Zahire szept. 30. 21:35:21 Előzmény kettyo
(157/157)
Már az arannyal is baj van, mert kb. 3 tonna aranyat ( ennyi ugyanis az akkori értéken 35 millió dollár tömege ) + a páncélszekrényét igen nehezen bírná el az a födém amit átrobbantanak.Arról nem beszélve, hogy a víz alatti jármű sem tűnik speciálisnak ( egyébként víz alatt a páncélszekrény ajtaja sem nyitható olyan könnyen, csakúgy mint egy vízbe süllyedt autóé sem ) , pedig ennyi aranyhoz komoly felhajtóerő is kell, hogy ne süllyedjen el. A vizes jelenetnél még hozzászámolandó, hogy a golyók a víz ellenállása miatt jelentősen lelassulnak, nem szántanak úgy az idegen közegben, ahogy azt ábrázolják ( de ez minden film általános hibája ).
道の進展 szept. 10. 16:50:15
(156/157)
Szerintem ez nem az a film – nagyon sok ugyanilyen filmmel együtt –, amit érdemes ilyen részletesen elemezgetni. Elvégre, azt sem hiszem, hogy Aladdin lámpájába lakik egy dzsinn.
Jórészt minden rablófilm hasonló. Van egy helyszín, egy csapat meg egy terv, nem kell ehhez Oceant kopizni. Ebben a filmben a rablás csak háttér. Árulás és bosszú, ami vagy leköt vagy nem.
Sutherlandot mindig jó nézni (kár, hogy csak rövid ideig), Theron jó csaj, és ez is valami.
7/10
cinemad júl. 30. 19:00:42 7/10
(155/157)
Ez egy számomra is kellemes limonádé. Neves színészekkel, könnyen fogyasztható sztorival. Ha kontextusba helyezzük, hogy közvetlen az Ocean féle rablós film után jött ki, akkor viszont eléggé nagy "lopás" érzete van az egésznek (ja, ha már tolvajokról szól a film, akkor lehetett ez a készítők munkához való viszonya is). Pont ugyanaz a koncepció, még a csapattagokat is ugyanabból a kelléktárból szedték elő. Elvarázsolt hacker gyerek, feka robbantós, macsó autóvezető, szépfiú, a nő, aki a csapatvezető csaja és bár ellenkezik az elveivel, de mégis beszáll a buliba, a főgonosz, aki ellopott valamit főhősünktől... Értem, hogy ez egy '69-as film remake-je, de az Ocean film is egy remake, aminek az eredetije meg '60-ban készült... Na mindegy, ha sikerül elvonatkoztatni, hogy a kreativitás ezúttal is csak másolást jelentett Hollywoodban, akkor a film mozgalmas, szereplőkkel nincs gond, talán Norton hozza legjobban a karakterét, aki annyira irritáló, hogy nekem is viszket a tenyerem, amikor megjelenik a képernyőn pedig tőlem aztán semmit nem lopott el. Ugyanakkor a sztori sokszor eléggé gyermekded, mint egy Disney filmben. Aztán a túl hiteltelen jelenetek is elvesznek az élményből, nem hozzáadnak ahhoz (ezt sajnos azóta sem fogták fel a filmesek). Ja és persze én azért annyira nem tudok ujjongani egy hős tolvajbanda nagyszerű sikereinek. Persze megértem, hogy egy elhivatott matektanár mindennapjai köré nehéz AK-47-tel lövöldöző gengsztereket és robbantásokban, autósüldözésekben gazdag történetet kreálni...
1/10
bigzoli31@gmail.com júl. 22. 01:56:05 1/10
(154/157)
Döbbenet, kritikán aluli film... Semmi fantázia, lapos érdektelen story... Jól indul valóban, na de aztán... Híg fos valami, unalmas..
10/10
DUNAWÖLD 2023 máj. 20. - 09:06:41 10/10
(153/157)
Olyan Ocean's tempó, egzotikusabbra szabva
5/10
kettyo 2023 jan. 13. - 16:08:45 5/10
(152/157)
Akciódús film menő színészekkel de rengeteg otromba hibával.

Engem a film már az elején elveszített mikor percekig vannak a fagyásban lévő tavacska mélyén bármi gond nélkül. De az se semmi hogy meghekkelnek egy városi forgalomirányító rendszert, előidézve egy tömegbalesetet, aztán a városban nyomnak egy teherautós-helikopteres üldözést, ahol beomlasztják az úttest egy részét, de nem làtni egy terrorelhárítót, rendőrt, vagy nemzeti gárdistàt se. Az is bájos hogy találnak seperc egy modell külsejű kábeltévé technikus csajt. Meg hogy a végén

a főszereplő összejön a mostohahúgával, az is szép baleset azért.


blaha60 2022 aug. 13. - 22:03:45
(151/157)
Nem értem miért kell kivágni részeket egy jó fílmből !! Gusztustalan !!!!!
8/10
Shela 2022 jan. 30. - 14:15:53 8/10
(150/157)
Ez egy szórakoztató, látványos, könnyednek is mondható akciófilm, jó színészekkel, igazi kikapcsolódás. Mély mondanivalót és logikát nem kell benne keresni. Ez így nyilván nem történhetne meg, ez egy mozi.
Brierley 2021 jún. 29. - 21:17:41
(149/157)
Először látva és egyszeri alkalomra nem volt rossz. (Bár nekem szinte minden mozi ilyen.)
A karaktereket hozták az aktorok; Edward Norton talán a legjobban, de ez nem lepett meg.
A Cooper-ek miatt számomra külön megérte leülni elé. :-)
7/10
pihes 2020 szept. 20. - 14:58:36 7/10
(148/157)
Alapjába véve jól kivan találva az egész, van benne fantázia. Nekem az alagút üldözés jött be a legjobban.
Jobbat mára nem tudtam volna kitalálni!

7/10
8/10
offtopic
Midnight67 2020 júl. 08. - 10:40:22 8/10
(147/157)
Mellékeltem trailert a filmhez.
Egyébként A Sakál is jó, Richard Gere, Bruce Willis és Sidney Poitier szereplésével.
8/10
offtopic
Midnight67 2020 júl. 07. - 23:05:38 8/10
(146/157)
Igaz! :) A Sakál árnyékát láttad? Jó kis film.
8/10
offtopic
Midnight67 2020 júl. 07. - 19:36:13 8/10
(145/157)

Kár, hogy Sutherland elég gyorsan "kiszállt" a filmből.:(

2/10
meehrlin 2020 júl. 07. - 17:56:50 2/10
(144/157)
Túl profi emberek, túl profi eszközök, három mondatban elmondható történet.
Nagyon bárgyú film.
8/10
Midnight67 2020 febr. 03. - 17:40:21 8/10
(143/157)
Számomra a látványossága (no meg persze a szereplők) emelik ki a sablonos akciófilmek közül. A Minik kergetőzése pedig kimondottan kedves dolog volt.:)
6/10
Manty 2019 aug. 27. - 23:28:49 6/10
(142/157)
Sablonos, gyenge, kiszámítható a történet. Sok a kedélyeskedő jelenet, pedig elvileg thriller is...
menton 2019 ápr. 21. - 21:07:04
(141/157)
1969-es jobb
10/10
bannor72 2019 febr. 09. - 13:53:49 10/10
(140/157)
Én anno régen imádtam. Szerintem úgy jó, ahogy van. Ötletes, humoros, pörgős és szórakozató. Pont annyi amit várni lehet. Aki vad akciófilmre vágyott,annak megértem, hogy csalódás. A helyén kell kezelni és hagyni, hagy szórakoztasson. Amikor láttam kb. 10 -15 éve fogalmam sem volt, hogy remake. De nem is számit. Na és, ha Michael Cane nélkül. (magánügyem: de én nem is kedvelem annyira) Itt van Donald Sutherland, Jason Statham. Edvard Norton és Charlize Theron. :D
6/10
Owl 2019 jan. 08. - 16:59:05 6/10
(139/157)
Délutáni limonádé mozi, meglehetősen bugyuta történet. Akár a Mission Impossible TV sorozat egy epizódja is lehetne.
kispest19 2018 dec. 11. - 18:27:12
(138/157)
Jó és izgalmas film. Bár több volna ilyen. Ezt a filmet parasztvakításnak nevezni csacskaság. Valaki összetéveszti a szórakozást a politikával. Írd meg, hogy tetszik, nem tetszik és ha igen vagy nem akkor miért. Ennyi és nem több.