Téma: Aranyoskám

10/10
-greghouse- 2012 jún. 16. - 23:24:33 10/10 Előzmény olahmiki1959
(30/70)
kösz, szia.
Latabárral talán nem is próbálkoztak más mûfajban. Akik meg Amerikában elbuktak (Kabos színházat indított, vándortársulat lett belõle, és szinte éhen halt, Jávor csinált pár apró szerepet Hollywoodban, de utána hazajött és Major nem vette vissza a Nemzetibe, "hosszan tartó súlyos betegség után" halt meg, mellõzötten, hogy az ital ok volt-e vagy következmény a siker hiányának, ne feszegessük), tehát akik elbuktak, bizony nyelvi problémáik voltak. Egyszerûen nem tudtak angolul, legalábbis nem eléggé, márpedig az odaát nem árt. Viszont ellenpéldaként sikeres lett, igaz spanyolországban, azt hiszem, kedvenc csajom abból az idõbõl, Muráti Lili (a Csúnya lány Kabossal, és sok más vígjáték), aki elképesztõen jó komika volt, és Spanyolországban megtanult spanyolul és forgatott, nem adta fel.
Õ viszont nem is jöhetett volna haza, mert távollétében a "Népbíróság" fasiszta kollaboránsként elitélte, ami nem volt igaz, de így látták jónak Rákosi pajtásék. Ahogy Karádi Katalint is, de õt a németek is elitélték. Páger Antal visszajöhetett Argentínából, csak jó ideig vagy csak apró szerepet kapott, vagy csupa negatív figurát, de annyira jó volt, hogy nem lehetett kihagyni késõbb, ahogy lazult a rendszer. Jávor sajnos menthetetlen volt, ha jól emlékszem, 49-ben csinálta itthon utolsó filmjét (és az egyetlent, miután visszajött Amerikából), és az ötvenes években halt meg, szegényen, betegen.
...Dustin Hoffman a négyek "bandájának" egyike (a szerintem négy legjobb amerikai filmszínészt értve: DeNiro, Pacino, Nicholson, Hoffman), persze lehet sokat sorolni, de ha feltétlen négyet kell megnevezni...Már az elsõ filmje, a The Graduate (a híres Mrs. Robinson...) óriási siker volt, (hogy ezt miért Diploma elõtt-nek fordítják magyarra, nem tudom, a Graduate azt jelenti, aki éppen lediplomázott, mindegy.)
..Érdekes, hogy Pacino és Hoffman is játszottak Shakespearet a Broadwayn, színházban, ami ott nem érdekel senkit, európai mûfajnak tartják, és mindketten eljátszották pl. a III. Richardot is. nem semmi lehetett élõben. És pont New Yorkban voltam, mikor Pacino játszotta, persze fél évre el voltak adva a jegyek elõre.
..És az ügynök halálát is láttam, és majdnem minden filmjét. Kár is felsorolni.
sdt 2012 jún. 16. - 21:59:20
(29/70)
Azzal együtt, hogy az Aranyoskám nagyon jó film és idekeveredik Latabár, volna egy (remélem nem ellenzõ) véleményem. Több is. Az egyik, hogy ha jól emlékszem, Latabár egyetlen "drámai" filmje a Micsoda éjszaka, de nem vagyok biztos benne.
Az Aranyoskám egy abszolút profi forgatókönyvre épül, az alapötlet ugye ismert. Csupa kifogástalan színész, kellõ profizmussal. A Latabár filmekben én jobban érzem a színészi játékra való kihegyezõdést, ahol kétségtelen jó forgatókönyvek születtek, de elõtérben a (jobban elõtérben) a színészóriás(ok) van(nak). Lehet párhuzamot húzni, s bár nekem nagyon tetszik az Aranyoskám, de ugye ezt én a történetért, a Latabár filmeket Latabárért (és a többiekért) nézem... Ezért van az (szerintem) hogy Kabos Gy. Amerikában eltûnt, pedig zseniális színész - nincs az a forgatókönyv, ahol domborítani tudna, de itthon õ a Kabos. Meg a Csortos. Remélem kellõen zavaros voltam.
olahmiki1959 2012 jún. 16. - 20:56:03
(28/70)
Örülök, hogy visszatértél, néha azon vettem észre magam, hogy kifejezetten hiányzol. (Ez kivételesen nem vicc, hanem komoly.)
Mindjárt gondoltam, hogy Latabár Kálmánról írott véleményem vitát fog generálni, ami nem volt célom. Mindössze azt szerettem volna jelezni, hogy mi magyarok, - ez most nem magyarkodás, csak ténymegállapítás, - itt is az élen jártunk, ötletességben, kreativitásban. Az, hogy Latabár egy 1943-ban készült filmben kettõs szerepben brillírozott, évtizedekkel megelõzve másokat, tény.
Az is tény, hogy a két amerikai színészt imádom, és például Dustin Hoffmant korunk egyik legnagyobb, meghatározó színészegyéniségének tartom. Mondok is néhány filmjét, amit te nem említettél, bár neki annyi jó filmje van, hogy tényleg csak mazsolázni lehet belõle.
Az egyik mindjárt az "Éjféli cowboy", ami szerintem a 60-as évek egyik legnagyobb filmje. Vagy az "Esõember", amit mindnyájan ismerünk, óriási film, aztán "Az ügynök halála", ami egy tv film, és elég kevesen ismerik, zseniális. A fiatal, akkor még teljesen ismeretlen John Malkovich-csal egy olyan kettõs jelenetük van benne, hogy lélegzetelállító.
Robin Williams szerintem legnagyobb filmje a "Jó reggelt, Vietnám!", ahol tényleg mindent bedobott, de nagyon jó filmje a "Holt költõk társasága", és a sor még folytatható.
Latabár Kálmánnal készült néhány komolyabb film is, az egyik a "Micsoda éjszaka", amelyben egy éjszaka gyógyszert kell szerezni, mert valaki meghal, a másik a "Fel a fejjel", ahol Latabár nyilas keretlegények elõtt szó szerint az életéért játszik, zseniálisan és utolérhetetlenül.
Latabárt apám személyesen ismerte, és elmesélte, hogy egyszer egy színházi öltözõben úgy mondta el Vörösmarty Mihály "A vén cigány" címû versét, hogy a körülöttük állók percekig nem tudtak megszólalni a döbbenettõl. Pedig országosan ismert, nagynevû mûvészekrõl volt szó.
Tudom, hogy különbözõ korokban élt színészeket nem lehet és talán nem is kell összehasonlítani, felejtsük is el, amit ezzel kapcsolatban írtam. Az viszont igaz, hogy nekünk magyaroknak annyi tehetségünk volt, és van, a kultúra minden területén, hogy senkivel szemben sem maradunk alul, ha összehasonlításra kerül sor.
Gondolom, miután egy darabig nélkülöznünk kellett a társaságodat, most ki vagy éhezve, és jó sok helyre írni fogsz. Figyellek, és ha valami nagy csacsiságot követsz el, akkor ujjamat figyelmeztetõen felemelve, de hangomban érezhetõ szeretettel foglak visszaterelni a helyes útra. (hihi!)
10/10
-greghouse- 2012 jún. 16. - 17:25:00 10/10 Előzmény olahmiki1959
(27/70)
Nekem meg minden tiszteletem Latabár Kálmáné, de azért...õ egy zseni volt, de nem láttuk csak komikus szerepben. Más kérdés, hogy akkor nem volt ekkora média túltengés, és az is, hogy minden színészt beskatulyáztak.
De hogy lejátszaná mondjuk Dustin Hoffmant a színrõl.. azért ott volt a Graduate, a Farok Csóválja, hadd ne soroljam, és a Broadway-n a Shakespeare szerepeit (Shylock a Velencei kalmárban, stb.), azért talán nem könnyû lejátszani. Robin Williams is a Csodálatos Mr. Ripleyben, az Ébredésekben, és a többiben, azért nagyon sokoldalúak. Mondhatod, hogy Latabár nem kapta meg ezeket a lehetõségeket, és igazat is adok. De én csak a látottakat tudom megitélni. Amit Hoffman és Williams mutat, zseniális, különösen Hoffman sokoldalúsága. Az, hogy "mi lett volna" ha L. Hollywoodba születik, és késõbb, te is tudod, "történelmietlen" kérdés, hogy aktuális - foci - analógiát használjak, mikor az esélytelennek tartott Chelsea megnyerte a BL-t a Bayern ellen, azt mondta a kommentátor, jogosan, hogy "sokan mondják, a Bayern érdemelte volna, de a meccset nem megérdemelni kell, hanem megnyerni."
..A másik, hogy Latyi hasonló filmje (Egy szoknya egy nadrág) a kor akkori divatjának megfelelõen, elég egydimenziós karaktereket hoz, amirõl persze nem L.K. tehet, akkoriban ilyen filmeket csináltak. Itt azért Dustin Hoffman egy szerepben is sokszínû, komoly, érzelmes, szerelmes, dühös, humoros. A Kramer kontra Kramer-rõl már nem is beszélek.
..tudom, ezek nem mind ehhez a filmhez kapcsolódnak, de Latabár sem annyira.
Egyébként Latabár szerintem is óriás volt, és én (az egyébként szintén jó) Rudolf Péter helyében nem tenném be az önéletrajzomba azt a harmatgyenge remake-et amit belõle csináltak (ahogy gondolom, Eperjes sem túl büszke a Hippolyt szánalmas újraforgatására, azt talán csak Koltai Róbert élvezte...)
..Jó ez a film. Hoffmantól a Kramer kontra Kramer után még a Wag the Dog (farok csóválja) c. politikai film tetszett nagyon, ahol Robert DeNiroval játszották a két szürke kormányzati eminenciást akik hülyét csinálnak a médián keresztül az egész világból....
olahmiki1959 2012 jún. 15. - 07:56:49
(26/70)
Szevasztok!
Mielõtt elájulnánk Dustin Hoffman (Aranyoskám), és Robin Williams (Mrs.Doubtfire) kétségtelenül hatalmas színészi alakításától, meg óriási alapötletekrõl beszélnénk, - mármint hogy állástalan férfiszínész beöltözik nõnek, amibõl persze mindenféle bonyodalmak származnak, - én azért megemlítenék egy magyar filmet, aminek gyakorlatilag ugyanez a sztorija, meg egy zseniális magyar színészt, csak azért, hogy némileg árnyaljam a képet.
A film gyártási éve 1943. A címe: "Egy szoknya, egy nadrág". (Nem a Rudolf Péter féle változat, ami jóindulattal is csak gyengécske remake-nek nevezhetõ, hanem az eredeti.)
Fõszereplõ Latabár Kálmán, aki olyan zseniális tehetség volt, hogy a fent említett két amerikai színészt egymaga játszotta volna le a placcról, ha találkozhattak volna. (Természetesen egy pillanatra sem vonom kétségbe a két színészóriás képességeit, imádom õket, de Latabárnak a kisujjában volt a színészet minden csínja-bínja, és hogy mást ne mondjak, valamelyik filmjében olyan akrobatikus ügyességgel táncolt, hogy egybõl Fred Astaire jutott eszembe. Magyar filmben még csak hasonlót sem láthattunk azóta sem, pedig eltelt néhány évtized.)
Azt hiszem, a szakma õt tartja minden idõk legnagyobb magyar komikus színészének, kár, hogy viszonylag kevés film maradt utána, de a zsenialitása ezekbõl is tökéletesen lemérhetõ.
Az "Aranyoskám" egyébként nagyon jó film...
10/10
Ford Mustang 2011 jún. 18. - 15:47:24 10/10
(25/70)
Hát sajnos igen, de így mûködik a ceremónia. 5 embert jelölnek, de 4 hoppon marad a végén.
Sorozatfüggõ 2011 jún. 18. - 15:06:17
(24/70)
Bizony elég pech lehet a többieknek, amikor ugyanazon évben ennyi fantasztikus alakítás egyszerre jön össze, de jutalmazni csak egyiküket lehet.
10/10
Ford Mustang 2011 jún. 18. - 12:23:33 10/10 Előzmény Sorozatfüggõ
(23/70)
Nincs mit. :) Igen, fantasztikusan alakított, szerintem is megérdemelte. Viszont Jack Lemmon is nagyon jó volt az Eltûntnek nyilvánítva c. filmben, vagy Paul Newman a Az ítéletben, de még Peter O'Toole is a Legkedvesebb évem c. filmjében.
Sorozatfüggõ 2011 jún. 15. - 10:57:40
(22/70)
Köszönöm a választ, láttam a filmet, megérdemelten kapta.
10/10
Ford Mustang 2011 jún. 14. - 19:09:17 10/10
(21/70)
Ben Kingsley a Gandhi fõszerepéért. ;)
Sorozatfüggõ 2011 jún. 14. - 18:41:13
(20/70)
Csodálom, hogy nem Hoffmann kapta az Oscart a legjobb férfiszereplõként. Nem tudja véletlenül valaki, hogy ki kapta ezt a díjat abban az évben? Kösz a választ elõre is!!
10/10
Ford Mustang 2011 jún. 13. - 15:31:20 10/10
(19/70)
Zseniális kis komédia, mint a legtöbb filmje Hoffman-nak, ez is megunhatatlan! ;)
Shaba 2011 máj. 10. - 01:36:22
(18/70)
Az azért több mint komikus – vagy mondjuk inkább jellemzõnek? –, hogy azt a Teri Garr-t itt simán kihagyták a kiemelt szereplõk körébõl, aki a pár sorral alább tördelt lista szerint, a filmben vitt szerepe folytán több rangos díjban is nominált volt, és a Golden Globe-ot nõi fõszereplõ kategóriában meg is kapta. Tegyük hozzá: teljesen megérdemelten.
6/10
Na ezt már nem 2011 jan. 01. - 20:12:50 6/10
(17/70)
Az eleje nagyon vontatott, igazából az utolsó harmada a filmnek (miután felfedi magát) ami tele van ütõs poénokkal. A filmet egy 6-osra értékelem.
10/10
Ford Mustang 2011 jan. 01. - 19:56:58 10/10
(16/70)
Nincs azzal semmi baj, sõt, sokkal jobb, mint egy gagyi horror, vagy valami Amerikai pite ötvenezredik része.

Pontosan, valami bolond nézi csak az olyan filmeket.
Buék.
10/10
greghouse 2011 jan. 01. - 19:04:04 10/10
(15/70)
Így van, Hoffman zseniális, a szerelem szép, (Jessica Lange-rõl nem is beszélve...), és nem kell feladni.

Mi baj van abban, ha egy kedves, szép, romantikus komédiát nézünk?

Kinek kell a horror...(beteg lelkûeknek).

Buék mindenkinek.
10/10
Ford Mustang 2011 jan. 01. - 18:31:42 10/10
(14/70)
Valóban ekkortájt volt Hoffman pályája csúcsán, Kramer kontra Kramer és Esõember közötti idõszak. És ez is egy nagyszerû filmje, csomó díjakkal és jelölésekkel.
10/10
ShelbyGT0303 2011 jan. 01. - 16:59:58 10/10
(13/70)
Jó kis film, tele van hatalmas szövegekkel :) Nagyon tetszett.
10/10
greghouse 2011 jan. 01. - 16:58:34 10/10
(12/70)
Nem tudom, miért nem ezt nem adták le szilveszterkor, nem kell dicsérni, Hoffman pályálya csúcsa.

Aki jobbat tud, mondjon.

GregHouse
9/10
Gábor 32 2011 jan. 01. - 16:04:48 9/10
(11/70)
Érdekes történet,remek színészekkel!
Bár a film mondanivalójával
(mire kényszerül egy színész akkor amikor munka nélkül van)
én nem értek egyet,de ettõl függetlenül ez egy jó film!