"Nagyon komoly, talán tudatosan elsüllyesztett film. 2x is megnéztem, hogy minden részletét értelmezzem és ellenőrizzem a történelmi hitelességét. Nos igen..."pártok, háborúk, forradalmak és ellenforradalmak, rendszerváltások jönnek, mennek, eltűnnek,...."

Eddig teljesen egyetértek azzal amit írtál. Én úgy fejeztem volna be a mondatot, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolására tett kísérletek rendre elhalnak/elhaltak. Merthogy a professzor ezt szerette volna a közigazgatás megreformálásával. Ma pedig ugyebár ilyen jellegű kísérleteket nem is nagyon látunk, sajnos.

Nagyon komoly, talán tudatosan elsüllyesztett film. 2x is megnéztem, hogy minden részletét értelmezzem és ellenőrizzem a történelmi hitelességét. Nos igen..."pártok, háborúk, forradalmak és ellenforradalmak, rendszerváltások jönnek, mennek, eltűnnek, de a közigazgatásnak (azaz az ország működésének) biztosítottnak kell lenni. Külön öröm volt látni a filmben Szamóca édesapját id. Eperjes Károlyt. Bereményi Géza legértékesebb filmje.

Kicsit elképedve olvastam ezt a rengeteg rosszindulatú tudálékoskodást. Egyetlen "apró" ténybeli kiegészítést teszek, és azzal szerintem el is intézem az egészet: Magyary 1930-as tanszékvezetői, majd 1931-es kormánybiztosi kinevezését követően alapította meg a Magyar Közigazgatási Intézetet az egyetemen. Erről beszél, amikor évtizedes munkáról tesz említést, meg az ezt is megelőző szakmai tevékenységéről, amit nemzetközi szinten is a legmagasabbra értékeltek. A Tatai járásnak a filmben lépten-nyomon feltűnő különféle térképei az Intézet által 1936-38-ban részben kiterjedt helyszíni munkával készített hatalmas műből valók. Megjegyzem, aki Szaniszló Józsefet "egy bizonyosként" emlegeti, az nemigen lehet képben a témában és történetében.

Mindehhez Telekinek valóban semmi köze nem volt. Teleki több száz diákot küldött vidékre falukutatni, de ennek a tevékenységnek nem volt különösebb kézzelfogható eredménye. Teleki viszonylag komoly korai geográfia munkásságot hagyott maga mögött - a szó minden értelmében. Nem igazán volt elméletalkotó analitikus tudóselme, és az osztálymeghatározottságán sem tudott átlépni. Nem véletlenül szippantotta be őt végül a politika a tudomány helyett. Ami az arisztokrata voltát illeti, a film azt is elég jól ábrázolja. Az Erdélyből Magyarországra menekült föld nélkül maradt arisztokraták jellegzetes figurája volt ő, akik jelentős részben meghatározták a két háború közötti magyar politikai életet. Az ifjú gróffal való vitája a filmben szépen mutatta be a kétféle arisztokráciának a Magyaryék által nagy tudományos alapossággal feltárt társadalmi problémákhoz való alapvetően eltérő viszonyát.

Jó ez a film, nincs vele semmi különösebb baj, a tényszerűség tekintetében sem. Remélem, az ön tájékozottsága javult egy kicsit az elmúlt tizenkét év alatt, és a véleményalkotását is ennek szintjéhez igazítja már.

Nagy örömmel csatlakozom Önhöz, még ha a nyolc évvel ezelőtti önmagammal ezt nem is mindenestül tudom megtenni. Úgy érzem, a filmmel kissé igazságtalan voltam, még ha a tényeket kétségtelenül sistergő elánnal, eleven nekigyürkőzéssel elemeztem is. A Tanítványok ugyanis összességében valóban remek: a kor ismereteit híven tükrözi. Mármint azét a korét, amelyben Bereményi elkészítette (elkészíthette!) a filmet. Akkoriban még távolról sem tárták föl annyira a Magyary-problematikát, a Táj és Falukutató Központ jelentőségét, mint ahogy ez azóta már megtörtént.

Bereményihez úgy juthattak el az információk, mint annak idején hozzám (a 2013-as önmagam egy kissé sznob egyetemista volt - bár tegye fel a kezét az az egyetemista aki soha sem volt, kicsit se, sznob) valamilyen hártyán, kötőszöveten, vagy érdes katedrál-üvegen át az élet. A film nagyjából-egészében tükrözi mindazt, amit ezerkilencszáznyolcvanötben Telekiről, Magyaryról, a Kezdeményezésről, Kovács (itt Török) Imréről, és egyebekről tudni lehetett. Kósza legendákból facsarodott akkor az emlékezet, és alighanem minden cseppjének örülni kellett: az alapkutatások, az alapmunkák hiányoztak...

Telekit illetően is igazságtalan voltam: a film inkább hallatlanul keveset tudat róla, mintsem, hogy effektíve, par excellence "barom"-nak titulálná, mint azt egyik szereplő tenni méltóztatott. Ma már tudjuk, hogy Teleki inkább a lelkiismeretére hagyatkozott, mintsem osztályszempontokra, nexusokra, magánemberi surlódásokon alapuló észleletekre. Akkor ez még korántsem volt ennyire egyértelmű: csupán utolsó tettének kontextusában, aminek, azt gondolom, a film is méltóképpen állít emléket...

-------

Bereményi tehát nem volt történethamisító (éljen, rehabilitáltuk!) - egyszerűen korának történeti kontextusaiban gondolkodott - és ezt neki felróni igazán nem lehet. Azt, hogy túl bátran nyúlt egy túl érzékeny témához, amelyről túl keveset tudott - nos, ezt alighanem ki lehet jelenteni. De a Tanítványok még ezen hibák ellenére is káprázatos film. Az NFI jóvoltából tavaly nyáron alkalmam volt megtekinteni a digitálisan felújított változatot: hát, kérem, az valami mese.

A digitálisan felújított verzió képei csakugyan gyönyörűek: meglepő volt, ahogyan előtűnt a nyolcvanas évekbeli kopottság-feslettség alól egy érzékeny felületként kirajzolódó, míves harmincas évekbeli réteg. Pauer Gyula díszletterve (nem mellesleg a fia, a szintúgy kiváló Pauer Henrik is megjelenik a kutatók között!) épp úgy rezonál a korabeli magyar művészetre, mint a megidézett éra ideáljaira. Eperjes alakítása (mely valóban sajátos koegzisztenciája az arányoknak), vagy Cserhalmi lenyűgözően hullámzó indulatai sokkal nagyobb súlyt kaptak ebben az, Ivan Passer filmjének címével élve: intim megvilágításban.

Egyszóval: a Tanítványok számomra, és minden egyéb tekintetben is: újjászületett...

-------

Néhány tiszteletteljes megjegyzés még:

- A földkérdéshez: mivel Magyarországon, még Romániával, vagy Bulgáriával szemben is (!) döbbenetesen kevéssé történt meg a földreform (még névlegesen is alig!), a problematikát a két világháború között végig napirenden lehetett tartani. A Kisgazda Párt puszta léte erre épült (egy létező, de nem elég széleskörű parasztpolgárság képviseletére), erre találták ki Gömbös alatt a telepítési törvényt, éppen Teleki alatt az ONCSÁ-t, Bajcsy-Zsilinszky pedig, még fajvédőként, csakúgy ezért szállt síkra, mint az illegális kommunista párt nevében Vági István. Bár a szegénység mértéke kisebb volt, mint amiről a film beszél, az is éppen eléggé döbbenetesnek bizonyult: szép volt hallani Gelley Kornél elegáns orgánumán, mert igaz volt (sajnos): valóban ettől: a tulajdon és a polgárság hiányától, a szellemi és társadalmi értelemben vett pauperizációtól: fuldoklott ez az ország...

- Az operatőri eszközökhöz: Kardos nagyon csodálkozott a cenzori megfigyelésen. Láttam vele interjút későbbről, ahol igazat mondott, mikor megjegyezte: neki, bizisten, fel se tűnt, hogy ki merre halad. Egészen más dolgok foglalkoztatták akkor...

- A Jobbra Hajts-hoz: A hősünk Pestre érkezésekor vetített archív felvételek nem véletlenül vannak a Horthy-korszak legkülönbözőbb éveiből összeválogatva: a történetbeli Fehér József (Szaniszló alteregója) nem az 1941-es év Pestjébe nyer itt bebocsáttatást, hanem az egész korszakba, a szisztémába, a mechanonba - ha úgy tetszik. A képek egymásutánja figyelmesebb elemzésre is csábítana...

De ezt talán majd más alkalommal ejteném meg...

-------

Inkább még egyszer megköszönöm az elismerő szavakat, őszintén örülvén, hogy nem csak rám gyakorolt ilyen mélyredőjű, gazdag hatást a Tanítványok...

Így négy év után válaszolván: sok mindent másképp látok a Tanítványokkal kapcsolatban. Valóban akadnak hibái, összességében mégis egy hallatlanul elegáns felépítésű, kerek alkotásnak érzem. Bereményi művészi teljesítményét ma már a történelmi kontextusnál is többre tartom: a digitálisan felújított verzión látszik meg csak igazán, milyen hallatlanul erős a film vizuális tekintetben, milyen markánsan, szépen komponálta alkotójuk a beállításokat - milyen káprázatos érzékkel tudott miliőt teremteni.

Pauler Gyula kiállítás-díszlettervei megragadják a figyelmet, a nyolcvanas évekbe oltott harmincas évek egészen sajátos látványt teremt, ami az embert mélyen elgondolkodtatja a korabeli aktualitásokat illetően is.

Megértem, persze, ha a film stílusa kevésbé találta el az ízlésedet. Mikó Imre kis szalonmuzsikája abszolút a helyén volt - a gázmaszkban kaszálás azt volt hivatott szimbolizálni, milyen lehet egy magyar parasztnak a legnagyobb nyári hőségben a lehető legkeményebb fizikai tevékenységet folytatni. A metró mozgólépcsőjén és feljáróján játszódó jelenetsorokat pedig könnyű öncélú művészkedésnek látni - talán annak is tekinthetjük őket.

Nekem mindenesetre tetszenek.

Én is köszönettel csatlakozom a ténybeli alaposságú hozzászólásához.

Engem, a történelmi tények részletező ismerete nélkül is, nagyon megfogott a film erős hatásegyüttesű egésze, azon belül a jelenkori viszonyainkra nézvést is elgondolkodtató, szinte látnoki aktualitásai; valamint kiemelten a hangulatos, több idősíkban is korhű érzetű, különleges operatőri zsenialitású képi világa, továbbá a szerep-azonosultan feszültségteremtő színészi remeklései.
Ez utóbbiak közül Eperjes Károlyt leginkább azért emelném ki külön is, mert a rá már e film elkészültekor is jellemző karakteres átszellemültségű modorosságát, valami ösztönös tehetségű, bámulatos arányérzékkel állította a kettős szerepének és ezáltal e film hitelességének szolgálatába.


Kapcsolódó idézetek:
" ... amíg a nagybirtok rendszer fennáll, itt magyar embernek nyugalma nem lehet."
" ... ebben a kérdésben megalkuvásnak nincs helye, mert nemcsak az egészségesebb birtokmegoszlás, hanem a szociálpolitikai, társadalmi és közigazgatási reformok egész sora és egy modern közszellem kialakulása függ attól, hogy a nagybirtokrendszer avult bástyái előzetesen leomoljanak."
(Kerék Mihály: A magyar földkérdés Bp. 1939.)

A studióvezetői (producer) állásából történt elbocsátását megelözően Nemeskürty István ezzel, az általa hivatalosan utoljára mentorált filmmel avatta elsőfilmes filmrendezővé Bereményi Gézát, aki a forgatókönyvet Magyary professzor egykori tanyasi elszármazású tanítványának, dr. Szaniszló Józsefnek önéletrajzi beszámolója alapján írta.

Kardos Sándor operatőr derűs visszaemlékezése szerint: a film "elfogadása", azaz az engedélyezése előtti zártkörű elbírálási vetítés után, a filmfőigazgató leleplezni vélte azt az alkotói szándékú bújtatott üzenetet, hogy a Horthy rendszerben mindig felfelé mentek a lépcsőn, a szocializmusban pedig mindig lefele. :)

A film lényegét nem érinti, de nekem feltűnt, hogy a főváros mozgalmas járműforgalmú archív utcaképei nem mind illettek a 30-as évek végi történésekhez, mert hazánkban 1941. július 6-án, a fővárosban és környékén pedig csak 1941. november 9-én lépett életbe a "Jobbra hajts!", a jobb oldali közlekedésről szóló rendelet.

Köszönjük a bírálatot. Magam nem vagyok elég képzett "ideológiailag" és történelmileg ehhez a filmhez, de azért sok helyen ráncoltam a homlokomat. A régi filmanyagok használata és a "míg a halál el nem választ" motívum majdnem olyan jól mûködtek, mint az Eldorádóban, de sok minden más nem. A túlzott modorosság és a mûvészkedés idõnként az érthetõség rovására ment. Nagyra tartom Mikó Istvánt, és sajnálom, hogy gyakran, mint itt is, valami borzalmas ripacs szerepet kapott ("You are my édes... kutyagumi"). Pl. a gázmaszkos, a verekedõs és a metróból induló jeleneteket nem tudtam hova tenni, sok más apróság mellett. De érdekes volt felidézni a villódzó metró-világitást - évtizedek óta nem láttam ilyet. Cserhalmi játéka jobban tetszett az átlagosnál, és a többiekkel sem volt bajom, inkább a forgatókönyvvel.

Igazán nincs mit - örülök, hogy segítettem. :)

Egyébként, aki Magyaryra kíváncsi, annak Saád József remek munkáját tudom ajánlani (http://static.polc.hu/products/00/12/08/120808.jpg), no meg a szerzõ eredeti, sajnos manapság nagyrészt már nem könnyen hozzáférhetõ mûveit - éppen itt az újrakiadás ideje...).

Bereményi mintája elvileg egy bizonyos Szaniszló József dr. közlése volt, akinek tényfeltáró dokumentum-kötete 1993-ban jelent meg (http://marvin.bookline.hu/product_tnimages_6/1461/TN6_0129001977446G.JPG). A benne foglaltak, talán nem meglepõ módon, nem fedik maradéktalanul a filmben található információkat. De errõl majd más alkalommal, ha elolvastam a kötetet. Az ugyanis birtokomban van, de még egyáltalán nem jutottam el a feldolgozásáig.

Van olvasnivaló bõven, más...

Maga a film jó, technikailag mindenképp értékelendõ. Kardos Sándor operatõri munkája zseniális.

Sajnos a Hídemberben ez a két ember már nem tudott ilyen míves munkát az asztalra tenni.

A filmrõl igyekszem majd ettõl a súlyos ténytõl egy kicsit függetlenül véleményt mondani, mert egyébként nem érdektelen, nem rossz darab és Bereményi már megcsillogtatja itt késõbbi erényeit, amelyek elsõsorban az "Eldorádó" címû remekmûvében öltenek majd estet. A késésnek most - kivételesen - örültem, mert én is késve értem haza tegnap :)

És azért még hozzátenném, hogy életemben elõször láttam végre valóban jó minõségben "A tanítványokat". Az a kópia anno... - brrrrr...

Talán célszerû volna valóban a tényeket jobban közelíteni és nem érdemtelenül befeketíteni a személyeket. Mindenesetre a film a mondanivalója alapján értékelhetõ.
A Dunatv viszont jó lenne ha nem késne tízperceket... vagy többet.

Bocsánat - az emlegetett "mellékelt ábra" lemaradt.

"Az a barom..."

Így aposztrofálják Teleki Pált, Magyarország kultuszminiszterét, századunk egyik legjelentõsebb hazai politikusát Bereményi Géza "Tanítványok" címû filmjében, közvetlenül a történelmi karakter a vásznon való megjelenése elõtt. A Rajhona Ádám alakította magyar miniszterelnök (ritkán látunk ilyen jelentõs politikust hazai mozgóképen, úgyhogy becsüljük meg, hogy ezúttal nemcsak beszélnek róla) a Táj- és Népkutató Központ munkáját megvizsgálandó tûnik fel szemünk elõtt. Minderre az éjszaka kellõs közepén kerül sor, az intézet munkáját bemutató kiállítás megnyitását megelõzõ napon.

A vicces az, hogy még bõven zajlik az anyag összeállítása (egy nappal a nyitás elõtt!), s Teleki még igencsak munka közben tekintheti meg a részleteket. Az intézet, amely évtizedek óta (sic!) létezik és tevékenykedik, Magyary Zoltán, a közigazgatástudományi notabilitás igazgatása alatt áll (ilyen jelentõs tudósegyéniséget csakúgy ritkán látunk magyar filmen, úgyhogy becsüljük meg Gelley Kornél alakítását is!). Az igazgató nem késlekedik a készülõ anyagot prezentálni a méltóságos gróf és miniszter úrnak, amely az országot felmérõ falu- és tanyakutató egyetemi ifjúság áldozatos munkájának eredménye.

Magyary azt sem átallja Teleki, egy nagybirtokos elé tárni, hogy Magyarország 9 millió lakosából 6 millió nincstelen (sic! - valójában inkább 3, legfeljebb 4 millió!), és, hogy ez tûrhetetlen. Teleki meg felháborodik, de végül mégis engedélyezi a kiállítást.

Csak. Mert épp olyan kedve van.

Aztán másnap mégis viszakozik, mert a bolsevikik (sic!) és amerikaiak is megjelennek rajta, és, mert az arisztokrácia jelen lévõ képviselõi is csúnyán besértõdnek.



Nos, mielõtt még elhinnénk ezt a sok badarságot, tegyük egy kicsit tisztába dolgokat.

A Táj- és Népkutató Központ három ember, három kutató, három különbözõ tudományterület rangos mûvelõje tevékenységének és áldozatos munkájának eredménye volt. Az egyik valóban Magyary Zoltán a közigazgatási jogok és struktúrák kiváló mûvelõje volt, de, a filmben nem is említett Györffy István néprajztudós, a Nagykunság néprajzának neves kutatója és az ún. Györffy-kollégiumok (az elsõ népi kollégiumok!) létrehozója is fontos szerepet játszot annak irányításában - és persze még ott van (mit ad isten!) Teleki Pál, a földrajztudor is.

Igen, megismétlem: Teleki Pál az intézet egyik vezetõje volt, kultuszminisztersége mellett is.

De talán adjuk át a szót az alapító okiratnak: "A Központ feletti felügyeletet közvetlenül a m. kir. vallási- és közoktatásügyi miniszter gyakorolja." Vagy idézzünk mondjuk ennek az egyébként 1938. október 19-én kelt dokumentumnak (szó sincs tehát évtizedes munkáról!) 4. §-ából: "A hármas bizottság (ez volt a Központ irányító testülete - V.) tagjait meghatározott idõtartamra a m. kir. vallás- és közoktatáügyi miniszter nevezi ki."

És akkor most folytassam azzal, hogy Teleki maga lett a hármas bizottság elnöke (is), és, hogy a kiállítás ügyének egyik fõ elõmozdítója volt?

Talán jöjjön inkább néhány részlet Magyary cikkébõl, amelyet a Közigazgatástudomány 1939 címû kiadványba írt, s amely a "Táj- és Népkutató Központ rövid fennállásának története" címet viseli.

Példának okáért egy a falukutató munkát reprezentáló, egy 1938-as konferencia alkalmával: "gróf Teleki Pál [...] a következõket mondta: Az elõadás jellemzõje volt annak a kutatásnak, amely mindenfelé érdeklõdve próbálja viszonyainkat megismerni a sokoldalúságnak azzal a keresztülvielével, amelyre feltétlenül szükség van ahhoz, hogy a problémákat meg lehessen közelíteni, kaleidoszkópszerûségét ez magyarázza. Alaposan át kellene egyszer vizsgálni az országot, minden egyes vidéknek különleges viszonyait, meghúzva az így alkotandó tájak nem abszolúte állandó, de érvényes határait és ezek alapján kutatni a birtokmegoszlás helyes arányait, mert valószínû, hogy minden tájra vonatkozóan más és más az az arány, amelyben a birtokkategóriáknak meg kell oszlani."

Nem tudom, hol van itt a nagybirtokos osztály arroganciája? Hol van itt a szent istváni állam és mindenféle nexusok mániákus emlegetése (mert a filmben ugye ilyenek is történnek!)?

De folytassuk egy olyan bekezdéssel, amibõl kiderül, hogy a film 1/4-e kapásból kamu:

"A Táj és Népkutató Központ kiállításának idõ elõtti bezárása és magának a Központnak feloszlatása általános feltûnést keltett, mert a közvélemény nem tudta magának megmagyarázni, hogy mindez miért történt 19 nappal a kiállítás megnyitása után (amirõl, mint a mellékelt ábra is mutatja, külön reprezentatív kötet is megjelent! - V.), amikor maga gróf Teleki Pál vallás- és közoktatásügyi miniszter, mint a Táj- és Népkutató Központ elnöke is beszédet tartott, és másnap a kormányhoz közel álló Új Magyarság-ban is olyan nyilatkozatot adott, amibõl minden inkább következett, mint ez a folytatás."

Magyary csakhamar megállapítja, hogy a "tacet" a magyar nagybirtokos arisztokrácia érdekvédelmi szervezete, az OMGE által lett kimondva. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület, élén Sommsich László elnökkel érte el a drasztikus lépést, utólag többször is a kiállítás felirataira hivatkozva.

Tehát, csak hogy pontosítsunk: Teleki Pál, "a barom" (sic!), ahogy a film megnevezte volt, akinek a Táj- és Falukutató Központ egyik vezetõjeként, semmi köze nem volt a kiállítás bezárásához, s támogatta Magyary és Györffy törekvéseit. Nem így a nagybirtokos réteg képviselõi, akik végül is elérték ezt a drasztikus lépést.

A prezentáció pedig, amelynek anyaga korántsem volt annyira fölbirtokospukkasztó, mindössze adatokkal és paraméterekkel szolgált a hazai viszonyok bizonyos vonatkozásait illetõen. Ha annyira establishment-ellenes lett volna, akkor nem jelent meg volna róla könyv és nem maradt volna 19 napig nyitva, s nem kapott volna ekkora nemzetközi publicitást sem.

Nos, mielõtt bármit szólnék a filmrõl, amit nem ma és nem most fogok megtenni, azért jegyezzük meg: a "Tanítványok" ez esetben durva történethamisítással él. Teleki Pált tehetségtelen epigonnak tûnteti fel. Olyasféle figurának, amilyenek valóban voltak a korszakban, de, amelyeknek attitûdje, gondolkodásmódja tõle igencsak távol állt.



És akkor itt álljunk is meg. Mára legyen elég ennyi.

Valamikor majd folytatom, addig is tessenek emésztgetni a leírtakat...

(folyt. köv.)

Szia

Kellene neked még ez a film ?