Hosszú évek óta járok a Szegedi Szabadtérire. Nem vállalok nagy kockázatot vele, ha kijelentem: ez volt a legjobb darab és a legjobb rendezés az általam valaha ott látottak közül.
Végigolvasva ezt az igényes beszámolót, aligha tudok új szempontokat hozzátenni.
Arra a bizonyos "antarktiszi hidegre" én is tisztán emlékszem. Ott dideregtünk legmelegebb téli kabátjainkban is. De hiába tartott bõ három órán keresztül az elõadás (egyetlen színt se húztak ki!), nem álltak fel a nézõk, nem mentek haza a szünetben, mint ahogyan sok más Szabadtéris elõadásnál megfigyelhetõ... Mindenki érezte, hogy valami egészen különlegesnek lehet a részese, amiért érdemes akár éjfél utánig is ott fagyoskodni a csillagok alatt.
Szívbõl remélem, hogy Vidnyánszky Attila hivatalba lépésével együtt végre eljön az az idõ (júliustól), amikor a Nemzeti Színházban is ilyen színvonalú elõadásokat láthat a nagyérdemû!
Ez ugyanis már a Dóm téren is Nemzeti és Színház volt, így, nagybetûkkel.


Itt olvasható egy viszonylag rövid interjú Vidnyánszkyval az elõadásról: http://hetivalasz.hu/kultura/optimista-tragedia-39223/

FeHér ElepHánt Kulturális Ajánló Portál www.toptipp.hu

AZ EMBER TRAGÉDIÁJA Vidnyánszky Attila Szegedi Szabadtéri Játékok

Tizenkét szín, kétszáz szereplõ, Grandiózus Rendezés! Igazi csoda, hogy mindezt két esõverte hét alatt sikerült összerázni. A gránit-alapot a beregszászi változatból építkezõ, néhány éve megalkotott zsámbéki Tragédia jelentette, melynek revelatív ereje átsütött az együttes javát adó beregszászi társulat jóvoltából. Alekszandr Belozub monumentális átéktere meghatványozza a hatást, az égbe törõ fóliáns nyílásában forgóajtó teszi lehetõvé a gyors színváltásokat. A paradicsomi fa alatt a kiûzetett emberpár emlékeiben élõ ifjú Ádám és Éva, Tarpai Viktória és Krémer Sándor ábrándképe tûnik fel, majd fáraó-porté, bizánci Krisztus-mozaik magasodik a háttérben, míg a néptömegek rapid öltözésekkel váltogatják rendkívül találó, fantáziadús jelmezeiket.
A torony magasából zengedezõ Úrral vitatkozó Lucifer mondatait kórus visszhangozza, néha meg dobogásból ritmizált ütõ-effektusokkal tágítja az akusztikus teret.A gyújtópontban a nagy mozgató, Trill Zsolt bukott angyala áll, helyesebben szüntelen pantomimmel, virtuóz gesztusjátékkal cikázza be a teljes színpadot, démoni intenzitással súlyozva a madáchi textust. Gunyoros suttogástól a sziszegõ kitörésig, a metszõ felkiáltásig játszik a hangbéli árnyalás teljes regiszterén, akrobatikus fürgesége csak fokozza alakításának drámai hatását. Vidnyánszky Attila koncepciója már az elsõ képben lenyûgözõ: az emberpár idillikusan /hát/úszkál az örömökben, a bûnbeesés almája sokszorozottan zuhog alá, a kiûzetés tragédiája a feketén gomolygó tömeg apokaliptikus víziójában testesül, Verebes Ernõ monumentális zenéje a végletekig fokozza a hatást.
Az egyiptomi színben Tóth László Fáraója emeli magához a férjét katartikus átéléssel sirató Vass Magdolná-t, kettejüket az örökkévalóságba tekeredõ múmiatekercs pólyálja össze, míg a rabszolgák korbácsütések ütemére vonszolják piramis-terhüket.Tömegmozgások örvényei uralják a történelmi képeket, az athéni nép könnyen manipulálható "Halál!"-kiáltásaitól, a fanatikus Homousion-hangorkánig. A nevetséges elõzmények után rettegve várt
római színben kiderült, hogy a kicsapongó dõzsölést, féktelen dáridót aligha lehet erotika nélkül színpadra állítani, a Kámaszutrai akciók itt is koreografikusan stilizálódnak, bikinik helyett artisztikus mell-protézisekkel. Kacsur Andrea impozáns fekete ruhában ássa mindazok sírját, akik a gyönyört képviselõ Cluvia, Gál Natália vezetésével tombolva merülnek
el az élvezetek édes mocsarába. Péter apostolként Blaskó Péter oratorikus deklamációjának muzikalitásával mutat példát a mikroportozás ellenére hangerõ-túlzásokba révült aktoroknak. Az energikus kiállású Rátóti Zoltán mérhetetlen odaadással teljesíti nehéz feladatát, a pontos értelmezés mellett az akrobatikus igényeknek is megfelelve.-- Évaként
elõször a görög képben tûnik fel, a rómaiban csodálatosan jeleníti meg a kolerás szájából az obulust kicsókoló, majd kereszténnyé térõ Júlia ambivalens szélsõségeit, a keresztesek között a csábító apáca-fortély humorával brillírozik: Szûcs Nelli fantasztikus egyénisége mindhárom figurában az Örök Nõ áhított képét rajzolja meg. Az elsõ részt Verebes Ernõ kontrapunktikus kóruszenéje zárja, az elõbbi pár-jelenet emberi Luciferje, Trill Zsolt vezényli kézjelekkel, a teljes kihunyásig a fényeket.
Vidnyánszky Attila nem értelmez át, nem aktualizál, az örökérvényû sorok azonban idõszerûen hozzánk szólnak. Az elsõ rész tökéletesen egységes, legkisebb mozzanatában is átgondoltan koherens, látványában lenyûgözõ remeklés, amely az antarktiszi hideg ellenére felizzította a nézõi kedélyeket.
A második felvonás a feleslegesen elszaporodó húzónevek terheit viseli, a beregszászi alap-csapat azonban itt is állja a sarat. Az epizodista-király Sõtér István minden mondata ékes telitalálat, Rácz József Kepler Tanítványaként, arisztokrata ifjúként egyaránt emlékezetes, Kacsúr András prágai udvaronca könnyedén lényegül a falanszter Tudósává. A párizsi forradalom zászlaját Szabó Imre és Ferenczi Attila lengeti bõszen, a londoni szín veszett forgatagában is feltûnik Ivaskovics Viktor põre koldusa, a jellegzetes orgánumú Mercs
János és a bibliai bábjáték isteni mozgatója, Mészáros Tibor. De a Themze-parti hölgykoszorú sem mindennapi: Orosz Melinda fenséges bíborban, Orosz Ibolya népi erotikával hódít, Béres Ildikó cigánylánya jóslataiba burkolja csábításait.
A Falanszter-képet Belozub lengõ lamellákkal légiesített, geometrikus óriásfeje indítja, a körkörösen futó egyenemberek sokaságából Kristán Attila, mint heves Cassius és mint székláb-specialista Michelangelo, kétszer is kiemelkedik. Az ûrbeli súlytalanság után Lucifer újra vállára veszi Ádámot, de már csak az eszkimó-lét szörnyû vége következik. A nagyformátumú Rátóti Zoltán, aki hihetelen alázattal valósítja meg a rendkívül összetett rendezõi koncepciót, a férfias erõ, az elbizonytalanító kétely, az örök keresés és újrakezdés hõsét állítja elénk. Éva anyiszor eljelentéktelenített szerepe középponti figurává emelkedik, Ónódi Eszter, bámulatos koncentrációval élve túl az akciótlanság fagyos perceit, minden alakjában szuggesztív karaktert formál. Rudolf császár lovagjait ellenállhatatlanul vonzza magához, guillotine elõtti átszellemült nemességét szempillantás alatt váltja a szankülott-lány közönséges bujaságába, a tömegsírt valóban glóriával lépi át, anyaságát tudató mondata az egész küzdelem kilátástalanságát ellensúlyozza gyönyörûséges humánumával.
Alakítása messze felülírja minden eddigi munkáját, a valaha látott Évák között minden bizonnyal a legmaradandóbb.
Az Úr, Varga József alakjában emberként mondja ki a végsõ szentenciát, Verebes Ernõ záró-kórusa passiói emelkedettséggel szárnyal, felmagasodik Vidnyánszky Attila és a csodálatos társulat építette gigászi katedrális, melyben, a legkisebbektõl a legnagyobbakig, mindenki pótolhatatlan sarokkõvé vált.
Méltó nyitánya volt a Szegedi Szabadtéri Játékoknak, méltó utóda az eddigi híres szegedi Tragédiáknak, nagyon reméljük, hogy jövõre újra láthatja az, akinek most nem sikerült, - de bizton ott leszünk mi is...

(Különdíj jár a jelnyelvi tolmács Vörös Krisztiná-nak, aki elképesztõ invencióval jelelte a veretes szöveget, frenetikus átéléssel téve érzékelhetõvé a halhatatlan textust.)