Egykori feledhetetlen irodalom-tanárunk vitt el minket az osztállyal, erre a filmre. Ahogy így visszaemlékszem: éreztük, hogy valami súlyosan fontosat láttunk; de nem nagyon értettük. Nyomasztó hangulatban hazafelé tartva feszengve próbáltuk oldani zavart feszültségünket. Többen fogadkoztak, hogy így meg úgy tettek volna. Később többféle iskolai és kötetlen formában is feldolgozva kerülhettünk közelebb a film, és azon keresztül a történelem, valamit önmagunk megértéséhez. A személyiség-fejlődésemnek egyik emlékezetesen meghatározó állomása volt.

Minden kétséget kizáróan valóban Az ötödik pecsét a valaha készült legjobb magyar film, ez vitán felül áll. A film rendezője Fábri Zoltán háromszoros Kossuth-díjas rendező nem véletlenül. Emellett legendás Kossuth-díjas színészek játszanak a főszerepekben (Őze Lajos, Latinovits Zoltán, Márkus László), de, akiknek nincs Kossuth-díja azok is tökéletesen alakítanak (Horváth Sándor, Bencze Ferenc, Dégi István, Nagy Gábor). A teljes film hihetetlen gondossággal van összerakva, egyszerűen tökéletes. Mesterien van ábrázolva az 1944-es sötét és komor hangulat a nyilasuralom idején. Kiváló a filozofikus, erkölcsi és etikai normákat feszegető egyetlen kérdés, amit Gyuricza tesz fel az asztaltársaságnak és a kérdésre adható két válaszlehetőség, amire az egész film története épül. Tomóceusz Katatiki az elnyomó, lelkiismeret nélküli, borzalmakat elkövető zsarnok, akinek mindene megvan és semmiben sem szenved hiányt vagy Gyugyu, a rabszolga, akit terrorban tartanak, akinek semmije sincs, akinek családtagjait válogatott kínzásokkal megölik és megcsonkítják, de mindezek ellenére tiszta lelkű és erkölcsös és becsületes igaz ember? Te melyik lennél ha halálod után ujjászületnél és kettőjük közül kellene választanod? Az asztaltársaságnak másnap a nyilasok kínzókamrájában kell választania a valóságban Katatiki és Gyugyu közt. Az egyik választás garantált halált jelent, a másik választás, azonban teljes erkölcsi és emberi és önbecsülési megsemmisülést. Sokkolóan és reálisan van bemutatva, de ugyanakkor színészi alakításként zseniálisan a nyilas terror, amit Nagy Gábor, de elsősorban Latinovits Zoltán színészi játéka reprezentál. A csúcsfilmen belül is a csúcspont a civil ruhás nyilas (Latinovits Zoltán) okítása a fiatal egyenruhás nyilas (Nagy Gábor) számára, hogy a csendben tűrőknek és lapítóknak a lelkét és önbecsülését miféle módszerrel és hogyan lehet és kell garantáltan megtörni, illetve, hogy, ami lényegtelen és bagatellnek tűnik valójában az a lényeges és egyáltalán nem bagatell. Zseniális része a film forgatókönyvének, hogy az a három főszereplő, akik amíg csak a kérdés megválaszolása a kocsmában elméleti szinten zajlik vagy egyáltalán nem foglalkoznak érdemben a választással vagy, aki foglalkozik vele az hosszas hezitálás után Katatikit választja, azonban, amikor a kegyetlen valóság valóban vérre menő választás elé kényszeríti őket, akkor ösztönösen Gyugyut, tehát az emberséget a tisztességet és az önbecsülést választják azonnal életük árán is. Gyuricza a kérdés feltevője is választás elé kényszerül és választ is, ami a nézőnek, úgy tűnhet, hogy megdöbbentő nagy csavar, hiszen úgy tűnhet, hogy Katatikit választja, ám ez valójában nem így van, mert Gyuriczának valójában nem volt választási lehetősége, mert muszáj volt Katatikit választania (elveszítenie önbecsülését és lelkileg megsemmisülnie) azért, hogy az otthonában rejtegetett árva zsidó gyerekek életét meg tudja menteni. Gyuricza még a nyilas terroristák előtti megalázkodást, azok akaratának kiszolgálását, az ezzel járó sokkot és önmaga önbecsülésének megsemmisülését is vállalta azért, ,hogy sok árván maradt zsidó kisgyereken segítsen. Kötelező film mindenkinek. Hibátlan alkotás. 10/10

A fiatal nyilast nagyon jó színész játszotta. Nem tudom hogy mennyire volt szándékos bármiféle szembeállítás, de én személyszerint ismerek/ismertem ilyen férget, de szerencsére ő csak gyári munkás. De amikor lehetősége volt rá persze azonnal élt a nagyobb vagyok én b*szok lehetőségével. Azt akarom csak mondani hogy nem fiktív embertípus sajnos nagyon gyakori... Úristen, legjobb magyar film amit láttam.

ez idáig meg voltam róla gyõzõdve, hogy ami magyar és film az kizárólag olyan hitvány okádék lehet csak mint a szokásos ócska, igénytelen, primitív új keletû magyar vígjátékok, lásd Egy szoknya egy nadrág és társai. teljesen lemondtam a magyar filmekrõl, majd jött ez. szuper történet, rendezés, színészek, egyszerûen minden stimmel. a következõ hetek szabadi idõs programjai adottak: Fábri Zoltán filmek töménytelen mennyiségben.

Nézd meg a Hószakadást is.

Valami nagyon jó filmre számítottam, ehhez képest inkább azt éreztem, hogy ez megint egy olyan eset, amikor a regény filmre adaptálása nem sikerült, talán mert nem is nagyon lehetett. Nem olvastam a könyvet, de a film az számomra eléggé vontatott, nagyon egy téma köré épül fel az egész, egyik karakter helyébe sem tudtam beleélni magam vagy legalább szimpatizálni vele. A színészekkel nincs semmi baj, de egyikre sem lehet mondani, hogy hálás szerepet kapott. A Sellõ a pecsétgyûrûn c. film hasonló témában szerintem sokkal jobb, izgalmasabb, pörgõsebb és a negatív karakterek is valahol kedvelhetõek. Értem én, hogy a történet miatt ez nem lehet mindig így, de a film mûfajában mégiscsak fontos szempontok ezek.

A figurák közül szerintem egyértelmûen Gyuricza és Kovács a pozitív jellemek. Igazából a megszólítottak között egyedül Kovács érzi át a kérdés lényegét, aki komolyan gondolkozik rajta, és érzi, hogy ez felelõsségteljes kérdés. A könyvügynök és a kocsmáros inkább csak poénkodik a kérdéssel. Király Gyuricza háta mögött is csúnyán viselkedik (pedofíliával vádolás), holott önmaga az igazi erkölcstelen, aki a feleségét csalja. A kocsmáros pedig egy ide-oda hajló figura, ahol többet ígérnek neki, ahol éppen jó lehet.(Amikor könyveli a pénzeket is este, a kommunista családjának, meg a nyilas körzetvezetõnek.) De ezt a filmet ezerszer meg kell nézni, mert mindig újabb dolgokon gondolkodik el az ember. A könyvet remélem elolvasom hamarosan, kíváncsian várom.

Nekem ez a film a csúcs. Megelõzi A tizedes és a többieket és A tanút is. Ez a három kedvenc. Õze Lajost a legjobb magyar színésznek tartom, de ebben a filmben mindenki kiemelkedõen alakít. Márkus László vagy Dégi István is külön kiemelendõ, Latinovitsról nem is beszélve.

Látszólag ártatlan dolgokról vitatkoznak, mint hogy hogyan készül a jó szegy, de látszik, hogy ezen is össze tud különbözni két ember, mi lenne ha még nagyobb kérdésekrõl lenne szó. (Hogyan is lesz a háború ugye, van is egy ilyen rész a filmben...) Aztán miután Gyuricza felveti a kérdést mindenki egész éjjel azon gondolkozik és elkönyvelik végülis, hogy õk Tomóceuszok lennének. Másnap persze mindannyian azt sem merik bevallani egymásnak, hogy foglalkoztak a kérdéssel.


Aztán, amikor eljön az "ítéletnap" és tényleg választani kell, akkor véleményem szerint mégis õk közelebb lesznek Gyugyuhoz. Viszont nem lehet egyértelmûen ezt kijelenteni és azt sem, hogy akkor Gyuricza Tomóceusz. Õk nem képesek bemocskolni a kezüket és bûnt elkövetni, tiszta a lelkiismeretük, tehát inkább Gyugyuk, viszont ellenszegülnek, tehát ilyen szemszögbõl mégsem Gyugyuként viselkednek. Gyuriczának fontos, hogy éljen a gyermekek miatt, emiatt vállalja saját keze bemocskolását tehát Tomóceusz lesz?? Ez is eléggé kérdõjeles, mivel parancsra cselekszik, nem száll szembe, tehát akkor mégis Gyugyu? A konklúzió inkább annyi lehet, hogy nincs egyértelmûen jó, nincs egyértelmûen rossz. Mindenkiben benne él ez a kettõsség, a Gyugyu, illetve a Tomóceusszá válás hajlama. Kérdés, hogy melyik kerekedik felül egy adott pillanatban.

"Ha igazán próbára akarjuk tenni egy ember jellemét, adjunk neki hatalmat." Lincoln

Én is sokat tûnõdtem a filmen.(regényen) A dialógusok a filmben szinte megegyeznek a könyvvel.

Szerintem: Nem igazán az a lényeg,(tomóceusz kaka... - gyugyu), hanem, hogy ki, hogyan viszonyul az adott helyzethez.
Itt van igazán a kérdés!
Barátaimnak feltettem a kérdést: Ki melyik figurát választaná a szereplõk közül,illetve melyiknek gondolja magát leginkább. Ez nem ugyanaz.
Nyilván, aki Gyuricát vállalja az túlértékeli magát ...
A két szélsõség között vagyunk. Csak egy barátom válaszolt a kérdésre: Õ a kocsmárost (Bács Ferenc) választotta.
Én (a könyvkereskedõ, sznob) Márkus Lászlót.
Ti kit választanátok? Mindegyik szereplõ elfogadható, becsületes ember. Ez az érdekes benne, hogy nem vagyunk Gyuricák és mégis a mindennapokban tudunk egymás mellett élni.

Gyurica egy ideál, akibõl sok lehetne! Lenne.

A kocsmai beszélgetés viszi egyértelmûen a prímet de a film többi része is igen feszült, fõleg a vége. A feszült légkör és a remek színészi játék csak még erõteljesebben beszippantja a nézõt. Egyik legjobb magyar film az egyik legjobb magyar rendezõtõl.


9/10

Az elõzõ írásom óta egy hét sem telt, és máris elõvettem a filmet, hogy megmutassam egy barátomnak. A kocsmai beszélgetés zseniális. Amikor megszakad a beszélgetés (légiriadó, vagy ha jönnek a nyilasok) legszívesebben beletekertem volna, hogy újra élvezzem Õze Lajos és Márkus László veszekedését. A film többi része annyira nem jön be. Az otthoni jelenetek meg közel sem voltak olyan erõsek. A fiatal nyilas (Nagy Gábor) túl jóképû és túl fiatal volt ehhez a szerephez. (rajta éreztem a színészkedést) Latinovits meg túl maffiózó.

Ugyanezt érzem. Most néztem meg (youtube-on fent van), és kissé csalódott vagyok. Lehet, hogy idõvel többre fogom értékelni, de az már nem a filmnek szól, hanem az érdekes téma továbbgondolása. A végét máshogy oldottam volna meg. Persze voltak benne nagyon jó részek. Õze Lajos bejött. Latinovitsot viszont inkább maffiózónak néztem, mint nyilasnak. Mai szemmel épphogy elviselhetõ lassúságú a film. Nem tekertem bele, és végignéztem, de most egy ideig nem fogom elõvenni. Pár hét múlva visszatérek rá, hátha addigra megérik bennem a film.

Jó de mi ez az amerikai film? ezt nem írtad le...

Fábri filmjeivel nem nagyon járhat rosszul az ember, sõt csak TANULHAT. A Körhinta, a Dúvad, a Húsz óra, az Utószezon, a Hannibál tanár úr, az Isten hozta õrnagy úr, Az ötödik pecsét és a Plusz-mínusz egy nap a legjobb filmjei!!
Az persze egy nagy (és megválaszolhatatlan) kérdés, hogy mi lenne, ha Fábri ma is élne és alkotna?
Ha ma is élne, valószínûleg nem jutna õ sem filmezési lehetõséghez, így csinálna valami baromságot a tévénél (nem valószínû), vagy egyszerûen elhallgatna (valószínû), mint Sára és még oly sokan. Vagy menne a színházba ( Nem tudni).
De talán tényleg jobb, hogy nem érte meg ezt a gyalázatot, ami mára kialakult.
A "dekandens" diktatúrákat leszámítva (mint a késõ Kádár-kor) önkritika nem létezett. Vagy kifejezetten propaganda filmek készültek? vagy "politikailag korrekt"? (mennyire más így a szó értelme) filmek! Amiben igazából semmi meglepõ nincs, mert önkritikája eleve kevés embernek van, pláne aki Hatalomhoz jut, és pont onnan ismerszik a diktatúra, hogy az élet minden területére bemászik, még a Kultúrába is.
Ahhoz, hogy valami tiltólistán legyen,még diktatúra sem kell.
A Japán filmgyártásról, az jött le, hogy az volt a legkeményebb a fasiszta diktatúrák közül. 1939-tõl fogva törvénybe volt foglalva, hogy a hõsöket milyen elvek, értékek mentén kell bemutatni.
1945 után Japán amerikai megszállás alatt volt, viszont a Nagy Amcsik a demokráciát erõltették volna. Viszont a Fene Nagy demokráciában nem készülhettek jó sokáig szamurájfilmek, mivel ezeket nacionalista megnyilvánulásoknak tartották. És nem mellesleg nyílt amerikai cenzúra létezett.

Márai Sándor valahol ezt írja a nagy történelmi változásokról:
rendszerek jönnek, rendszerek mennek, csak egy valami nem változik (a lényeg!), az emberi Természet.
Jancsó viszont (most!:) nem jutott volna eszembe, ha csak úgy nem, hogy mennyire hiányzik a kortárs magyar mûvészetbõl, értelmiségbõl egy Fábri, egy Sánta!

Latinovits rettenetesen jó, Eredeti Zsáner férfi!! az Isten hozta Õrnagy úrban is zseniális, egy diktátort játszik.

kedves port.hu!
Nagy Gábor miért maradt ki a szereposztásból?
Köszi, ha pótoljátok!
Üdv!

Nagyszerû adaptáció, és önmagában is remekmû.

Az ötödik pecsét feltörése az apokalipszis talán legtalányosabb része, az Úrhoz bosszúért kiáltó mártír lelkek üzenete. El Greco egyik utolsó képe: http://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:El_Greco,_The_Vision_of_Saint_John_(1608-1614).jpg - sem teszi világosabbá.

Lehetséges magyarázatot ad nekünk a mû. A háború apokalipszisa az embereket örvényként szippantja be, és kocsmai filozófusból igazi hõssé kell válniuk vagy elbuknak. De mégsem az erkölcsös halál jelenti a valódi felmagasztosulást, hanem a látszólag elbukó, ám kábultan, zavarodottan továbbtántorgó Gyuricza az igazi hõs. Ez a gyõzelem keserves és nehéz, de talán vállalható. A madáchi lényeg a küzdés maga, egy új dimenzióban. Bármi áron kitartani az emberekért (a gyerekekért) feláldozni a lelket.

Legendás színészek, felejthetetlen alakításaival.

Örökérvényû alkotás. 10/10

Kedves Seszka!

„Gyuricza feltett kérdése nem, hogy hamis, hanem igenis valós kérdés. Senki sem állítja, hogy a nagy despotákat nem kötik a szabályok, ha figyelsz, a filmre Gyuricza pont azt mondja Tomoceusz meg van gyõzõdve róla, hogy a kor erkölcsének megfelelõen cselekszik és úgy is cselekszik. Hogy lásd, mennyire van ilyen a valós életben és nem hamis a kérdés feltevése aprópénzre váltom neked a gondolatot, azaz megmutatom néhány a valós életben lévõ személy etikai hovatartozását, azaz Tomo-e vagy Gyugyu. Hitler, mint tomoceusz teljesen meg volt gyõzõdve tettei helyességérõl.”
Hitlernek volt egy meggyõzõdése, hogy a zsidók a világ bajainak okozói. Ezért el akarta õket távolítani a német élettérbõl. Kezdetben kivándorlás majd deportálás végül a kiirtásuk útján. A zsidók kiirtása szerinted a kor erkölcsének megfelelõ volt? A német nép elõl is eltitkolta amennyire lehetett, mert pontosan tudta, hogy egy ilyen tett még egy diktatúrában átmosott agyú népnek sem felvállalható. Ergo nem lehet a kor erkölcsének megfelelõ. Mint despota meg volt gyõzõdve tettei helyességérõl, de azt pontosan tudta, hogy a népirtás nem erkölcsös. Én erre céloztam elõzõ hozzászólásomban, mikor azt írtam, hogy a Tomoceuszok nem létezhetnek önálló morális entitásként. Tehát vagy a példád helytelen vagy az egész okfejtésed.
Hogy tudtak-e a zsidók arról, hogy mindannyiukat meg akarják ölni? Igazad van, nem tudták. Mit láttak maguk körül? Gettósították õket és teljesen jogfosztott emberekként éltek, bármikor megölhették, megölték õket következmények nélkül. Amikor egyikõjüket megölték mit gondolhatott a másik? Hogy õ még él, és ha nem adja fel, talán túlélheti ezt az egészet. Erre céloztam elõzõ írásomban amikor arról a kis reményrõl beszéltem ami megakadályozta õket abban, hogy a biztos halált választva nekimenjenek az õröknek. És ami miatt azt írtam, hogy én sem mennék nekik. Ettõl még nem Gyugyuk, a túlélési ösztön munkál bennük és felülír mindent.
A lágerekben élõk, akik nap mint nap hordozták ki társaik holttesteit a kamrákból, vagy a hamuesõben álltak, hogy állíthatod, hogy õk nem tudtak arról, hogy meg fognak halni. De ott is ott volt egy szikrányi remény.
Attól pedig nem lennék Tomoceusz, ha a már félholtravert, kivégzésre váró partizánnak az életem megmentéséért adnék egy pofont. Éppenhogy gyugyu szituációban vagyok akkor is, ha nem vetted volna észre. Vagy szerinted Gyuricza úr is Tomoceuszként járt el, mikor a pofont adta.
Tanultam én is pszichológiát, a Milgram kísérletnek sajnos semmi köze ahhoz, amit bizonyítani akartál vele. „Az emberek 65% tudta csak megadni a halálos áramütéseket.” Csak? Épp ez volt a lényeg. Hogy az emberek ilyen magas arányban, 65%-ban halálos áramütést képesek adni parancsra egy számukra ismeretlen embernek. Azért nincs semmi köze a példádnak a filmbeli pofonhoz, mert a filmbeli pofonnal az életedet mented, a Milgram kísérletben a parancs nem teljesítésének nincs semmilyen retorziója.(Ha jól emlékszem.)
„A diktatórikus rezsimeknek tök mindegy, hogy te meggyûlölöd-e magadat vagy nem!” Akkor nézd meg légyszives a filmet 1:23:30-nál, mikor Latinovics kifejti, hogy meg kell utáltatniuk magukat önmagukkal. Enélkül nem ér semmit a verés és a félelem. És igenis ez volt a cél és erre irányult volna a kérdésem, amire sajnos az írásodban nem kaptam választ, de magamnak megválaszoltam. Azért kell meggyûlöltetni magukat önmagukkal, hogy még azt se tudják elmondani magukról, hogy morálisan az elnyomóik felett állnak.

SPOILER

szerintem a szereplõk megadják a választ a kérdésre, ugyanis szeretnék magukról azt gondolni, hogy Gyugyuk lennének, de ha felteszik maguknak a kérdést, hogy lennének-e Gyugyuk akkor csalódniuk kell saját magukban, mert úgy érzik nem képesek rá, aztán a végsõ jelenetben a kérdés megfordul és azt kell eldönteniük hajlandóak-e és tudnak-e Tomóceusz Katatikik lenni és a nehéz és sok fejtörést okozó kérdés hirtelen egészen egyszerû lesz