Zavarbejtő egy film volt…na nem a témája miatt, hanem mert egy-egy nagyon színvonalas, az emberre tényleg ható jelenet után lazán következett egy olyan, hogy az ember fogta a fejét, hogy wtf, ezt most komolyan gondolták...? Rendkívül ingadozó volt a színvonala, a kidolgoztottsága, a komolyan vehetősége. Ezért is csak részekre szedve tudom értékelni.

Aki gondolkozik, hogy neki való-e a film, avagy sem, annak támpontul úgy tudnám leírni, hogy egyfajta vasárnap délutáni Disney matiné keretében leadott ijfúsági mesefilm jellege van. Inkább 18-16 éven aluliak tudják szerintem igazán élvezni. Ha komoly, érett filmre vágysz, akkor ahogy többen írták, az 1985-ös MASZK c. film ajánlott.

Kezdem a pozitívumokkal:
-Ötletes volt, hogy több nézőpontból megismerhettük a történéseket.
-A színészek egy része jó volt, a nővért, ill. az iskolaigazgatót játszó színészek alakítása tetszett a leginkább, na meg persze Owen Wilsoné, nagyon kellemes meglepetés volt, lazán, de izlésesen visszafogottan hozta a jófej apuka szerepét.
- A karakterek egy része bár nagyon pozitiv volt, mégis el tudtam hinni, hogy ilyen létezik valami normálisabb országban, pl. szerintem ilyen igazgatók simán vannak, na nem feltétlen nálunk.
- A témaválasztás alapból érdekes, izgalmas.
-Amikor poénosra vette a film a figurát, azok mindig betaláltak (Chewie első jelenetén nagyot nevettem, anynira váratlanul jött , pestises jelenet az ebédlőben, stb.)
- A nővér történet szála tényleg megható volt.
- Amikor a „gonosz” gyerek szülei bemennek és az igazgatóval veszekednek, na az volt az egész film legütősebb, legerősebb jelenete, ott végre a valóság kikacsintott a nézőtérre.
- a főszereplő fiú, ill. (afro) lány barátját alakító gyerekek aranyosak, hitelesek voltak.

Sok ember azt hiszi, hogy akkor tesz jót, ha mindenkit megsajnál. Ezért van annyi tarhás az utcákon.

Az érzékenyítés pont nem a megsajnálásról szól. A film kihangosítja egy olyan személy, gyerek gondolatait, akinek az átlagostól nagyon eltérő az élményháttere, és amiket zavarban vagyunk megtudni. A gyerekek az egocentrikus világlátásuk miatt nehezen viselik a testi deformitást, félelmet kelt bennük (pl. hogy velük is megtörténhet-e vagy sem) - és sok felnőtt sem haladja ezt meg. A kultúránk nem igazít el eléggé, hogyan közeledjünk a fogyatékkal élő emberekhez. Ezért gondolom, hogy ez egy fontos film, és filmnek sem rossz.
Egyébként nem lehet mindenkit integrálni, és sokkal több feltétel kellene hozzá, mint ami ma nálunk megvan. Pl. egy zavaró viselkedésű gyermek mellé kellene adni egy jól felkészített asszisztenst, aki adott esetben kiviszi és egy erre alkalmas tanulószobában egyénileg foglalkozik vele, vagy biztosítják a megnyugvását. Legtöbbször nem kellene egész napot, minden tanórát csoportban tölteni. Nálunk sajnos nincs igazi integrálás, bár biztos vagyok benne, hogy a jövő erre felé kell haladjon, mert ez mindenki érdeke.

Plusz ehhez még annyit, hogy könnyű addig érzékenynek lenni, amíg egy maximum testi deformitással rendelkező személyről van szó. Viszont vannak olyan gyerekek és felnőttek, akik egy pillanat alatt robbannak és kiabálnak, netán verekszenek és nem azért mert rosszak, hanem mert autisták vagy aspergeresek vagy akármik. Na amikor egy ilyentől kap egy pofont a másik gyerek, annak a szülője nem lesz megértő. Vagy vannak azok a gyerekek, akik egy adott dolgot ismételgetnek akár órákon át, vagy csak egyazon zeneszámot hajlandóak meghallgatni de azt egymás után végtelenítve. Szóval szép dolog az együttérzés, de vannak olyan emberek, akik egész egyszerűen idegesítőek, és mindenki csak annyit szeretne, hogy minél távolabb legyen tőlük. Megnézném azt, hogy mennyire lenne együttérző a tisztelt publikum akkor, ha a főszereplő gyerek valamilyen hardcore autista lenne. Mert azok idegesítőek, nem is kicsit.

Az érzékenyítéssel az a baj, hogy könnyű átesni vele a ló túloldalára, mert az emberek általában csak a végleteket szeretik. Vagy senkit sem sajnálnak meg, vagy mindenkit. A mindenkit megsajnálással viszont nagyon könnyen vissza tudnak élni a sunyi, mások kihasználására játszó alakok. Szóval bár alapvetően nem rossz dolog az érzékenyítés, sajnos ez is már rég elment egy rossz irányba.

Ez szép film volt. Akik rosszabbnak látják a világot, jelzem, hogy nincs veszve a jóság még mindenhonnan. Van egy kisebb archibás gyerek a családban. (nem ennyire durva, de azért szeretik bámulni) Nagyon jóhumorú kisgyerek, akit imádnak az osztálytársai, és megvédik, vele vannak, amikor olyan helyre mennek, ahol új emberekkel kéne ismerkedni, és ez alapból számára nehezebb helyzet. (osztálykirándulás, iskolai versenyek). Persze izgulunk, hogy mi lesz középsuliban, de eddig az általánosan nincs gond. Sőt! 2-3 szülő jelezte, hogy a srácunk miatt imád bejárni a saját gyereke, és hogy nagyon hálás amiért ilyen nevelést kapott. Hozzáteszem, ugyanolyat kapott, mint a testvérei. A standup készségeit, és a kedves lényét magának fejlesztette. Más lenne a helyzet, ha egy ilyen ember a megszokott közegében sem szeret társasági életet élni, esetleg mogorva típus. Nekik jóval nehezebb életük lehet. A testi hibás emberek nem engedhetik meg a goromba viselkedés luxusát.

A 10 eves fiammal neztük vegig. Igazan meghato film. Nekünk nagyon tetszett.

Imádtam :) 10/10...gyakorlatilag kiszáradtam annyit bőgtem rajta :))))
Julia Roberts hihetetlen....
A többi szereplő is nagyon jó volt, de az a nő nagyon tud valamit.
Mindenképp többször nézős.

Örömmel látom, hogy az un. érzékenyítő filmeket milyen nagyra értékeljük. ez is az, még hozzá egy filmként is nagyon jó feldolgozásban. a szereplők szempontjainak végig követése, az összetett jellemek miatt nem válik tanmesévé. jó lenne, ha a mi iskoláink is ilyenek lennének! kötelező filmnek tenném.

nagyon szépen írsz, gratulálok és köszönöm! - a mondat kiemelését is. őszintén, ha ez a mondat előbb elér hozzám - már úgy, hogy meg is értem -, sok mindent másképpen csináltam volna. :)

(Spoiler lehet benne (ez olvasófüggő, ki mitől számítja spoilernek), akár az egész hozzászólásban)

Nekem úgy tűnik, néhány hozzászóló itt úgy gondolja, hogy attól rossz (vagy jó) film éppen a szóban forgó film, hogy mennyire reálisak vagy irreálisak a benne látható helyzetek vagy események. Kíváncsi lennék, hogy minden filmről konzekvensen így gondolkodnak-e. Pl. az a hozzászóló, aki azért adott kevesebb pontot, mert nem volt elég probléma a filmben, más filmnél is kevesebbet ad-e ezért. Az a hozzászóló, aki az irrealitás miatt vont le pontot, levon-e ugyanezért egy mitologikus fantasy-filmből vagy egy Harry Potterből, vagy egy Halálos irambanból. Kétlem, bár a választ sosem fogom igazán megtudni. Én személy szerint nem tudok egymás után sok egyforma filmet megnézni, például sok akciófilmet, sok fantasyt, sok valóságshow-t, sok krimit, sok szerelmesfilmet, sok gyerekkirekesztős-zaklatós filmet stb. Az élet eleve olyan, hogy ez is, az is történik benne, vagy történhetne, és elgondolkodhatunk azon, hogy mi lenne akkor, milyen szempontokat vegyünk figyelembe, és azok közül milyen szempontokat vegyünk figyelembe tényleges saját életünkben. Így tehát nekem fura, hogy valaki a „műfaj” (vagy hasonló) miatt értékeljen valamit jónak vagy rossznak. Azt megértem, ha valaki nem fogékony erre vagy arra a fajta filmre, nem érti, mi folyik ott (ez hasonlít ahhoz, mint amikor valakinek nincs hallása, vagy amikor valaki a zenék közül az operettet nem szereti) – de akkor minek pontozni? Hozzászólni még csak-csak érdemes, ha a többi hozzászóló tud segíteni – de ennek a sikere is elég bizonytalan.

A kutya halála számomra sem kapcsolódott a történethez. (Kellett volna?) Jobban zavart viszont az, hogy egy barátság közepén Jack Will megbántotta Auggie-t, és noha a szereplők egy csomó gondolatát szó szerint megismerhetjük a filmben, erről nem beszélt senki – beleértve Auggie-t, sőt Jacket is. Azt tudjuk, hogy Jack már „külső motiváció nélkül” szereti Auggie-t, de hogy miért bántotta meg később, azt nem. Lehet tippelgetni, hogy „Auggie ócsárlásával akart bevágódni a többieknél”, „elvesztette a kontrollt”, „csak egy sötét pillanatában jutott ez eszébe, az idő nagy részében teljesen másképp gondolkodott”, „gyenge jellem, aki csak a nála gyengébbeket bántja”…

A film R. J. Palacio bestseller könyve alapján készült, amelynek ugyanez a címe (Wonder, 2012)
https://www.bustle.com/p/13-wonder-book-quotes-that-will-inspire-you-to-choose-kind-go-see-the-movie-5497637
https://en.wikipedia.org/wiki/Wonder_(Palacio_novel)
Ez némileg magyarázza azt is, hogy hogyan állhatott elő az a helyzet, hogy az „IMDB-n is elképesztően túlértékelt” (ez a „túlértékelt” azt takarja, hogy jelenleg 122 ezer (feltehetően zömében amerikai) néző átlagosan 8,0 pontra értékeli). Ők már előre hallhattak valamit a könyvről, akár olvashatták is, és előre tudhatták azt is, mikor mi fog történni. De a vége felől megközelítve is megmagyarázható: ha a filmpiacon ugyanazok az emberek élnek, akik a könyvpiacon, és a könyvpiacon a vevők sikerkönyvként értékelték a könyvet, akkor ha a film pont olyan lesz, mint a könyv, akkor a filmpiacon is siker lesz.

Internet-szerte elemzések olvashatók a könyvről, ugyanúgy, mint, mondjuk, a Micimackóról. Gondolom, egy csomó gyerek az iskolában is „tanulja”.
Az USA-ban ez nyilván aktuálisabb téma, az emberek sokkal érzékenyebbek rá, mint Magyarországon (egy kevésbé érzékenyebb témáról kevésbé lett volna sikerkönyv is), de azért nem különbözik a helyzet gyökeresen – ezt éppen a hasonló pontszámok is mutatják.

A film kedvező fogadtatásához hozzájárul az is, hogy „alig vannak benne problémák”. Hogy az iskolában az igazgató, a tanárok, a szülők kedvezően fogadták a problémát, és a film szinte csak arról szólt, hogy a többi gyerek hogyan tanulta meg a problémát kezelni, és ez is alig okozott nekik nehézséget. Ha rögtön egy olyan film jött volna, amelyben megoldhatatlan problémák, idegösszeomlások tömkelege fordult volna elő (lásd pl. EIB 2018.11.30-i hozzászólását), akkor pont ellenkező hatást értek volna el: mindenki megutálta volna a másságot a filmből, és amikor tényleg találkoztak volna vele, meglincselték volna ugyanazt a gyereket, akit így esetleg szeretettel (együttérzéssel, szánalommal stb.) fogadnak majd, mert ezt a filmet látták. Az autisták társadalmi megítélése is más lenne most, ha nem az Esőembert láttuk volna először, hanem egy olyan autistát, aki a világból szinte semmit sem értő súlyos értelmi fogyatékos – ma már ez is hozzátartozik az autistákról alkotott képünkhöz, de közben eltelt harminc év. Akkor nem tudtuk volna értékelni a valóságnak azt a (nagyobbik, gyakoribb) szeletét.
Szerintem inkább akkor jönnének a rémálmok, ha a film tele lenne problémákkal, amelyeket nem, vagy nem megnyugtatóan oldanak meg, a szereplők kiborulnának és egymást bántanák, pont akkor jönnének a nézőre a rémálmok. Úgyhogy ez is oka annak, hogy a film készítői a könnyű esetet választották. Tanfilm – ahogy Mayuli és Edmont Dantes is írta 2019. november-decemberben.



Tetszett az is, hogy több szereplő is elkezdi mesélni a történetet. Mintha különböző színű folyadékokat kezdtünk volna vékony csövön át beengedni egy nagy edénybe. Meg az is, hogy utána észre sem lehetett venni, mikor „hagyta abba” az adott szereplő a mesélést. (Az biztos, hogy már jóval a következő szereplő mesélése előtt.) Mintha a színek a nagy edényben összemosódtak, lassan összekeveredtek volna.

Ha egyszer eldöntheted, hogy igazad legyen vagy kedves légy, légy kedves.

Ez a legjobb film, amit valaha láttam.

Imádom!Nyugodtan meg lehet kövezni a sok empátia nélküli "szakértőnek"! Minden gyermekkel és szülővel megnézetném + a tanárokkal! ❤️ És végre egy film, ahol a meghatottságtól könyeztem! ???? (Könyörgöm ne keverjük az Elefántemberrel!) Mellesleg az 10/10!!! ❤️

off Az a régi ún. társadalmi reklám fogyatékos gyerekeknek kért pénzügyi támogatást, konkrétan adó 1%-ot adóbevallás idején és az egyik gyerek azt kérdezi, mi az hogy ő "nem normális" vagy "normális", már nem emlékszem ... hanem ő speciális. Igen, valszeg azoknak vannak -leegyszerűsítve- komplexusaik (vagy annál sokkal rosszabbak), akik valamit kompenzálnak ezzel.
on Én becsülöm azokat a filmeket, amik részben oktató-jobbító szándékkal, ilyen témákhoz nyúlnak, több hasonló iskolai filmet is láttam már. Ezek nem csak és nem elsősorban szórakoztatni akarnak, hanem sztem egyfajta modellt állítanak ilyen-olyan "más" gyerekek-felnőttek környezete, családja, barátai-ellenségei, iskolatársai, kollégái stb. elé: így is lehet, így kell hozzájuk viszonyulni. Lehet ezen filmek némelyikét nyálasnak, giccsesnek stb. tartani, de a jobbító-nevelő szándékot nem vitatnám el tőlük.

off A világ tényleg elég csúf, de akadnak számosan, akiknek pont így, pont ez tetszik ...
on ...azok viszont, akik a már említett "más(oka)t" nem fogadják el vagy be, akik kisebbségek, más sorsú, ahogy egy reklámban mondják: speciális emberek felé gyűlölettel, meg-nem-értéssel, kirekesztéssel fordulnak-közelítenek, ezt a filmet sem ajánlom. Vannak itt lejjebb néhányan.

Jó volt két órán keresztül elhinni, hogy a világ tele van jó emberekkel, jó gyerekekkel, jó iskolatársakkal, barátokkal, "mást" elfogadókkal.

Hazug és hatásvadász a film. Pontosan tudom milyen helyzetben vannak a szülők és ez a történet messze merüli a problémákat, amelyek ilyen élethelyzetben felmerülnek. Az emberek nem ilyenek, nem ennyire korrektek és elfogadóak, soha nem is voltak és ha próbálunk ideológiáktól mentesen, tisztán látni, akkor nem is várhatjuknel tőlük, hogy azok legyenek.

Családi mozi a könnyfakasztós fajtából. Még azt a szerencsétlen kutyát is hidegre teszik a papírzsepi gyártók külön kérésére. Ha a kölykök valóban ilyenek lennének, mint ebben a filmben, akkor nem lenne szükség ezekre a filmekre. Nekem addig tetszett, amíg fején volt az űrkobak.
Na jó, hazudtam! Két vérengzés között jól esik kibőgni magát az embernek. Megnyugtatja az idegeket.