázatvilága, minden hamisság amit az emberbe neveltek. Ezt persze könnyû leírni, de átélni...

"Nagyon úgy tûnik a szemedben csak a te vallásod a jó vallás....Pedig hát az isten amerikai."
http://www.youtube.com/watch?v=bY1TT4I2ohI&feature=channel

"származásukat is firtatod" :
http://www.youtube.com/watch?v=z8x1bW_fF7A&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=fS0RQG5FMuE&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=oOSJVfbgxdo&feature=channel
http://www.youtube.com/watch?v=RDu1U0EPImE&feature=channel
http://www.youtube.com/watch?v=ngttxIzXRsE&feature=channel
http://www.youtube.com/watch?v=LdRtXmEPgck&feature=channel

No nem baj, megpróbálom másképp. Amit írtál, hasonlít ehhez a Pilinszky-mondathoz: "Isten az egyedüli valóság, mert Õ az egyedüli semmi." Ez jól hangzik nyelvileg, ötletes és játékos - csak épp nincs értelme.
Amit írtál, ugyanilyen öncélú játékosság, aminek egyébként semmi értelme. Afféle delphoizmus, mint pl: "A királynõt megölni nem kell félnetek jó lesz." Ezen mondat értelmezése csakis tõled függ. Vagyis: az igazságot úgy akarod értelmezni, ahogy neked jólesik. Csakhogy az úgy már nem az igazság lesz, mert az igazság nem esik jól és nem értelmezhetõb szabadon.
Ez csak afféle abszurd humor, nyelvi játék, amit a szofisták találtak fel. Õk képesek voltak mindent és mindennek az ellenkezõjét is bebizonyítani. Ehhez egy külön nyelvi valóságot teremtettek, aminek az érzékelhetõ valósághoz már semmi köze sem volt. DE: csak nyelvileg majdnem mindegy, hogy mit mondok: 'semmi' vagy 'minden' - az érzékelhetõ valóságban egyáltalán nem.
A szofisták elsõ nemzedékének jeles tagja, Protagorasz lefektette az ún. "homo mensura"- tételt: minden dolog mértéke az ember. Na itt van a kutya elásva: az igazságnak ugyanis nem az ember a mértéke.

nem értem.

Nos:
-Nem én vagyok õ
-Nem a szakterületem a kárpátaljai irodalom
-Mondhatni, hogy hobbiból memorizáltam, pl. ezt a verset-egyszer még pár éve láttam a TV-ben egy mûsort vári Fábián Lászlóval, ott elmondta néhány versét, többek közt ezt is. ez nagyon megtetszett nekem. Utánakerestem és azóta mélyen az emlékezetembe maródott.
Nem ismerem a munkásságát amúgy túlságosan.

Már csak azt nem értem, hogy
- õ te vagy-e,
- vagy a kárpátaljai magyar irodalom a szakterületed,
- avagy hobbiból memorizálsz verseket?

Vári Fábián László: Kannibál Évszakok

Na igen, rögtön gondoltam....mindig van lóugrásban menekülés.