Téma: A vipera

kisbalaton 2021 júl. 29. - 07:37:44 Előzmény borzi84
(349/549)
Sziasztok Lányok!

Reméltem,hogy nemcsak én láttam ezt a rész még a korábbiaknál is sokkal bénábbnak,örülök,hogy egyetértetek velem!
Nicolt én nem is említettem,-de szerencsére ti megtettétek. Valahogyan nem érzem odavalónak. Ennek a szegény nőnek minden megnyilvánulása visszatetsző! ( Viszont az őt játszó színésznő gyönyörű!)
Igazatok van: hol voltak a szolgák,hogy Santiago csak úgy besétálhatott a birtokra? Ezt teljesen figyelmen kívül hagyták az alkotók,pedig nagyon-nagyon feltűnő!
Szóval ez a rész tele volt olyan jelenetekkel, amik nagyon átgondolatlanok voltak.
Az meg,amikor Santiago pénzt ajánl az atya szolgájának - egyenesen egy bohózat volt!

Feltettem magamnak a kérdést : akkor mégis miért nézem?!
Nagyon pontos választ nem tudok erre adni. Nem segítenétek a kérdés megválaszolásában?

(Néztem egy darabig a "Tiltott gyümölcs"c.török sorozatot,de annyira rémesnek találtam,hogy abbahagytam.Olyan sok hazudozás,durvaság,szinjáték volt benne, annyi átrázás,egymás lejáratása,sőt a másik életének tönkretétele,-hogy azt mondtam: ez már nem szórakoztató,ez már a lelket mérgező sorozat,-és azóta nem nézem. De mondjátok,mit lehet nézni,ami még nézhető?)

6/10
napraforgó 2021 júl. 29. - 04:18:07 6/10
(348/549)
Nagyon érdekelne, hogy minek a tanára, professzora ez az Aguirre, és mi az, amiben segit Demetrionak. Vajon ő is fizetett alkalmazott?

Carmela is gyanút fog, ő is észreveszi, hogy Santiago elment az éjszaka közepén. El is megy az atyához jelenteni.
Kicsit idétlen helyzet, hogy az atya és Miranda Demetrio birtokára mennek és nem Belotékhoz. Ezzel nyilván jelentős időt veszitenek. (már ha a birtok tényleg messze lenne a falutól és nem két lépésnyire). És még hosszasan vitatkozgatnak is,mielőtt végre elindulnának.
Miranda felébredt zajra, megijedt és fölkelti Veronicát. És ahelyett, hogy fényt gyújtanának, villany ( ha visszajött az áram), vagy legalább gyertyát, a sötétben bújkálnak.
Veronica olyan ostoba, hogy testközelből, 20 centiről próbál sakkban tartani egy férfit. Miért nem biztonságos távolból??? És miért nem kapcsolja fel a villanyt??? Hát naná, hogy az letámadja.

Veronica aggódik a babájáért, Nicole együttérzőnek mutatkozik, segiteni próbál neki, de sajnos ez sem tartja vissza attól, hogy később is ráhajtson Demetrióra.

Az viszont egyenesen marhaság, hogy a sötétben beállitó Mirandát lelövi. Miért kellett sötétben maradniuk???? Pláne, hogy a később belépő pap már gond nélkül kapcsolt villanyt.
Egyáltalán, abból a sok munkásból miért nem maradt legalább egy a nőkkel????

És micsoda hülyeség az, hogy Veronica és Nicole a sötétben lesben állnak és várják, ki lép be, aztán minden felszólitás nélkül Vero lelövi az illetőt. Semmi villany, semmi gyertya, semmi felszólitás, hogy ki az, csak lő. Akkor, amikor akármelyik alkalmazott is beléphetett volna. Ez nagyon béna jelenet volt.
És én a félelemmel sem tudom mentegetni ezt a hülyeséget.

Most majd jön az újabb marhaság. Bár a berohanó Demetrio (aki ugye először nem a szerelmét, Veronicát nézi meg, jól va-e, hanem az anyósát, rögvest közli, hogy nem súlyos a lövés, csak súrolta a golyó. később Francisco közli, hogy mély a seb és sok vért vesztett (egy súrolásnál??!), ezért transzfúziót igényel.
És fogadni mernék, hogy majd eljátszák, hogy Veronica adhat csak vért az anyjának (vércsoport meghatározás nélkül!!!). És persze az sem számit, hogy terhes nő nem adhat vért, mert az a magzat életét veszélyeztetné.
Kezd átmenni a történet hülyébe.

5/10
borzi84 2021 júl. 29. - 01:25:46 5/10 Előzmény kisbalaton
(347/549)
Szia!

Ne szabadkozz, mert szerintem nincs ember, akinek ez az epizód tetszett volna!
Mindenki kapkodott fűhöz - fához, igazából nem tudták, mit is csináljanak!
Egyetértek napraforgóval abban, hogy sem Demetrio, sem Belot birtokát nem őrzik kellőképpen.
Elvileg Nicole segítséget kért a nagybátyja alkalmazottaitól, de mégis mit csináltak ezek a jóemberek akkor, amikor Santiago szépen besétált a házba?
Azért erre jobban oda kellene figyelni!

Mindenki meg volt zavarodva, de arra nem gondoltak, hogy esetleg odatelefonálhatnának Veronicáéknak.
Demetrio sem fogta fel rögtön a helyzet veszélyes voltát.

Nagyon szerencsétlenül alakult, hogy pont Miranda ért oda elsőnek, s Veronica pánikszerűen cselekedett.
Demetrio nem hibáztatható, hogy a sérült Miranda segítségére sietett, Williams atya lamentálása viszont valóban felesleges volt.
Ha a férfiak határozottabbak, akkor nem történt volna meg ez a tragédia.
Veronica szemmel láthatóan sokkos állapotban volt, akit inkább meg kellett volna nyugtatni, semmint felelősségre vonni.

Nagyon remélem, hogy Miranda sérülése nem súlyos, és sikerül megmenteni az életét!
Ha meghalna, Veronicát örökké kínozná a bűntudat.
Ha viszont szerencsésen meggyógyul, a sorstól kaptak még egy lehetőséget.

A "kedves és mosolygós" Nicole - nak is adtam volna egy taslit - a buta kérdéseiért.
Úgy látszik, nem tudja kiverni a fejéből, hogy Veronica hozzámegy Belothoz, még nem jutott el a tudatáig, hogy Vero meggondolta magát.
Ezután "jó érzékkel" az édesanyjáról faggatta őt...
No comment!

Santiago szerencsére alaposan elszúrta a dolgot, ráadásul meg is sebesült.
Elvileg nem juthat messzire, mert a vérveszteségtől még alaposan le is gyengült.
Furcsa, hogy Williams atya "mindenlébenkanál" "jobbkeze" nem fogott gyanút, amikor meglátta.
Pedig értesült a támadás tervéről, s még ha nem is tudott minden részletet, akkor is gyanúsnak kellett volna találnia az ismeretlen férfit, aki ráadásul rengeteg pénzt kínált neki.
Santiago tényleg nagy bakot lőtt, dilettáns módon még azt is elárulta, hogy ismeri Veronicát.
Remélhetőleg a személyleírás alapján gyorsan rájönnek, kiről is van szó, pláne azzal kiegészítve, hogy Virginia barátja.
Santiago könnyen magával ránthatja Virginiát is, aki persze biztosan minden tagad majd, de most, -bár ő még nem tud róla - kétségkívül szorul a nyaka körül a hurok.
kisbalaton 2021 júl. 28. - 23:08:48
(346/549)
Kövezzetek meg,de ez a rész egyáltalán nem tetszett nekem.És még finoman fogalmaztam.
Először is Demetrio: amikor Miranda (viszonylag) izgatottan felébreszti ,mert veszélyt gyanít Veronika körül,--aszongya:felöltözöm.Értitek? Felöltözöm!! Ahelyett,hogy ugrott,vagy rohant volna imádott nejéhez! Vagy az úton,amikor a két csapat összetalálkozik,-Demetrio felesleges,időhúzó kérdéseket tesz fel a lövöldözésről,-ahelyett,hogy árkon-bokron át rohanna!
Aztán ,amikor végre odaérnek, mindenki a földön fekvő Mirandához rohan -,Demetrio is , . Bocs,de mit érdekelne engem,hogy ki fekszik a földön, ha a terhes feleségemet megpillantom egy lövöldözés helyszínén! És elnézést,de marhaság arra kihegyezni a történetet,hogy "jaj,Veronika,lelőtted az anyádat"!
Most azzal fog eltelni néhány rész,hogy Veronikában lelkiismeretfurdalást fog ébreszteni a társaság az atyával az élen?
És akkor még nem beszéltem Santiagoról, a botcsinálta gyilkosról. Az ő kétbalkezes szereplése is nevetséges volt.
Elnézést kérek,ha más a véleményetek,de szerintem ez egy idióta rész volt.
5/10
borzi84 2021 júl. 28. - 19:03:29 5/10 Előzmény napraforgó
(345/549)
A "hivatalos ismertetőben" többször is felfedeztünk már zagyvaságokat, az epizódismertetőkben nemkülönben.
Nem tudom, kikkel "flörtölt" Veronica, én nem fedeztem fel semmi ilyesmit a viselkedésében.
Talán a Juannal váltott csókot lehetett annak nevezni, de nagyon hamar rájött, hogy nem tudja szerelemmel szeretni, s nem hitegette, nem adott reményt a számára.
Carlos szerelmes volt ugyan belé, de Veronica őt is egyértelműen barátnak tekintette, sőt!
Észre sem vette, hogy a fiú mit érez iránta, s Carlos is hamar belátta, hogy hiába minden próbálkozás.

Mivel nem tartottam gyertyát Veronicának, ezért nem tudhatom, Demetrio előtt volt-e már férfi az életében, de azt többször is leszögezte, hogy Demetrio volt az első szerelme.
Azt sem tudom, hogy a nászéjszakán szűz volt-e?
Demetrio annyira dühös és bosszúszomjas volt akkor, hogy se nem látott, se nem hallott.
Megkockáztatom, azt se vette volna észre, ami az orra előtt van.

Ami Teodoro megjegyzését illeti:
Majdnem biztos vagyok benne, hogy akkor történt, amikor még ő is elhitte Veronica "bűnösségét", elhitte, hogy rajta hajtották végre az ominózus abortuszt, szerintem egyértelműen Ricardora gondolhatott.
Virginia remekül elhitette mindenkivel a hazugságait, s egy ideig Teodoro is abban a hitben volt, hogy mindaz igaz, amivel Virginia megvádolta.

Nem tudom, Veronica mit mivel hasonlított össze.
Azt viszont igen, hogy közvetlenül Veronica esküvője után, amikor a drágalátos Virginia szokása szerint Santiagoval enyelgett, szóba került közöttük Veronica.
Santiago megkérdezte Virginiát, vajon Veronica szűz-e, s a vipera nem zárta ki ennek a lehetőségét.
Egyébként Veronica megjegyzését úgy is lehet értelmezni, hogy új volt számára az élmény.

Akárhogyan is: Még ha Veronica már nem is volt szűz, ha száz évig él, akkor sem konkurálhat a magát érintetlennek beállító Virgiával, aki akkorra már túl volt egy abortuszon, s Ricardo mellett Santiagot is a szeretői között tudhatta.
(Utóbbi volt a gyermeke apja)

Apropó: Azt, hogy a férfiak mennyire rövidlátók, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az "erényes Virginia", amikor bebújt Juan ágyába, utána gond nélkül hitette el mindenkivel - Juant is beleértve - , hogy Juan "megrontotta".
Ha - ahogyan állította - korábban nem volt intim kapcsolata férfiakkal, akkor Juan hogy-hogy nem vette észre ennek ellenkezőjét?

Szerintem is Demetrio az, akinek megálljt kellene parancsolnia Nicolne-nak!
Szerintem előbb-utóbb meg is teszi.
Elvileg Irma és/vagy Williams atya is megtehetné, de ebben az esetben szerintem egyértelműen Demetrioé az elsőbbség.
6/10
napraforgó 2021 júl. 28. - 18:09:45 6/10 Előzmény borzi84
(344/549)
A hivatalos ismertető szerint . "Verónica (Kate del Castillo) egy fiatal és csinos lány, aki imád flörtölni a férfiakkal, és nagy álma, hogy színésznő lehessen."
Én bizony a flörtölést kacérkodásnak tekintem. Kezdetben Veronica flörtölt Juannal, sót kacérkodott a gondolattal, hogy hozzá is megy feleségül. De szerelmes volt belé Carlitos is, bár ő sejtette, hogy semmi reménye, hogy elnyerje a kegyeit. Az igaz, hogy amikor megjelent Demetrio, Veronica felhagyott a más férfiakkal való flörtöléssel.
És nem igazán hiszem el, hogy Veronica életében Demetrio volt az első férfi. Egyszer Teodoró megjegyezte Demetrionak, hogy tudomása van arról, hogy Veronica korábban már volt szerelmes. Aztán erről a későbbiekben mélyen hallgattak.

Akárhogy is, ha Veronica szűz lett volna a nászéjszakáján, azt Demetrionak észre kellett volna vennie. És akkor máris megdőltek volna Virginia vádjai, az, hogy Ricardo szeretője volt, sőt, abortusza is volt.
És mivel Demetrio nem ütközött akadályba, bizony a leányzó már nem lehetett szűz.
És Veronicának is volt egy megjegyzése a nászéjszakáját követően, miszerint nem tudta, hogy a szeretkezés ilyen szép is lehet. Vagyis összehasonlitotta a korábbi élményeivel.
Igaz, most Irmának tett egy olyan megjegyzést, hogy neki csak Demetrio volt, de ezt talán úgy értette, hogy Juan és Belot nem volt a listán.
Persze az is lehet, hogy a forgatókönyvirónak ment ki a fejéből, hogy korábban mit irkált össze.

Nicole valóban túlságosaan rámenős, jó lenne, ha valaki helyretenné. Ha valaki nem ért a jelekből, akkor világosan meg kéne neki mondani, merre, meddig. Azt hiszem, hogy Demetrionak kellene közölnie, hogy ne törje magát, mert őt nem érdekli, ő a feleségét szereti.
Veronica nem teheti, hisz ő is Andréhoz szaladgált és hitegette. Esetleg még Irma, vagy a pap szólhatna még, hogy ne álljon egy házaspár közé.
5/10
borzi84 2021 júl. 28. - 17:09:01 5/10 Előzmény napraforgó
(343/549)
Nem tudom, mire alapozod, hogy Veronica kacér természetű volt!
Sara véleményét nem tekintem mérvadónak.
Kedves, közvetlen, életvidám lány volt, aki könnyen barátkozott, de azt nem mondanám, hogy kacérkodott volna a férfiakkal!
Többször is hangsúlyozta, hogy Demetrio volt az első szerelme!

Az utóbbi hónapok történései nagyon megviselték, s nem lehet csodálkozni, hogy sokkal kevesebbet mosolyog, nem nagyon van oka a vidámságra!
Szerintem inkább az a csoda, hogy Sara bánásmódja ellenére kedves és vidám tudott maradni.
Előbb Sara, majd Demetrio is mindent elkövetett, hogy letörölje a mosolyt az arcáról.
Ha Demetrio annyira mosolyra vágyik, törekedjen arra, hogy boldoggá tegye Veronicát, mivel Juan csak az alkalomra vár, hogy elhódítsa a feleségét.
Ha olyan bolond lesz, hogy mindezt engedi, utána majd sütkérezhet Nicole mosolyában - feltéve, ha még akkor is lesz hozzá kedve.

Én továbbra sem venném egy kalap alá Veronicát és Nicole-t.
Nicole javára pedig szerintem semmit nem lehet írni!
Lety már a legelején világosan közölte vele, hogy Demetrio nős, és szót sem ejtett semmiféle válásról.
A birtokon szintén látnia kellett, hogy Demetrio és Veronica szeretik egymást, ráadásul Veronica gyermeket vár.
Ennek ellenére folytatja a kisded játékait, minden alkalmat megragad, hogy Demetrio közelébe férkőzzön, s erre a viselkedésre nemigen lehet mentséget találni!
6/10
napraforgó 2021 júl. 28. - 11:19:34 6/10
(342/549)
A szegény kanca elletésénél különös volt, hogy mérnök Demetrio oldotta meg a helyzetet, nem a vidéki emberek, akik már inkább találkozhattak ilyen esetekkel.
Vajon miért nem szaladtak át Belot birtokára segitségért? André lovakat tenyészt, ami azt jelenti, hogy ott sűrűbben előfordulnak ellések. Talán az ő lovászai jobban értettek volna az ilyen helyzetekhez. Demetrio meg egy filmen látott szituáció alapján levezette az ellést. Vicces.
kisbalaton 2021 júl. 28. - 09:26:17
(341/549)
Nagyon élveztem,amikor Juan úgy megrázta Virgíniát,mint Krisztus a vargát!
6/10
napraforgó 2021 júl. 28. - 09:06:07 6/10 Előzmény borzi84
(340/549)
Ezt is most ismétlik az Izaurán, néha odatévedek és mikor megláttam ezt a nagyfejű szinészt, beugrott, hogy mindkét sorozatban szerepelt.
6/10
napraforgó 2021 júl. 28. - 09:03:16 6/10
(339/549)
Van még pár fura dolog. Miért ásnak csatornát az emberek 5-10 méterre a pataktól?
Korábban már ástak, hogy az árvizet elvezessék az agavé földekről. Most meg azt mondták kell az öntözéshez. Na jó, de miért pont a patak mentén, párhuzamosan vele? Nem értem.

Aztán korábban Demetrio csak az agave ültetvényre lovagolt ki, Veronica is csak a kopár földeken lovagolt. Most meg Döme Nicollal egy kies ligetben, patakparton lovagolgatott, nem a kaktuszföldre vitte ki a lányt.
Apropó, hová lett Veronka sárga kancája?
6/10
napraforgó 2021 júl. 28. - 08:52:19 6/10 Előzmény kisbalaton
(338/549)
Lehet, hogy Veronica nem kezdett volna ki egy nős emberrel, de azért eléggé kacérkodós volt ő is. És mindig vidám volt, úgy, mint most Nicole. Én azt hiszem, hogy Demetrio is szivesebben nézi Nicole mosolygós, jókedvű arcát, mint Veronica savanyú képét.
És Nicole javára legyen mondva, hogy ő a bácsikájától úgy értesült, hogy Demetrióék válófélben vannak, ami már majdnem ugyanaz, mint a szabad ember.
Az viszont igaz, hogy ha valakivel annyira jelentőségteljesen közlik, hogy az a férfi nem szabad, nem közpréda, akkor illene érteni a szóból és visszavonulni.
6/10
napraforgó 2021 júl. 28. - 08:45:29 6/10 Előzmény kisbalaton
(337/549)
igen, én is ezen akadtam ki, néha azt mondják, hogy hű, de messze van a falu, a birtok, bármi Aztán máskor csak úgy átsétálnak egymáshoz, mintha csak a szomszédból jönnének. Pl. Irma néha csak úgy beállit Veronicához, egyáltalán nem úgy, mintha messziről jönne.

Ami még furcsa, hogy ló az van, azzal közlekednek, de se kocsi, se szekér, se homokfutó. De autó sincs sehol, se egy terepjáró, se más közlekedési eszköz. Ez annyira hihetetlen egy milliomos agave ültetvényesnél, vagy akár egy Belot -féle üzletembernél, aki körberepkedi a világot, de autójuk nincs.
kisbalaton 2021 júl. 28. - 07:56:36 Előzmény napraforgó
(336/549)
Ebben a Miranda-sztoriban szerintem is van még valami ,amit nem kötöttek eddig az orrunkra.
És igen,a sorozat készítői nem figyeltek eléggé a részletekre. Ilyen a "megközelithetetlen falu" történet,amiben többször is nagyon észrevehető hibákat ejtettek, aztán ,amikor Demetrioék balesetet szenvedtek a folyóban,ami kisodorta őket a hegyekbe. De én ide sorolnám azt is,ami a mostani részben történt:Nicole elmegy Demetrio birtokára,mert fél,-azután visszamennek Veronikával Belot birtokára,-mert fél. Ez most mi is? Értelmetlenül jönnek-mennek egyik birtokról a másikra.Ráadásul egy birtok több hektár nagyságú,-kizárt ,hogy esteledvén csak úgy át lehet sétálni. Szerintem a helyszinekkel és az idővel is túlságosan demokratikusan bántak a sorozat készítői.
5/10
borzi84 2021 júl. 28. - 05:36:45 5/10 Előzmény napraforgó
(335/549)
Szia!

Azért Veronica nem volt olyan, mint Nicole!
Vidám volt és kedves, de aligha nevezném flörtölésnek, ahogyan a férfiakkal viselkedett.
Inkább csak kedves volt és közvetlen, s jó barátoknak tekintette legtöbbjüket!
Arra pedig pláne nem lett volna képes, hogy nyíltan kacérkodjon egy nős férfival!
Az biztos, hogy sokat változott, s ez nagyrészt Demetrionak köszönhető.
Csalódott, s nehezen bízik meg újra benne, de ez még nem ok arra, hogy olyan meggondolatlanul viselkedjen, ahogyan most teszi!

Szerintem Veronica meg fogja majd kérdezni Mirandától, mi késztette arra, hogy elhagyja őt, de eddig jóformán szóba sem állt vele!
Williams atyától mondhatni "elvárható", hogy gondoljon erre, elvégre ő pap, s többek között a "lelki gondozás" is a feladatai közé tartozik.
Szerintem abból, hogy Miranda újra férjhez ment, még nem következik automatikusan, hogy akkor az első férje már halott volt.
Több, mint valószínű, hogy elváltak, ő újra férjhez ment, s a férje csak később halt meg.
Eddig mindig arról beszéltek, hogy Veronica apja kicsapongó életet élt, s tőle Veronica csak rosszat tanulhatott, az anyjáról már nem is beszélve.
Csak ismételni tudom magam:
Lehet, hogy mostanra Miranda megbánta, hogy elhagyta a gyermekét, de nem tudok vele együttérezni, mert szerintem egy férfi sem ér annyit, hogy a gyermekünk elé helyezzük!
5/10
borzi84 2021 júl. 28. - 05:21:15 5/10 Előzmény napraforgó
(334/549)
Nem láttam a sorozatot, de halványan emlékszem rá, hogy az ismerőseim emlegették annak idején.
5/10
borzi84 2021 júl. 28. - 05:19:08 5/10 Előzmény napraforgó
(333/549)
Én sem tudtam mire vélni a csalódottságát.
6/10
napraforgó 2021 júl. 28. - 04:42:09 6/10
(332/549)
Kacagnom kellett, amikor Virginia elmesélte, hogy nem üzletvezetést , hanem háztartási tudnivalókat tanult éveken át. Na szép, ő meg a háztartás! Soha nem láttuk főzőcskézni, himezni, hámozni. Egy kicsit sem vall rá a házimunka.
6/10
napraforgó 2021 júl. 28. - 04:23:25 6/10 Előzmény napraforgó
(331/549)
Sajnos nekem az első 8-10 perc lemaradt, amit most visszanéztem. Igy félreértettem a történetet. Belot még nem utazott el, mikor Veronica beszélt vele, de Nicole már bejelentkezett Demetrioékhoz. Akkor mégsem volt vágási probléma.

Viszont nem tudom, hogy miért van André meglepődve, hogy Veronica mégsem akar a felesége lenni. Hisz pontosan tudta, mindig tudta, hogy Veronica Demetrioba szerelmes, őt csak barátként szereti, tiszteli.
6/10
napraforgó 2021 júl. 28. - 03:17:33 6/10
(330/549)
Csodálkozom, hogy sem Demetrio, sem Belot birtokán, ahol sok ló van, nincs egy kutya, vagy macska sem. Az ilyen birtokokon baromfiak is vannak, de itt egy szál állatot sem látunk. Én nehezem hiszem, hogy Demetrionak nincs legalább két jól megtermett kutyája, akik a nappaliban heverésznek a lábánál.
Nem normális, hogy emiatt Santiago Veronica közelébe férkőzhet.
Egy olyan országban, ahol hemzsegnek az utcákon a kóbor kutyák....