Egyszer volt, hol nem volt… álom volt. Volt egyszer egy királyfi és egy királylány. A királyfi kétezer-ötszáz évvel ezelõtt Indiában élt, a királylány a huszonegyedik században a Balaton, a Magyar Tenger mellett. Nem volt közös bennük semmi más, minthogy nem ismerték a betegséget, az öregséget, a halált. A szüleik megtehették, hogy eltakarták elõlük ezeket, minden bizonnyal a nagyszülõket, dédszülõket elfekvõbe helyezték. A királyfi a legendákban él ma is, a királylány a mozi vásznán. Mert szeretünk álmodni. Tehát az menjen megnézni a filmet, aki a János vitézbõl jobban szerette Tündérországot, mint a patakpartot.

Tinifilm
A bemutató elõtt már órákkal korábban álltak egy rögtönzött színpad elõtt a fiatalok, szólt a zene, és várták a színészeket. A hangulat magasan pezsgett, hiszen õróluk, a tinikrõl, barátaikról szólt a film, sok-sok fiatal szereplõvel: mindenki úgy érezhette, hogy akár maga is játszhatott volna benne. Mesefilm, meseautók, meseházak… a fiatalok álmai.

Mi a filmben a realitás? Nagyon szimpatikusak a színészek. Mindenki megnyerõ. Mindenkit szeretünk. A bemutató végén például a színészek odaálltak fényképeszkedni a gyerekek közé. Nincs gonosz boszorkány, nincs ördög, csak néhány ütés, rúgás, de pillanatok alatt ott a rendõrség (a magyar rendõrség!!), és szétválasztja õket, még azt se látjuk, hogy büntetést kellene valaha fizetniük. Pedig volna mibõl! De a rendõrség kocsit ad a verekedõ kamaszok alá, nehogy gyalog kelljen hazamenniük az éjszakában. Tehát akár még érdemes is az utcán verekedni.

Realitás a lányok szépsége. A fõszereplõ Regina – Labanc Lilla – hisztijével mindent megtesz, hogy ellenszenvessé váljon, de azt annyira kedvesen teszi, ahogyan mindnyájan szerettünk volna hisztizni tizennyolc évesen, ha a szüleink olyan megértõek lettek volna, mint a filmbéli szülõk. Pontosan így kell viselkedni a kamaszlányokkal, ahogy Regina édesanyja teszi. Õ maga a példakép, a realitás. Ince Ildikó tökéletes anya, ilyet kíván magának mindenki. Mindig mosolyog, kedves, megértõ, sajnálja a lányait, amikor és amennyire kell, hogy azok érezzék az együttérzõ szándékot, de mindenre talál megoldást, képes azonnal vigasztalni. Pontosan tudja, hogy Reginán nem lehet segíteni, ezt a majomkodást csak kinõni lehet, megtiltani nem. Teljesen felesleges a kamaszokkal harcolni, amikor a tévében naponta látják, hogy Amerika divatkirálynõje az lesz, aki a legjobban pózol. Nem varrónõnek, szövõnõnek, netalántán traktorosnak készülnek a mai lányok.

Ki tartja fenn ezt a társadalmat?
A tündérmesébe illõ édesapát Oberfrank Pál játssza. Õ dolgozik egyedül. A többi szereplõ edz, táncol, szurkol, zenél, s mindebbõl kiválóan megél. Az apának van munkája, éspedig olyan munkája van, amibõl fenn lehet tartani egy balatoni luxusvillát, és négy õrült nõ minden luxusigényét (kislányok saját Audival járnak iskolába!), plusz önmagát. Ez igen. Lányok, ilyen férjet kell találni, bár lehet, hogy csak a miniszteri székekben terem hasonló, mi nem ismerünk ilyet.
Természetesen a tanárok, az iskolaigazgató dolgozik, de a tanárnõk ugyanúgy pózolnak, mint a pompom-lányok, a testnevelõ tanár – Rékasi Károly – örök fiatal, akár egy lehetne a fiúk között, fõleg a sporttal foglalkozik. Az iskolaigazgató – Reviczky Gábor – pedig valódi menedzser vezetõ, pontosan tudja, hol kell megjelenni, mennyit lehet megengedni, s csodálatos humorával egyensúlyban tartja ezt a játékteret. A nézõ tudja, hogy itt megjelenni az igazgató színe elõtt nem büntetést jelent, hanem megoldást egy kialakult helyzetre.

A sztori
A pompom-lányok éppen a legtöbbet mutatják be a lányszépségbõl, amit csak lehet.
„Rázzad, rázzad”… hát rázzák is csinos kis feneküket, mozognak a karcsú derekak, gyönyörû görög kancsókat idézõ karok. S megvalósul a leányálom, a tehetség és szorgalom megtermi gyümölcsét: a fõszereplõ képes ellenséges közegben közösséget teremteni, mert olyat tud, ami a közösség minden tagjának vágya, elérhetõ vágya: táncolni, akrobatikus elemeket beszõve a mûsorba.

Természetesen nem maradhat el egy kis féltékenységi jelenet sem, bár a természetellenes motívumok egyike éppen az, hogy a bálkirálynõ ejti az óriás kosárlabda-játékost, és szerelmet vall a kis szerény szomszéd fiúnak. A kis Márk – Csernóczki Ádám – sikere nem lehet tartós, de a romantikus befejezéshez megfelelõ. Õ nem tör a tizennyolc éves leány szüzességére (ó, kis mai szûzies tizennyolcasok!), csak a nagymama süteményével kínálgatja a családot ártatlanul. Legfeljebb egy enyhe csókra futja nála illedelembõl.

Bulizni akarunk? Ez a mese errõl szól. Gondtalan, felhõtlen bulizásról, ahol a legnagyobb gondot egy gól jelentené, még az iskola jövõje is ettõl függ. S a gyõzte mehet Kaliforniába, hiszen egy bálkirálynõnek igazán ott a helye.

Dobosy Ildikó