Téma: A vipera

6/10
napraforgó 2021 júl. 28. - 03:06:21 6/10
(329/549)
Aztán még egy furcsaság: amikor Demetrio először vitte Veronicát a birtokára, először helikopterrel repültek, aztán egy dzsippel mentek tovább. Egy teljes napig utaztak, mig végre a birtokra értek. A falu olyan messze volt, hogy oda nemigen jártak be gyalog. Nem volt telefon, nem volt internet, most meg állandóan beszaladgálnak a faluba (időközben közelebb jött?)
Ja és a közlekedés is megjavult, hisz rendes távolsági buszjárat van a faluba, hisz Miranda és Santiago is a faluban szálltak le.
Szegény Gildardának pár hete még rengeteget kellett gyalogolni a buszhoz, hisz Williams atya reggel 4-re várta őt a lányával, hogy 7 órakor induló buszt elérjék!!!

Ezt a viharos fejlődést a régióban!
6/10
napraforgó 2021 júl. 28. - 02:59:48 6/10
(328/549)
Sziasztok lányok!

Pont ezeket akartam leirni én is, amiket felhoztatok. Talán azzal egésziteném ki, hogy Veronica nem ismert magára Nicole-ban, pedig a sorozat elején ő is pont ilyen volt! Életvidám fiatal nő, aki minden férfival kacérkodott, flörtölt, rengeteget nevetgélt, ezért mindenki szerette.
És most milyen? Nyomokban sem emlékeztet korább önmagára, állandóan világfájdalmas képpel járkál, egy mosoly sincs az arcán. Közben bizonytalankodik, hangoztatja, hogy össze van zavarodva. Hol Demetrionak mondogatja, hogy mennyire imádja, hol Andréhoz futkos, hogy vegye el, de Juant sem utasitotta rendre, hogy ne terjessze, hogy ő a gyereke apja. Mindenki mást is igyekszik bizonytalanságban tartani.
Nagyon rosszul viselkedik.

Viszont észrevettem egy furcsaságot, szerintem elcseszték a vágást!
André kijelentette, hogy el kell utaznia. Erre Nicole megjelent a birtokon, hogy had aludjon ott, mert André elment és ő fél (vajon hová tűnt hirtelen André személyzete? Mivel lovakat tenyészt és ad el, ezért jópár lovászának kell lennie, hisz az állatokról folyamatosan gondoskodni kell. Nyilván van házvezetőnője, talán kertésze is. Egyszóval Nicole messze nem lett volna egyedül André birtokán).
De nem ez a fura, hanem az, hogy másnap Demetrio kilovagolt, Nicole utána, Veronica meg bement a faluba, és találkozott Belottal (aki akkor már állitólag el volt utazva!!!) Szépen megbeszélte vele, miért nem tartja be az igéretét és miért nem megy hozzá feleségül.
Aztán Veronica szépen hazaballagott és nem tette ki Nicole szűrét, hogy a bácsikája már otthon van, hanem továbbra is vendégül látták, megvacsoráltak, beszélgettek. Aztán Demetriot elhivták a lóhoz, ment is Jacintoval és Aguirrével segiteni, sőt a többi munkást is odarendelte (mi a fenének, hisz egyik sem értett az elletéshez).

Erre Nicole kitalálta, hogy menjenek át a nagybátyja házába, mert ott nagyobb biztonságban lesznek.
Igaz, Belot addigra megint eltűnt, sőt még nem is tért vissza a két nappal korábbi utazásból, és a cselédség is köddé vált.
Azt kell mondjam, hogy Belot nyilván szellemként jelent meg Veronica előtt, miközben ő úton volt akárhová.
Vagy rosszul vágták össze a jeleneteket és Veronica még André elutazása előtt beszélt vele. Igaz, akkor nem stimmel Nicola korai megjelenése a birtokon.

A másik, amin elcsodálkoztam, az Miranda elbeszélése volt. Egyrészt furcsállom, hogy sem Veronica, sem Demetrio, aki gardirozta soha nem kérdezte meg Mirandától, hogy miért hagyta el a kislányát. Én tuti megkérdeztem volna Vero helyében! Csak Williams atyát érdekelte és megtudtuk, hogy a második férje nem akarta a gyereket. Van ilyen önző férfi, bár én nehezen hiszem, hogy egy nő olyannyira szerelmes, hogy teljesen lemond a gyerekéről, 20 évig felé sem néz.

Ami itt a furcsaság, az, hogy korábban azt mondták, hogy a nő lelépett, elhagyta a férjét (!!!) és a gyerekét. De a mostani verzió arra mutat, hogy az első férje már meghalt, hisz ő maga bizta Teodoróra és Sarára a lányát, mert tudta, hogy ott jó nevelést kap. Ha a férje még élt volna, ez szóba sem jöhetett volna, hisz akkor az apa nevelte volna tovább a gyermeket, és csak az ő későbbi halála után kerülhetett volna a Fernandez-Negretékhez. Na, itt is zavaros a történet.

5/10
borzi84 2021 júl. 28. - 01:37:33 5/10 Előzmény napraforgó
(327/549)
Szia!

Így igaz, Nicole nem szívbajos, nem érdekli, hogy Demetrio nős, a legutóbbi részben tovább folytatta a kisded játékait.
Veronica szemmel láthatóan féltékeny, de most legalább próbálja fegyelmezni magát.
Irma tanácsait érdemes megszívlelnie, mind az előző, mind a mostani részben fején találta a szöget.
Nagyon egyetértek vele abban, hogy Veronica magának köszönheti azt, hogy ilyen helyzetbe került!
Valóban nem ártana végre eldöntenie, mit és főleg kit akar!
Neki sem esett jól, amikor Demetrio féltékeny volt André és Juan miatt, alaptalannak érezte, pedig bizony ő több okot adott a féltékenységre, mint a férje!

Érdekes, hogy Belot ennyire komolyan vette Veronica "házassági ajánlatát", csalódottabban fogadta azt, hogy Veronica visszatáncolt, mintsem azt várni lehetett.
Tudnia kellett, hogy Veronica Demetriot szereti, s csak a féltékenység beszélt akkor belőle.
Ráadásul Nicole alá is lovat adott azzal, hogy közölte vele a házasodási szándékait.
Száz szónak is egy a vége: Veronica a meggondolatlanságával csupán fölösleges bonyodalmat okozott.

Nicole-nak nem volt elég a vacsorameghívás, a birtokra is meghívatta magát, ráadásul eléggé átlátszó ürüggyel.
Ezt az is bizonyítja, hogy amikor Demetrioék a lóval voltak elfoglalva, rögtön azt javasolta, menjenek André házába, s töltsék ott az éjszakát, mivel ott legalább jelen vannak a szolgák, s ő "fél".
A színjátéka több, mint nevetséges!

Végre megtudtunk 1-2 dolgot arról is, hogy Miranda miért hagyta el Veronicát.
Amikor találgattál, a Miranda által adott magyarázat is szóba került, azaz: A második férje nem fogadta el a gyermeket.
Nekem erről az a véleményem, ha egy férfi igazán szeret egy nőt, akkor igenis el kell fogadnia a felesége korábbi házasságából való gyermekét.
Mirandára nem vet jó fényt, hogy a gyermeke helyett a férfit választotta.
Ha igazán szerette volna a gyermekét, nem hagyta volna el!
S csak azután jutott eszébe, hogy van egy lánya, miután a férje meghalt.
Kíváncsi leszek, Veronica hogyan fogadja majd Miranda magyarázatát.
Én ezek után nem igazán tudok vele rokonszenvezni!

A jelek szerint most őszintén aggódik Veronicáért, és sajnos az aggodalma nem alaptalan.
Santiago jobb helyet nem is választhatott volna szálláshelyül, egy varrónőnél többen is megfordulnak, s könnyen fel lehet csipegetni a pletykákat.
Azt is megtudta, hogy Veronica Belot házában tölti az éjszakát, és rögtön meg is ragadta a kínálkozó lehetőséget.
Remélem, sikerül megakadályozni a tragédiát!

Érdekes, amit Santiago megjelenéséről írtál!
Fején találtad a szöget!
Mivel kis közösségben élek, tapasztalatból tudom, mekkora feltűnést tud kelteni egy idegen megjelenése, az emberek rögtön felfigyelnek rá, kíváncsiskodnak, vajon mik a szándékai, stb.
Itt viszont mindez elmaradt, s ez "kissé" hiteltelen!

Arra is kíváncsi leszek, vajon Virginiát sikerül-e csőbe húzni?
Amilyen mohó és gátlástalan, szerintem sikerrel járnak majd!
Kívánom, hogy így legyen!
Épp eleget gonoszkodott már, nagyon sokat ártott a környezetének, ideje, hogy végre megfizessen mindenért!
kisbalaton 2021 júl. 27. - 23:02:45
(326/549)
Hálistennek Irma - a maga kedves és szelid modorában - szembesítette Veronikát a hebehurgya döntéseivel,és azok következményeivel.
Azért én nem tudom elhinni,hogy léteznek ilyen Nicole félék.Ez a lány majdhogynem bebeszélte Veronikának,hogy kutya kötelessége elválni Demetriotól és hozzámenni Belothoz.
Nagyon remélem,hogy az "öreg rókák" terve beválik Virgínia ellen, aki most is hozta a formáját,vagyis elviselhetetlenül pofátlan . Egy lelketlen ringyó. Bizom benne,hogy Veronika megőletése nem sikerül(már csak azért sem,mert akkor vége lenne a sorozatnak).
6/10
napraforgó 2021 júl. 27. - 11:19:20 6/10
(325/549)
Elnéztem ezt a Santiagot és rájöttem, hogy ő játszotta Chuyt a Marimarban. Persze bajusz nélkül.
6/10
napraforgó 2021 júl. 27. - 04:34:09 6/10 Előzmény borzi84
(324/549)
Nekem úgy tűnik, hogy Veronica hiába simul állandóan Demetrióhoz, hiába csimpaszkodik a nyakába, sőt hiába közölte, hogy állapotos, Nicole-t nem riasztotta el Demetrio becserkészésétől.
Igaza van Irmának (én is pont ezt mondtam), hogy Veronica nem bolondulhat meg minden alkalommal, ha egy nővel látja a férjét. Főleg azok után, hogy ő meg hol Juant, hol Andrét hülyíti... Ennyi erővel akár Demetrio is cirkuszolhatna vele..... Vagy bizik Demetrióban, vagy nem.

Amikor Niciole meghivatta magát vacsorára, én Veronica helyében azonnal meghivtam volna Williams atyát is vacsorára (telefon van - most már), aki remek villámelháritó lett volna. Mellette Nicole talán nem mert volna annyira nyomulni. És Williams atya remek kisérő lett volna haza Nicole-nak, nem kellett volna Jacintót ugrasztani.

Belot elutazása számomra nem elég erős indok ahhoz, hogy Nicole bekéredzkedjen Demetrioékhoz. Belotnak számtalan cselédje, munkása van, nyilván házvezetőnője is, aki őt ellátja, ha a birtokán van, igy Nicolenak nem kellene egyedül lennie. Van, aki kiszolgálja, van, aki megvédje, hát mi a fene oka lenne arra, hogy átköltözzön Demetrióékhoz? Igazi, komoly oka biztos nincs.

Santiago megjelenése a faluban sokkal nagyobb érdeklődést kellene kiváltani. Egy falu, ahol soha nem járnak idegenek.... Szerintem többet kellett volna kiváncsiskodni az embereknek. Milért jött, mit keres ott, meddig marad, stb, stb. Az is fura, hogy rögtön elment Demetrióék birtokára leskelődni, hallgatózni. Hogy talált oda, hisz nem is ismeri a környéket? És nincs Demetrionak egy kutyája sem a birtokán, aki a házat őrizné és ugatna, haa idegen jár arra???? Egy ilyen birtokon minimum egy tucat kutya őrizné a házat.
Itt megint vannak kis gubancok.
Kérdés, hogy Miranda jelenléte mire lesz jó, meg tudja-e akadályozni Santiago merényletkisérletét.
5/10
borzi84 2021 júl. 27. - 01:15:48 5/10
(323/549)
Sajnos eléggé elnyújtják a történetet, a legutóbbi a csak a 75. epizód volt, úgyhogy még belefér néhány felesleges dolog, pl. a Nicole-szál.
Erre aztán végképp semmi szükség nem volt vagy mégis?
Netán a végén Nicole is megtalálja majd a párját?
Jelen állás szerint a "kislány" egyértelműen Demetriot szemelte ki, s az sem visszatartó erő a számára, hogy nős és a felesége gyermeket vár.
Veronica épp a legjobbkor érkezett, s míg Miranda esetében többször is jelenetet rendezett, most más taktikát alkalmaz.
Ez talán célravezetőbb, mintha folyton cirkuszolna.
Demetrioval újra szent a béke, kérdés, meddig tart a harmónia?
(Persze, Veronica előtte még mindig azon meditált, elváljon-e vagy sem - Komolyan mondom, nevetséges, amit művel!)

Nicole számára kapóra jött Belot elutazása, s a távollétében hová is mehetne máshová, mint Demetrioékhoz?
Biztos, hogy ebből is akad még bőven bonyodalom!

Közben Santiago is szimatol, Miranda pedig jól ráérzett arra, hogy Veronica veszélyben van.
Egyébként nem értem, Santiago miért vállal ekkora kockázatot, hisz Yadira és a "szállásadónője" beszélgetését kihallgatván tudomást szerezhetett arról, hogy Veronica és Demetrio kibékültek.
Ennek tükrében jobb lenne, ha szépen visszamenne a városba, mert több, mint valószínű, hogy lelepleződik, s a tette nem marad következmények nélkül.
Már így is épp elég gaztett van a rovásán, s most újabbal készül tetézni...

Remélhetőleg sikerül José és Teodoro terve, s Virginia besétál a csapdába!
José jól tette, hogy a tervükbe beavatta a titkárnőt és Juan barátját is!
(Épp elég baj származott abból, hogy Virginia korábban könnyedén hozzájutott minden információhoz.)
kisbalaton 2021 júl. 26. - 23:04:58
(322/549)
Tudom,hogy a sorozat az sorozat,- vagyis minél több részt kell produkálni.
Mégis,-nem felesleges egy kicsit ez a Nicole-ügy? Már láttunk Veronikától egy fergeteges féltékenységi sorozatot,-most megint nézzünk végig egy hasonlót?
Mert,-gondolom - folytatódik még Nicole szemtelen rámenőssége,ezáltal Veronika szeretlek-nem szeretlek játéka.
Santiago megjelenése a birtokon nagy veszélyt jelent,talán Miranda okos következtetései és véletlen szemtanúsága megelőzik a bajt.
Tetszik viszont a doktor megszelidülése. Remélem,nem csak pillanatnyi fellángolás!
Tetszik Juan viselkedése is Virgíniával,amint határozottan elutasítja a nőt.
6/10
napraforgó 2021 júl. 25. - 05:14:08 6/10
(321/549)
Igen, én is utánanéztem láttam, hogy Guy Ecker már 39 éves volt a forgatáskor. De ez még az a kor, amikor néhány évet le lehet tagadni. Igy ő a sorozatban ő még lehet akár csak 35-36 éves. De akárhogy is, a 22 éves Nicolehoz túl fiatal, pláne, hogy fiatal felesége van, aki még gyereket is vár.

Belot megfontolt negyvenes úriember, igy tőle sem vártam volna, hogy rögtön eldicsekszik azzal, hogy megszerezte Veronicát. Hisz tudta, tudnia kellett, hogy milyen kutya-macska viszonyban vannak Demetrioval, hol kibékülnek, hol meg összevesznek. Igy az a beigért házasság még messze nem biztos.

Most már csak Virginia és Santiago leleplezése van hátra, na meg Carla bűnbánata és rahabilitációja.
5/10
borzi84 2021 júl. 24. - 18:27:34 5/10 Előzmény napraforgó
(320/549)
Egyértelmű, hogy Nicole nem "kislány", de Demetrionál jóval fiatalabb!
Nem tudom, a történetben Demetrio hány éves, az biztos, hogy a színész 1959-ben született, így a sorozat idején 39 éves volt. (A sorozat 1998-ban készült)
"Veronica", pontosabban az őt alakító színésznő pedig pedig 26 éves, úgyhogy kb. megfelel a történetbeli korának.

Egyetértek! Előbb vagy utóbb, de lesz majd balhé Nicole miatt is!
(Ebben az esetben legalább oka is lesz rá!)
Abban is igazad van, hogy Veronicának illene már végre megkomolyodnia!

Belot valóban úriember, ugyanakkor az nem volt szerencsés dolog a részéről, hogy rögtön "közhírré tette" azt, ami még olyan bizonytalan volt, mint a kutya vacsorája.

José jól teszi, hogy átvette az irányítást!
Teodoro távollétében neki kell intézkednie, mert Juan aligha alkalmas erre, ő egyfolytában Veronica után epekedik, így valakinek cselekednie is kell!
Remélem, sikerrel járnak, és Virginia elbukik!

Egyértelmű, hogy Nicole Demetrio miatt akar annyira a nagybátyjával menni, szerencsére Veronica is megérkezett, úgyhogy "kard ki kard"!

Virginia egyértelműen a pozícióját félti Veronicától, pedig nincs oka rá!
Szerintem Santiago elhibázza a dolgot, s ezzel remélhetőleg magával rántja Virginiát is!

Carla egy buta liba, nem érdemelte meg, hogy Pepe feláldozza magát érte!
Én is furcsállottam, hogy Pepével ellentétben ő nem ment elvonókúrára.
Viszont: Mindenképpen kórházba kellene mennie, mert egyértelmű, hogy nem egészséges, sem idegileg, sem fizikailag nincs rendben!

Van egy olyan érzésem, hogy Miranda most az egyszer jól tette, hogy követte Veronicát, mivel felfedezte Santiagot.

Szerintem döntő szerepe lesz abban, hogy ne történjen tragédia, azaz Virginia aljas terve ne sikerüljön!

6/10
napraforgó 2021 júl. 24. - 18:09:42 6/10
(319/549)
Mindennel egyetértek, itt a fórumon nekünk is hasonló véleményünk volt. Veronica helyében én sem tudtam volna megbocsátani Demetrionak.
És valóban, nagyon bizarr ötlet, hogy Ricardo öngyilkossága miatt valakin bosszút kell állni. Miért kéne? Senki nem biztatta arra, hogy ölje meg magát, még Virginia sem. Ha mindenki megölné magát, akit valaha elhagytak, már kihalt volna az emberiség.
Veronica féltékenykedése is el van túlozva. Miért pont Mirandára volt féltékeny, aki cseppet sem viselkedett félreérthetően, ugyanakkor Nicole-lal kevésbé törődik, holott az a lány nagyon kellette magát Demetrionak. Még a férfinak is kinos volt, igy visszautasitotta a koktélozási javaslatot.
Luna34 2021 júl. 24. - 16:36:51 Előzmény napraforgó
(318/549)
valóban, Veronica talán egy kissé szétszórt de én meg tudom érteni. sok mostanság a gond. mondjuk én eleve soha az életben nem békültem volna ki Demetrióval.kerestem volna mást, mert amiket Veronicával tett az nagyon csúnya volt. az meg teljesen mindegy hogy azt hitte miatta halt meg az öccse. igazából az öcsikéje haláláért senki sem hibás, mert az ő döntése volt hogy meg akar halni.elbántak vele, elhagytáj ez igaz, de ez nagyon sok mindenkivel megtörténik a valóságban is és mégsem lesz öngyilkos. a haláláért kizárólag ő maga a felelős.gyerekes felfogás emiatt mást okolni. a sorozat szerintem nagyon jó. kíváncsi vagyok hogy hogyan alakúlnak majd az események.
6/10
napraforgó 2021 júl. 24. - 04:46:35 6/10 Előzmény borzi84
(317/549)
Nicole, a 22 éves "kislány" csak kb. 3 évvel lehet fiatalabb Veronicánál és nagyon is vehemensen száll rá Demetriora, aki minimum 35 éves, de inkább közelebb van a 40-hez, vagyis messze nem az ő korosztálya.
Most persze kinos Veronicának, hogy odaigérte magát Belotnak, aki aztán rögtön el is újságolta a hirt a családjában. Dijazom, hogy Belot még most is úriember, nem kéri számon Veronicán az igéretét, miszerint a felesége lesz.

Veronica olyan, mint a szélkakas, hol ezt akarja, hol meg azt. Azért egy 25 éves, diplomás felnőtt nőtől nem ezt várnám.
Ezzel a mentalitással azt várnám, hogy Nicole miatt sokkal nagyobb balhét rendez, mint Miranda miatt, de itt a lány szinte közömbös számára. Persze, ami késik, nem múlik, még nyilván lesz alkalma bőven balhézni.

Tetszik, hogy a korábban háttérben lévő Jose most előlép és elemében van, szerintem jobban irányitaná a bankot, mint Teodoro. Jose valami tervet forral Virginia ellen, kérdés, sikerül-e?
Szerencsére Teodoro jobban lesz.

Nicole baromira örül, hogy a bácsikája magával viszi Puerto Allegrébe, ahol megint Demetrio közelébe kerülhet.

Virginia meg ismét Veronica ellen ármánykodik.
Felbújtja Santiagot, hogy ölje meg, különben tőle egy vasat sem kap. Amikor megtudja, hogy Vero visszamegy Puerto Allegrébe, ő is odaindul Santiagoval.

Carla nagyon bánkódik Pepe miatt, ami érthető. Ami fura, hogy neki nincsenek elvonási tünetei és nem kell elvonóra mennie.

Irma nagyon örül, hogy Vero meglátogatja, és a nő elmeséli neki, minden történt vele.
És végezetül Miranda meglátja, amint Santiago is Pueblo Allegrébe érkezett és ez felkelti a gyanúját.
5/10
borzi84 2021 júl. 24. - 01:45:10 5/10 Előzmény napraforgó
(316/549)
Igazad van, furcsa volt, hogy Veronica nem hívta be magához Demetriot, de Veronica esetében én már semmin se csodálkozom.
Az szerintem nem meglepő, hogy tudta, Demetrio melyik szállodában lakik.
Ne felejtsd el, mielőtt Demetrio visszautazott a birtokra a veszélyhelyzet miatt, huzamosabb ideig Mexikóvárosban tartózkodott, amiatt ment oda, hogy kiengesztelje Veronicát.
Amikor visszautazott a birtokra, nem mondta fel a szállodai szobáját, mivel vissza szándékozott térni a városba.
Úgyhogy szerintem Demetrio szobáját azóta is fenntartották, ergo ugyanott szállt meg, ahol korábban is.
5/10
borzi84 2021 júl. 24. - 01:38:29 5/10 Előzmény borzi84
(315/549)
* Helyesen: Santiagohoz és a Veronica ellen tervezett merénylethez.
5/10
borzi84 2021 júl. 24. - 01:37:27 5/10
(314/549)
Nicole egyértelműen kivetette a hálóját Demetriora.
Belot szerint ugyan még "kislány", de ez a "kislány" nagyon is jól tudja, mit akar.
Veronica most bánhatja igazán a korábbi baklövéseit, kezdve a Belotnak tett házassági ajánlattal.
Kissé furcsának találom, hogy Belot azonnal elújságolta az unokahúgának a nagy hírt...
Azért éreznie kellett volna, hogy Veronicából akkor csak a düh és a sértettség beszél, s várhatott volna még egy kicsit, mielőtt közhírré teszi.

Az is igaz, hogy Veronica esetében semmi sem biztos, könnyen el lehet veszíteni a fonalat, mivel úgy változik, akár az időjárás.
Egyik nap még Demetrioval turbékol, másnap féltékenységi jelenetet rendez, s válással fenyegetőzik.
Most már eldönthetné végre, hogy mit és kit is akar!
Eddig Miranda volt a féltékenységének céltáblája - teljesen alaptalanul, most viszont jobb lesz, ha vigyáz, mivel Nicole valódi veszélyt jelent!
Nem hiszem ugyan, hogy Demetrio szemet vetne a csitrire, de fordítva már más a helyzet!
Jól tette, hogy visszament a birtokra, most egyértelműen ott a helye!
Belottal is mielőbb tisztázni kell a "házasságot".

Remélhetőleg Teodoro állapota most már tartósan jobbra fordul, s bár Virginia mindent megtett, hogy sírba tegye, élnie kell, hogy Joséval együtt felülkerekedjenek a törtető viperán!
Élnie kell, mert Juan egyszerűen nem képes felfogni, milyen súlyos a helyzet!
Miranda és Demetrio segíteni akar, amit José örömmel fogadott, erre mit tesz ő?
Ahelyett, hogy azon törné a fejét, hogyan kezeljék a helyzetet, féltékenységi jelenetet rendez.
Szemmel láthatóan csalódott amiatt, mert Veronica és Demetrio kibékültek, amiatt is, mivel kiderült, hogy Miranda Veronica édesanyja, ennélfogva nincs oka a féltékenykedni rá.
Most viszont mindenképpen azon kellene igyekeznie, hogy Virginiát félreállítsák az útból.

Virginia el van telve önmagától, s remélhetőleg Josénak igaza lesz, s a "két öreg róka" felülkerekedik a viperán!
Hihetetlen, mennyire a mániájává vált a "Fernandez-Negrete asszony" titulus!
Félti a pozícióját Veronicától, pedig nincs oka rá, mégis meg akarja öletni.
Nagyon remélem, hogy ezúttal nem ússzák meg, és Santiagót sikerül fülön csípni, s akkor ő magával rántja Virginiát is.

Miranda rendületlenül próbálkozik, mindenáron el akarja nyerni Veronica bocsánatát.
Van egy gondolatom, hogyan sikerül mindezt elérnie, s ehhez köze van Santiagonak és a Veronica ellen tervezett merénylethez..Nem tudom, igazam lesz-e...

Más:
A doktor minden jel szerint igyekszik megváltozni, kíváncsi leszek, milyen apa válik majd belőle! :-)
kisbalaton 2021 júl. 23. - 23:07:19
(313/549)
Ezzel a Nicollal még tényleg lesznek problémák. Most kárörvendhetünk Veronikán, mert a "nagyjelenetei"feleslegesek voltak,-és igazából most lenne oka majd eljátszani őket,ha Nicole igazán kibontakozik. Nagyon csinos kis hölgy,-és nagyon rámenős is. A második mondata az volt,hogy szemébe mondta Demetrionak,hogy milyen jóképű.
Imádom ezt a Josét! Humoros és okos! "Tudtam,hogy ez a kis dög csinált valamit"-mondja Teodoronak.
Meg hogy "lehet,hogy a pénz nála van ,de nálunk van a tapasztalat"-így Virgíniáról.
A két öreg róka bankár majd biztosan túljár Virgínia eszén. Nem lehet másképpen,mert Virgíniát már pökhendivé tette a megszerzett cím és vagyon,-de elvakítja a rosszindulat,az irigység és a gyűlölet.
6/10
napraforgó 2021 júl. 23. - 11:22:03 6/10
(312/549)
Sehogy nem akar kiderülni, hogy mi volt az oka annak, hogy Miranda elhagyta a kislányát.
Abban Veronicának igaza van, hogy a nénikéi igazán elmondhatták volna neki, hogy Miranda az anyja. Biztos lehetett volna kiméletesen közölni, hogy meg akarja ismerni a lányát, szeretne vele találkozni, stb. Az, hogy pont Demetrion keresztül akart volna közel kerülni a lányához, hiba volt. Vagy legalább nem kellett volna megigértetni a férfival, hogy titokban tartja a kilétét. Az biztos, hogy Vero biztos hisztizett volna egy sort, hogy ő nem akarja megismerni, nem tud megbocsátani, stb, de legalább nem cirkuszolt volna féltékenykedve Demetrioval .

Most már nagyon kiváncsi vagyok, hogy mi lehetett az az ok, ami miatt nem vitte magával a gyerekét.
6/10
napraforgó 2021 júl. 23. - 04:32:51 6/10
(311/549)
Úgy gondolom, hogy ha egy férfi a házába lakásába viszi a feleségét, élettársát, akkor az joggal nevezheti az otthonának a férfi házát, de jogilag persze nem lesz az.
De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy Veronicának semmi joga nem volt kitiltani a férje birtokáról Demetrio vendégeit.
Ne felejtsük el, hogy Juan hányszor toppant be hivatlanul, sőt bejelentés nélkül Demetrio birtokára, kifejezetten azért, hogy Veronicát lássa és Demetrio nem dobta ki, holott pontosan tudta, hogy el akarja szeretni a feleségét.

Én már azon is megdöbbentem, hogy Veronica nem hivta be a házába Demetriot, hogy együtt aludjanak, hanem hagyta, hogy a férje - akit mellesleg annyira imád és akivel már vagy századszor békült ki - szállodába menjen aludni. Hát ez miféle hülye helyzet??? miféle kibékülés ez? Nem engedi be a férjét a házába???,
Aztán meglátva Belotot Mirandával beszélgetni, már fordult is meg és ment a férje után a szállodába (vajon hogy találta ki, hogy Mexikóváros többezer szállodájából épp melyikben szállt meg a férje???) Most már Belot sem beszélgethet az anyjávaL? érthetetlen. És ez a nő, mármint Vero állitólag intelligens, egyetemet végzett, tanult nő.

Úgy tűnik, hogy Don Natora lecsapott a rendőrség, a maffiózót le is lőtték, sajnos mellette Pepét is, aki Carláért ment oda. Egy kicsit sajnálom, hogy az akciót nem mutatták, már csak azt, hogy kihoztak egy férfit élve, aztán Pepe holttestét.
Virginia túlságosan biztonságban érzi magát, de Santiago be van tojva, ő inkább menekülne. Virginia nagyon bizik benne, hogy nincs ellenük bizonyiték és nem fél attól sem, hogy Carla vallomást tehet ellenük.

Gondolom, Teodoro meg fog gyógyulni. Nem bántam volna, ha megemlitik, hogy milyen műtétet végeztek rajta???

És igen, feltűnt Nicole, Belot unokahúga, aki biztos megint féltékenységi rohamokat vált majd ki Veronicából, ráadásul nem is egészen alaptalanul, mert a lány nem is tagadta, hogy megtetszett neki Demetrio.
5/10
borzi84 2021 júl. 22. - 23:34:54 5/10
(310/549)
Valamikor majd csak választ kaphatunk arra a kérdésre, mi késztette arra Mirandát, hogy elhagyja Veronicát.
Erre valószínűleg csak akkor kerülhet sor, ha ők ketten végre nyugodtan elbeszélgetnek.

Veronica sajnos ott folytatta, ahol tegnap abbahagyta:
- Bocsánatot kért Demetriotól, természetesen kibékültek, majd nagy egyetértésben elmentek meglátogatni Teodorót, aki szerencsére jobban van, s remélhetőleg ez így is marad.
- A kórházból való távozás után ugyanakkor már nem akart a férjével menni, a fejébe vette, hogy a saját házában, jobban mondva Belotéban tölti az éjszakát.
Azt nem tudhatta, hogy közben Miranda és Belot is a városba érkeztek.
- Miranda láttán viszont rögtön rohant a férjéhez.
Ez bizony a következetlenség netovábbja, s most még finoman fogalmaztam!

Az már haladás, hogy Miranda telefonja nyomán nem gurult dühbe.
Miranda segíteni akar, s a pénze megvan hozzá, hogy tényleg tegyen valamit a bank érdekében.
Virginia viszont nyeregben érzi magát, Don Nato halott, azt gondolja, övé a világ, valahogyan meg kell állítani!
Szerencsére José már tisztában van a kétes üzelmeivel, s Juant is beavatta.

Én is sajnáltam Pepét, mert ő tényleg igyekezett jó útra térni, s nem érdemelt ilyen halált.
Az viszont érthetetlen, hogy Santiagot "csak úgy" beengedték Carlához!

Érdekes volt a végén Belot unokahúgának színre lépése.
Szerintem az a kis csitri még sok gondot okoz, mert rögtön szemet vetett Demetriora!
Azt hiszem, jöhet az újabb felvonás, Veronica ismét féltékenykedhet kedvére, főleg, ha a kis hölgy is elkíséri Belotot a birtokra. (Az a gyanúm, hogy vele tart majd!)