Tanulj meg spoilert írni! Nem bonyolult. A két spoiler szó közé írd be a hozzászólásod. Nem bonyolult...

A hit egy választott és irányított őrület, ami megvéd a sorsszerű és kaotikus őrület tragikus következményeitől. Egyfajta ellentűz, irányított robbantás, tervezett árvízi töltésvágás, vezéráldozat... Nem árt, ha az embernek van egy "kiszáradt fája", amit "öntözget" néha. - https://youtu.be/czqruF8JeXc

Milyen értékelést ad a legutóbbi mintegy Krisztusi időről a tény, hogy a film mostanra teljesen beérett, állítása megkérdőjelezhetetlen, s hogy nem történt semmi '86 óta, ami felmutatná a reményt? Filmismertetőben még nem olvastam ilyen pontos mondatot: "Az Apokalipszis már rég kezdetét vette, az a kérdés, mikor ér véget." Bizonyos, hogy mire befordul a sarkon a mángorló, ami értünk jött, addigra már nem lesz kár értünk. Tarkovszkij tragédiája - ami a mi tragédiánk is -, hogy nincs Maria, aki visszaforgatná az időt.

Most komolyan attól művészi a film, hogy életidegen minden mozzanata? Egy nagy rakás trágya ez a filmnek nevezett, öncélúan művészkedő agymenés.

Ezt a szart!

Az Újszövetség könyveit görög nyelven írták! Az "ige" görög szó, amely magyarul azt jelenti, hogy szó! Több olyan fordítást találhatsz, amelyikben így találhatod. Ne kritizáld azt, aminek nem jártál utána!

A film számomra életre szóló élmény (volt) (és marad), éppen eszembe jutott, hogy újra meg kell néznem. Számomra "fogyasztható", értem vagy érteni vélem a filmnyelven elmondott üzenetet. Érdekes és fontos egyébként a film zenei anyaga is, nem tudom, hogy figyelte-e valaki az elhangzó zenei betéteket. Tarkovszkij zenét és festészetet is tanult, ez filmjeire is rányomja a bélyegét. Bach zenéje és Watazumi Doso jajgató, síró bambuszjátéka is megteremti az alapot arra, hogy az ember és az emberiség általános, mindenkit érintõ nagy kérdéseit vesse föl az alkotó.

Nem lehet megkerülni az életrajzi vonásokat sem: a bolsevik rezsim által évekig a Szovjetunióban tartott, szinte túszként ott fogott fiával két évig nem találkozhatott a szabad világba távozott rendezõ. Csak a film megrendezésének évében, 1986-ban mehetett utána fia. A film cselekménye is - részben - arra épül, hogy a valósággal a kapcsolatot már elvesztõ mûvész miképpen tudja átadni a következõ nemzedéknek, konkrétan a kisfiúnak is, átadni örökségét. Tágabb értelemben, hogy az emberiség számára van-e még a a Mûnek folytatása.

A film eleve megrázó tragikumát csak fokozza a kegyetlen életrajzi adat: a mûvész ekkor, ennek az 1986-os évnek az utolsó napjain maga is befejezte földi pályafutását.

Annyira jól indult, és majdnem azt hittem, hogy ez lesz a legbefogadhatóbb filmje az Iván gyermekkora után, de tévedtem. A pokolba....majd egyszer újra elõveszem. Értékelést nem is írok. :(

SPOILER!!!

Ne olvasd tovább, ha még nem láttad!

Esküszöm, fogalmam sincs, mirõl szól ez a film, és az elemek hogyan / miért kapcsolódnak össze úgy ahogy. Úgyhogy csak kérdéseim vannak.
Adott egy család, ahol mindenki elégedetlen az életével, kivéve talán a kisgyerek. Az egyik cseléd csak cseléd, a másik, mint késõbb kiderül, egy jó boszorkány, a postás meg csodakutató. Összegyûlnek Alexander születésnapjára, amikor is szuperszonikus repülõgépek repülnek el a ház felett (vagy rakéták?), amelyek miatt összeomlik a világ (atombomba?). Eddig még rendben. Aztán éldegélnek a pusztulás után, és egyszer csak a csodakutató elküldi Máriához, hogy szeretkezzen vele, mert a segítségével minden rossz véget ér, ha erre gondol. El is megy, elviszi a revolvert, öngyilkos akar lenni, aztán nagy nehezen összejön a mágikus szeretkezés, egy méterrel az ágy felett, és aztán a házban ébred fel ahol szól a japán zene, ahogy a film elején. Nem tértünk vissza az idõben, mert a létra az erkélynél van, a kerékpár a pajtánál(?), és ott a levél is (talán a szöveg nem ugyanaz, erre nem emlékszem), de van áram, telefonálni lehet, nincs katasztrófa. Aztán elbujdokol, megvárja, míg elmennek otthonról és felégeti a házát. Ez volt az áldozathozatal? Vagy Mária hozott áldozatot, hogy szeretkezett vele? A szeretkezésre szerintem mindketten emlékeznek. Csak Mária érti õt, úgy néz ki. Ezek hogy menthették meg a világot? Milyen világot mentettek meg? Hallucináció / álom vagy varázslat? Ha az utóbbi, akkor minek, mi értelme volt?

Még nem láttam a filmet, most fogom megnézni...
Ezért is olvastam óvatosan, ki miket írt.
Valaki írta, hogy "Kezdteben vala az ...Ige", helyett ...Szó van a filmben.
Igazából, amit Igének fordítanak, egy ógörög, igen sok jelentésû szó, a logos.
Az egyik jelentése, hogy ige, de jelent szellemet, tant, beszédet, értelmet, okot, magyarázatot, gondolatot, fogalmat, stb. és azt is, hogy szó.
Annak idején, ha kimondták, mindegyik értelme valahogy benne volt, illetve a szövegkörnyezet
szabta meg az értelmet. Az evangélium tömör kezdõsoraiban, talán nem véletlenül
több értelmezése is megdöbbentõen érdekes, ha belegondolunk.
Bocs, a filmhez nem szorosan kapcsolódó, de számomra elképesztõ izgalmas sorokért :)

most lesz a sztalker hétfõn az örökmozgóban, kiváncsi vagyok, mert nagyon régen láttam

a vége azért klassz, a bach ária és a fa, meg a gyerek, ahogy megy locsolni

egyébként én se tudtam nagyon magamravonatkoztatni semmit

de azért voltak olyan hangulatos jelenetek, képek amelyek úgy megfogják az embert vagy ami miatt nem unalmas, bár néha unalmas volt mégis, mert annyira elvontak voltak a párbeszédek

Mindenkiek van egy alkotói, minõségi görbéje. Tarkovszkijnál ez a Stalker után erõsen konyult, az Áldozathozatalt én már nagyon kritizálnám is de tiszteletbõl nem teszem egyelõre. De nem úgy az elragadtatottjait. Nnna, kérem bejön a papírforma: minél kevésbé egyértelmû és minél vitathatóbb valami a mûvészetben, annál magasabbra fogják értékelni azok, akik magukban is magasabbra értékelik az intellektust az érzéki behatások adta konkrétumoknál és ez mûvi hiba, mivel minden intellektuális ítéletet az érzéki elõz meg.... Leellenõrizhetnénk e film adta hatásokat úgy, hogy közben nézem az arcokat vagy elmondhatná a nézõ, hogy õ mit áldozna fel ezért a filmért?... Hmmm... megvette mondjuk eredetiben, fene nagy lelkesedésétõl vezérelve? Én igen, tehát ennyi szavam, most hadd legyen, ha már kritizálni merek ott, ahol a nagy ellelkesültséget én tartom sznobériának a nagyon emelkedett kommentelõk részérõl! Elõször is, a film túl hosszú, tele fölösleges jelenetekkel, párbeszédekkel, ráadásul minden teljesen Bergman modorában, helyenként pont olyan felületesen. Ezzel szemben a legzavaróbb a sok kihagyott lehetõség valaminek a kimondására, kibontakoztatására de még a felvetéséig sem jut el. A szereplõk nagyon szubjektív hozzáállásán, hitén keresztül nem leltem magamra vonatkoztathatót, de univerzálisat sem nagyon, tehát nem nekem szól a film, ellentétben a Solaris és a Stalkerrel. A film semmi eleme nem olyan szuggesztív mint a mester korábbi filmjei. Azt viszont el kell ismernem, hogy az ötlet, a kifejezni vágyott cél, az remek! A kivitelezés is szuperprofi csak épp nem ez kéne, hogy a filmrõl áthasson, hanem az érzéki hatás. A Stalkernél pont az ellenkezõjét érzi a nézõ. A filmet jellemzi továbbá az is, hogy a kritikán felüli filmjeinek mind akad kritizálója, az Áldozathozatalnak nem nagyon és ez már nem a filmrõl, hanem megint az emberekrõl szól.... Tavasszal megnézem újra. Én remélem, hogy mégiscsak csatlakozhatok az elõttem szólókhoz!...

Ma néztem meg a filmet az Örökmozgóban. Nem tudom ki készítette hozzá a feliratot, de a János-evangélium (és a film) kezdõ mondatát igencsak eldurrantotta: "kezdetben vala az Ige" helyett "kezdetben val a szó"-t írt. Vagy hihetetlenül dilettáns ez a valaki (amit nem tartok valószínûnek), vagy gonosz. Mert aki direkt ront el egy ilyet, az azt akarja, hogy akik nézik, ne gondoljanak János evangéliumára. Ez pedig nemcsak a Bibliával, meg a nézõkkel szemben bûn, hanem Tarkovszkijjal szemben is, mert csalás és hazugság.

Hát, már elnézést kérek, de szinte egyikõtökkel sem értek egyet. Azon meditáltok, hogy Alexander miért õrült meg, de kérdem én: megõrült-e?
Ez egy minden ízében szimbolikus film, nem lehet a történetet ahhoz hasonlóan értelmezni, hogy pl miért vitték a minap mentõk a szomszédot a diliházba, megõrült-e, amikor meg akarta tölteni a kisszobát fürdõvízzel, mert jakuzzinak akarta használni:
Legutzóbbi hsz-ban Bartuc valamifajta kisembertr emleget, ez lett volna Alexander kisfia, akit többször „kölyökként” meg „öcsinek” emlegetnek?! „Kisembernek” is éppen nevezhetjük, lelkünk rajta, persze én nem tenném!
Szerintem õ nem Jézus parallelje. A világnak természetesen nem lett vége, ezt mi többiek is, garantálom, észrevettük volna. Egy hagymázos, hátborzongató rémálom, egy világkataklizma elemei mutatkoztak néhány arra alkalmas érzékenységû egyénnek egy a külvilágtól elszigetelt helyen, ahol nem a”öcsi” volt a megváltó kivetülése, de Alexander volt egy modern korunkba szakadt csetlõ-botló pátriárka szerû figura, egy kiválasztott, akinek együtt kell hálnia a cselédlánnyal, akinek a neve valóban nem véletlenül Maria. Talán a megfogant gyermek lehetne a megváltó kivetülése a továbbiakban, de ez nincs a filmben. Engem ez a végtelenül életszerû csetlés botlás(hasraesik a biciklivel, neki megy a zongora sarkának, fogalma nincs, hogy is kezdjen neki az együtthálásnak a lánnyal, amihez egyébként inkább nevetõs kedvében van) ThomasMann Józsefére, Jákóbjára emlékeztet. Szerintem így járna szinte bármelyikünk egy ilyen szerepben: pont ez a zseniális a filmben. Már a Nosztalgiánál is írtam, hogy magam nem igen kedvelem a szürreális filmeket, ez igazán finoman van kifejezve,ahhoz, hogy mennyire nem. Minden mitikus, avagy misztikus realista történetnél kell ellenpontozás, hogy azért a mi(sz)tikus baromságokon túlnyomjon a realizmus: itt ezt találtam meg a csetlés-botlásban. Mellesleg a feleség idegösszeomlásában is.
Aztán még hadd dícsérjem, azt a bámulatos eleganciát, ahogy a rendezõ tudatta velünk, hogy a cselekményben nagy baj van(t.i. minimum közeleg a világvége), Maria(pont õ!) a poharakat pucolja, amikor azok rezegni kezdenek, azt hittem, földrengés van, láthatólag a szereplõk is azt hitték aztán,amikor a tévét nézik, és onnan értesülnek valami közelebbrõl meg nem határozott(nem is lényeges) világkataklizmáról, csak arra emlékszem: mindenki õrizze meg anyugalmát, mert ez az ország(svéd?!) a lehetõ legbiztonságosabb hely, ahogy én, a nézõ, csak fokozatosan döbbentem rá, hogy mirõl is lehet szó, olyan nehezen jött rá az összes szereplõ, és ez szvsz hátborzongató, ez valóban az, ellentétben minden hollywoodi szαrral, Elm utcával, meg egyebekkel.
Szóval nem õrült meg Alexander, szerintem a modern világ egyszerûen így reagál az ilyen mi(sz)tikus áldozathozatalra, ma valószínûleg minden biblikus szereplõ hasonló sorsra jutna.
Emlékeztet a VágyVillamosa Blanche-ára.
Pár hónapja írogatok csak ide, de ez az elsõ alkalom, hogy filmnek a szavazásnál 10 pontot adtam.NAGYSZERÛ volt!

Tarkovszkij filmjeiben általában nagy szerepe van a mûvészetnek, azon belül is a képzõmûvészetnek, ám az Áldozathozatalra ez különösen igaz. Az egész alkotás a film elején látható, és még többször visszatérõ Leonardo festményre épül. Fontos szerepet játszanak még Nietzsche gondolatai is, melyek ugyancsak elhangzanak a film elején. Otto a Zarathustra egy fejezetére utal, melynek 3 fõ motívuma jelenik meg a filmben. Kettõt maga Otto fejt ki (a törpe - mint a nihilizmus metaforája - illetve az örök visszatérés gondolata), míg a harmadik kimondatlanul jelenik meg elõttünk. Zarathustra - Nietzsche "prófétája" - utazásai során találkozott egy haldokló pásztorral, akinek kígyó mászott és harapott a torkába, és arra bíztatta õt, hogy harapja le a kígyó fejét. Cselekvésre szólítottta fel. A pásztort a filmben a "kisember" testesíti meg, akinek kötés van a nyakán, és nem beszél - nem tudjuk, milyen betegség okán. Alexanderrel szemben õ az ártatlanságot fejezi ki, õ nem szavakkal, hanem tettekkel cselekszik, õ egy külön világ, akit nem érint az apokalipszis semmilyen formában. Láthatjuk, amint egyszerûen átaludja azt. Alexander azért õrül meg a film végén, mert áldozathozatalával - amely semmiféle racionalitást nem mutat - sikerült kilépnie az általa megvetett, romlottnak tartott "modernizálódó" világból - elmondja ezt a film elején is, ám legszebbben talán a kert hasonlattal fejezi ki. Videlkedése embertársai szemében nem tûnhet másnak, csupán õrültségnek, hiszen már nem ugyanabba a világba tartoznak, és a két világ értékrendje más. Ha jobban megvizsgáljuk a festményt (a Háromkirályok Imádásáról van szó), kölcsönözhetünk neki olyan értelmet is, mely szerint a középen lévõ Jézus alakot és Máriát körülvevõ emberek ugyancsak a világ - értékrendjének - pusztulását szimbolizáljak. Az egymásba folyó, egymásba átalakuló, vagy csak a háttérbe veszõ alakok örvénye mindenképpen apokaliptikus érzéseket kelt a nézõben, melybõl a kisjézus nyugodtságával, ártatlanságával emelkedik ki - akárcsak a filmbéli kisember. Számos párhuzamot fedezhetünk még fel a kép és a film, a film és Nietzsche között, de ezeket nem akarom mind leírni. Minden esetre a film elején láthatjuk, amint a kamera már-már zavaró, a részletekben elveszõ közelségbõl vizsgálja a festményt, mint hogy ha csak maga Tarkovszkij vizsgálná. Azt akarja, hogy lássuk a részleteket, hogy próbáljuk megvizsgálni a képet, és a film megnézése után világossá vállik, hogy tulajdonképpen a festményt vitte filmszalagra a rendezõ. Otto szavai fejezik ki számunkra ezt a leginkább, mikor elmondja Alexandernek, hogy szerinte borzalmas a kép, sõt, félelmetes a festõ - akárcsak az õket körülvevõ, utolsó óráit élõ világ.

Nem tudom. Ha valóban saját sorsát élte volna- minden nehézség ellenére- áradt volna lényébõl nyugalom, derû, kiegyensúlyozottság. Errõl viszont szó sincs. A hazug, és képmutató társadalom ellenében megvívhatta volna egyéni szabadságharcát lelki értékeiért, hogy saját portáján belül létrehozza azt amit az Ember Ideájának nevezhetünk. Bár lehet, hogy neki tényleg ez volt a sorsa, sajnos nem vagyok léleklátó.

Úgy látom Redfield, hogy szeret "lubickolni" Tarkovszkij oldalakon. Ez így jó. Megrendítõ dráma az emberrõl. Tarkovszkij búcsúja méltó az életmûvéhez. A reinkarnációs élmény az egyetemes lét legvégsõ, és legmélyebb valóságába enged bepillantást.

***SPOILER***
Alekszandernek meg kellett õrülnie, hiszen letért egyéni életútjáról, sorsát nem vállalta, megtagadta önvalóját, így tragédiája szükségszerû volt.

Egytõl egyig tökéletes beállítások, gyönyörû képiek, és nagyszerû zenék teszik felejthetetlenné a kiváló színészi játékok mellett ezt a csodálatos filmet, ami (Tarkovszkij-tól nem újdonság) az egyik legkiemelkedõbb emberi dráma is. Lasú film ennyire még sosem szögezett a képernyõ elé. Ha ez nem remekmû, akkor semmi sem az!