Illiona 2019 aug. 24. - 14:00:57
(237405/239045)
Sziasztok!

Before We Get Married

spoiler

hát véget ért ez a tajvani sorozat, 13 rész, ami 8 héten keresztül tartott izgalomba, folyton ujranézve, ujragondolva, minden szereplő a végletekig kitárgyalva.
(Az első 4-5 epizódot egybe tették fel az avistazra, emiatt a 8 hét.)
Azt azért nem mondom, hogy ez volt az utolsó, hogy folyamatában nézek sorozatot, erre az izgalomra azért szükségünk van, mindenkinek, az adrenalinszint mindenkinél fontos, hogy néha kiugorjon!

Most, hogy vége, olyan ürességet érzek, ilyen talán nem is volt még, mióta sorozatokat nézek.
Sikerült szépen befejezni, nem ugy ahogy vártam, de igy is jó, igy is volt meglepetés, én mondjuk másképp rendeztem volna el a dolgokat, de hát nem vagyunk abban a helyzetben hogy beleszóljunk.
A sorozatirói mindig élnek némi túlzással, a filmben kell a hatás, hogy mindenkit megdöbbentsen, hogy felfogja, megértse, még a leggyengébb képességű néző is.
Igy nekem legalábbis túlzás volt Han Kefei fehérmájuséga, közönségeskedése, a belepofázásása más dolgába, a munkához való hozzá(nem)állása. De biztosan ezt szánták humorosnak, feszültségoldónak, és lehet hogy ez náluk éppenséggel az is.Számomra túlzás volt a női főszereplő ridegtartása, az hogy soha nem mosolygott, (legalábbis 95 %ban nem). Végig, szinte az utolsó percig ezt a vonalat meg is tartotta, néhány kiingás volt, amiket utána gyorsan törült is a memoriából.

A sorozat szupersztárja mindenképp Jasper Liu volt, a " Mr. Tökéletes" .
Ő mindenben példát mutatott: férfiasságból, törődésből, bátorságból, tehetségből, empátiából, megjelenésből, romantikából, ötletességből, türelemből, és nem tudom még milyen pozitiv szavak vannak a szótárban, de mindből!!! Ha ezt az egy sorozatot csinálta volna, akkor már megérte élni, megcsinálni, eljátszani és nekünk pedig megnézni.
8/10
edimir 2019 aug. 24. - 12:35:30 8/10
(237404/239045)
Off
Love Alarm - 1-8. rész
Spoiler

Augusztus 22-én egyszerre 190 országban vált elérhetővé a Netflixen ez a minisorozat, mely 8 részből áll.
A sorozat címe - Love Alarm - egy okostelefon-alkalmazás.
Ismertető a sorozatról itt: http://asianwiki.com/Love_Alarm

A sorozat alapjául egy közkedvelt webtoon szolgált, de azért a rendező igyekezett bemutatni azt is, hogy milyen következménnyel járna, ha valóban lenne ilyen telefon-alkalmazás és ez azért komolyabb kérdéseket vett fel, mit az elsőre gondolnánk, nem csak rózsaszín vattacukor....

Mielőtt legyintenénk, hogy a két fiú szeret egy lányt, a rideg családi hátterű gazdag srác, a lelkierővel bíró szegény lány történetekkel már tele a padlás... Igen, tényleg tele, DE...

DE azért sikerült ebből olyat kihozni, amitől mégis szerethetővé, élvezetessé válik.

A rendező a második évadot a nézők reakcióitól tette függővé. Szerintem erre van reális esély.
Hogy ki lehet-e tölteni az újabb 8 részt? Igazából innen lenne érdekes, nem csak azért, mert az 1. évad nyitott vége zárást kapna. Sokkal inkább azért, mert kíváncsivá az tesz igazán, hogy a három fiatal milyen felnőtté válik. mit kezd magával, mivé tudnak fejlődni? Arra lennék kíváncsi, hogy egyes életszakaszokban mire vágyunk igazán, mennyivel leszünk érettebbek, akár érzelmeinkben, akár vágyaink felismerésében, mi alapján döntünk?

Tehát potenciál lenne a sztoriban. Számomra a szereplők váltak olyan szimpatikussá, hogy érdekeljen a sorsuk további alakulása. Nekem is jöhet a 2. évad!:))))))))))))))))))))))

KÉP: az alkalmazás

8/10
edimir 2019 aug. 24. - 04:52:22 8/10 Előzmény Illiona
(237403/239045)
Érdemes volt rá várni!:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Illiona 2019 aug. 23. - 20:50:55
(237402/239045)
mondjuk azt nem tudom, hogy szerte a Földön mennyien ülünk ugy a számitógép előtt, hogy várjuk a Before we Get Married utolsó befejező részét, szinte percenként az F5-re bökve!
Nagyon sokan nézik a sorozatot, igazi nagy siker lett, és még nem találkoztam, nem olvastam olyat, akinek ne tetszett volna.
Eddig mindig fél 8-kor már feltették az aktuális részt, de most az utolsót nem.
Kép: egy mai facés fotó. Ő és a mosoly összetartoznak!
8/10
edimir 2019 aug. 23. - 18:25:30 8/10 Előzmény Illiona
(237401/239045)
Off
Class of Lies - 11. rész

Spoiler

Én szeretem a középiskolások problémáit bemutató sorozatokat. Az iskolai erőszak témájában is többet láttam már. Az iskolában folyó "nevelés" és az iskolai erőszak közé nem tennék egyenlőségjelet, bár vhol közük van egymáshoz. Mert az iskola vagy nem tud az erőszakról, vagy ha tud is, de vagy nem kíván beavatkozni, inkább eltusol a jó hírneve megőrzése érdekében. Vagy ha tud, és próbál is ellene fellépni, az általában hatástalan. Épp a Beautiful Wold sorozatban szerepelt olyan központi kiadvány, melynek alapján az ilyen ügyekben a fegyelmi eljárást le kell folytatni, forma szórólapok, amiket az iskola épületében ki kell plakátolni. Érdekes volt ezeknek a szórólapoknak a szövegezése, melyek inkább az áldozatokat szólították fel önvizsgálatra, mintha bennük lenne a hiba, nem pedig az elkövetőket!
Szintén a Beautiful World-ben hangzik el a szülő szájából, hogy Koreában olyan demokrácia van, ahol az 1 % elit irányít, a 99% százalék pedig csak amolyan "autó, mely megy a célja felé", vagyis az országra vezetésére nincs hatással, csak éli a maga kis életét, küszködik a saját kis problémáival és abban el is vész.... A szülő így plántálja a saját fensőbb rendűségét a csemetéjébe, így próbálja belesulykolni, hogy rá a szabályok, erkölcsi normák nem vonatkoznak, felettük áll.

Nos, lehet, hogy a munkáltatók számára üdvös az iskolai "nevelés", hiszen alázatos és szorgalmas munkaerőt kapnak általa, amely tudja a helyét. Úgy tűnhet, hogy az elért eredmények őket igazolják.
Számomra vhol mégsem szimpatikus.

Hogy egy felnőtt kívülálló "belülről" próbál az iskolai problémák mélyére hatolni, mint ebben a sorozatban az ügyvéd, már láttunk ilyet.
Az Angry Mom sorozatban az anya bújik az iskoláslány szerepébe, hogy felderítse az iskolában folyó visszásságokat.

Tény, hogy Yoon Gyun-Sang kettős szerepe rendkívül hálás, és valóban élvezetes az alakítása. Nekem a Rebel-ben volt nagy csalódás, ott kifejezetten az idegeimre ment. Itt viszont sikerült megnyernie.
Illiona 2019 aug. 23. - 15:38:00
(237400/239045)
Class of Lies

spoiler

Iskolai erőszak témában nekem ez majdhogynem az első sorozatom, és nem is emiatt nézem, nem szeretek lubickolni abban, hogy embereket (hiszen a gyerekek is azok) akaratuk ellenére bárkik bármire is kényszeritenének.
Tudjuk, hogy Koreában ennek szinte hagyománya van, már az iskolában a fiatal megtanulhatja az alázatot, az elfogadást, elfojtani az igazságérzetét, nem visszaszólni, ezek a tulajdonságok majd megtérülnek, amikor majd be kell állni dolgozni, és visszaszólás lehetősége nélkül, és a főnöknek mindig igaza van- és ez nem vicc!!!

Az azért biztosan nem igy van, hogy egy iskolából, -ahol gyerekekről van szó,- százból száz gonosz, rosszindulatú, empátia nulla. Valahogy ez nekem nem elfogadható, hihetetlen. A sorozat él a túlzás eszközeivel - ezt igy kell elfogadni.
Ez egy OCN gyártású sorozat, vagyis eleve nélkülözi a rózsaszin szirupot és a romantikát, nagyon helyesen.
Őszintén szólva én kizárólag a főszereplő miatt nézem, tetszik, ahogy a nagy showman ügyvédből át tudott váltani a megszeppenő, az iskolavezetés száméra alázatos, szemüveges kis jog és német tanárrá.
Ez a kétszeres személyiség izgalma még most is tart, hiszen miközben félszegen tanit, szépen titokban göngyölgeti a korábbi gyilkosság szálait.
Nem tudom, hogy ez a lendület kitart-e végig, hiszen (én már megnéztem a 12,-et is felirat nélkül) még 4 epizód van hátra.
Kép: az igazgató: hát nem sok könnyet hullattunk, amikor meghalt.
8/10
edimir 2019 aug. 22. - 23:38:31 8/10
(237399/239045)
Off
Class of Lies - 11. rész

Spoiler

Szerintem a Class of Lies cím jobban passzol a sorozathoz, mint a Mr. Temporary. Igaz, hogy az Ügyvédből lett kisegítő tanár a főszereplő, mégis az igazán sokkoló az iskola és annak diákjai. A belső hierarchia, amelynek csúcsán az igazán sötét ló, Yoo Beom-Jin áll. A képviselő fia, aki a háttérből mozgatja a diákokat és tanárokat egyaránt. Nagyon jól felépített karakter. A látszólag tökéletes diák. intelligens, jó modorú., mindig ura a helyzetnek.

Az iskolai erőszak témában már láttunk több sorozatot is. Mitől más ez? Mert talán még sosem láttuk ennyire összetettségében az egészet. Itt nem csak arról van szó, hogy vmiért kiszúrnak vkit, aztán ellehetetlenítik a diáktársai a megalázásán kiélvezkedve. Ez az iskola mintha a társadalmat képezné le. Itt is vannak az érinthetetlenek a csúcson, a 4 diák, akik leosztanak maguk között mindent, még a meg nem rendezett versenyek díjait is. Ők az elit. A következő szint az erőszaké, ők a pénzkölcsönzők és tetőtéri harc megrendezői. Eszközük a megfélemlítés.
... és persze a többiek... akik bármikor eladósodhatnak, bármikor lehetnek a tetőtéri harc kipécézett fellépői, de mindaddig, amíg nem ők az áldozatok, addig bizony maguk is benne vannak a dolgokban... igen, ezúttal igaz, a hallgatás belegyezés, sőt...

A nyomozás egyre mocskosabb dolgokat tár fel, egyre veszélyesebbé válik...




Illiona 2019 aug. 20. - 09:32:51
(237398/239045)
A PARASITE cimű nagy sikerű mozifilm rendes magyar forditása letölthető ezoritu oldaláról, milli készitette el a forditását, hatalmas köszönet érte.
8/10
edimir 2019 aug. 20. - 05:40:33 8/10 Előzmény edimir
(237397/239045)
Off
Love Affairs in the Afternoon - 11-14. rész
Spoiler

Tudom, egy "negatív" szereplőről felesleges bizonygatni, hogy mennyire negatív, nem túl elegáns dolog, illene együttéreznem vele, hiszen őt érte sérelem. DE...

De.. vmiért nem szeretem a biológiatanár feleségét. Igen, megcsalja a férje, igen, biztosan ragaszkodik a férjéhez, talán még szereti is a maga módján, de gyűlölöm az erőszakosságát, a rámenősségét.

Az a bizonyos könyvtári pofozós jelenet... A sértett mártír!:( És persze van hozzá közönség is!:((((
Végre szabadjára engedheti az elfojtott dühét, féltékenységét.
Miért ez a vad indulat? Mert korábban a férje őszintén megvallotta neki, hogy csak együttérzésből vette feleségül az Államokban anno. Miért sajnálta akkoriban a nőt? Mert annak egy nős férfivel volt viszonya, amiért az egyetemen kiközösítették. Még a kegyes hazugságra se hajlandó a férj... nem szerette sosem a feleségét, nem is tetszett neki.

Pufffffffff Hát persze, hogy forr benne az indulat az iránt a nő iránt, aki képes volt arra, hogy a férje szívét életében először igazán megdobogtassa, aki miatt az válni akar most.
Jön a fegyver... öngyilkossággal való fenyegetőzés... aztán a nő családjának tönkretételével való riogatás... mert neki természetesen mindent szabad, elvégre ő a sértett fél... tudjuk, a mártír.

Ő bezzeg elfogadta anno a férfi nagyvonalúságát, ahogy az amerikai tanulmányait megszakította és munkába állt csak azért, hogy az együttérzésből elvett neje befejezhesse kint az egyetemet. Koreában a feleség egyedül megy el és intézi el a kint kötött házasságuk regisztrálását... Milyen kapóra is jön most mindez, hogy megtette, hogy egyedül is elintézhette! Lám, kész a béklyó, bolond lenne elengedni belőle a férjét.

Most a 14. rész végén is ez a hazugság... mert hogy terhes, az csak hazugság lehet. Korábbi részben láttuk, hogy terhességi tesztet vett és dühödten csapta a földhöz... De most jó ezt a kártyát is kijátszani.
Mindent, csak megtarthassa, ami az övé. Hogy nem szereti, hogy csak kizsarolja? Az nem számít.
8/10
edimir 2019 aug. 20. - 01:24:04 8/10
(237396/239045)
Off
Love Affairs in the Afternoon - 11-14. rész
Spoiler

Még mindig nem hagy nyugodni a sorozatban szereplő egyik jelenet és annak folyamodványa.
A jelenet egy könyvtárban játszódik, ahol a feleség rajtakapja a férjét a szeretőjével, hogy itt találkoztak.
A feleség a szertető haját tépi, kiabálva mocskolja.... és a jelenetet a könyvtárban tartózkodók felveszik az okostelefonjukkal, és felteszik az internetre....

Ennek következményei lesznek. A felvételen szereplők jól beazonosíthatóak, ezért környezetük, munkahelyük is tudomást szerez az esetről. A férjet elbocsátják a munkahelyéről, a szeretőt is felelősségre vonják.

És itt vhol elgondolkodtam. Vajon ezt is lehet? Fogalmam sincs, hogy Koreában miként szabályozza a jog a személyiségi jogot és az internetet, de bizonyára ott is van vmilyen korlátozás.

Magyarországon így szabályozza a jog: https://jogaszvilag.hu/napi/milyen-szabalyok-vonatkoznak-a-kep-es-hangfelvetel-keszitesere/

Félelmetes belegondolni abba, hogy a szerető, aki egy nagy áruházban részmunkaidős árufeltöltő, tehát gyakorlatilag az utolsó senki, mégis nyilvánosan (kollégák és vásárlók előtt!!!) a főnöke megalázhat a videó és az azon felháborodott vásárlók panaszai miatt.

Az, hogy képmutató világban élünk, mondhatjuk rá, hogy ez van. Az, hogy az embereket a pletyka élteti, mert míg másokon köszörülhetik a nyelvük, közben többnek, jobbnak érzik magukat annál, mint akin épp köszörülik, erre is mondhatjuk, sajnos ez is van. DE...

DE vajon az, hogy van egy okostelefonod és WIFI elérhetőséged, attól még jogod is van bármire???????

Hmm, lehet, hogy csak számomra elkeserítő és félelmetes az egész???????
8/10
edimir 2019 aug. 19. - 13:14:54 8/10 Előzmény edimir
(237395/239045)
JAVÍTÁS: Rozsban a fogó
Jaj, a régi beidegződés!:(((((((((((((((((((((((((( Ez a fránya zab!:((((((((((((((((((((((((((( Természetesen rozs!!!!

KÉP: felirat - a könyv eredeti címe
A könyv többször is felbukkan... itt épp a fiú kórházi ágyán, de korábban ezt ajándékozza az iskolai erőszak egyik áldozatának, egy lány osztálytársának, akit mindenki csak Szellemnek titulál, jelezve, hogy nem olyan észrevétlen és jelentéktelen, hogy már nem is ember.
A sorozat végén pedig a fiú szülei olvassák....
8/10
edimir 2019 aug. 19. - 12:54:46 8/10 Előzmény edimir
(237394/239045)
Off
Beautiful World
Spoiler

A lemaradt kép: "Fogó a zabban"

A sorozat végén látjuk a fiút előbb a rozsföldön, majd az iskolai folyosón, a megfeleltetés elég egyértelmű így képileg.
8/10
edimir 2019 aug. 19. - 12:50:52 8/10 Előzmény edimir
(237393/239045)
Off
Beautiful World
Spoiler

KÉP: "Rozsban a fogó"

Láttunk már példát, hogy egy közismert könyv adja egy sorozat alapötletét, aztán azt járják körül amolyan "koreai módra". Így volt ez a SKY Castle-ben Richard Dawkins Az önző gén c. könyvével.

Ebben a sorozatban a kulcsot Salinger Zabhegyezője jelenti. Bevallom, régen olvastam a könyvet, nem is maradt meg belőle sok, de a sorozatot nem is érteném meg ennek alapján. Miért? Mert én még a régi fordítással olvastam. A koreai forgatókönyvíró viszont egy jobb fordításból, esetleg az eredetiből vette az ötletet.

Miért fontos mindez?
Ehhez ajánlanám az új magyar fordítást bemutató írás utolsó előtti bekezdését a cím magyarázatával.
https://www.origo.hu/kultura/20150506-megmondjuk-miert-hulyeseg-a-zabhegyezo.html
Ebben szerepel Holden víziója: "A vízió, amivel azt az egyetlen dolgot írja le, amit szívesen csinálna az életben: ha gyerekek rohangálnak a rozsföldeken (zab sehol), ő szeretné elkapni azt, aki a szakadékhoz túl közel kerül. Ő szeretne lenni a rozsban a fogó."

A sorozat mihez kezd a könyv nyomán? Ezt a víziót próbálja meg átültetni koreai környezetbe. A "zabföld" az iskola. A "szakadékhoz túl közel kerülő gyerekek" pedig az ottani diákok. Mi a szakadék? Az iskolai erőszak. Kit akar megmenteni? Az iskolai erőszak áldozatait és elkövetőit egyaránt! A koreai Holden egy kedves fiú, őt látjuk a sorozat elején lezuhanni a tetőről. Bár a sorozat 90%-ban kómában fekszik, mégis az ő korábbi tettei, a vele történtek hozzák a változást.

Az iskolai erőszak gyökere ott van a hazug társadalomban, amiről egy nagyon reális (és elég kiábrándító) képet fest a sorozat. Az orrunk alá dörgöli kímélet nélkül.
Egy kis zene hozzá az OST-ból: https://www.youtube.com/watch?v=Qmf_3wp-9GA
Ja, hogy nem is a világ, hanem a hazugság a "szép"?!

Hogy nem csak Holden-Sun-Ho az egyedüli fogó a zabföldön? A sorozat pont ettől válik széppé, hogy aktivizál másokat is, szülőt, testvért, tanárt, zsarut... és a korábbi hibáikat próbálják kijavítani....
Hogy innentől már kicsit idealizál? Igen, talán. De ennyi kell, hogy hinni tudjunk, hogy ne fásuljunk bele.

A sorozatnak, amely az emberben ott rejtőző szörnyet oly sokféle módon mutatja meg, pozitív az üzenete...
Megint egy kis zene az OST-ból: https://www.youtube.com/watch?v=IL2dAXXNjvQ

Hmm, hát tényleg szebb lenne a világ, ha akadna "Rozsban a fogó"... minél több...
Illiona 2019 aug. 19. - 11:56:26
(237392/239045)
The Great Show
augusztus 26.-án mához egy hétre kezdődik ez a 16 részes filmsorozat, Song Seung Hun főszereplésével.
Végre nem valamiféle fantasztikus ( = ötlettelenség a köbön) történet, hanem egy elég jónak igérkező, mai korban játszódó történet.
Song Seung Hun egy volt képviselő, aki az ujraválasztáson gondolkodik. Egyszer csak megjelenik egy lány, 4-ed magával, és közli hogy ő az apa (mármint csak neki, a többi gyereket csak ugy összeszedte az anya,).
Legalább nem klisés a történet, nagyon kiváncsi vagyok rá.
http://asianwiki.com/The_Great_Show
8/10
edimir 2019 aug. 19. - 02:52:39 8/10
(237391/239045)
Off
Beautiful World
Spoiler

Tartottam egy kicsit a címtől, nekem vhogy "nyálas". Aztán már az első percektől rá kellett jönnöm, hogy minden, csak nem az. Kemény? Néha az. Léleksimogató? Az is.

Miért érdemes megnézni? Mert rólunk szól, felnőttekről. Arról, hogyan tesszük tönkre a gyerekeinket, mennyire vagyunk önzők... És arról is, hogyan mentjük meg más gyerekét, pont azért, mert tudjuk, mi az szülőnek lenni... S arról, hogy mennyire fontos a hibáink/bűneink megvallása, a bocsánatkérés... és a bűnhődés elfogadása.... és a megbocsátás....

Egy fiú öngyilkosságával indul a sorozat.... Öngyilkosság volt? Talán ennél sokkal fontosabb, ahogy a környezet reagál rá.
A diákok? .... A Legyek Ura kismiska.... Az iskola? Tussoljuk el... A diákok szülei? Hogyan úszhatja meg a gyerekük a felelősségrevonást? .... A rendőrség? Zárjuk le az ügyet minél gyorsabban, van fontosabb dolgunk is! .... A szomszédok? ... De jó, hogy az iskolában ugrott le a tetőről, ha otthon teszi, akkor a lakásárak lezuhantak volna, nem csak a fiú.

A családja? Végre jó egy szerető családot látni! Értetlenül áll, hiszen a fiúk egy kedves gyerek, nem volt oka.... S mivel sem az iskola, sem a rendőrség nem segít nekik, így maguk kezdenek nyomokat gyűjteni, feltárni, hogy mi is történhetett.

Gyönyörű történet.
Jöjjön az OST 1. dala:
https://www.youtube.com/watch?v=jEbT3o6H9Qs

A sorozat ismertetője: http://asianwiki.com/Beautiful_World_(Korean_Drama)
KÉP: a sorozat plakátja
Forrás: http://asianwiki.com/File:Beautiful_World_(Korean_Drama)-P1.jpg
10/10
Cilia 2019 aug. 18. - 22:34:53 10/10 Előzmény Maryu
(237390/239045)
Szia! Köszi az újabb epizódot, mindjárt le is töltöm! Nagyon szuper, hogy a Megára teszed a videókat is! Amiket korábban levettem online oldalakról, azok duplák. Nem torrentezek, nem is regisztráltam az AV-ra. Nekem mindig KNG marad a No1, igen örvendek ennek a sorozatnak, reméltem, hogy valaki lefordítja. Bár valamennyire elboldogulok az angollal is, azért így sokkal jobb, hogy fordítod! Köszi még egyszer, jó éjszakát neked és az esetleg még benéző éji baglyoknak! :-)
10/10
Maryu 2019 aug. 18. - 22:23:46 10/10 Előzmény Cilia
(237389/239045)
Szia, Sajnos mindenhol dupla részekkel van fent és én még az AV-ről szedtem le, ahol egyenként vannak hozzá a feliratok is. Ezért lett a Megára felrakva a videó hozzá., hogy aki nem tud az AV-ről tölteni, az is megnézhesse. Elkészültem a 21. résszel, már az is leszedhető. Ezen a részen is nagyon jókat nevettem.
http://www.doramaforever.hu/viewtopic.php?f=44&t=283&sid=10ca3c8595f2ec93568927143f1895a5
10/10
Cilia 2019 aug. 18. - 17:12:31 10/10 Előzmény Maryu
(237388/239045)
Szia Maryu! Köszönöm én is a fordítást, töltögetem is, a videókkal együtt, mert amiket korábban leszedtem beégetett angollal, ahhoz nem passzolnak a felirataid. Még csak bele-bele nézegettem, majd akkor nézem végig, amikor teljesen készen leszel vele.

Üdv minden betérőnek! Szép vasárnap délutánt és estét, kellemes hosszú hétvégét!
9/10
Ezüstliliom 2019 aug. 17. - 10:07:48 9/10
(237387/239045)
Egy év eltelt, és semmi változás. Ez a fórum ugyanolyan szar, mint lett akkor. Gratulálok hozzá a tulajnak!

Javaslatom: cseréljétek le az üzemeltetőket és a tulajt!

Ha valaki szeretné felvenni velem a kapcsolatot a régi ismerőseim közül (hiányoztok!), a mélcímem a nicknevem kisbetűkkel, ékezetek nélkül a gmailen.
Illiona 2019 aug. 17. - 09:03:52 Előzmény edimir
(237386/239045)
Before We Get Married

és a 12. epizód 91 % kész az angolból a vikin.

És nekem pont ma lesz koreaiakkal programom!!!!!!
"halálvonat" mondja koreai ismerősöm, aki már a vomaton van,(Budapest-Szeged)
- milyen nevetséges - kávét is akart inni a vonaton!!! irtam neki: ez nem a KTX! :)))
Tiszta szerencse, hogy a vonat karbantartás miatt 50 percet késni fog, ugyanis fél vonalon vonatpótlók üzemelnek. Igy van időm a 12. epizódba belenézni!!!