Én nem tudom, hány százalékos voltam, mikor láttam, de én zsibbadtam tõle, az biztos:) Nagy hatással volt rám, arra emlékszem. Elég nagy távolságra van ettõl a Sorstalanság.

Bocs, ez inkább a többieknek szólt, mert már vagy hárman jelezték, hogy nem a legmegfelelõbb idõszakban látták, sõt akadt, aki végig sem tudta nézni...

Hát igen, meggazdagodott rajta... Talán mert jól sikerült film, hiteles alakításokkal...
Nem mint a Sorstalanság, aminek egyébként egyáltalán nem csaptak kisebb nemzetközi promóciót, mégsem voltak rá olyan sokan kíváncsiak (azt azért nem mondom, hogy a kutya se volt rá kíváncsi, de...).

Eddig is volt egy olyan érzésem, hogy néha mintha nem is egy filmrõl beszélnénk...

Nekem megvan, egyszer jöjjünk össze és nézzük meg újra. Lehet, hogy van olyan, akire most másként hatna...

Lehet, hogy még egyszer meg kellene nézned...

A Fordított kánont ugyan nem láttam de nagyon sok jót hallottam róla. Az igaz, hogy nem csaptak neki akkora hírverést, mint mondjuk a Zongoristának... meg persze a Sorstalanságnak...

Én is csatlakozom, azzal a kitétellel, hogy 100%-os voltam, amikor végignéztem, és nincs benne semmi ilyesmi...

Persze ott van a nácik brutalitása a film elsõ felében, de a másik oldalon csak a humánum: még amikor Spielmann rádiónál dolgozó barátja (nem jut most eszembe a neve) szabaduláskor szidja is a németeket a fogolytáborban a film vége felé, azt is megbánja, mikor kiderül, hogy nem mindenki "olyan"... Meg egyáltalán, teljesen más az egész szituáció: éppen arról van szó, hogy a mûvészi finomságot, az emberi humánumot szegezi szembe a brutalitással...
Az már meg csak hab a tortán - és ez számomra az egyik legpozitívabb vonás, hogy a németeket sem csak vadállatként mutatja be (gondoljunk a film végén a náci tisztre, akit megdöbbent Spielmann szuggesztív zongorajátéka és õ lesz az, aki végül majd megmenti majd)...

A Sorstalanságban meg nem a dühöngõ gyûlölet tombol, hanem az a fajta teljességel indokolatan, sunyi és látens gyûlölet, amelytõl nekem személy szerint kifordul a gyomrom...
Egyébként, szerintem nem csak én utálom ezt a filmet: sosem felejtem el, amikor úgy próbálták eladni a boltokban a DVD-t, hogy az olcsó kiadás mellé egy "eredeti filmkockát" is mellékeltek egy mozi kópiából...
Szánalmas...

Igen, ilyen háborús-zongoristás film nem volt eddig. Elég sok film van ami megpróbálja bemutatni egy ember ragaszkodását valamihez a "háború sötét fellegei" között, de az a valami általában egy ember (feleség, gyerek, szülõ, stb), nem a zene. De még egyszer mondom, hasonló témában jobb a Fordított Kánon (már csak Morricone miatt is:), de ott nincs ekkora szerepe a háborúnak.

Ja igen! Az azután volt, miután lefeküdt a járõrcsapat elé az utcán? Mert én csak addig láttam, kifogyott a kazi...

"nem is emlékszem ilyen jelenetre. Visszafojthatatlan dühöngésre sem. De tény, hogy nagyon indiszponáltam néztem meg."
Csatlakozom. Valószínûleg én is az lehettem, mert sajnos csak a fõhõs küzdelme a túlélésért és a varsói gettólázadás maradt meg bennem...

Szerintem nagyon gyenge film ahhoz képest, hogy mennyire istenítették mikor a moziba került. Nem maradt meg bennem túl sok minden a filmbõl, én sem voltam 100%-os mikor láttam, de most sem hiszem, hogy rajongva nézném végig. Ha Világháború és zene, akkor inkább a Fordított Kánon, bár abban a háború "csak" befolyásoló tényezõ, nem arról szól a film. Szerintem azért aratott ez a film, mert eddig nem volt ilyen témájú alkotás és Polansky neve is sokat számított.

Lehet, hogy nincs igazam, de Kertész könyve életem egyik legrosszabb könyvélménye volt...
A filmet pedig borzasztóan amatõrnek, hiteltelennek és unalmnasnak találtam (hol van ez a Zongoristához képest)...
Morricone zenéje viszont valóban megejtõen gyönyörû, ezt nem tagadom. Éppen ezért egyáltalán nem is illett ehhez a filmhez...

Jó játék a szõrszálhasogatás?

Egyébként egy bizonyos személy szubjektív valóságsíkján lehet az hiteles, ami egyébként az objektív valóságsíkon teljességgel hiteltelen...

Van ilyen...

Ha van bennem gyûlölet, ami persze nincsen, legfeljebb egy kis jogosan felgyülemlett harag, ami kizárólag azoknak szól, akik meggazdagodnak a Holocaust demagóg, hazug módon való bemutatásán és kutatásán, nem olyan meglepõ... Hangsúlyozom, KIZÁRÓLAG errõl a pár ezer fõs kisebbségrõl van szó...
Mert miattuk nem tudjuk még mindig az emberiség EGYIK LEGNAGYOBB TRAGÉDIÁJÁT (ilyen sem azelõtt, sem azóta nem történt) az áldozatokhoz méltó módon kezelni...
Az ilyesmin meggazdagodni - szerintem - az egyik legundorítóbb dolog: az emlékezés a legcsendesebb és legszemérmesebb dolog. Emlékezni mécsesekkel és könnycseppekel szokás csöndben és méltósággal, nem pedig harsányan és gyûlölködve...
Szerintem...

Félreértesz...

Nem arról van szó, hogy a fõhõs ilyen érzéseket táplál egy ilyen fokú trauma után - ez azt gondolom természetes... Sajnos, bár ne kéne ezt a fajta gyûlöletet senkinek megtapasztalnia...
Én arról beszélek, hogy a Sorstalanságnak ez a gyûlölet az EGYETLEN ÉPKÉZLÁB ÜZENETE. És egy mûalkotásnak nem lehet a gyûlölet az üzenete. Mert akkor az nem mûalkotás... És - sokáig azt hittem - irodalmi Nobel-díj csak igazi mûalkotásoknak jár...
Keserûen kellett csalódnom...

De ez a könyv, beszéljünk a filmrõl: ebbõl a regénybõl remek filmet lehetett volna csinálni egy kis pozitív törekvéssel, nem pedig az IPAR kiszolgálásával... Arról beszélek, hogy az igazi mûalkotásban, mégha elbújva, a háttérbe húzódva is: ott a PÓLUS. Egy ember vagy egy eszme, amelyhez viszonyítva minden objektíven és POZITÍVAN megítélhetõ... Még Kaffkánál, még Bulgakovnál is ott van (Kertésznek még stílusa sincsen, nemhogy egy napon lehetne említeni ezekkel az írókkal, úgyhogy az összehasonlítás nem a legjobb)...
A Sorstalanság c. film esetében (mint ahogy Kertész könyvének esetében) semmi sincs, csak GYÛLÖLET...
Elsõdlegesen ebben leledzik a film nagy demagógiája, a többi, a korszak magyarországi körülményeinek vázlatos leírása, hazug színekben való feltûntetése ehhez már csak körítés...
Biztos naiv vagyok, de ha egy alkotásnak nincs más üzenete, mint a gyûlölet, akkor azt nem kéne példaként állítani az emberiség elé...
Kertész könyvébõl úgy csöpög a GYÛLÖLET, hogy szerintem az már veszélyes... Ami a filmet illeti, az egy fokkal jobb, de "õszinte emberi drámának"...
Annak azért nem tekinteném...
Ráadásul, mint már írtam, mint film, a maga objektív valóságában is rendkívül alacsony színvonalat képvisel...
Vázlatos, összecsapott, zenéjét (mely gyönyörû bár, a film üzenetéhez és képi világához a legkevésbé sem illik) és néhány kiemelkedõ képsorát leszámítva nyugodtan eltemethetnénk a felejtés mocsarába...

Meglehet nem voltam eléggé világos, márpedig ebben a témában óvatosan kell nyilatkozni...

Hogy egészen pontos legyek: a Sorstalanság az MEGMAGYARÁZHATATLAN ÉS BETEGES GYÛLÖLETRÕL, a Zongorista a MÛVÉSZ FELÜLEMELKEDÉSÉRÕL ÉS FELADATVÁLLALÁSÁRÓL szól. Ráadásul a Zongorista megtörtént történetet dolgoz fel, míg a SORSTALANSÁG A DEMAGÓGIA netovábbja. A regény utolsó húsz oldalán az emberiség kollektív gyûlöletének üzenetét közvetíti a fõhõs által (a filmmel természetesen ugyanez a helyzet), amely egy igazi mûalkotásnak NEM LEHET üzenete, mert annak legalapvetõbb kritériumaival ütközik. Arról nem is beszélve, hogy a csendõrséget (ami miatt különösen elfogult vagyok, hiszen nagyapám is az volt), a magyar államaparátust demagóg, hazug színekben tünteti fel - abszolút szándékoltsággal -, ráadásul, mint film is abszolút csapnivaló, ritka rossz és hiteltelen alkotás, alig egy-két figyelemreméltó színészi alakítással (Nagy Marcell egyenesen borzalmas).
A Zongorista gyönyörû, fájdalmas emberi dráma, egy nép és ezzel együtt egy ember borzalmas traumájának lírai ábrázolása igen magas mûvészi színvonalon. A színészi alakítások és az események ábrázolásának hitelességéhez kétség sem férhet.
És mint rendezõ, HANGSÚLYOZOM, MINT RENDEZÕ (KOLTAI, MINT OPERATÕR ZSENIÁLIS) Polanski, már csak koránál fogva is sokkal jelentõsebb.

A hasonlóság mindössze annyi, hogy mindkettõ ÕSZINTE MEGNYILVÁNULÁS ÉS UGYANAZ A TRAUMA SZÜLTE.

Lehet benne valami, hogy nagydobra verik, de ez feleannyira sem undorító, mint az, amit velük tettek a holocaust alatt, ha ennek csak a fele is igaz. Szóval nem tudom... ki milyen nézeteket vall, ebbe ne is menjünk bele, mert semmi értelme, és nem is ez a megfelelõ hely, de ne beszélj szerintem olyan elfogultsággal meg felháborodással, mintha ott lettél volna, és tudnád mi történt, mert mondjuk átélted volna. Mi nem éltük át (szerintem szerencsére) és inkább nyílvánítsák egetverõ tragédiának az emberiség történelmében, mint hogy pirospont-nak. A gyûlölködés nem vezet sehová. Az meg ha nem osztozol a sajnálatban, meg az önsajnálatukban, az teljesen érthetõ, és elfogadható dolog.

Kertész Németországban él.

Jajj, nehéz veled...

A Sorstalanság neked szívfacsaró dráma és ez a film, a legszebb és legigazabb holokauszt-témájú film nem tetszik?
Le vagyok döbbenve.
Szerintem a Sorstalanság a HOLOCAUST-IPAR egyik legundorítóbb terméke és az egyik legjellemzõbb alkotása. Elhányom magam, ha meglátom, mint ahogy Kertésztõl, a könyveitõl is...
Gertrúddal, sõt Katonával szólva: "hitvány, ne bántsd hazámat"... Ez az ember állította, hogy gyûlöli azt a nyelvet, amin ír... De akkor nem értem, hogy mit keres ebben az országban?
És nem értem, hogy lehet ez "szívfacsaró dráma"...

Egyébként pedig a Zongorista igenis ilyen rendkívül alapvetõ témákról mond új dolgokat, és nem tudom, hogy az izoláció problémájáról hányan csináltak ilyen érzékletes filmet... Talán az Underground az, ami még ennél is magasabb szintre jut a jugoszláv partizánokkal, akiknek elfelejtettek szólni, hogy vége a háború: ajánlom, ha még nem láttad... Arra biztosan nem mondanád, hogy szentimentális...

Bosszantó, hogy vitatkoznom kell, de szerintem szinte semmiben nincs igazad: kivéve egy dolgot.

Na akkor:

1. Pechedre (talán nem is láttad a filmet, vagy nem tudtad végignézni) nincs igazad: Polanski nem próbálkozik. Alkotása érzelmeket kelt és nem éppen szentimentális módon. Nem akarok messzemenõ következtetéseket levonni, de ha valóban MEGNÉZTED a filmet és benned semmilyen érzelmet nem szült, az baj...

2. Nahát, ez nevetséges... Adrian Brody elképesztõen jól játszott: Spielmann csöndes, visszahúzódó, ám ilyentén módon is szinte sütõ módon vádló mûvészi magatartása lenyûgözõen manifesztálódik a celluloid képsorokon. (Ami Helen Mirrent és Gwinneth-et illeti, arra most nem is reagálnék: Mirren meglepõen jó színésznõ, Gwinneth pedig... Nos, most nagyon mély sebeket ejtettél a lelkemen. Az egyik legkedvesebb szinésznõmet sértetted meg, ezt nem tudom egykönnyen megbocsátani...)

3. Na, ebben viszont igazad van. A 3 Oscar kizárólag a HOLOCAUST-IPARNAK (mert ipar!) járt, semmi köze nem volt sem Polanski életmûvéhez, sem a film magas fokú mûvészi értékeihez...
Ennek ellenére a Zongorista kiemelkedõ film: az izoláció problémája, a magasfokú mûvészi teljesítmény és az emberi barbarizmus butaságának szembeállítása és a háború oly sokszor hangoztatott értelmetlensége (azt hittem, Kusturica Undergroundjának 1941-es állatkerti jelenete után errõl újat mondani már nem lehet: amolyan "Bakfark után lanthoz nyúlni"-szituáció... De ennek a filmnek mégis sikerült!)

Végül: a vicces a filmes felsorolásodban az, hogy kizárólag a kommunista diktatúrával foglalkozó filmeket említesz, azokból sem a legjobbakat (habár nem is a legrosszabbakat)... A Mansfeldet (egyébként ez kifejezetten jó film, de nem elég radikális), a két Mészáros Márta pedig az általam oly nagy mértékben elítélt reformkommunista átmenetet képviseli (szeretné elhitetni, hogy ötvenhat a kommunisták forradalma volt, ami nem igaz és már-már nemzetközi mértékû, undorító poszkommunista manipuláció terméke (valamint azoké, akiknek a HOLOCAUST-IPAR üzemeltetése a leginkább érdekében áll))

Hál istennek mindkét diktatúrával nagyszerû filmek tömkelege foglalkozik, a legjobb mind közül szerintem mégis Kusturica Underground-ja: ennél magasabb szintû alkotás a második világháború, a fasizmus és a kommunizmus, a délszláv háború, sõt, minden háború brutalitásáról, értelmetlenségérõl és groteszkségérõl még nem született...
Azt nézd meg, mert annál kevésbbé radikálisan nem nagyon lehet hiteles hangon megszólalni ebben a témában...
És el az elõítéletekkel: nem minden az IPAR terméke, ami a Holocausttal foglakozik...

Fantasztikus alkotás! Való igaz, hogy hosszú, de csak ennyi idõbe férhet bele ennyi különleges kép, és a valóság miatt nagyonis elgondolkodtató történet. Önéletrajzi mû, abszolúte a fõszerplõ szemszögébõl, pontosan úgy, ahogy õ (Szpilman) azt a könyvében leírhatta.
Meg KELL nézni, nem véletlen a rengeteg díj!