Téma: anyám!

3/10
szookedorina 2017 nov. 03. - 06:38:48 3/10
(31/211)
A zseniálisról a halmaz állapotok és a körkörös mozgás jut eszembe de ez már az eredet aminek a zsenialitása abban rejlik, hogy populárisan egyszerû.

A halmazok sajátosságait meghatározza:

az alkotórészecskék szerkezete
a részecskék között fellépõ kölcsönhatások (kémiai kötések)

A halmaz a kölcsönhatások következtében más tulajdonságokkal rendelkezik mint az egyedi részecske. A kölcsönhatástól függ elsõsorban az anyag halmazállapota, olvadáspontja, forráspontja, stb.

A körmozgás egyenletes, ha a körpályán egyenlõ idõközök alatt – bármilyen kicsinyek is ezek – egyenlõ utakat tesz meg, mindig ugyanabban a körülfutási irányban. A t idõ alatt megtett s út (ívhosszúság) tehát arányos az idõvel:
nick név 2017 nov. 03. - 00:05:43 Előzmény szookedorina
(30/211)
És a kilépés is a teljesség, ehhez kell úgy gondolom felnõni. És az adott embernek, nem az embereknek, egy komplett civilizációnak, mert ez nem a Csillagkapu. A megvilágosodás, vagy nevezzük bármi másnak, az emberen belül létezik és nem egy társadalmon belül, tömegesen. Talán a fának levés elfogadása az a nagy feladat, ami mindannyiunk elõtt áll, hogy aztán ki/tovább lehessen lépni. Az élet is maga egy kilépés, az emberek viszont mindig csak belezuhannak a végébe és szinte sosem nõnek fel hozzá, hogy el is fogadják azt - nyilván nem is egyszerû. Az emberen keresztül a tudomány is azon dolgozik, hogy hosszabb és hosszabb életünk legyen, hogy még közelebb kerüljünk a földi halhatatlansághoz. Kiváló menekülõút, legalábbis az elképzelés...
Azért is írtam egyébként, hogy számomra nem volt annyira jó a film, mint amilyen mélységû tartalmat hordozott, amilyen üzenettel bírt. De ez nem azért volt, mert meg lehetett fejteni a metaforákat, hanem mert számomra a megvalósítása egyszerûen nem volt teljes. Nekem hiányzott belõle valami. Attól még nagyon is lehet zseniális egy film, hogy meg lehet fejteni - sõt, különben hogyan is lehetne zseniális. De ez a részemrõl nem lett az.
3/10
szookedorina 2017 nov. 02. - 23:04:33 3/10
(29/211)
Nem vagy semmi!

A szerves és szervetlen anyagok természetre gyakorolt hatása kimaradt.
offtopic
tombenko 2017 nov. 02. - 21:40:36 Előzmény szookedorina
(28/211)
"Az evolúcióelmélet tényleg csak egy elmélet?"
Nem. A tudományos életben az elmélet szó egészen mást jelent, mint a köznapi nyelven. Az elmélet azon kijelentések halmaza, amik egy adott jelenségkört leírnak, és az elõrejelzéseik beigazolódtak, azaz bizonyítottak. Az evolúció pl. ilyen.

"Meg lehet-e röviden fogalmazni, hogy mi is a természetes kiválasztódás lényege?"
Igen: Azon gének, amik lehetõsé teszik egy egyed hatékony szaporodását, a populációban elterjednek.

"Megmagyarázza az evolúcióelmélet, hogy hogyan keletkezett az élet?"
Nem. De nem is feladata.

"Nagyon sok a hiányos láncszem a fajok, csoportok közt?"
Mihez képest? És milyen irányban? Például ha a macska és a kutya között keresed, akkor vissza kell menni mindkettõn a közös õsig. Ha viszont a macska és valamelyik õsmacska között, akkor csak egy ágon elég. A fosszíliák ráadásul változatosan õrzõdnek meg, általában szólva szerencsésnek kell lennünk, hogy ilyenre akadjunk.

"Ma is folyik az evolúció, vagy már leállt?"
Igen, ma is folyik. Sõt, az üteme is olyan, mint eddig - generációs sebességû. Éppen ezért nem látunk az emberi korok alatt jelentõs evolúciós változást. A régebbi korok esetén azért tûnik olyan gyorsnak a folyamat, mert jellemzõen kis helyet szorítanak nekik. A feljegyzések nagyjából hatezer évre nyúlnak vissza, ez alatt is sikerült létrehozni a kutyából a teapup-ot és a dán dogot, a lóból a shetland pónit és a muraközit. Viszont ne felejtsük el, hogy ennél ezerszer több idõ állt rendelkezésre az állatoknak csak a kréta végi kihalás óta. Éppen ezért csak látszólagos a folyamat lelassulása/leállása.

"Az evolúció csúcsát jelenti-e az ember?"
Nem. Az evolúciónak nincsen csúcsa.

"Képes-e az evolúció tervezni?"
Nem. Az evolúció egy folyamat.

"Hogyan épülhet fel kis lépésekben olyan bonyolult folyamat, mint a véralvadás?"
Ahogy írtad: kis lépésekben. Régebbi eredetû lényekben egyszerûbb a véralvadás is: http://criticalbiomass.blog.hu/2008/03/16/veralvadas_a_leegyszerusitheto_folyamat

"Hogyan jöhet kis lépésekben létre olyan bonyolult sejtszervecske, mint a baktériumok ostora?"
Ugyanúgy: kis lépésekben. http://criticalbiomass.blog.hu/2010/09/11/a_flagellum_kialakulasa

"Tényleg megismétli az egyedfejlõdés a törzsfejlõdést (Haeckel szabály)?"
Nem. Viszont egyes lépések megjelennek,. mivel az evolúció során csak a már adott dolgokból lehet tovább építkezni. Az emberi embriónak is kinõ a farka (és meg is marad - csak elcsökevényesedve), erre tapadnak a farpofák, kinõnek a kopoltyúi, majd átalakulnak füllé, stb...

"Tényleg visszafordíthatatlan az evolúció (Dollo törvény)?"
Lényegében igen. Ami szervet egyszer elvesztett egy csoport, az a leszármazottaiban nem fog újra megjelenni. Analóg szerv viszont igen, mielõtt a halak és bálnák farkát vennéd elõ.

"Nincs ellentétben az evolúcióelmélet az entrópianövekedés törvényével?"
Nincs.

"A természetes kiválasztódás elmélete használható-e más tudományterületen is?"
Igen.

"Történtek-e csalások az evolúciókutatásban?"
Igen. És éppen az evolúció segített leleplezni õket.

"Elfogadja-e Vatikán az evolúció elméletét?"
Igen.
3/10
szookedorina 2017 nov. 01. - 20:50:16 3/10 Előzmény funfun
(27/211)
Az fontos tényezõ a történetben, hogy tolja vagy tekeri?
3/10
szookedorina 2017 nov. 01. - 12:27:18 3/10
(26/211)
Az evolúcióelmélet tényleg csak egy elmélet?
Meg lehet-e röviden fogalmazni, hogy mi is a természetes kiválasztódás lényege?
Megmagyarázza az evolúcióelmélet, hogy hogyan keletkezett az élet?
Nagyon sok a hiányos láncszem a fajok, csoportok közt?
Ma is folyik az evolúció, vagy már leállt?
Az evolúció csúcsát jelenti-e az ember?
Képes-e az evolúció tervezni?
Hogyan épülhet fel kis lépésekben olyan bonyolult folyamat, mint a véralvadás?
Hogyan jöhet kis lépésekben létre olyan bonyolult sejtszervecske, mint a baktériumok ostora?
Tényleg megismétli az egyedfejlõdés a törzsfejlõdést (Haeckel szabály)?
Tényleg visszafordíthatatlan az evolúció (Dollo törvény)?
Nincs ellentétben az evolúcióelmélet az entrópianövekedés törvényével?
A természetes kiválasztódás elmélete használható-e más tudományterületen is?
Történtek-e csalások az evolúciókutatásban?
Elfogadja-e Vatikán az evolúció elméletét?


A fajok természetes úton való kialakulása, melynek irányát a faj genetikai geno és feno tulajdonsága jellemez.
A különbözõ "anyagok" egymásra gyakorolt szakadatlan hatása
befolyásolja a fokozatos fejlõdésüket, alakulásukat természetesen az adott külsõ "élõ" és "élettelen" környezeti hatásokra való tekintettel.
Az állóvíz eltûnik, elpárolog ha nem töltik fel újra és újra.
1/10
funfun 2017 nov. 01. - 11:26:25 1/10
(25/211)
Elolvastam a hozzászólásokat, a rajongó, szó szerint isteni témájú megvilágítások ellenére a véleményem a filmrõl: BORZALMAS. 1 pont nálam.

Amúgy a "Mit akart mondani a rendezõ" témához egy kedvenc történetem, mikor Kern András elmondta, fiatalon egy filmben egy biciklit tolt, amire nem ült föl. Többen elemezték ezt a metaforát, vajon miért nem ül fel a biciklire, mit akarhatott a rendezõ ezzel mondani? Aztán Kern elárulta egy interjúban, azért tolta a biciklit, mert nem tud biciklizni, bár a szerep szerint tekernie kellett volna, de így maradt, hogy csak tolta.
3/10
szookedorina 2017 nov. 01. - 07:19:21 3/10
(24/211)
Ez a megközelítés számomra már érthetõbb!
Kételkedésre csak annyi ad okot, ha valaki ezt egyszerûen tudja az minek nézze meg (mert nincs más dolga), aki nem tudja az meg minek nézze úgy sem fogja érteni.
Az ember valamilyen szinten (tudományosan nem ismert a világegyetem "végterméke") a földbolygón is teremtõ. Az isteni körforgásnak nincs áldozatokra, földi teremtõkre szüksége hiszen a természet körforgását az ember önállóan nem befolyásolhatja kénye kedve szerint addig, amíg nem találja az egységes utat az Isteni igazsághoz.
Az emberi civilizáció körforgásából kilépni (tudományosan igazolt) nem lehetséges. Ha kilépsz, itt a földön annyit érsz mint pl; egy gyönyörû nagy fa.
nick név 2017 nov. 01. - 00:47:14
(23/211)
(spojleres)
Kérdés, hogy a filmben megtörténik-e az isten valódi megtalálása. Mert persze isten megjelenik, de a film mégsem arról szól, hogy az ember és isten végül tökéletesen egyesül, hanem arról, hogy az emberben az isteni rész meghasonlik, valószínûleg a saját gyarlóságai miatt. Hiszen Javier Bardem az emberbe vetített isten. Ugyanúgy, ahogy Javier Bardem karaktere a kevés ember és a lényegi isten, úgy Jennifer Lawrence karaktere a lényegi ember és kevés, de jelenlévõ isten, a kettõ pedig egymással nem harmóniában él, hanem egy idõ után felszültségben. Az íróban végképp az isten kerekedik felül és alkotásában feláldozza elõször az emberrel közös gyermekét, majd magát az embert is, amikor az fellázad ellene. Aronofsky szerintem az ember és az emberben létezõ isten közötti konfliktust, távolságot, feszültséget akarta bemutatni.
Ez már mélyen filozófiai/teológiai kérdés, de talán az istennel való találkozás pont akkor érkezik el, amikor megszûnik a körforgás, amikor nem egy újabb élet következik, hanem a semmi. Vagy a minden. És úgy gondolom végül erre utalt a film kimondatlanul is, hogy a megoldás nem a körforgásban van, hanem azon kívül. Ahogyan egyébként A forrás címû film is pontosan errõl beszél.
3/10
szookedorina 2017 okt. 31. - 20:27:56 3/10
(22/211)
Hát ahogy ezt felvázoltad, az embernek elmegy a kedve hogy megnézze a filmet.
A problémák , a káosz mindig csak addig tart amíg az ember megtalálja az egy igazságot, az egy "Istent".
9/10
Vrízea 2017 okt. 31. - 18:18:40 9/10
(21/211)
Az egyszer biztos,hogy sok mindenkinek nem való ez a film.Elõször én is néztem,mint \"Rozi a moziba\" :-) ,hogy mi is van most pontosan,és nem is tudtam elsõre eldönteni,hogy tetszik-e a film.Aztán muszáj volt utána olvasgatnom itt-ott,hogy pontosítsam,ami nem tiszta,és így már utólag azt mondom,hogy durva,de kifejezetten jó film ez.Plusz pont,hogy szerintem elég egyedi megközelítése a témának.Jennifer Lawrence nagyon tetszett,sokszor figyeltem õrá akkor is,amikor épp más karaktert akartam.Én csak gratulálni tudok az alkotónak.
nick név 2017 okt. 29. - 23:00:08
(20/211)
Szerintem egyébként nem lett jó film, bár tény, hogy nagyon sokat akart az allegóriájában elmondani.
(spojler)
Javier Bardem karaktere az író mögé bújtatott, prófétának induló isten, a Jennifer Lawrence - akit én egyébként nem kedvelek, de itt egész jó volt - karaktere pedig a szintén mûvész feleség mögé bújtatott ember, isten gyermeke.
Érdekes egyébként, hogy Aronofsky hogyan vonultatta végig az istenek széles sorát. Elõször kezdett a szûkebb csoportot képezõ, a rajongóival kedves istenként - Jahve -, aztán érdekes módon az idõrendben elõre szaladva a muzulmánokat a nyugati világba behívó iszlám szellemi vezetõjeként tûnt fel, nem sokra rá fel is áldozta a saját gyermekét, majd, mint az eredeti tanoktól eltérõ, tekintélyelvû keresztény egyház, groteszk módon a gyermeke testével-vérével etette a saját hívõit. Majd végül a Közép-amerikai prekolumbián vallások - maja-azték - istene lett, aki bár fájdalommal, de kiveszi a saját teremtménye szívét - és benne a lelkét -, feláldozza õt, így tartva fenn az örök körforgást és így építve egy másik világot. Vagy csak újra ugyanazt. Itt ismét visszatér Aronofsky az áldozat meghozatalának kérdéséhez, jelentõségéhez. És talán elengedhetetlenségéhez.
Jennifer Lawrence karaktere pedig maga volt az ember, aki elõször még mindenen át hitt a férjének - az istennek - és követte õt, majd az idõ elõrehaladtával fellázadt a saját elvileg szeretõ, de kegyetlen istene ellen, aki mindig csak alkotni akar és akinek semmi sem elég jó - a kegyetlen isten kérdésénél óhatatlanul is A hitetlen címû film jutott az eszembe.
Ha ezt a koncepciót átfordítjuk arra a megközelítésre, hogy isten nem egy kaporszakállú, õsz nagyfater, hanem egy megfoghatatlan, de mindenen túl létezõ valami, ami ott van mindegyikünkben, mindegyikünk legfelsõ felettes énje, akkor is hibátlanul áll ez az analógia. Az isteni alkotás igazi szeretet nélkül tisztán csak kegyetlen. Továbbá Aronofsky talán azt is elmondja végül, hogy a bennünk élõ isten bár jóravaló, de közel sem hibátlan, hiszen nem csak az önértékén létezik, hanem az ember által, az emberen keresztül, aki viszont természetébõl fakadóan isteni, de gyarló. Például amikor az író nem akarta hazaküldeni a sok követõjét, mert fürdõzött a csodálatukban és ezáltal a saját nagyságában. Neki nem volt elég az ember tiszta szeretete, rajongásra vágyott. Lefordítva ezt, amikor az ember tesz valami jót, valami helyeset, akkor a legtöbbször azt nem kizárólag azért teszi, mert az a valami igaz, hanem mert érezni is akarja, hogy közben õ is jobb emberré válik és kiemelkedik másokhoz képest. Viszont ekkor, ha mindenkiben ott van isten, paradox módon a meghúzódó gyarló vágy következtében, a kiemelkedéskor csak saját magát múlja alul.
(spojler vége)
Számomra egyébként A forrás címû zseniális mestermû óta Aronofsky a valaha volt legnagyobb rendezõ, az alkotói szemléletérõl, mélységérõl pedig ez a film is élesen árulkodik, viszont a sok metafora, mondanivaló ellenére túl sûrû lett ez a film, vagy csak a számomra nem lett jól kibontva, bemutatva. Én nem élveztem sem éreztem át annyira, mint amilyen fontosat közölni akart Aronofsky az emberrõl és istenrõl. Ettõl függetlenül és még a Noé filmje ellenére is, minden idõk egyik, ha nem a legnagyobb filmrendezõjének tartom.
10/10
csomolungma 2017 okt. 28. - 11:22:20 10/10
(19/211)
Csodalatos film! Ezt sok ember nem fogja felfogni, egyaltalan nem a nagyközönseghez szol!En csak szuperlativuszokban tudok rola beszelni.Aronofsky mestermûve....en sirtam a vegen a katarzistol. Sokak nem ertik, valoszinu nekem teljesseggel atjott ennek a remekmunek az uzenete!!!
paintermezzo 2017 okt. 28. - 01:08:55
(18/211)
Az író inkább az ószövetségi istenkép, a feleség pedig a nõi princípium. A ház az Egyház, a szív az ember szeretete és bizalma az istenkép iránt. A beteg orvos Ádám is, meg Prométeusz is. A pince az alvilág, a mosógép a purgatórium, a kazán a pokol. Éva zöld leveles melltartóban, az író dolgozószobája a Paradicsom. A kiadó-nõ tán a reformáció...? Szerintem a film a félreértelmezett, gyöpös-bibliás istenkép bírálata.
Pünkösdi Kató 2017 okt. 27. - 21:41:04 Előzmény dukyka
(17/211)
Köszi, ilyen értelmezésre nem gondoltam. Általában a filmet úgy nézem, hogy a kép és a szöveg érdekel, az, amit látok. Egy könyvben is az izgalmat keresem, az érthetõ történetet, a történet folyását. Érdekes látásmódod vagy értelmezésmódod van, tetszik. Lehet, ki kellene lépnem a tévés "komfortzónámból" és más szemmel nézni a filmet. Persze, nem lehet minden filmet más szemmel nézni, de vannak ilyen filmek, amelyek vmiért "nem állnak össze" nekem. De azért az anyám! film elég volt egyszer...
Benke Smith 2017 okt. 27. - 10:36:14 Előzmény dukyka
(16/211)
Én is köszönöm a magyarázatot! Bár majd csak ma este fogom megnézni a filmet - de legalább már tudom, hogyan álljak hozzá. :-)
10/10
dukyka 2017 okt. 26. - 21:43:07 10/10
(15/211)
Örülök, ha valakinek segített. :) Azt állítani, hogy minden részletet én raktam össze, hát az nem lenne igaz. A fõ koncepció és az Isten, Föld, Földanya hármasa az így megvolt egy kis gondolkodás után, de azért utána is olvastam, meg a rendezõvel is készült már több interjú, ahol elég sok dolgot tisztáz.
10/10
Zol007 2017 okt. 26. - 20:33:51 10/10 Előzmény dukyka
(14/211)
Hello!

Csak én is megszeretném köszönni a magyarázatot. Elõször is a "másik címet", a hatodik nap, talán ezzel jobban össze lehetne rakni a filmet. Bár így utólag, elolvasva a szöveged, az anyám! is helytálló. Valamint, egy kérdésem lenne, mégpedig, hogy honnan ez az egész? olvastad valahol? vagy te magad raktad össze ennyire?

Köszi
Ginnungagap 2017 okt. 24. - 22:00:37
(13/211)
Nagyon tetszik ez a magyarázat.
Most láttam a filmet, és úgy is tetszett, hogy nem nagyon értettem, mire gondolt a költõ... Az világossá vált a film közepére, hogy valami metafora akar ez lenni, de teljesen más irányba próbáltam kapiskálni, viszont úgy sehogy se akart összeállni a kép. Úgyhogy köszi!
10/10
dukyka 2017 okt. 22. - 19:54:45 10/10
(12/211)
SPOILER!!!!

Ha a fõ szimbolikát nézzük, akkor arról szó, hogy a nárcisztikus emberiség, hogy teszi tönkre a bolygót és pusztítja el saját magát. A ház maga a Föld, Lawrence a Földanya. Õ az aki szinte a semmibõl újjáépíti az egész házat, törõdik vele és még a szívverését is érzi. Bardem az Isten. A film munkacíme egyébként hatodik nap volt, ugye ekkor teremtette Isten az embert. Michelle Pfeiffer és Ed Harris az elsõk, az az Ádám és Éva, a két fiúk Káin és Ábel. A vérfolt a szõnyegen, meg a ház szívének a folyamatos rohadása ugyanazt szimbolizálják, hogy valami nincs rendben és minél több ember van a házban, annál nagyobb a kár. Ellopnak, szétvernek mindent. Bardem fõ mûve, amit megír, az Biblia. A gyerek, aki megszületik, az meg Jézus. A filmvégi tûz, amit Földanyánknak köszönhetünk, az lenne a globális felmelegedés és miután minden elpusztul, kezdõdhet is elõröl, mert az egész egy körforgás, aminek egyébként mindig ugyanaz a vége. Szóval az egésznek van egy a Biblia és van egy aktuális társadalmi vonala is, így kerülnek ide a menekültek és a rendõrök, a katonaság stb.. is. Ennél a filmnél nem a képek elsõdleges jelentésére kell figyelni, hanem ami mögötte van. Persze sok minden egyéni értelmezéstõl is függhet. Ezenkívül szól még a párkapcsolatokról, a szeretet fajtáiról, a megbocsátásról, az alkotásról stb.. Nem azt mondom, hogy ezek nagyon mély gondolatok lennének vagy teljesen újszerûek, de azért rámutat arra, hogy milyenek is vagyunk.