Téma: Apocalypto

tdk 2011 nov. 14. - 22:11:51
(427/527)
Kellemesen csalódtam a filmben, azt hittem, majd vademberek fogjak halomra ölni egymást, aztán annyi (ez mondjuk részben így történt). Igazából ezt a benyomást régen, a plakátja keltette bennem, és azok az információmorzsák, amik anno eljutottak hozzám.

Nem tudom, nézhetõ-e kétszer, de egyszer biztos megéri. Kicsit lassan indul, de utána izgalmassá válik, és a feszültséget végig fenntartja.

SPOILER

Írtátok lejjebb, hogy jaguár elõl nem lehet elfutni. Én úgy gondolom, ennyi mese vagy misztikum még belefért, elvégre is Jaguár Mancs volt a srác neve. A vízesésnél meg végül is csinálhatták volna azt is, hogy a közelinél halljuk, amit kiabál, fentrõl meg csak a hadonászás látszik (bár lehet, hogy pont így volt, erre nem emlékszem).

Külön tetszett viszont, hogy betekintést nyerhettünk az emberáldozatok igazi okaiba, "a kulisszák mögé". A cinkos egymásra pillantás, az olcsó cirkusz, a lány nemtetszõ arckifejezése és az egész kivitelezésének mechanikussága a felvezetéstõl kezdve a tényleges kivégzésig mind sokatmondó volt. Ez egy nagyon hatásos része a filmnek.

A tömegsírnál reménykedtem benne, hogy nem az lesz, mint az Ellenséges területben (Owen Wilson, vadászpilótás film), ugyanis nagyon erõsen emlékeztetett arra a jelenet, teljesen az a szituáció volt itt is.

A vége viszont hatalmas. Ahogy kiért a tengerpartra, rögtön megjegyeztem, hogy na, mindjárt jön a Kolumbusz. :D Valahogy adta magát.

- Hé, helló, ez itt India?
- Nem, de ketten üldöznek...!

Aztán erre tényleg megtörténik. Azt hittem, agyam eldobom. :D Jöt röhögtem rajta.

Mindenesetre ott a kontrasztot is nagyon jól érzékeltette Gibson. Az egész mozi alatt olyan szintû primitív, állatias öldöklés megy, hogy akár dinoszauruszokról is szólhatna a film, akkor sem lenne túlságosan más a légkör, és akkor hirtelen ott vannak a párás tengerparton, ahol a nagy, keresztes vitorlákkal felszerelt hajók felõl csónakkal érkezõk komolyan felsõbbrendûnek hatnak, a nézõ is átérzi azt, amit anno az õslakosok érezhettek, nevezetesen, hogy valamiféle istenségek szálltak le közéjük.

A két talpnyaló persze egybõl indult új uraik felé -- késõbb valószínõleg õk is a vesztesek oldalára kerülnek, ezt egybõl érezni lehet, és ebben a megérzésben a film legvége csak megerõsít.

Egyébként szerintem simán lehetne ennek egy második részt is csinálni, talán nem csépelné el a "mûfajt".
10/10
bomih 2011 nov. 14. - 17:45:48 10/10
(426/527)
Persze hogy persze. A jaguár lesbõl támad, ha vadászik. Itt viszont a kölykét védelmezve ûzte a betolakodót. Miért ne lehetne elfutni? Legfeljebb utolér egy-kettõre. Már csak egy ugrásra volt a fõhõstõl, amikor bevágott közéjük az embervadász.
A vízesés dübörög, na ja. Abban a szituban a fõhõs úgy érezte megszabadult üldözõitõl, a jogos büszkeség kívánkozott ki belõle, amikor visszafelé kiabált, és nem érdekelte, hogy hallják-e odafennt.Így csak mi, a nézõk hallottuk, hogy mit kiabál J Mancs. Ugyanis a hangot a stúdióban vették fel.:)
Mel Gibson korszakos alkotó, hatalmas egyéniség. Eljátszott sok vidám kaland- és zsarufilmet, majd tehetõsen kedvére alkot monumentális, társadalmi üzenettel bíró, cseppet sem unalmas mûvészfilmeket.
9/10
leho 2011 nov. 14. - 15:48:59 9/10
(425/527)
Sajnos az utolsó húsz percet, a megint késõi kezdés miatt nem láttam. Érdemes elolvasni az Indexben megjelent buta és ideologikus "kritikát", mintapéldája annak, hogy hogyan kell egy filmet elõítéletesen megközelíteni...
10/10
genyanett 2011 nov. 14. - 12:01:24 10/10
(424/527)
Én nem próbáltam a filmben semmi mélyen számtó gondolatot keresni, mint ahogy Mel Gibson pár huzamot akart vonni a korok között.
Egyszerûen megragadott a történet, a rendezés, az operatõr munkája, a smink, a díszlet, a látvány.... soroljam még?
Néha-néha elbizonytalanodtam és sokszor megkérdeztem magamtól, hogy most akkor ezt mikor is forgatták? Elhittem minden egyes filmkockáját abban a korban vették fel.
Még egyszer: fantasztikus élmény.
Dius 2011 nov. 14. - 11:06:52
(423/527)
Ezt a filmet még moziban láttam anno, öregedtem közben vagy két évet... a maga nemében egy kiválóság, - csak az én érzékeny lelkemnek sok volt a feszültség. :) Fõleg, hogy pont kismama voltam, kicsit aggódtam az asszonyka körül kialakult helyzet miatt...
Mel Gibson remek színész és rendezõ, ez a film abszolút profin van elkészítve, mindenkinek csak ajánlani tudom.
10/10
skizohudi 2011 nov. 14. - 10:58:42 Előzmény genyanett
(422/527)
dettó!!!! :)
10/10
zz76zz 2011 nov. 14. - 09:08:59 10/10
(421/527)
ütõs, odabaszós, odamondós!
10/10
genyanett 2011 nov. 14. - 08:04:49 10/10
(420/527)
Azta mindenit.
Éppen lefeküdni készültem, mikor véletlenül az m1re kapcsoltam.
Hát rövid volt az éjszaka, de megérte.
Szuper film, azt se tudtam, hogy Mel Gibsonnak van ilyen filmje.
*10
merkel 2011 nov. 14. - 07:02:52
(419/527)
Tényleg nagyon jó film. Mel Gibson rendezõnek is, embernek is kiváló.
10/10
ehajno 2011 nov. 14. - 02:07:42 10/10
(418/527)
Ez egy kihagyhatatlan film!
Mel Gibson elérte, amit szeretett volna. Engem a képernyõ elé szögezett.
smartdrv 2011 nov. 14. - 01:18:59
(417/527)
így a kisgyerekek lemaradnak róla :(
7/10
Ford Mustang 2011 nov. 14. - 01:17:12 7/10
(416/527)
Hát, mitagadás, sok benne az olyan jelenet, de hát ez direkt úgy lett tervezve, így jóval élethûbb.
port_man 2011 nov. 14. - 01:10:16
(415/527)
És mind vér, ahogy nézem :S
7/10
Ford Mustang 2011 nov. 14. - 00:59:07 7/10
(414/527)
Egyetértek. Hossza 132'
Újvállalkozó 2011 nov. 14. - 00:51:20
(413/527)
Több mint két órás filmet éjfél elõtt kezdeni, gratulálok.
10/10
SouthBronx 2011 nov. 14. - 00:27:40 10/10
(412/527)
Mel gibson eddig az összes rendezõi filmje kiváló, kezdve az arcnélüli emberen át a rettenthetetlenig, a passio is jó volt csak sokan félreértelmezik a filmet.
10/10
catcat 2011 nov. 13. - 23:59:56 10/10
(411/527)
Utánozhatatlan. Gibson nagyot alkotott megint.:)
10/10
arcansas 2011 nov. 13. - 23:40:33 10/10
(410/527)
Lenyûgözõ film.Örülök,hogy leadják:)
John Dunbar 2011 nov. 13. - 19:46:27
(409/527)
Nagyszerû film!!!Nagyon sokszor láttam, de nem tudok eltelni vele. A képek fantasztikusak, a történet könnyen emészthetõ és a rendezés hibátlan. Talán nem állja meg a helyét a történelemben, de itt igazából az emberi jellemeken van a hangsúly. Na és az üzeneten!
Csak ajánlani tudom mindenkinek. Kalandfilmek rajongóinak pedig kötelezõ! :)
gyuribacsi 2011 nov. 13. - 18:30:31
(408/527)
Mel Gibson valóban jó színész, és van néhány jó rendezése is. Ami sokaknál kiverte a biztosítékot, az a magánéletérõl keringõ néhány pletyka és tény. Ám a kettõt nem bölcs összemosni: nagy mûvészek lehetnek magánemberként nagy zsarnokok is.
Ez a filmje különleges alkotás, izgalmas és elgondolkodtató, de egyben rendkívül hatásvadász is. Ezzel együtt bátran merem ajánlani mindenkinek!
:)