Téma: A vipera

kisbalaton 2021 jún. 17. - 23:12:39
(109/549)
Hát bizony Virgínia kieresztette a karmait. Valószínű,hogy mostantól már nyiltan, szemtől-szemben,és mosolyogva teszi tönkre a családot. Az áldozatait. Szégyentelen és arcátlan .
Épphogy megbocsátottam Sarának - most megjelent ez a Miranda,aki (szerintem) olyan rosszul kezdett bele a 20 éve elhagyott lányával a kapcsolatot felvenni,hogy abból semmi jó nem sülhet ki. De legalább van valaki a sorozatban,akit kedvemre utálhatok!
6/10
napraforgó 2021 jún. 17. - 16:46:44 6/10
(108/549)
No, azért amilyen csúnyán viselkedett Demetrio Veronicával hónapokon keresztül, bátran elmúlhatott volna az a fene nagy szerelem.
Én abszolút megértem Veronica óhaját, hogy most látni sem akarja Demetriót.

Nekem az sem tetszett, ahogy Demetrio reggel fölkereste a lányt. Reggelit rendelt neki, majd egy virágcsokor mögé bújva jutott be a szobájába. És tette a pikirt megjegyzést, hogy de hozzá van szokva a nő, hogy kopognak és egy futár áll az ajtóban virággal a kezében.

Aztán meg pofátlanul azt mondja, hogy meg KELL bocsátanod nekem, hisz engem is becsaptak. Mintha Virginia hazugsága és az ő folyamatos szemétkedései egyformák lettek volna. Nem Virginia kényszeritette arra, hogy rendszeresen megalázza a feleségét.

Eleve, ő nem vette a fáradságot, hogy meggyőződjön Virginia állitásairól, mindent elhitt neki, mert el AKARTA hinni. Egy lépést sem tett, hogy bebizonyitsa Veronica "bűnösségét", nem kérdezte meg tőle, hogy mi igaz Virginia állitásaiból. Csak állandóan ostorozta, hogy te ölted meg az öcsémet, stb.
Azt a rohadt levelet miért nem tudta neki megmutatni már a kezdetekben? Miért kellett 8-10 hónapot várni vele, amikor Veronica idegei már felmondták a szolgálatot és csak szabadulni akart ebből a helyzetből.
Már a régi rómaiak is azt mondták, hogy "hallgattassék meg a másik fél is", de Demetrio egyáltalán nem akarta hallani Veronica verzióját.

És van pofája a rendes, tisztességes Belotot ostorozni, hogy "miért nem hagy már minket békén?" Kicsit sem hajlandó tudomásul venni, hogy hármójuk közül most ő a fölösleges fél, neki kéne békén hagyni a feleségét és a megmentőjét.

5/10
borzi84 2021 jún. 17. - 16:30:50 5/10 Előzmény borzi84
(107/549)
Ui.: Az már más kérdés, hogy én a magam részéről kétszer is meggondolnám, megbocsássak-e neki.
5/10
borzi84 2021 jún. 17. - 13:46:19 5/10 Előzmény kisbalaton
(106/549)
Szia!

Azt tudom, hogy a szerelem vak, ahogyan azt is, hogy Veronica a történtek ellenére még mindig szereti Demetriot.
Éppen ezért is írtam, hogy Juan hiába reménykedik, aligha érhet célt.
Ahogyan azt is írtam, hogy Belot bármennyire szimpatikus férfi, a szerelmet nem lehet erőltetni.

Veronica szereti Demetriot, de azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy a megbocsátáshoz idő kell!
Ha Demetrio elég kitartó, - s márpedig miért ne lenne az - akkor nem kérdés, hogy elnyerheti Veronica bocsánatát!
kisbalaton 2021 jún. 17. - 12:40:49
(105/549)
Lányok,lányok! Egy dolgot kihagytok a szórásból! A leglényegesebbet!
Azt,hogy Veronika halálosan szerelmes volt Demetrióba! És,mint tudjuk,-a szerelem nem múlik el gombnyomásra. Veronika még akkor is bevallotta szerelmét Demetriónak,amikor már el akarta hagyni! Emlékeztek arra az estére,amikor kicsit betiquilázott? Naugye!
És nehogy azt mondjátok most,hogy én Demetriót védem! Dehogyis védem! De tudom,hogy egy szerelmes nő (sajnos) olyasmit is megbocsájt egy férfinak,amit egy kívülálló szerint nem kéne.
5/10
borzi84 2021 jún. 17. - 04:51:34 5/10 Előzmény napraforgó
(104/549)
Egyetértek!
Aki szeret valakit, az nem képes úgy bánni vele, ahogyan azt Demetrio Veronicával tette!
Hónapokon keresztül kínozta, megalázta...S a tetejében még volt képe azt mondani, hogy "nem volt képes bosszút állni"!

Bezzeg Virginia - a valódi "bűnös" ellen - nem tesz semmit!
Pedig ha valakin, akkor rajta igazán bosszút állhatna, hisz nemcsak a testvérének, de személy szerint neki is ártott a hazugságaival!
Valóban érthetetlen a viselkedése!
Veronica helyében én sem bocsátanék meg neki, mert a tetteire nincs mentség!
A végén eljutunk odáig, hogy ő lesz a szegény áldozat!

Nem tudom, végül mivel sikerül kiengesztelnie Veronicát, de nagyon remélem, hogy alaposan meg kell dolgoznia érte!
Ez a minimum!
6/10
napraforgó 2021 jún. 17. - 03:29:11 6/10 Előzmény borzi84
(103/549)
Én nem tudok bedőlni Demetrio krokodil-könnyeinek. Hónapokon át kinozta, alázta Veronicát abból a nevetséges okból, hogy bosszút akar állni a testvéréért. Mert akárhogy megrenditette is a testvére halála, azért ez egy nevetséges indok, hogy utána 8-9 hónapot, vagy közel egy évet kinozza a feleségét, pláne, hogy állitólag szereti is.
Ennyi idő alatt már túl kellett volna lennie a gyászon, tovább kellett volna lépnie. Ha nem szerette az asszonyt, el kellett volna engednie, ha meg annyira szerette, még az állitólagos bűneit is meg kellett volna bocsátania és új életet kezdeni, vele, vagy nélküle, de biztos, hogy nem őrizgetni a bosszút, a gyűlöletet iránta.
Mert mit csinál most Demetrio, hogy tudja, mindazt Virginia követte el, nem Veronica? Valójában semmit. Virginia ellen nem tervez semmiféle lépéseket. Megelégszik azzal, hogy leleplezte a nőt a családja előtt és slussz. Jó, megfenyegeti, hogy ne merészeljen többet ártani, na de igazából nem tesz semmit.
Megy és nyervog Veronicának, hogy bocsásson meg neki, mert, jajj, hát sajnos, őt is becsapták. Álló évig kinozta, aztán most egy nap alatt szeretné visszaszerezni. Én nem tudok megbocsátani neki.
5/10
borzi84 2021 jún. 17. - 01:36:38 5/10 Előzmény kisbalaton
(102/549)
Szia!

A legutóbbi résznek akár ezt a címet is adhatnánk: Eső után köpönyeg avagy Késő bánat...

Utólag már mindenki nagyon okos, s ostorozza magát, hogyan is lehettek ennyire süketek és vakok...
Kérdem én, mit csináltak eddig?

Teodoro sem vette a fáradtságot, hogy utánajárjon a dolgoknak, pedig nyilvánvalóvá vált számára, hogy Veronicának nem lehetett abortusza, hisz a megadott időpontban nem volt a városban.
Mégis annyiban hagyta!
Őt én is sajnálom, mert mindig a lányaként szerette Veronicát, s nagyon bántja, hogy igazságtalan volt vele.
Most, hogy kicsit elgondolkodott a történteken, még arra is ráhibázott, hogy a doktor sem véletlenül halt meg...
Bár szerintem csak találgatott, de fején találta a szöget!

Bevallom őszintén, Sarát én annyira nem sajnálom, mert hosszú éveken keresztül igazságtalanul bánt Veronicával, s Virginiát ajnározta.
Mondhatom, büszke lehet a nevelésére!
Most persze összeomlott, a fekete ruha is ezt volt hivatott jelezni.
Ugyanakkor elismerte, szerencse, hogy nem volt tudomása arról, hogy Virginia milyen történetet koholt Veronicáról.
Egyértelmű, hogy feltétel nélkül hitt volna neki, s Veronicával még csúnyábban viselkedett volna!
(Ezt ő maga is beismerte.)
A viselkedésében szerintem jó adag önsajnálat is felfedezhető...

Juan természetesen azon gondolkodik, hogyan szabaduljon meg Virginiától, ami nem lesz egyszerű!
Közben pedig Veronicáról ábrándozik, de alighanem hiába reménykedik, hisz attól, hogy Veronica csalódott Demetrióban, még nem szeret bele automatikusan Juanba.

Könnyen megjósolható, hogy Virginia ezután pokollá teszi az egész család életét.
Nyeregben érzi magát, s a megbánás legkisebb jelét sem mutatja.
Milyen nehezére eshetett a folytonos színlelés, játszani a "jó kislány" szerepét...

Szerintem az aljasságának nincs határa, s ez még csak a kezdet.
Képbe került már a kábítószer, az autólopás, a gyilkosság, s aligha áll meg félúton.

Remélem, valahogyan sikerül majd megállítani!
Talán Teodoro képes lesz rá, feltéve, hogy nem hal meg idő előtt.
Amikor az ominózus levelet olvasta, akkor feltűnt, hogy nagyon nem érzi jól magát, szerintem baj van a szívével...

Ahogy az megjósolható volt, Demetrio megkezdte a "Canossa-járást".
Azt is borítékolni lehetett, amit a védelmére próbált felhozni, ti., hogy ő is áldozatul esett Virginia hazugságainak, s a testvére halála mennyire megrendítette, stb.
Az azért "kissé" nevetségesen hangzott, hogy "nem volt képes bosszút állni..."
Felmerül a kérdés, vajon mit tett volna, ha "istenigazából" bosszút áll Veronicán...

Kíváncsi vagyok a további történésekre, vajon meddig terjed Virginia aljassága, sikerül-e valahogy megfékezni, s Veronica képes-e megbocsátani Demetrionak?
Miranda megjelenése is bonyolítja a helyzetet.
Veronica nem valószínű, hogy kitörő örömmel fogadja majd a "tékozló anyát".
kisbalaton 2021 jún. 16. - 23:04:08
(101/549)
Nekem ez a rész is nagyon tetszett
Megrendítő volt látni, ahogyan az egész család összeomlik.
Teodoró magába roskadása,-Sara fájdalmas zokogása nagyon megindító volt. Fájt a szívem Saráért, ahogyan rádöbbent,hogy kígyót melengetett a keblén.
Most,hogy már nem kell a jó kislányt játszania, Virgínia egyre inkább felfedi az igazi arcát. Egyre jobban élesíti a karmait.
6/10
napraforgó 2021 jún. 16. - 04:13:16 6/10
(100/549)
Valóban nagyon jó jelenet volt. És szomorú volt, hogy Teodoro bizonyitékokat követelt Veronicától az ártatlansága bizonyitására. Bezzeg Virginia hazugságainak bizonyitására nem követelt semmit.
Javára legyen mondva, hogy legalább az abortuszt nem hitte el egyből, magánnyomozót fogadott, hogy megerősitse, vagy megcáfolja a vádakat. Ez a dolog megakadt Gilbert doktor halála miatt, de annyit azért elértek, hogy megszerezték a kórlapot és Teo rájött, hogy abban az időpontban Veronica nem is volt Mexikócityben. A sajnálatos az, hogy ezek után nem kezdett el gyanakodni, hogy ha ez nem igaz, akkor talán a többi vádpont sem! Szépen félretette az ügyet, nem is foglalkozott vele többet.

Ami nagyon tetszett, az, hogy most többször is rászólt a mindig közbeszóló Sarára, hogy hallgasson, legutoljára már olyan durván, hogy ne rikácsoljon közbe minduntalan.

Én nagyon érdekesnek találtam Virginia védekezését. Nem beszélt az eljegyzésükről a családnak, mert az nem volt hivatalos. Miért ne szakithatott volna a férfival, ha rájött, nem szerette eléggé. Na és miért ne egyengethette volna az életét, az anyagi előmenetelét, mi van abban rossz?
Ez eddig rendben is lenne, csak hát Virginia úgy egyengette az előrejutását, hogy azzal mást, másokat anyagi romlásba döntött. A leveléből meg kitűnt, hogy nem csak egyszeren szakitott az ún. vőlegényével, hanem megalázta a férfit és gonoszul közölte vele azt is, hogy nem spontán veszitette el a gyerekét, hanem szándékosan vetette el. Az egész levél hangvétele olyan volt, hogy látszott rajta, hogy bántani akarja a cimzettet.
5/10
borzi84 2021 jún. 16. - 01:57:10 5/10 Előzmény kisbalaton
(99/549)
Szia!

Egyetértek!
Ideje volt már, hogy Virginia aljassága mindenki számára nyilvánvalóvá váljon!

Így igaz!
Demetrio nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Veronicának sikerült tisztáznia magát!
Milyen érdekes! Teodoro és Juan is rögtön elhitte anno, amikor Virginia megvádolta Veronicát, most pedig Teodoro alig akart hitelt adni Veronica szavainak! -
"Jól vigyázzon, mit mond, stb." - Bezzeg Virginia hazugságait elhitte, anélkül, hogy Veronicát megkérdezte volna...
Veronicának igaza volt, amikor szemrehányást tett amiatt, hogy anélkül ítélték el, hogy őt megkérdezték volna.
Teodoro mentegetőzése nevetséges volt, hisz ha nem hangzik el a vád, akkor nem lehet ellene védekezni sem!

Sem Veronica szavai, de még a bross sem lett volna elegendő, a levél volt a döntő bizonyíték.
Jól gondoltam, hogy ha Ricardo nem roskad úgy magába, s nem lesz öngyilkos, hanem helyette beszél Teodoróval, s bemutatja az ominózus levelet, akkor elkerülhető lett volna a tragédia, s az anyagi veszteségét mindenképpen orvosolták volna.

Sara ismét nem hazudtolta meg önmagát, ezúttal a szokottnál is csúnyábban nyilvánult meg Veronicával szemben.
Nem tudom sajnálni, megérdemelte a kapott leckét!
Kíváncsi leszek, vajon igazságot szolgáltat-e Veronicának, vagy legalábbis bocsánatot kér-e tőle, amiért hosszú éveken keresztül igazságtalanul bánt vele?
Afelől nincs kétségem, hogy az újdonsült menye még sok fejfájást okoz majd neki, hisz eleve arra készült, hogy "félreállítja" a "nénikéjét".

Juan most törheti a fejét, hogyan szabaduljon meg a feleségétől.
Valószínűleg nem megy majd könnyen, mivel a templomi esküvőre is sor került.

Virginia előtt le a kalappal!
Még akkor is megpróbált védekezni, s a javára fordítani a dolgokat, amikor nyilvánvalóan sarokba szorították!
S ha nincs a levél, valószínűleg sikerült volna kimagyaráznia magát!
Tényleg minden elismerés megilleti!
Ravasz, számító, ugyanakkor csavaros eszű!
Most, hogy mindenki előtt nyilvánvalóvá vált a valódi énje, már színlelnie sem kell, kedvére gonoszkodhat!

Bár Demetrio kétségkívül sokat segített Veronicának a helyzet tisztázásában, nem hiszem, hogy ez meghatná Veronicát, s egyből a nyakába borulna, de ezt nem is lehet várni tőle.
Demetrio sok fájdalmat okozott neki, amit nem lehet egykönnyen elfelejteni.
Most ugyan jóvátett valamennyit, de ez még közel sem elég ahhoz, hogy Veronica megbocsásson neki.
kisbalaton 2021 jún. 15. - 23:17:22
(98/549)
Na végre! Hálistennek kiderült az igazság! Mintha hájjal kenegetnék a szívemet!
Szerintem nagyon szép jelenetek voltak.
Végülis Demetrio tisztázta Veronikát,és nem Veronika önmagát. Amikor Veronika megmutatta a brosst,még nem hittek neki.Demetrio kellett hozzá,hogy nyomatékosabb legyen a dolog.És a végső bizonyítékot-a levelet-szintén Demetrio szolgáltatta. Ez a jelenet nemcsak Veronika ártatlanságának tisztázása volt,hanem Demetrio gyónása is az egész család előtt.
Aztán a család összeomlása . Kárörvendve figyeltem,ahogyan Sara magába roskad.Mert a szobába rontva "te mit keresel itt?"kiáltással üdvözölte Veronikát.Hát mond valaki ilyent annak a lánynak,akit állítólag szeretettel nevelt fel?
Még az a sótlan Juan is jókat mondott.
És Virgínia,ez a zseniális hazudozó,úgy védekezett,hogy ámulattal néztem.Az őt támadó minden mondatban megtalálta azt a kis rést,amin keresztül úgy védekezhetett,hogy közben támadott.Mint a profi,éles eszű bűnözők. Várom,hogy mit fog még keverni a sorozat végéig.
6/10
napraforgó 2021 jún. 15. - 05:10:43 6/10
(97/549)
Karla Alvarez (Virginia) nagyon szép nő volt, nagy kár, hogy olyan fiatalon meghalt. Korábban azt olvastam, hogy rákban halt meg, de mostanra kiderült, hogy az anorexia és bulimia okozta szivelégtelenségben halt meg hirtelen. A halála nagyon megdöbbentette a szinészviálgot, a kollégáit.
6/10
napraforgó 2021 jún. 15. - 04:08:16 6/10
(96/549)
Valóban, most jön még csak a java, a "tetemrehivás" épp csak elkezdődött. Sajnálom, de megfeledkeztem errről az esküvői fogadásról, a meghivottak ide-oda lődörgéséről, meg Demetrio kuncsorgásáról, hogy Betty mondja el neki, hol van Veronica.
Mindez csak fölvezeti a nagy számonkérést, ami remélhetőleg meglesz ma.
5/10
borzi84 2021 jún. 15. - 01:01:55 5/10 Előzmény kisbalaton
(95/549)
Szerintem még csak most jön a java!
Virginia gátlástalan, erkölcstelen perszóna, Juant csakis sajnálat illeti, hogy elvette feleségül.

Természetesen nem szabad elfelejteni, hogy Sara néni milyen igazságtalan volt Veronicával!
Kezdettől fogva Virginiát ajnározta, Veronica pedig szálka volt a szemében.
Most láthatja, hová vezetett a majomszeretet, amivel Virginiát körülvette.
Mondhatom, büszke lehet az újdonsült menyére!
Szerintem minimum repülősó szükségeltetik, esetleg fel is kell majd locsolni, ha megtudja az igazságot a "kis kedvencéről".
kisbalaton 2021 jún. 14. - 23:21:15
(94/549)
Nagyon remélem,hogy folytatódik még a nagy leleplezés,mert eddig csak az történt,hogy Veronika Virgínia fejére olvasta a viselt dolgait.
Imádtam,amikor a fátylával fojtogatta Virgíniát,-pedig nem vagyok egy vérengző típus.
Uramatyám,micsoda egy nő ez a Virgínia! Még az esküvőjén is hetyeg egyet a szeretőjével! Abszolút híján van minden erkölcsnek,jóérzésnek, tisztességnek.
Kiváncsian várom Sara nénikém reakcióját,amikor szembesül a történtekkel. Mert ,remélem,megtudja az egész család! Lehet kárhoztatni Demetriót azért,ahogyan Veronikával bánt.Na és Sara néni? Állandóan dühöngött Veronikával, mindig vádolta valamivel, szeretetlenül beszélt róla és még az esküvőjén is egzecírozta!
Most várom csak igazán a folytatást!
5/10
borzi84 2021 jún. 14. - 20:54:21 5/10 Előzmény napraforgó
(93/549)
Megértem, hogy nem tudtad megállni, hogy belenézz a folytatásba, ha már vannak fenn részek.
Kíváncsi leszek a "tetemrehívásra", már rég esedékes volt.
Az utolsó rész is megnézhető?

Érdekes ez a "nagy ugrás", bár nem szokatlan, mert vannak, akik arra specializálják magukat, hogy rögzítik az egyes sorozatok záró epizódjait.
(Nekem is van jó néhány ilyen ismerősöm.)
6/10
napraforgó 2021 jún. 14. - 20:19:48 6/10
(92/549)
Most újra ránéztem, az 54. részig van fenn az SB-n + a 100., de ennyire nem akartam előrefutni.
6/10
napraforgó 2021 jún. 14. - 20:13:25 6/10 Előzmény borzi84
(91/549)
A sorozatbaráton fönn van az első 50 rész - meglehetősen hiányosan, van, hogy csak 20 perc - ott puskáztam. Annyira izgalmas volt Veronica szökése, majd az utána következő néhány rész, hogy nem tudtam abbahagyni, a kiváncsiság rávitt, hogy tovább nézzem.
De az 50-től 100-ig nincsenek fenn a részek, úgyhogy azokat már nem tudom megnézni, ki kell várni, hogy itt sorra kerüljenek.

Szerintem ez a mai lesz a sorozat csúcspontja, a nagy leleplezés, a "tetemrehivás".
5/10
borzi84 2021 jún. 14. - 19:39:41 5/10 Előzmény napraforgó
(90/549)
Már láttad a következő epizódot?
Magyarul is fellelhetők a részek?
El tudom képzelni, hogy Virginia megpróbálja majd megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, de remélem, a végén előkerülnek a bizonyítékok, s akkor már hiába minden szó...