Téma: Avatar 2

2/10
sorozatneked.hu jún. 16. 23:57:59 2/10
(144/144)
2/10

Ezt a két pontot is csak a grafikusok belefeccölt munkája miatt adtam, különben nullát érdemelne. 13 évet vártunk erre, de kár volt érte. És még lesz több folytatása is? Azokat még letölteni sem fogom. Unalmas, a sztori szinte az első rész koppintása, unalmas, feleslegesen hosszú, unalmas. Ha a plafont nézed 3 órán keresztül és elmélkedsz magadban, már azzal is jobban jártál.
1/10
agathasirmio jan. 28. 23:51:40 1/10
(143/144)
Ez a film úgy készült, hogy összeollóztak egy csomó sablont és filmet. Nem úgy, hogy azért sikerült volna egy saját történet, amiben kikacsintgatunk klasszikusokra, á dehogy. Itt kíméletlenül összevartak egy csomó egy-az-egyben átvételt, buta közhelyet. A film érthetetlenül hosszú, belekezd több új szálba és egyikkel sem tud valójában mihez kezdeni. Tele van logikai bukfenccel. Komikus módon felsrófolják a küzdelem tétjét a totálisan értelmetlen szintekre.
Nagyjából azt tudja a film, mintha Frodo és Samu útját néznénk Mordorban három és fél órán át, mögé pedig bevágnánk valami NatGeos képernyőkímélőt.

Ez nem egy film. Ez egy szórakoztatóipari melléktermék, egy értelmezhetetlen szutyok.

... és továbbra is fel vagyok háborodva, hogy ilyen semmihez megkaptak olyan óriásokat, mint David Thewlis, Sigourney Weaver, Kate Winslet, Zoe Saldana. Ez a második rész egy olyan filmsorozatból, amit csak a marketing költségvetés tart egyben, pedig közben Hollywood túltermelési válságban van.

Ne nézd meg. És végképp, soha, de soha de soha de soha ne adj érte pénzt. Soha. A folytatásáért se. Az első filmért se. Ne tedd. Soha. Soha soha soha.
gyereamozibabe 2023 júl. 21. - 10:30:20
(142/144)
A technikai beszólást visszaszívom. Egymás mellé tettem a régit és az újat, és látni a textúra fejlődését. (csak az ember már ütősebbet várt.. pláne ilyen lagymatag sztori mellé) Szeretek filmeket vágni, hogy picit pörgösebb legyen a dolog, de ha most kihagyom az unalmas jeleneteket, akkor maradnak az első rész koppintásai. Ezt nehéz lesz kezelésbe venni, miközben az első résznél csak az a jelenet irritált, amikor Sigourney cigarettát kér, majd levág egy túljátszott hisztit a felettesénél.
gyereamozibabe 2023 júl. 20. - 07:40:11
(141/144)
Mivel nem moziban láttuk , igyekeztünk a legjobb verzióban beszerezni (70 GB) és 83colos oled tv-n néztük.. de semmilyen techikai fejlődés nem látszott a filmen. Ugyanazok a rajzfilmszerű arcok, miközben Cameron azt ígérte az Alita után (ami látványos javulása volt a CGI-nek), hogy az csak a főpróbája volt az Avatarnak. A történetről már minden rosszat leírtak előttem. Unalmas. És ebből még több rész lesz? Ne!
9/10
izabo69 2023 júl. 11. - 11:20:46 9/10
(140/144)
Engem elkápráztatott szórakoztatott,a többi meg nem érdekel.Lehet itt egy csomó baromságot írni.Nekem bejött és ennyi...
5/10
trikolor 2023 jún. 13. - 22:01:38 5/10
(139/144)
Másfél óra elég lett volna. Túl sok a lelkizés és a természetfilmes vízalatti felvétel, de akkor inkább Nat Geot nézek.
A sztori unalmas és kiszámítható. Egy estére jó szórakozás, de semmi több. Jól átverték a népet.
7/10
Kulissza 2023 jún. 12. - 21:13:40 7/10
(138/144)
Kissé rendezetlennek, összekuszáltnak éreztem a filmet.
1/10
Kaszás79 2023 jún. 07. - 22:36:57 1/10
(137/144)
Erre ennyi pénzt és időt áldozni, teljesen hülyeség volt.
A mondani való gyenge és kiszámítható, hosszú és vontatott a film. Sok tekeressél végig nézhető.
6/10
dalmicsek 2023 máj. 18. - 11:27:04 6/10
(136/144)
Én három vagy négy alkalommal szakítottam meg a filmet. A kiszámíthatóságot és az értelmetlen logikai bukfenceket nem kedvelem.

A végén hová lett az a sok türkiz harcos akik a másik klánban voltak? Egyszerűen felszívódtak és magukra hagyták őket. Teljesen értelmetlen és logikátlan lépés volt.
Honnét tudták, hogy a nagy bálna szerű lény agyából kinyert cucc megállítja az öregedést? Elég valószínűtlen, hogy csak azért ott vannak ilyen bálnavadászok egy távoli bolygón. Az előző részben a kózet kitermelés még sokkal logikusabb és érthetőbb volt.
Egyértelmű volt, hogy a gyerekeket elkapják. De aztán újra és újra ez a forgatókönyv? Valahogy több fantáziát szerettem volna az egészbe. Ez ilyen sima bosszúhadjárat volt.


6/10
Révész István 2023 máj. 14. - 00:38:24 6/10
(135/144)
Ezt kár volt megcsinálni ennyi év után. Maradt volna, hogy az Avatar az egy szuper jó film. Ezt meg már untam a végére. A harmadikat meg se fogom nézni. Tuti über gagyi lesz.
3/10
RigbyTheMad 2023 máj. 12. - 21:48:49 3/10
(134/144)
Semmi jót nem lehet róla nagyon elmondani. Tipikus sima emberekről szóló valami. Semmi egyedi nincsen bennük. A vallásuk keresztény persze, wakandai törzses koppintás, teljesen földi életet élő valamik. Meg a tipikus fiú dolgok. Igen uram igen butaságok. A nagyobbik lányt full hülyére csinálták. Egyszerűen semmit nem érő a történet legalább a története lenne jó, de nem. Egy hét alatt tudtuk megnézni, mert egyszerűen nem vette be a gyomrunk mindig csak 20 perceket tudtunk belőle nézni. De látom az embereknek nem kell semmi egyedi, mert jót adtak rá, itt tart a társadalom sajnos, hogy bármilyen szar legyen a film az nekik jó, nem kell hogy egyedi legyen, mert a tv elvette az eszüket. Ha már majdnem meztelenek lehetett volna jobb történetet alkotni. A látványt a kitalált helyet is alig látni, mert mindig csak ezeket húzott lényeket mutatják. Első rész valamivel jobb volt.
5/10
Mydgard 2023 máj. 09. - 07:35:15 5/10
(133/144)
Tegnap este megneztem a filmet. Nos a vegen mar felultem, mert azt hittem vege... Ez nagyjabol ki is fejezi a velemenyemet, ez egyszer nezos film volt. A tortenet nagyon gyenge, mondhatni gagyi, a latvany nagyon szep ez varhato volt, vegtelenitett unalomba valto akcio jelenetek, osszesegeben 2 bites film. Hat ezt is lattam, nagyjabol ennyi.
9/10
IWantSunshine 2023 máj. 08. - 03:08:06 9/10
(132/144)
Nem durrant akkorát mint az első rész, de így is igen jó volt. A közepe tájékán a forgatókönyv író mintha elfelejtette volna a műfajt és egy jó időre egyfajta fantasy természetfilmbe megy át. Mindenesetre IMAX 3D-ben nagyon jól átjött.
3/10
severian 2023 ápr. 29. - 10:38:10 3/10
(131/144)
Primitív klisék, iq82-es nézőknek. Agresszió, vér, háború, agyatlanság. Gyerekeknek főleg TILTANÁM. Idióta felnőttek nézzék nyugodtan.
Csak a szokásos: látvány nagyon rendben, és kb ez az összes pozitívum.
10/10
NickTo 2023 ápr. 24. - 09:25:15 10/10 Előzmény Leslie67
(130/144)
Az ember színe mitől fekete/fehér/réz/sárga/barna?
Gépesített hadsereg ellen a bolygó hatékonyabb, amíg van élő erőforrás hozzá, ahogyan a nyilak és lándzsák ellen hatékonyabb a gránát, gépfegyver, amíg van utánpótlás. A partizánok ténykedései is elég hatásosak, amíg nem nyílt harcban kell helytállniuk. Ennyire nem bugyuta a harcművészet. Nem az újabb hatékonyabb a réginél, hanem a használati mód jelenthet újdonságot, egy ideig, ahogyan ebben a "bugyuta" sorozatban is tapasztalható.
Orosz-ukrán háború és az Avatar film... Tényleg?
3/10
Leslie67 2023 ápr. 16. - 07:15:07 3/10
(129/144)
A látványt nem tudom értékelni, mert a kritikák és a 3D hiánya miatt nem vetítőn néztem meg. Egyszer meg lehet nézni, de rendkívül bugyuta és gyermeki a történet. Ha lesz folytatást, a SW bóvli szintjére fog sűlyedni ez a termék is. A filmben nem értettem, hogy az a faj amelyik zöld környezetben fejlődött ki miért kék, amelyik meg kék környezetben miért zöld? Idióta módon már megint ott tartunk, hogy egy rendkívül modern, gépesített hadsereg ellen lovakkal, nyilakkal, dárdákkal lehet hatékonyan harcolni. Az orosz-ukrán háborúban miért nem látjuk ennek realitását? A lényeg: bugyuta embereknek, bugyuta termék. Erről jut eszembe: Amíg lószar van veréb is lesz.
10/10
nriko 2023 ápr. 15. - 10:50:05 10/10
(128/144)
A filmkészítés tökéletes mintája 2.
Az 1. is az volt. Ez is az lett. Folytatásként is tökéletes. Amiben jobb az a 13 év technológiai fejlődés.
Egyszerű, nem túlcizellált történet. Célja a lenyűgözés, szórakoztatás, figyelemfelkeltés. Pontos és átgondolt. Várom a bővített kiadását. (Remélem szinkronos lesz, ha lesz.) 100%-os film élmény.
8/10
fanaf1@vipmail.hu 2023 ápr. 11. - 21:27:50 8/10
(127/144)
A 3 órát kicsit túlzásnak érzem, főleg, hogy az volt az érzésem, egy dokumentumfilmet nézek - már csak David Attenborough narrációja hiányzott. Csak a profi CGI-ért 7 helyett 8 pontot adtam. Az eredeti szinkronnal nagy kapufát lőttek Kiri esetében, borzalmas.

Lehet, hogy csak engem zökkentett ki minden alkalommal, hogy a dokinő tinédzser lánya felnőtt (bocsánat, idős) nő hangon szólal meg. Nem szabadott volna Weavernek szinkronizálni a saját karakterének lányát is.


3/10
Csodálatos Pukkandúr 2023 ápr. 09. - 21:13:12 3/10
(126/144)
A látványvilág hihetetlenül szép - de ez sem képes ellenpontozni a rettenetesen bugyuta történet és az elnagyolt, baltával faragott karakterek felszínességét.
Bevallom, engem nagyon untatott, a gyönyörűen kidolgozott vízalatti látványvilág két órán át tartó öncélú bemutatása helyett egy csavarosabb, érdekesebb történet nálam nagyobbat ütött volna.
A tervezett következő részek, ha hasonló szellemben készülnek, mint ez, számomra még letöltésre sem lesznek méltók - a mozijegy árát biztos nem érik meg, 3/10.

Kicsit elszomorító, hogy már Cameron neve sem garancia a jó és tartalmas moziélményre :(.
7/10
joergie 2023 ápr. 09. - 16:25:22 7/10 Előzmény stoti8
(125/144)
Igen, itt már nem fajon belül, hanem fajon kívül akarják őket keverni.

(Kiri&spider)


Következő részben arra számítok, hogy egy sötétben világító 6lábú 4szemű röpképes delfingorilla képében születik újjá egy szereplő(vagy mindenki).
Nem volt olyan jó, mint az első, de cserébe nagyon következetlen. Viszont legalább szép. Megnéztem itthon is mozi után, tisztább nem lett a kép. A navii gyerekek homo sapiens módjára viselkednek(és annak is debilek), ez nálam kiütötte a biztosítékot, másfelől meg olyan a film, mint a shred zeneklippek(keress rá youtubeon!), hogy adott szálon csak akkor van történés, ha mutatják. Tehát így időben sehogy se jön ki az egész: amíg valami megy a képernyőn, a többi történetszálon malmoznak/várják hogy képernyőre kerüljenek.
Viszont volt 2 nagyon jó/hiteles alakítás számomra, az egyik a Spider gyerek, szerintem tökéletesen hozta amit kértek tőle, és karakter is van benne, a másik Tsireya(vizinavii-leány - Bailey Bass), ő is pont azt, és annyit adott bele, ami kellett. A többi Cameron agymenése: felnőtt karakterek színtelen szagtalanok és buták/butultak. A középső rész viszont kivételesen jó fiktív természetfilm élményt ad.
4K HDR-ben is nagyon szép otthon, viszont az imax magas framrate/magas felbontással tényleg elképesztő, és nem hiszem hogy bármi vissza tudná így adni a vízalatti felvételeket.