--- Spoiler ----
Ehhez még annyit hozzáteszek, hogy jól tudom, hogy három gyerek szülése, nevelése, etetése, ápolása rengeteg energiát felemészt, arról nem is beszélve, hogy egy háztartás vezetése, rendben tartása is épp elég feladat. Nem azzal van problémám, hogy a filmbeli anyuka háziasszony volt.
A baj az, hogy igazodott ahhoz az értékrendhez, miszerint az egyetlen érték a pénz, ezért akitõl a pénz származik, az a fõnök, õ pedig a beosztottja. Minden munkahelyen így van az ember, és pontosan ugyanígy befogja a száját a fõnök hülyeségei miatt, mert nem akarja elveszíteni az állását. És ha már nagyon elege van, akkor felmond és lelép.
Mivel a nõk általában keveset keresnek*, ugyanakkor nekik kell beosztaniuk és elkölteniük a családi kassza túlnyomó részét, ezért a legtöbb esetben anyagilag kiszolgáltatottak akkor is, ha dolgoznak. Ezt pontosan jól tudom. És azt is tudom, hogy nagyon könnyû ilyenkor úgy szemlélni a dolgokat, mintha a házasság egy munkahely lenne. Elviselem a férjem hülyeségeit, aztán ha már nem bírom, bosszút állok rajta és kicsinálom anyagilag.
Csakhogy a házasság nem munkahely - a házasság pont annak a helye, ahol többféle értékrendnek kellene kiegészítenie egymást, mindenki boldogságára és épülésére. Ebben a házasságban ez a két erõsség gyönyörûen meg is jelent, tehát klasszikusan tipikus párnak mondhatók. A férfi ambíciózus, elég pénzt képes elõteremteni, a feleség pedig gyöngéd, kedves, szeretetet képes sugározni.
DE! Ha a feleség értékelte volna ÖNMAGÁT ezekért az erõsségekért, és felmérte volna, hogy amit õ hozzátesz az egészhez, az legalább olyan fontos, mint a férfi törtetõ pénzhajkurászása, akkor nem hagyta volna, hogy a férj otthon vaddisznóként röfögjön. Nem tûrte volna el, hogy szétdúlja azt, amit õ épít - a gyerekek lelki békéjét, a családi ebédet stb. Mert azzal az ebéddel is a feleség fáradt, mire összehozta, és még utána is dolog van vele, mosogatás, takarítás... ezt a férj semmibe vette, neki épp akkor jutott eszébe a zenehallgatás, gyerekbasztatás.... hogy ezzel is kimutassa, mennyire nem tartja értékesnek a feleség erõfeszítéseit.
Nekem azzal van bajom, hogy a feleség ezt nem kérte ki magának. És miért nem? Mert õ maga sem tartotta mindezt elég értékesnek ahhoz, hogy megvédje. Csakhogy - más embert akkor tudok értékelni, ha elõször magamat megtanultam értékelni. Ha magamat megvetem, akkor másokat is meg fogok vetni. És ebben a filmben láttunk két felnõtt embert, akik megvetették magukat - és éppen ezért megvetették egymást is. Ez biztos, sajnos. Akármennyire is emlékszik az alkotó szeretõ anyukára, ez az anyuka tele volt önmegvetéssel (így aztán mások megvetésével is).
És ennek a magatartásnak az az oka, hogy a nõ elfogadta azt az értékrendet, hogy egyedül a pénz számít. Mivel õ maga nem keresett pénzt, nem tehetett mást, minthogy befogta a száját, és elviselte a férje önkényeskedését. Csakhogy a férjnek teljesen másra lett volna szüksége. Szeretetre lett volna szüksége, nem szolgai alávetettségre. Az kellett volna, hogy a nõ megtanítsa arra, amit õ tud. De nem tanította meg - és a fiú arra panaszkodott, hogy az apja erõszakos, törtetõ, káini természete nõtt fel õbenne is.

* mert még a "munka világában" is "természetes", hogy amit a nõ tud, az értéktelen, kevés hasznot hajt, nem kell pénzzel jutalmazni. Csakhogy nem a pénz az egyetlen értékmérõ. Amit a nõ tud, az nem kerül pénzbe, de nem is lehet pénzzel megfizetni. És egy nõ, egy anya csak akkor fogja a saját teljesítményét kellõen értékelni, ha elszakad a pénzalapú, "objektív" mércétõl.