Egyébként nem tudja valaki, hogy hol lehet megtalálni a novellát, aminek alapján a forgatókönyvet írták? A címe Brian W. Aldiss : A szuperjátékok kitartanak egy nyarat vagy A szuperjátékok egész nyáron át tartanak. Nem tudom mi a pontos cím, mindkétféleképpen láttam már. Persze magyarul kellene.

Azért a baromság jelzõt én túlzásnak tartom. Nekem tetszett a film így is, de ha az elejébõl indulok ki -akkor már konkrétan az erdõs részig zajló eseményekbõl- jobb is lehetett volna, ha azon a szálon futtatják tovább a cselekméyt. Szerintem. De azért így is nagy film.

aki hülye azt nem téríti észhez semmilyen tanmese, erre rájöhetett volna mindenki aki ezen ügyködik. Amúgy másban egyezik a véleményünk, lsd. 190-es hozzászólásomat.

Lehet hogy unalomig ismert a társadalomkritika, de mégis elég sokan vannak akiknek még így se jut el az agyukig...

Sajnálom ha neked nem nyújtotta azt az érzelmi élményt amit számomra (és ahogy nézem még jópár nézõnek) jelentett. Tartom az álláspontom, tökéletes rendezés és örülök hogy van egy olyan film a mai világban ami nem "késztermék" hanem komolyan elgondolkodtatja az embert és szárnyalásra készteti a képzelõerõnket.

Én egyszer még régebben láttam ezt a filmet. Arra emlékeztem, hogy kétszer sírtam el magam rajta: egyszer amikor otthagyja az erdõben a kisfiút Mónika és amikor a víz alatt a kék tündérrel szemben van a tengeralattjáróban (vagy mi volt az). Szóval megint megnéztem most, mikor a múltkor adták és egyáltalán nem sirtam rajta egész végig. Furcsállottam is, de késõ volt, mentem is aludni. Nah az ágyban végiggondoltam megint a filmet és úgy elkezdtem sírni, hogy eláztattam a párnámXD Szóval másodjára késõbb érte el a hatását, de elérte. A kisfiú meg írtó aranyos benne és remek színésznek tartom (már több filmben láttam). Jude Law meg tényleg olyan alapból mintha csak egy nõk vágyait kielégítõ robot lenne:)

Az viszont semmiképp sem elvesztegetett idõ, amit ennek a leírásával töltöttél. Ez szép volt, nagyon hasznos. Annak ellenére, hogy a film nekem is tetszett, ha tudtam is közben, hogy meglehetõsen felszínes. Leginkább Mónika kifejezetten és irritálóan üres, bábszerû lénye zavart.

Bocsánat, az elsõ mondatom összekeveredett saját magával, így nincs (mesterséges) értelme (hehe). Így gondoltam:

Értem amit mondasz, de én nem a „nézõ kiszolgálásának” gondolom azt, ha egy karakter, egy történek, filmbeli kapcsolatrendszerek fel vannak építve - ez lenne a minimum, és ebben a filmben ezek egyszerûen nincsenek felépítve, kidolgozva, kitalálva.

Értem amit mondasz, de én nem a „nézõ kiszolgálásának” gondolom azt, ha egy karakter, egy történek, filmbeli kapcsolatrendszerek egyszerûen nincsenek felépítve, kidolgozva, kitalálva. Arra épít a szerzõ, amit mi AMÚGY IS gondolunk a anyai szeretetrõl, teszem azt, de ezt elég nehéz komolyan venni akkor, amikor a filmben ebbõl vajmi keveset látunk. A meggyógyult „testvér” megérkezése után csupa egysíkú jellemet, sablont látunk: a szülõk egyértelmûen és kizárólag közömbösek David iránt, az új testvér (Martin) kizárólag és egyértelmûen rossz, gonosz és ellenséges – ezek után pláne fura a kisfiú ragaszkodása a „szüleihez”. Olyan ez mintha Jancsi (és Juliska) direkt a gonosz boszorka szeretõ ölelésére vágyna – egyszerûen nem tudtam komolyan venni, egy pillanatig se.

A szavak nélküliségrõl is értem, amit mondasz, nincs is ezzel semmi baj – csak ITT, ebben a filmben (nekem) nem mûködik. A „szavak nélkül is”, a „fél szavakból is” csak akkor mûködik, ha ismerjük egymást, ha figyelünk egymásra, ha nem egymás idealizált vágyképeihez, hanak VALÓBAN egymáshoz kötõdünk, ehhez pedig az kell hogy megismerjük egymást, hogy kíváncsiak legyünk egymásra, hogy hassunk egymásra – és ez az ami ebbõl a filmbõl szinte teljesen hiányzik. A kissrác nem a Monica nevû hölgy jelenlétére, hanem EGY, "valamilyen" anyukára vágyott, akihez legközelebb a Monica nevût tudta levenni a "polcról". Ez nem valódi érzelem, ez belevetítés, a vágyaink "megtestesítése".

Érdekes egyébként hogy megnézve a Wikipédián a „giccs” fogalmát, pont valami ilyesmit találtam:

„A giccs egyszerû érzelmi, gondolati sablonokat, kliséket közvetítõ termék, a konzumkultúra része, a közhelyesség, sztereotípiák halmozása, túlzások, szinesztézia (hatás többféle érzékre), az elvárásoknak való megfelelés eszközeivel hat. Jellemzõ rá az eredetiség és különösség hiánya. Az élet minden területén elõfordulhat, az esztétika foglalkozik vele, de nem mûvészeti kategória, nem rossz, hibás vagy dilettáns alkotás, nem antimûvészet, vagy avantgárd (bár ez utóbbiak nyíltan merítenek belõle). Lételeme a fogyasztás, célja a fogyasztói igények tömeges kielégítése a befogadó érzelmi és gondolati kiszolgáltatottságának kihasználásával.”

*

Egy korábbi megjegyzéshez: azért néztem meg kétszer, mert 2001-es film, és jó rég láttam, és nem emlékeztem nagyon jól, így gondoltam felfrissítem az élményt. Nálam így meg: elõbb megnézem – aztán alkotok véleményt. :-)

Szerintem pedig pont attól különleges a film, hogy nem szolgálja ki teljesen a nézõt, nincsen minden érzelem és gondolat kimondva, hogy legyen min elgondolkodni, és a hallgatóság (akinek meg van hozzá a fantáziája) a saját érzelmi világába beleilleszthesse. Zseniálisnak kell lenni ahhoz hogy egy filmben ilyen nagyszerûen mutathassák be azt a valóságos élethelyzetet, amikor a csend és a hallgatás jóval többet jelent mint a szavak. Szerintem aki elég gazdag érzelmi skálával rendelkezik, számára a film vége nagyon is megható.

Nekem addig tetszett igazán a film amíg David a családnál volt, tehát kb. az erdõs részig, mikor az anyja otthagyja. Szerintem érdekesebb lett volna, ha úgy folytatják a történetet, hogy hogyan birkóznak meg ezzel a helyzettel a családtagok, hogy tudnak együttélni az igazi meg a robotfiúval stb. Így sem mondom rá, hogy rossz film, de az elején úgy gondoltam, hogy ez nagy kedvenc lesz, de aztán a végére csökkent a lelkesedés..

Köszönöm, mindkét idézet egy korábbi hozzászólásomból volt.:) Örülök, hogy értetted amirõl írtam.

Én ennyire nem szoktam elemezni egy filmet, valaki valamelyik fórumon azt mondta, a film nemcsak mûvészet, hanem szórakoztatás is. Nem mindig kell keresni különösebb értékeket egy filmben, van hogy elég az is, hogy szórakoztat. Nekem ez a film ilyen volt, hol elszorult a torkom, hol izgultam a szereplõkért.
És egyetértek az egyik lentebbi hsz-szel, ebben a filmben a robotok sokkal emberibbek voltak, mint az emberek.

Ha ennyire nem tetszett, vajon miért nézted meg kétszer? :)

Sztem nagyon szép film egyálatlán nem unalmas és sztem mondanivalója is rengeteg van aki ezt nem veszi észre az vessen magára SPOILER én speciel kihagytam volna ezt az egész ufós részt és ott hagytam volna abba hogy a tenger mélyén David csak várt és várt és várt......

Ez a film sztereotípiák, klisék gyûjteménye. Másodszor láttam, és õszintén szólva azért néztem végig, mert reméltem hogy a merõ érzelmeskedésen túl valamerre alakul a forgatókönyv, valami irányt és (legalább mesterséges) értelmet talál, de nem.

Félreértés ne essék: nem vagyok szõrösszívû érzelemtelen ember, nem ezzel van bajom – hanem azzal ahogy a film mindezt megjeleníti: a történet során egyetlen valódi érzelmet, valódi emberi viszonyt nem látunk, netalálntán annak alakulását, fejlõdését nem tapasztaljuk. Az „érzések” csupán azon a síkon tudnak (és akarnak) megjelenni, hogy valaki (többnyire a fõhõs kisfiú) nagyon NÉZ. De ezen túl: SEMMI. Semelyik szereplõnek semmi motiváltsága, célja, alakulása nincs: a valódi kisfiú (Martin) CSAK és KIZÁRÓLAG gonosz és rosszindulatú, a szülõk végig és egyenletesen érzéketlenek, a világ (a VILÁG, ó!) egyértelmûen és kizárólagosan gonosz és csúf, ó jaj nekem. És közben a kisfiú NÉZ. Nincs egy valódi beszélgetés, egy valódi emberi kapcsolat a vásznon, így aztán inkább mulatságos, hogy a kisfiú emberré válni vágyik. Ez különösen szembeötlõ a végén: mikor végül találkozik az anyjával (akinek mellesleg minden kínját és gyötrelmét köszönheti – mindegy), azon a bizonyos egyetlen napon sem csinálnak semmit, csak NÉZNEK. Remek – ezért érdemes volt (ja: közben szól a bús zene). De: az anyuka közben – minõ pálfordulás – rájön hogy annak ellenére hogy korábban totál kicsinálta szegény srácot, most viszont már inkább szereti. Lám, mit tesz egy nézés.

Ezzel kitölteni két és fél órát… borzasztó és lehangoló. Amúgy számomra a forgatókönyv is nagyon ötletszerûen alakult – mintha azért lett volna a történet olyan lassú és vontatott, hogy legyen idejük kitalálni, mi is történjén ezután. Mint a végén: „Sajnos nem tudjuk édesanyádat visszahozni – csak ha valami megmaradt a testébõl…”. (Amíg keresgélnek, addig is idõzt nyerünk). Szerencsére meglesz a hajszál (nyilván nem porladt el 2000 év alatt), mire a forgatókönyvíró észbekap: „Ja, bocs, nem mondtam hogy így is csak egy napig tudjuk ám visszahozni… bocsi.”

A képek persze gyönyörûek, de egyszerûbb lett volna mindezt pár szép festményen megmutatni, olcsóbb lett volna – és nem vesz el az életünkbõl két és fél órát.

Én is detto ugyanerre gondoltam a film végét illetõen!Amúgy meg kb végigsírtam az egészet..:D De az egész film mit sem ért volna Haley Joel alakítása nélkül.Néha meg se kellett szólalnia,a puszta nézése is szívszorító volt.Jó lenne több filmben látni,de talán majd idõvel...elvégre még csak 21...

Ez a film is a kedvenceim közé tartozik. Spielbergre nagy hatással lehetett a Pinokkió meséje gyermekkorában, más munkájában is utal rá, de itt kimondottan a mese modern feldolgozását tálalja, nagyon érzékenyen és profi módon. Szeretik a munkáit fikázni, pedig ez az ember mindent tud a filmezésrõl, tudja, hogy a film nem csak mûvészet, hanem szórakoztatás is - ezért mennek be az emberek a moziba.
Milyen fura, hogy ebben a filmben a robotok "emberibbek", mint a hús-vér emberek.

a fiú vesszõfutásától számítva semmit nem mond a film csak a unalomig ismert társadalomkritikát, hogy milyen gonosz is az ember, báncsa szegény édi kis robotembereket, meg különben is, csunya dolog volt a holokauszt, há mégis hogy gondoltátok ti szemetek...