Bár nem történelmi, hanem 1 modern sorozat. De már többen vagyunk akinek nagyon bejött a BAD GUY. És készülj, hogy ez 1 dráma.

Ha happy endet akarsz, akkor az 50. rész utolsó elõtti percéig kell nézned. ;)

SPOILER

Utána attól függ, melyik szereplõhöz mennyire kötõdsz, és mennyire tudod kezelni a reménytelen, egyre szomorúbb de mégis megható dolgokat kezelni. :)
Egyébként nagyon szép az utolsó 12 rész is.

Minap olvastam, hogy eredetileg 50 részesre tervezték, bár megvolt a maradék 14-16 részrõl is az elképzelés, csak arra nem volt elég a büdzsé. Aztán mikor nagyon befutott, akkor plusz 12 részre kaptak még támogatást. Igaz ez? Eredetileg tehát happy endes, 50 részes QSD lett volna? :)


Totál off topic:
a Bad Guy milyen sorozat? Érdemes nézni? :)

Ha elkezdõdik az aláírásgyûjtés nekem is szóljatok biztos aláírom (pl: bad guy).

Én akkora nagyot nevettem a kép láttán. Bár nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki, hogy orosz nyakához kardot szorítsak...
Csak kapkodom a fejem, tényleg nem értem.
Hugiothoz használati utasítás kell, mert különben tényleg csak zagyvaságokat ír.

KÉRDÉS:
Érdemes nézni még a sorozatot az 51.-52. részek után is? Vagy teljesen lerombol mindent, amit eddig felépített bennem? Mert inkább így legyen vége, mint valami nagy ökörség maradjon meg...
Szóval várom a válaszokat!
G.

SPOILER


Szerintem nem vagy patetikus, én is szentimentális alkat vagyok, és minden sorozatban megvan a kedvenc karakterem, és pechemre általában pont a kedvenc karakteremet csinálják ki. ;) A QSD utolsó része után nagyon erõsen el kellett gondolkoznom, hogy egy ilyen borús vég után (két kedvenc szereplõ magányban, szomorúan hal meg lényegében) szeretem-e egyáltalán a sorozatot, de mivel még másnap is a hatása alatt voltam az egésznek, nekiálltam újból megnézni, és az elsõ perc után rájöttem, hogy igen, imádom. Csak magamban másik végzõdést képzelnék el, még ha nem is happy endet, mert az a történelem ismert fonala miatt nem lehetett.
*sóhaj*

"se nõ se háború"


ez aranyos

Kedves Silla-rajongó Fórumtársak!
Új csaj vagyok itt a fórumon, de csak hozzászólás szempontjából, mivel nagyjából az 6-7. rész óta olvasgatom a kommentjeiteket, és elõször egy kicsit meg is lepõdtem azon, ahogy vitatkoztok a szereplõk jellemérõl, mintha csak az ismerõseitekrõl beszélgetnétek, aztán úgy Bidam megjelenése óta én is teljesen belevonódtam a szereplõk jellemének megfigyelésébe – a történéseken túl persze, mert az se kutya…
(A Palota ékkövét is mindig néztem, de ott még az a plusz is volt nekem, egészségügyisnek, hogy bepillanthattam a keleti orvoslás rejtelmeibe, amit mi itt „Nyugaton” holisztikus szemléletnek hívunk, de sajnos a specializáció miatt szinte teljesen figyelmen kívül hagyunk.)

Valójában Bidam személyiségérõl szeretnék Nektek írni, ha megengeditek, mivel ellentmondásosságával sok vitát vált ki. Elõször is azzal kezdeném, hogy egy gyermek alap személyiség-jegyei úgy hat-hét éves korra alakulnak ki, onnantól már csak finomíthatók, de az alaptermészet meg nem változtatható. Az élet egyszeriségének és a halál véglegességének felfogása nagyjából tízéves kor körül történik. És akkor itt az a jelenet, mikor a max. 8-10 éves Bidam a neki ígért könyvek miatt kiirtotta a barlangban az embereket – és Munno ahelyett, hogy elmagyarázta volna neki, hogy ez miért volt helytelen, onnantól teljesen elfordult tõle, talán még félt is egy kicsit, és nem volt Bidam mellett olyan nõ, aki az anyai szeretetével ezt a „ridegtartást” ellensúlyozni tudta volna (az ilyen embereket manapság antiszociálisnak hívjuk)…
Aztán találkozott Tokmánnal és Jusinnal és megfigyelhetett olyan tulajdonságokat, mint a bajtársi hûség, lojalitás, önfeláldozás (Tokmán élete 200 másikért), s amikor Csonmjong halála után Tokmán elhatározta, hogy Sillába megy a trónért és bosszút áll Misilen, Bidam már követte, és az okos, talpraesett Tokmán iránti csodálata lassan szerelemmé változott.
Bidam késõbb rájött, hogy Misil és Dzsindzsi király fia, de az anyja eldobta, mert nem volt rá szüksége. De kivel beszélhette volna meg? Munno csak a halálakor jött rá, hogy Bidam mégsem velejéig gonosz (elég hiányos emberismeretre vall ez egy nagymestertõl), Tokmánékkal sem merte megbeszélni, inkább közeledni próbált Misilhez, tõle akart válaszokat kapni, de õ csak megforgatta a kést a szívében, mikor a halálakor Bidam megkérdezte, hogy szereti-e. De Bidam rosszkor kérdezte, mert az anyja azt mondta neki, hogy „EZT a Misilt ez nem érdekli”, hiszen éppen akkor az elmúlt negyvenévi „uralkodása” és Silla, ill. az emberei miatt választotta a halált, nem anyaként. (Kétszer nyilvánult meg az anyai szeretete néhány pillanatra, mikor Bodzsongot ölelte át a Bidammal szemben elvesztett párbaja után, és mikor a mezõn megsimította Bidam arcát, majd kicsit késõbb már újra az Úrnõ volt, aki csak egy fûszálat vett le a válláról.)
Mikor Bidam végül bevallotta Tokmánnak, hogy Misil az anyja volt, de soha nem ismerte el fiaként, és nem akarta, hogy Tokmán is haszontalannak tartsa õt, akkor lehetett érzékelni, hogy ennek az okos, rafinált, néha kegyetlen harcos Bidamnak mekkora kisebbségi érzése van – és ehhez kapott késõbb hatalmat Tokmántól az ármánykodó Misil-klánnal a háta mögött, hát nem csoda, hogy ennyit õrlõdik jó és rossz között.

Ezzel szemben Tokmán egy biztonságos környezetben, Szohva szeretõ odaadásával, késõbbi önfeláldozásával a háta mögött nõtt fel, majd az igazi családja megtalálásával még tovább erõsödött a hátországa (a kalandos élete csak erõsítette a jellemét, de ez most nem érdekes…)
A nevelés fontosságát mutatja az is (Munno!), hogy Tokmán és Csonmjong hiába ikrek, teljesen különbözõ a jellemük: Cs. a palotában nõtt fel burokban, gyenge szülei féltõ gondoskodása és Misil gonosz ármánykodása közepette, nem is lázadt túl hatékonyan (ikerkutatások is bizonyítják a környezet és a nevelés fontosságát a személyiség fejlõdésében).
Kim Jusin alapja: biztos családi háttér, jó nevelés, nemesi származás; kitartását, szilárd jellemét azóta ismerhetjük, hogy kb. 14-15 éves kora óta rendületlenül gyakorolta a kardcsapást („egymillió-huszonegy…-módszer”, by Dzsukbang). Lassan szeretett bele Tokmánba, de mikor Tokmán Korea egyesítését választotta a szerelem helyett, akkor Jusin is már csak a „nagy álmot” tehette magáévá Tokmán helyett. Azóta is hûséges hozzá, miközben a felgyülemlett férfiúi energiáit levezetheti a feleségén (aki már gyereket is szült neki) és a csatamezõkön, ahol pedig megbecsülést és sikereket ér el – így „könnyû”, de legalábbis könnyebb mindig egyenesnek maradni.
És mi van Bidammal? Üldögél a palotában, se nõ, se háború, amin levezetheti a feszültségét, csak a Tokmán iránti rajongása szilárd, és láthatjuk azt is, hogy bár Jusinra féltékeny, de nem akarja elpusztítani. Most, hogy végre kölcsönösen szerelmet vallottak egymásnak Tokmánnal, talán még nehezebb neki, mint korábban, olyan végtelenül szomorúan tud nézni, hogy az ember lányának belefacsarodik a szíve...
Egyébként nekem nem hiányoznak a rakoncátlan fürtjei és a fogsorvillantó mosolya – szerintem sokkal izgalmasabban néz ki ezzel az összefogott hajával, kis szakállával, jobban látszanak a szép fekete szemei, a kifejezõ tekintete, a szépen ívelt szája és a gyönyörû orra (olyan szép egyenes vonalú orra van profilból, mint a férjemnek és a Fekepalinak, imádom!). És nem gondolom, hogy ebben a felelõs pozícióban, kb. negyven évesen ugyanúgy kellene nyihognia, mint korábban. De a fiúk „megszakállasodásával” is meg vagyok elégedve, Jusin is sokkal jobban tetszik így, bár elõször majdnem hanyatt estem, mikor egyik részrõl a másikra így megváltoztak.

(SPOILER: már csak annak szurkolok, hogy legalább egyszer összejöjjenek Tokmánnal, és a youtube-os videók tanúsága szerint ez meg is fog történni, mielõtt Bidam meghal. Nem mondom, érdekel a történet többi szála is, de most csak erre vagyok rákattanva.)
Nos, nem is untatnálak tovább benneteket, örülök, ha elolvastok…
További szép estét mindenkinek!