Hiába szakad meg a szívem akárhányszor látom Bidam utolsó útját, gyönyörûnek tartom a jelenetet és újra és újra meg kell néznem .

Szia !

Nagyon ügyes vagy ha így boldogulsz a hangul-lal !

Szerintem ez majdnem biztosan nem igy van.

Olvastam valahol a tájszólásaikról is, mondjuk ez már olyan mélység, hogy ennyire azért nem érdekel. De ha emlékszel, Godó gyakorolta a pekcsei kiejtést:)

Micsoda kép !! Imádom !! Még ezt sem láttam !!! Ennyi idõ után is van még új a nap alatt !! Köszi szépen !!!

Azt viszont még mindig nem sikerült megfejtenem, hogy miért vannak kéthangzásu mássalhangzóik, p-b, t-d

A karikák segitenek, ezt most tanultam meg:)

Mert szeretek örömet okozni kedves fórumozó társaimnak is :)

A királynõ elkésett ezzel a mozdulatával :(

Igen. Bidam - aki örökre rabul ejtett minket!
(Nem mellékesen KNG jóvoltából.)
Íme, a szomorú szemû Fekete Párduc/Sötét Nagyúr... (és az egyik kedvenc képed/képünk)
Legyen szép napod! :)

Ami mindig fájni fog :(

Csak mert szeretem :)

Alcheon a Királyi Gárda parancsnoka készül lélekben és kézápolással a végsõ csatára :)

A hétvégén megnéztem az utolsó 4 részt ( vágatlan változat)egybe, mert persze hogy abbahagyhatatlan.
Ugyanazt érzem, mint télen sõt egyes szereplõk iránti érzelmeim még jobban elmélyültek, akit szeretek azt még jobban megsiratom átérzem fájdalmát, akit gyûlölök azt még jobban megvetem.
A Fekete Párduc Sötét Nagyúr mindig is elsõszámú lesz nálam a koreai film világában , ez is egyre biztosabb, minél többször látom Shillát. :))

Az, hogy az egyszerû nép nézegette a falakra kitett (kínai) írásjeleket, még nem jelenti azt, hogy el tudták volna olvasni, de talán próbálták belõle kibogarászni az ismerõs szavakat. Ezért mondták mindig, hogy olvassa már el valaki.
Én is szoktam bogarászni a feliratokat, KNG nevét pl. felismerem (vagyis ha tudom, hogy ott van, akkor megtalálom). Nemrég egy kép kapcsán - még a képaláírás elolvasása elõtt - rájöttem, hogy azon hangul írásjelek vannak, tehát már el tudom õket különíteni a kínaitól és a japántól.
Ez is valami, bár tényleg nem sok...:)

Az utolsó néhány rész szomorúságának oldására pedig mellékelek egy vidám(-Bidám) kis képet.

További szép napot Mindenkinek!

Szép napot mindenkinek !

"Ejha. Ennyire megviselt mindenkit a mai rész?" (mármint a csütörtöki, 58.)
Most már nem annyira, mint az elsõ vetítéskor, de szerencsére akkor kiírhattam magamból a bánatomat és Rátok zúdíthattam...
Ha megengeditek, akkor most csak ismétlem önmagam.
***
(jan. 21. 00:52) Bocs, hogy rátok zúdítom, de tökéletesen le vagyok lombozva... :((
Tegnap a nagy hepi, Tokmán és Bidam végre összejönnek, megbeszélik minden problémájukat - már megnéztem vagy ötször a közös jeleneteiket, ríttam a meghatottságtól, hogy na, végre! és egész nap ábrándozott az agyam...
A Fekete Párduc olyan találó Bidamra, hogy azon röhögtem magamban, hogy mostantól A dzsungel könyvét sem nézhetem meg büntetlenül, mert még Bagirától is beindul a fantáziám... :)
Erre ma este? Nem elég, hogy még egy csók se csattan, még a csúcsra sem értek/értünk fel igazán és máris itt a lejtõ, vagy inkább a szakadék tátong... :(((
[A rendezõ nagyon kegyetlen: legalább Misilnél láttuk, ahogy Szolvon masszírozza a lábát, meg ott volt Bodzsong, gondolom nem a gólya hozta, de most?!...]
És tudom, hogy ez csak egy film, de már annyira belesajdul a lelkem a bánatba. Férjem jött este haza, látta a depi fejem, próbáltam mondani neki, hogy semmi, csak a Silla, de már könnyes volt a szemem - rá sem mertem nézni a családra. Bár nem nézi a filmet, de azért kicsit késõbb kérdezte, hogy mi volt, erre én detto... Inkább egy kicsit elbújtam a WC-be, és bõgtem egy jót. Olyan feszült voltam, nem is bírtam most megnézni mégyegyszer a mai részt, majd inkább holnap délelõtt - világosban hátha nem fáj annyira...
Brühühü...
L.D.West szerint az "Egyik legmegrendítõbb emberi élmény az együttérzés, az a képesség, hogy megsejtsük azt, amit más érez akkor, amikor fájdalomtól vagy veszteségtõl szenved.”
Csak ne lenne ennyi empátiám. :(((
***
Szerencsére ma már nem visel meg ennyire, de még mindig imádom Sillát! Sõt, ha lehet, egyre jobban.
De ma már jobban tudok figyelni a többi szereplõre és eseményre, mint mondjuk Bidam és Jusin kapcsolatának fejlõdésére.
Persze úgy könnyû, hogy már szinte kívülrõl tudom a sorozat minden fontos pillanatát. :)

Szép napot kívánok minden kedves Sillalakónak!

Kedves Orosz!
Hétvégén én is dolgoztam, még ma megyek éjszakára, aztán végre egy kis szabadság...
Viszont akkor most engedelmeddel újra bemásolom ide, hogy miért is lehet annyira szeretni Sillát.
Figyelem! Az alábbi sorok OROSZ-tól származnak:

„Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország, melynek Shilla volt a neve”
Talán így is kezdhették volna.
Mert hiszen olyan volt, mint egy gyerekkori mese, melyet nagymamám olvasott fel.
Királyokkal, királykisasszonyokkal, hercegnõkkel, hercegekkel, katonákkal, stb.
És elkezdõdött.
Szájtátva bámultam, és hallgattam a szereplõket.
És minden este ugyanúgy.
Vártam, megint mit fog kitalálni a gyönyörû ruhába öltözött, lágy de mégis parancsoló hangjával, acélos tekintetével Mishil. Csodáltam észjárását, egyenes tartását, és ahol megjelent, egy pillanatra mindig megállt az idõ. Õ volt az úr. Mindig egy boszorkányhoz akartam hasonlítani, de nem ment. Hiszen csak a mesebeli trónt akarta. Mint oly sokan.
És ez lefoglalta minden idejét. És bármennyire próbálta megutáltatni magát, mégis szeretni való lett. Mert egyetlen pillantásával, egy kis élces mosollyal csendre intette a körülötte lévõket. Mily rengeteg fortélyt ismert, és tudott. De egy hajszál mindig ott volt.
Bárhogyan hessegette, mindig megakadályozta az a hajszál a célját.
De nem adta fel.
De közben ott voltak a jók, a hercegnõk, a bátor katonák.
És mint a mesében, felvették a harcot.
Leánykákból nõkké cseperedtek és foggal, körömmel ellenálltak Mishil rohamainak.
És tanultak. Rengeteget. És kik voltak a legnagyobb segítõtársak? A bátor katonák.
Alcheon, Yusin. Egyenes jellemükkel, hûségükkel, tisztességükkel ott voltak és karjukat nyújtották, mikor legnagyobb szükség volt rájuk.
De hogyan is tudnánk elképzelni egy mesét, ha nem lenne benne szerelem?
Az egyik hercegnõ CheonMyeong, persze hogy beleszeret a hûséges katonájába, Yusinba.
És dédelgeti ezt a szerelmet. Arca kipirul, mikor meglátja, szavai édesek mikor vele beszél, szíve kiugrik a helyébõl, mikor távol van.
És megint egy nap.
Várjuk, hogy Yusin visszaszeresse.
De nem. A hercegnõt kétszer megsebzik. Egyszer lélekben, az imádott férfi nem õt szereti, hanem a testvérét. És ez szívszaggató. De keményen tartja magát. Áldását adja a szerelemre. És segít, hogy a páros boldogan élhessen. De jön a második sebesülés. Egy nyílvesszõ hasítja át a levegõt, és megáll a törékeny testében.
És bár utolsó pillanatai vannak, a férfihoz beszél. Kiönti szívét és ezzel élete köre bezárul.
Mert életek köre gyûrûzik az elsõ fejezetben.
A testvéreké.
Egy pontból indulnak, eltávolodnak, párhuzamosan haladnak egy ideig és újra találkoznak.
De az egyik kör végleg bezárul. CheonMyeong meghal.
És ezzel Deokman életének is egy köre majdnem. A felnõtté válásé. De egy új nyitódik meg. De ez már csak egyenes lehet. És csak elõre. És ez egy új út. Mely tele lesz akadályokkal, áldozatokkal. De társakkal az oldalán. A hûség megtestesítõjével, Alcheonnal, az elásott szerelemmel Yusinnal, és egy vándorral, Bidammal.
És vállvetve harcolnak a nagy ellenféllel Mishillel.
És megint leláncol a sorozat.
De hiába ugyanazok a szereplõk, ez már egy más mese.
Az érzelmek csatája.
Az elburkolt anyai ösztöntõl a szeretetéhségig, a lebilincselt szeretettõl a tomboló szerelemig, a fájdalomtól a boldogságig, a féltékenységtõl a haragig, stb.
És mindez egy nõ körül zajlik.
Akinek célja van.
És a társak vele tartanak, óvják, segítik, mindent megtesznek érte.
De mindennek van egy vége.
A jó gyõz a rossz felett.
És a cél beteljesedik.
De mikor már azt hinnénk, itt a vége, fuss el véle, megnyílik egy kiskapu.
Mert a meseíró nem akarta befejezni.
Még volt egy-két mondanivalója.
És megint odaszegez a történethez.
Mert valami kimaradt.
És ezt meg kell mutatni.
Az álnokságot, a hazugságot, a galádságot és a mindent elsöprõ vak szerelmet.
Hányszor ordítottunk bele, Bidam vigyázz!
Hányszor állítottuk volna le a mesét.
De nem lehetett.
És az érzelmek kavalkádját zúdították ránk.
Bár csók nem csattant, bár kéz nem emelõdött fel, apró mozdulatokkal, mosolyokkal, intésekkel, testbeszéddel és egy pár szóval bemutatnak mindent.
És a végkifejlet.
Megdöbbentõ, lebilincselõ, fájdalmas, de felemelõ.
És a fõszereplõ élete véget ér.
Bár szerettünk volna egy boldog végzetet, de a vége rávilágít a valóságra.
Ez nem mese. Ez az élet.
Tele kudarccal, harccal, érzelmekkel, akadályokkal, áldozatokkal, stb.
És tanít.
Tanít embernek lenni, tanít szeretni, tanít túlélni, tanít tûrni, tanít átérezni, tanít gondolkodni.
És bár tudjuk, sok szereplõ csak egy pár sorban kapott említést a történelem lapjain, de életre keltek a sorozatban.
Azt is tudjuk, hogy érzéseik csak a szövegíró fantáziájának szüleményei, de egy adott pillanatban elhitetik velünk, így léteztek, éltek, cselekedtek abban a korban az emberek.
És akaratlanul, a történet tagjaivá lettünk.
Együtt püföltük Yusinnal a sziklatömböt, együtt sóhajtoztunk CheonMyeonggal, együtt harcoltunk Mishil ellen, együtt szerettünk Bidammal, együtt kacagtunk Jukbanggal, együtt óvtunk Alcheonnal, együtt cseleztünk Mishillel, stb.
És ezt mind, mind a színészeknek köszönhetjük.
Mishil szemeit, Yusin testbeszédét, Alcheon megjelenését, Deokman könnyeit, CheonMyeong aggodalmát, Jukbang huncutságát, Misaeng kacagását, Bidam belsõ harcát stb. mind a színészek keltették életre.
És a mellékszereplõk.
A legegyszerûbb katonáktól egészen fel Chilsuk, Munno, Sohwa, Seokpum, Santak, Godo, stb. mindegyik letett valamit az asztalra.
És így lett teljes.
Mert mindegyikük valamit megmutatott.
Mert a szavak leíródnak, a mondatok elmondatnak, de az érzelmeket el kell játszani.
Bár tudjuk, a szövegek, a fordulatok, a jelmezek, a díszlet, a háttérzenék, a rendezés, a színészek stb. mind hozzájárultak ahhoz, hogy lekössenek a történetek és átérezhessük a sorozatot, és azt is tudjuk, hogy ez csak egy mese, de arra az egy órára elfelejtetted a környezetedet, kiléptél a mindennapos életedbõl és része lettél valaminek.
Valaminek, amit úgy hívnak emberiség.
És ezt nem lehet megköszönni.
Talán annyit tudunk tenni, hogy emlékeinkben megtartjuk, próbálunk tanulni belõle, és minél több embernek elmondani, mit is jelentett neki a sorozat.
Így legyen."

Szerintem már január vége óta így volt, így van, és azt hiszem, még jó sokáig így lesz.
Mégegyszer köszönöm :)

Azon nem csodálkozom, mert Õ is rendesen fertõzött :))

Én is már nézegettem, hogy mindjárt elérjük :)))
De már a KHT is 1 millió felett van :))
Hajrá!!! :))