Téma: A vipera

5/10
borzi84 2021 aug. 31. - 23:20:32 5/10 Előzmény kisbalaton
(489/549)
Kedves Lujza!

Szerintem eléggé elnagyolták az utolsó részt, ahhoz képest, hogy korábban volt több olyan időszak, amikor jó ideig szinte egy helyben toporgott a történet.
Várható volt, hogy a végén minden jól alakul! :-)

Virginia szerencsére nem tud már ártani Veronicának, bár nincs kétségem afelől, hogy ha tehetné, szemrebbenés nélkül megtette volna azt, amit Veronica (rém)álmában látott.

Megszületett a gyermek, megvolt a keresztelő, s remélhetőleg Juan is révbe ér majd, mivel Nicole első látásra megtetszett neki.
Korábban csak viccelődtem azzal, hogy jó lenne összehozni őket, úgy látszik, a készítők hasonlóképpen gondolták.

Én is nagyon örülök, hogy kicsit beszélgethettünk a sorozatról, enélkül nem biztos, hogy végignéztem volna, mivel sokszor bosszankodtam az egyes epizódokon.
Bízom benne, hogy összefutunk még a fórumon!
Bár ehhez hasonló sorozatba nem szívesen kezdenék, de más műsorok és filmek is vannak a világon... :-)
Szeretettel üdvözöllek! :-)
kisbalaton 2021 aug. 31. - 22:52:52
(488/549)
Hálistennek megszületett a trónörökös! Kicsit komplikált volt,ugyan ( jó nagy feneket kerítettek neki ),de aztán minden jóra fordult.( Habár meghökkentem,amikor Virgínia ,kezében a kisbabával azt mondja,hogy amig én élek stb.stb. Szerencsére ez csak Veronika rémálma volt.)
Megvolt a világra szóló keresztelő is,- és most már boldogan élnek,míg meg nem halnak.
Itt a vége,fuss el véle.

Kedves napraforgó és Kedves borzi84 !
Az egész sorozatban az volt a legjobb,hogy jó hosszú ideig jókat csevegtünk.
Köszönöm,hogy beszélgettetek velem!
Ha pedig valahol,valamikor még összesodor bennünket a szél,nagy örömmel fogok a véleményetekre reagálni. Ismeretlenül is meleg öleléssel : Ujváriné, Lujza
5/10
borzi84 2021 aug. 31. - 20:06:55 5/10 Előzmény napraforgó
(487/549)
Én nem láttam az előzetest, direkt nem akartam megnézni. :-)
Elhiszem, hogy elhangzik a kérdés.

Yadira terhessége legfeljebb akkor stimmel, ha az esküvő után rögtön teherbe esett.
Azonban beszéltünk arról, hogy Veronica terhességénél mondhatni "megállt az idő", egyszerűen lehetetlen, hogy annyi minden történt volna olyan rövid idő alatt, úgyhogy...
6/10
napraforgó 2021 aug. 31. - 19:01:31 6/10 Előzmény borzi84
(486/549)
Valószinűleg az előzetesben tette fel a kérdést Francisco. De én láttam, igy biztos.
A TV2 Play oldalán néztem, ott van egy 30 másodperces előzetes, abban volt.

Kicsit röhejes, hogy Veronica egy overálban vajúdik. Minden normális nő leveszi ilyenkor a nadrágját, mert nadrágban nem lehet szülni.
Yadira terhessége lehet 6 hónapos, hisz Veronica mégcsak kb 8-10 hetes terhes volt, amikor összeházasodtak Jacintoval. Ha rögtön az első hónapban teherbeesett, akkor stimmel a dolog.
5/10
borzi84 2021 aug. 31. - 18:37:05 5/10
(485/549)
Szerencsére a rendőrség most körültekintően járt el, az igazi bűnöst annak rendje és módja szerint lekapták a húsz körméről.

Sara lamentálásán csak mosolyogni lehetett, úgy viselkedett, mintha Lety fiatal lány lenne!
Egyrészt nem az, másrészt korábban már volt férjnél, úgyhogy semmi értelme ennek a képmutatásnak!

Juant valóban gyorsan hazaengedték a kórházból...
Ahogyan 6 hónapot csak úgy átugrottak...
Yadira terhességét már jobb, ha nem is kezdjük boncolgatni, mert egyértelmű, hogy az időfaktor nem stimmel, de erről korábban éppen eleget beszéltünk már.

Szerintem Francisconak meg kellett volna vizsgálnia Veronicát, hisz ránézésre nem kockáztathat meg ilyen megállapítást.
Még akkor sem, ha már "sokat látott", azaz kórház hiányában biztosan sok szülést levezethetett...

Hol hangzik el az ominózus kérdés?
Mármint az, hogy az anyát vagy a gyermeket mentsék-e meg?
A tegnapi epizódban biztosan nem.
Egyébként én sem gondolom, hogy ez a kérdés helyénvaló, hisz ilyenkor egyértelmű, hogy elsődlegesen az ANYÁT kell megmenteni, illetve hacsak lehet, az ANYÁT és a GYERMEKET is!
6/10
napraforgó 2021 aug. 31. - 16:02:57 6/10
(484/549)
Csak most tudtam megnézni.
Szerencsére Demetriot hamar elengedték, nem úgy Buclest. Ez a rendőrfelügyelő nem volt olyan ostoba, hamar felismerte, hogy kettőjük közül ki a bűnöző.
Ráadásul Bucles is vallott, rávallott Virginiára.

Sara annyira prűd, hogy kiakadt, hogy az 50 éves húga egy férfival töltötte az éjszakát, még ha az a vőlegénye is volt.
Szerencsére Teodorónak több esze van, rendreutasitja az ostoba, sznob feleségét.

Kissé elcsodálkoztam azon, hogy bár Juannak csipőtörése lett a baleset miatt, ennek ellenére pár nap alatt felépült és már otthon lábadozhat. Eddig úgy tudtam, hogy csipőtörés,medencetörés esetén hónapokig gipszágyban fektetik a beteget, nehogy elmozduljanak a csontok.

És ahogy Veronica terhességének első három hónapjában egy évre való történés volt, most olyan nagyvonalúan ugrottak 6 teljes hónapot és Veronica máris szülni kezd.
És milyen érdekes, hogy végestelen végig mindig minden rendben volt a babával, még akkor is, amikor megtámadták, most meg hirtelen "komplikáció adódott". És ezt a csodadoktor Francisco egyetlen pillantással felmérte, anélkül, hogy megvizsgálta volna a kismamát.

És a végén ott az az idióta kérdés, kit mentsünk, az anyát, vagy a gyereket? Nem vagyok orvos, de úgy tudom, hogy az orvosi protokol szerint MINDIG az anyát kell menteni, úgyhogy ilyen kérdést nem is szabad föltenni, sem az apának, sem másnak

Na de sebaj, úgyis minden jól alakul, holnapra meglesz a baba és az anya sem hal meg.
Na és Yadira is gyereket vár és 6 hónapos terhesen nagyobb a hasa, mint Veronicának szülés előtt.minden jó, ha jó a vége.
5/10
borzi84 2021 aug. 30. - 23:22:54 5/10 Előzmény napraforgó
(483/549)
Nicole mellett nekem is Betty lett volna a másik jelöltem, de ő Carloshoz megy hozzá, úgyhogy csak Nicole marad.
Ha Nicole tényleg olyan sokat változott, mint ahogyan azt beharangozták, akkor nem reménytelen a dolog! :-)

Én azért néztem meg a sorozatot, mert megfogadtam, hogy megteszem.
Ígéret teljesítve, úgyhogy azt hiszem, jó időre végeztem az ehhez hasonló sorozatokkal.
Azért csak sikerül elkerülni a sorozat-dömpinget.
Hála Istennek vannak DVD-k, a videómegosztókon olyan filmek, amiket már régen láttam, úgyhogy azt hiszem, ezzel nem lesz gond. :-)
5/10
borzi84 2021 aug. 30. - 23:16:45 5/10 Előzmény kisbalaton
(482/549)
Szia!

Semmi értelme nem volt, hogy Veronica Demetrio után menjen, annál is inkább, mivel pont Juan szobájában beszéltek telefonon, s a vallomását a kórházban is fel tudták venni.
Demetrio is nagyon aggódott érte, s ő is azt akarta, hogy minél előbb hazamenjen és pihenjen.

Megmosolyogtam, ahogyan Sara megbotránkozott amiatt, amiért Lety "kimaradt" éjszakára. :-)
Mintha Lety fiatal bakfis lenne, akiért aggódni kellene! :-)

Szerencsére a dolgok kezdenek egyenesbe jönni.
Juan is rájött végre, hogy eddig milyen gyerekesen viselkedett!
Betty talpraesett és kedves lány, kár, hogy már foglalt!
Egyébként ez is úgy jött, mint derült égből a villámcsapás, Betty és Carlos románcából az égvilágon semmit sem láthattunk.

Virginia ugyan szeretné folytatni a gonoszkodást, de olyan ő már, mint a fogatlan oroszlán.
Szerencsére már nem tud ártani senkinek!
Veronicának tökéletesen igaza volt mindabban, amiket mondott neki, bár kötve hiszem, hogy Virginia hallgatna rá és megszívlelné a szavait.

Miranda és Belot szépen egymásra találtak, s a jelek szerint hivatalosan is összekötötték az életüket.

Veronica pedig szülés előtt áll...
Ami "természetesen" nem lehet mentes a komplikációtól, de én is biztos vagyok benne, hogy a végén minden jól alakul!
kisbalaton 2021 aug. 30. - 22:57:21
(481/549)
Veronikának - miután megvizsgálták - nem a férje után kellett volna menni? Hiszen látta,hogy a rendőrség elcipelte Demetriot a verekedés miatt. Ő azonban eszetlenül Juan szobájába ment.
Viszont Virgíniának jól beolvasott.Tetszett,hogy azt mondta neki:mindenki azt kapja,amit megérdemel.
Hanem ez a szülés! Most megint izgulhatunk,mert a doktor szerint nagy baj van.
De mivel már csak 1 rész van hátra, és valószínű a happy and, ezért olyan nagyon mégsem izgulok.

6/10
napraforgó 2021 aug. 30. - 19:32:31 6/10 Előzmény borzi84
(480/549)
Nicole jó választás lene, ugyanolyan mániákus, mint Juan. De ott van még Betty is, őt is régóta ismeri, azonos körökből valók és Betty jólelkű lány.

Nekem is elegem van most a sorozatokból. Ezt is csak azért néztem meg, mert annó kimaradt.
Pedig most ömlik ránk a rengeteg török sorozat és pár új mexikóit is kezdenek. Nehéz lesz kikerülni, mert különben maradnak a borzasztó surviverek és totemek.
5/10
borzi84 2021 aug. 30. - 18:19:28 5/10 Előzmény napraforgó
(479/549)
Van igazság abban, amit írsz, mindenesetre azt azért el lehetett volna nélkülözni, hogy Teodoróra fegyvert fogjanak.
Dicséretes, hogy ilyen lelkiismeretesen végzik a munkájukat, kár, hogy más alkalmakkor nem így tettek.
Nem tudom, Juan mennyire van kihallgatható állapotban, s Veronica is eléggé rosszul volt,, de még mindig inkább ő az, aki alkalmas arra, hogy tanúskodjon Demetrio mellett.

Reméljük, igazad lesz, s Juan talál magának egy másik nőt!
Nekem az is megfordult a fejemben, hogy talán Nicole-lal kellene összehozni, ő épp "kéznél van". :-)

Igen, ha minden igaz, holnap befejeződik a sorozat!

Én is remélem, hogy még majd találkozunk a fórumon, jó volt eszmét cserélni, még akkor is, ha időnként felbosszantottak bennünket a sorozatban lévő ostobaságok, ellentmondások.
Nem tudom, mi lesz helyette, de az biztos, hogy egyhamar nem kezdek bele ilyen hosszú lélegzetű sorozatba.
Talán valami rövidebb, esetleg kosztümös, történelmi sorozatot szívesen néznék, de még egy ehhez hasonlót aligha! :-)
6/10
napraforgó 2021 aug. 30. - 04:45:47 6/10 Előzmény borzi84
(478/549)
Gondolkoztam azon, hogy ha én rendőrként két dulakodó férfit látnék és ráadásul az egyiknél fegyver is van, vagy az akár már a földön van, akkor mit tennék. Hát tuti ugyanezt, mindkettőt őrizetbe venném, aztán majd ha már mindkettő az örsön van, biztonságban, majd aakkor kezdeném kihallgatni őket, kinyomozgatni, hogy mi is történt.
Az biztos,hogy nem engedném el Demetriót (sem) bemondásra, hogy nem ő volt a támadó. Látni nem láttam, majd meg kell bizonyosodnom róla. Az összes tanut ki kell hallgatnom, no meg a dulakodó kakasokat is. Aztán majd eldöntöm, ki a hunyó. Ebben nagyon sokat segithet veronica vallomása. és talán Juané is , ha épp nem aludt és látta is mi történt.

Az biztos, hogy Sara nem fog már megváltozni. Annak nagyobb az esélye, hogy Juan "átszeret" egy másik nőbe és akkor éppoly mániákusan foghozzá ragyaszkodni.

De most már mindjárt vége a sorozatnak. Remélem, hogy még itt-ott találkozni fogunk.
5/10
borzi84 2021 aug. 30. - 03:59:34 5/10 Előzmény napraforgó
(477/549)
Szia!

Örülök, hogy egyetértünk!
Szerintem is egyértelmű, hogy sem Juan, sem pedig Sara nem ismeri az "önzetlenség" fogalmát.
Teodoro különb mindkettőjüknél, ő tényleg őszintén szereti Veronicát, mindig szerette, s azt kívánja, hogy boldog legyen!
Juan sajnos tipikus "mama kedvence".
Sara sok fájdalmat okozott Veronicának, és igazságtalanul bántotta.
Ha tiszta szívből megbánta volna, akkor Teodoróhoz hasonlóan kellene viselkednie, Juan lelkére beszélnie, s rávenni, hogy hagyja békén Veronicát.
Ehelyett...
Pedig Veronicának jót tenne már végre egy kis nyugalom, amiben az utóbbi időben nemigen volt része!

Bucles szerencsére nem járt sikerrel, de szomorú volt látni, hogy a rendőrök ennyire nem látják át a helyzetet.
Persze, hogy nem engedték el, szerintem nem is fogják, de már az is épp eléggé lesújtó rájuk nézve, hogy Demetriot is őrizetbe vették.
Én is bízom benne, hogy Veronica gyorsan tisztázza majd a félreértést!

Igazság szerint nem tudom, a végén kinél volt a pisztoly.
Az biztos, hogy Demetrio megpróbálta elvenni, s dulakodtak.
Nem tudom, végül sikerült-e, s nála volt, netán a földre került volna a fegyver?
6/10
napraforgó 2021 aug. 28. - 07:40:52 6/10 Előzmény borzi84
(476/549)
Igen, igy van.
Juan szerelme nem valódi szerelem, mert a szerelem nagylelkű, önzetlen. Juan kicsit sem gondol Veronica érzéseire, pláne nem Demetrioéra. Ha igazán szerelmes lenne és nem csak a maga önző vágyaira gondolna, akkor le tudna mondani Veronicáról és hagyná, hogy boldog legyen a férjével és a gyerekével.
Na és Sara? Miután Virginiában csalódott szinleg Veronicát kezdte el ajnározni, szeretgetni, de annyira azért nem szivből, hisz őt is bármikor feláldozná a fia kedvéért. Annyi esze nincs, hogy tudomásul vegye, hogy Vero csak testvéri szeretetet érez Juan iránt, soha nem volt szerelmes belé és soha nem is lesz.
Teodoro legalább látja ezt és próbálja a fiával megértetni mindezt, de Juan csak a saját mániáját hajtogatja.

Bucles jó akar lenni Virginiánál és elhatározza, hogy megöli Veronicát és Juant is. Szerencsére nem sikerült nem sikerült neki, de az ostobaa rendőrök Demetriót is őrizetbe vették miatta. Remélhetőleg Veronica hamar maagához tér és tisztázza a férjét. Én nemláttam, hogy Buclest elengedték volna, de lehet, hogy csak nem figyeltem eléggé. Azért annyira nem lehetnek hülyék a rendőrök. A végén kinél volt a pisztoly? Buclesnél, vagy Demetrio elvette tőle?
5/10
borzi84 2021 aug. 27. - 23:38:27 5/10 Előzmény kisbalaton
(475/549)
Szia!

Nekem is az volt az első gondolatom, hogy Juan Sarától örökölte a rossz tulajdonságait.
Úgy viselkedik, akár egy elkényeztetett kisfiú!
Ha nem ágyban fekvő beteg lenne, azt mondanám, az apjától megérdemelne két jó nagy pofont!
Az önzése határtalan, a Veronica-mániája nevetséges, s hiába az apja minden erőfeszítése, ha az anyja adja alá a lovat!
Egyébként nincs új a nap alatt, Sara ezt tette világéletében, alaposan "elrontotta" Juant és Virginiát is!
Ők voltak a kedvencei, meg is látszik rajtuk!

Veronica sem tökéletes, sőt, távolról sem az, de még mindig ő a legkülönb Sara "gyermekei" közül!

Hihetetlen, hogy Sara milyen önző módon viselkedik!
Anya és fia egymást múlják felül az önzésben.
Elképedtem, amikor arról kezdett beszélni, hogy Veronica "tartozik Juannak" azért, mert az a féleszű úgymond "mellette volt", amikor azt hitte, halálos beteg.
Ezt ő sem gondolhatja komolyan!
Juan csak és kizárólag önző megfontolásból cselekedett, amikor mindenkit félrevezetve Veronica után ment, azért, mert semmi sem érdekelte, csak a "mániája"!
Amikor pedig kiderült, hogy Veronica mégsem beteg, majdhogynem sajnálkozott miatt, mert "így elveszítette az esélyét, hogy mellette lehessen."
Ugye mindenki érti?
Nem az a lényeg, hogy Veronica egészséges, hanem az, hogy Ő "elveszítette az esélyét"! (Ami soha nem is volt, de folyton elfelejtkezik erről az "apróságról".)

Juan szégyellheti magát, hogy ennyire nem képes férfi-módra viselkedni, de mindez nagyrészt Sara "bölcs nevelésének" köszönhető!
Érthető, ha egy anya aggódik a gyermekéért, de Teodoro apaként ugyanúgy aggódik, mégis belátja, hogy amit Sara kitalált, az egyszerűen esztelenség!
Veronica Demetriot szereti, s végre boldogan élhetne a férjével - ha hagynák!

Ehelyett az egész társaság elvonult egy étterembe, Veronica meg nyűglődjön csak Juannal!
Szép kis család, mondhatom!
Szép kis család és szép kis kórház, ahová csak úgy besétálhat egy ilyen kétes alak, s minden erőfeszítés nélkül bejuthat Juanhoz.

A végén pedig nem történt semmi más, csak a "szokásos", a rendőrség "hozta a formáját".
Amilyen ostobák, képesek rá, hogy Demetriot veszik őrizetbe, a valódi bűnöst pedig elengedik.
(Azért bízom benne, hogy ez nem következik be, mindenesetre szomorú, hogy Demetrionak kell magyarázkodnia.)
kisbalaton 2021 aug. 27. - 22:51:21
(474/549)
Megtudtuk,hogy Juan kitől örökölte a féleszűségét. Az anyjától.
Annyira elnyujtották ezt a Veronika-Juan szerelmi szálat,hogy ásítoztam közben.
Tiszta szerencse,hogy ez a kétbalkezes támadás közbejött,mert különben elaludtam volna.
De tényleg,legalább 9 bőrt lehúztak már a témáról,-szerintem maguk az alkotók is megsokallták már.
6/10
napraforgó 2021 aug. 27. - 11:29:33 6/10
(473/549)
Sara elég fura, azt kéri Veronicától, hogy hitesse el a fiával, hogy mellette marad. Mi a francnak, Juan mellett marad az anyja, az apja, a nénikéje, José, a barátja, Carlos,stb. Nyilván látogatná Veronica és Demetrio is, nem lenne magára hagyva. De azt a baromságot, hogy Veronica őmiatta elhagyja Demetriót azért már csak ne kelljen elhitetni vele.

Az ügyvéd viszont végre rájött, hogy Viorginia őt is becsapta és elhagyja emiatt. A rongy kis Buclles viszont még most is pénzt lát a nőben.
6/10
napraforgó 2021 aug. 27. - 05:08:16 6/10
(472/549)
Megint irkáltam pár mondatot, de mivel elfelejtettem rákattintani az elküld gomrbra, hát elszállt az egész. de mindegy is,hisz mindent megirtatok,én csak helyeselhetek.
5/10
borzi84 2021 aug. 27. - 03:14:22 5/10
(471/549)
Igen, tudom, de valahogy akkor is feleslegesnek érzem ezt a "csavart".
Ráadásul most még tovább fokozzák a gonoszságot, hisz Virginia újabb aljasságra készül.
Hihetetlen, hogy még ilyen állapotban is újabb aljasságon töri a fejét!

Dióhéjban remekül összefoglaltad, miről is szól ez a sorozat.
Akárhogyan is: 100 epizód szerintem túl sok, ezt ennél kevesebből is ki lehetett volna hozni.
Őszintén szólva: Nem bánom, hogy hamarosan vége! :-)
5/10
borzi84 2021 aug. 27. - 02:55:16 5/10 Előzmény kisbalaton
(470/549)
Szia!

Tény, hogy nem volt egy szívderítő epizód!
Egyedüli pozitívum, hogy Veronica és Demetrio végre boldogok!

Az is megerősítést nyert, hogy Virginia soha nem változik meg!
Egyfelől boldog volt, amikor értesült Juan állapotáról, másfelől most is azon töri a fejét, hogyan ártson a családjának!
Szerencsére az ügyvédje rájött, hogy kígyót melengetett a keblén!

Juant sajnos a balesete sem térítette észre, sőt!
Ha lehet, csak rosszabbodott a helyzet!
Szomorú, hogy ennyire nem képes erőt venni magán!
Vajon miért nem tudja felfogni, hogy igazából soha, egy percig sem volt esély arra, hogy elnyerje Veronica szerelmét?

Megértem, hogy Sara aggódik a fiáért, mégsem értek egyet azzal, hogy ilyen kéréssel fordult Veronicához.
Inkább szakember segítségét kellene kérni, Veronicát pedig hagyni, hadd élje most már az életét - a férjével.
Lehet ugyan Juant hitegetni ideig-óráig, de azzal semmiképp sem szolgálják az érdekét, ha táplálják a "Veronica - mániáját"!
Egy felnőtt férfinak képesnek kell lennie arra, hogy túljusson a szerelmi csalódáson, inkább ebben kellene segédkezet nyújtani, semmint abba a hitbe ringatni, hogy Veronica őt választja!
Kíváncsi leszek Demetrio reakciójára, nem valószínű, hogy tetszeni fog neki a dolog!