FeHér ElepHánt Kulturális Ajánló Portál www.toptipp.hu

VIHAR Silviu Purcarete Craiovai Nemzeti Színház Gyulai Shakespeare Fesztivál

Megkövetjük Silviu Mestert, eddig csak semmit, avagy rosszat mondtunk róla. De hát az elsõ találkozás a nevetségesen meztelenkedõ Vízkereszt volt, Gargantua asztalánál szívesen ültünk volna, de nézése igen fáradtságosnak bizonyult, A Tüzes Angyal esetében az egyenetlenségeket Prokofjev démoni zenéje feledtette, a végsõ kegyelemdöfést pedig a debreceni Scapin adta, amely porba alázta a kitûnõ együttest.
Ám a Vihar elsöpörte a kételyeket, mintaszerûen felépített, minden ízében koherens, költõi vizualitású remeklés. Már a színpadkép lenyûgözõ: patinássá szürkült, kazettás falazat, himnikus ellenfényben táruló ajtók, bûvös szekrény, melynek mélyébõl bukkannak elõ a szereplõk, forgószínpad az elõtérben, mozduló háttér, mozgékony padló az ajtókivágásban is, - Dragos Buhagiar invenciózus munkája.
Az elsõ jelenet majdnem sötétben játszódik, csak a földre helyezett gyérfényû csillár világít, a helyén lógó papír-konstrukció lezuhan és rövidesen buggyos ujjú, öles átmérõjû báli ruhává alakul. Ebbe öltözteti Prospero a testtrikós férfi-Mirandát, miközben származása titkát fedi fel. Az imponáló papír-öltözet kulcsfontosságú kellékké avanzsál, viselõje hisztérikus rohammal tépkedi le magáról, Calibánná alakítva viselõjét, míg a papírfoszlányok a vihart idézve, tomboló örvényként lepik el a színpadot. A szörny és a lány többször is egymásba alakul, tucatnyi papírruha esik a metamorfózisok áldozatává.
Prospero, a nagyformátumú Ilie Gheorghe szavára, bohócorrú,testes úrként jelenik meg Ariel, fluoreszkáló türkizbe bújtatott, négytagú vokál kíséri: Valentin Mihali furcsa hanghordozással, parancs szerint alakítja, rezonõrként kommentálja a történéseket. A hajótöröttek csoportja háttérbe szorul, Romanita Ionescu, casanovai pompájú feketében, féltucat Thonet-széket cipelve lép kászálódik ki a szekrénybõl, hogy rövid segédmunka után, kivont pálcával hódítsa meg a sziget urának félvad leányát.
Purcarete látomásos rendezése minden képet szuggesztív csodává varázsol, minuciózusan kidolgozott részletek, arányos szerkezet, méltóságteljesen hömpölygõ tempó, amelyet kiválóan támogat Vasile Sirli, majdvégig egyfolytában szóló zenéje. A részeges matrózok jelenete sem a szokványos börleszk, Nicolae Poghire és Catalin Baicus rögzített lábfejjel,
poétikusan hajladozik az alkoholt sóvárgó Caliban fölött, mámorukat a lassú forgó és a háttérben némán doboló Propero kiúszó képe érzékelteti.
És még mindig csak a felénél tartunk! A gyönyörûség fokozódik, a képek hipnotikus ereje csak fokozza a textus maradéktalan érvényesülését, Propero búcsúja, Caliban, a virtuóz Sorin Leoveanu, táncolva deklamált monológja megkerülhetetlenül emlékezetes. A megbocsátás, megbékélés perceit, az elnyert szabadság örömét végtelenné mámorosítja Wagner Trisztánjának múlhatatlan zenéje. Azt kívánjuk, soha ne is érjen véget, de hát itt bennünk bizton él tovább, megérdemelt magasságokba emelve, a végre megtalált Nagy Rendezõt, Silviu Purcarete-t.