10/10 - Mestermunka.

Köszönöm a kiegészítõ választ, és a kioktatást látni nem vagy mai gyerek :-D Igen értem ahogy írod a filmnek határozott vége van. Akkor inkább úgy írom szubjektívan hogy én nem szeretem, ha úgy van vége a filmnek ahogy a nézõ akarja (mármint választ egy alternatívát) hanem vagy drámai, vagy jó a végkifejlett. Igen a film hangulata 80 százalékban úgy van hogy bevonul. De ezt sosem tudjuk meg mert nem láttuk, esetleg amit nem hiszek csinálhatnának folytatást is... Lásd Amerikai história X, nem mondom hogy félbe lett vágva, de pont amikor összehaverkodik a fekete sráccal a börtönben és kikerül lemond a náci múltról, pont úgy ér végett a film hogy megölik az öccsét. Innentõl a fõhõs sorsa ismeretlen...

A film felépítésébõl, illetve stílusából.

Bár a film már 2002-ben készült el, de erõsen korábbi ('80-90-es) filmek világát idézi. Azok meg szerettek bedobni ilyen "lehetett volna" ál-kimeneteleket amik csak és kizárólag a fõszereplõ fejében léteztek (ugyanígy visszanyúl az Eredet is DiCaprióval).
A felépítésnél meg figyelembe kell venni a klasszikus történetmesélési szabályokat, illetve hogy a filmek nem olyan bonyolultak ám. Ha felvázol három végikmenetelt, akkor vagy következetesen egy változat felé fog robogni a film (pl. az önmegsemmisítésbe Michael Douglastõl az "Összeomlás"-ban), vagy - mint itt - végigpróbálja mindhárom lehetõséget. Ez utóbbi esetben akkor tud igazán mûködni a befejezés ha a nézõ TUDJA hogy hova érkezünk meg (általában egy disztópikus jövõbe), de ugyanakkor HISZI hogy egy másik (= a boldog) befejezés következik be mégis. Mostanából vett példa lehetne itt az Automata Antonio Banderastól egy disztópikus befejezésre, ahol a filmben megfogalmazott fenyegetés/világvége legyõzetik - és ugyanakkor mégsem, pláne nem úgy ahogy a fõhõst küldõ szervezet elképzelte. Emellett a befejezés bizonyos szempontból nyitott is marad, teret engedve a nézõ fantáziájának. Az Automatában elõfordulhat hogy az Emberiség mégis összeszedi magát ismét. Az Utolsó Órában meg fantáziálhatunk róla hogy a Narrátor karaktere hagyja rábeszélni magát a szökésre. Hiába tudjuk hogy nem úgy lesz - emberbõl vagyunk. De attól még tudjuk. Pláne ha figyelmebevesszük a film hangulatát, ami nem vidám, a végén sincs kitörés (zeneileg, képileg, vagy máshogy), hanem lassan csordogáló drámaiság jellemzi.

.

DE egy pillanatra tegyük fel, hogy elfogadom szerinted Edward megszökik. Befejezetlen lesz-e a film ettõl?
A válasz az, hogy NEM! Hiszen HA elszökik, akkor látjuk milyen lesz az élete. A film megmutatja. Az idõrendiség persze nem lesz lineáris ez esetben, de az kit érdekel? Ha neked Norton elkocsikázott a lemenõ napba mint Rambó, vállán a bajtársaival tömött helikopterrel - akkor neked az a vége.
Kétségek nélküli befejezés, akárhogy nézzük.

Szép elemzés, tényleg le a kalappal :-) Csak egy kérdés a nézõ, honnan tudhatja biztosra hogy a kocsi a börtön felé megy és tényleg nem oda ahová megálmotta (illetve az apja)?? Konkrétan én erre gondoltam...

Akkor vegyük sorra:

SPOILER

A film úgy indul hogy Edward N. karaktere kiszállt a drogiparból. Nem egyszerûen problémásnak látja hogy rászálltak, hanem ennek hatására teljesen felhagyott az üzlettel még azon az áron is hogy komolyan összevesz igen régi ismerõseivel.
Ezután gyakorlatilag végigtekint(ünk) egész életén kezdve az iskolai Al Bundys rekordjától (amit szintén eltemetett az idõ) régi barátain át egészen a karakter jelenéig. Persze nem egyben, hanem a film során ez egy téma.
Megismerhetjük nagymenõ - pláne legális - haverjait... De vajon annyival jobbak-e nála? A pedofil-hajlamú és a szerencsejáték-szinten brókerkedõ? Mert ja, Edward drogot árult. Õszintén, a társadalom örök kereslet-kínálat viszonyai alapján. Törvényt szegett? Igen. De bûnös-e, pláne másokhoz képest? Talán nem. A film végén az elsorjázó arcok alapján viszont azt is mondhatjuk attól hogy õt lecsukják, a világ igenis jobb hely lesz - mert õ is egy az arcok közül, része a világnak - ott végre elfogadja önmagát, megvilágosodik.
A barátnõjével a jelenetben viszont arról bizonytalankodik, szabadulhat-e a múltjától. Vagy hogy a múltja olyan rossz-e hogy szabaduljon tõle. Azaz a film során végig önértékel. A tét: van-e értelme léteznie a továbbiakban.
Ekkor lépnek kpernyõre a Rend Õrei - Edward életének folytonos fenyegetése. Ugyanakkor feltûnik egy lehetséges motiváció is: hogy a csaja dobta föl a zsaruknál. Az pedig bosszúért kiállthat a bûn világában.

A köv. jelenetben az apja saját magát okolja - de mivel ez mûvészi eszköz, nyugodtan okolhatná E.N. is, azaz ez bûnbakkeresés. Ám ezt Norton karaktere elutasítja, úgymond vállalja a hibát - habár amit mond az apa igaz,így részben felelõs(sé lehetne tenni).
A wc tükrében látjuk micsoda indulatok feszülnek a fõszereplõben - amire a reakciója: NEM. Te - a gyûlölködés - dögölj meg. Inkább kimegy, és megpróbál normálisan viselkedni, tovább élni. Persze ez még a film eleje, így a "fuck you" feliratot (még) nem sikerül letörölnie, még azon agyal, alig pár órára a sittõl, az elszámolástól, hogy vajon tényleg a nõje mártotta-e be.

A két haver társalgása két nézõpont ütköztetése. Egy pesszimista és egy optimista. Mindkettõben van igazság, de ami fontos az a három lehetséges kimenetele a filmnek:
- Norton elszökik
- megöli/megöleti magát
- bevonul a börtönbe.
Nincs más lehetõség (a film szerint). De mindenképpen lezárul életének egy szakasza, mégpedig véglegesen.
Odalent pedig már alapoznak.

A bárban kicsit finomodnak/kitisztulnak a jellemek: a bróker mindenkinek ellentmond, Norton nagy hibája hogy csak úszik az árral és mindenkire ráhagy mindent, a tanár meg titokban vágyik arra hogy rosszfiú legyen. Anna Paquin meg talán a kísértést szimbolizálja.
De úgy tûnik senkinek a tervei nem jönnek össze.

Aztán a maffiafõnök elõtt. Az a túlélést kínálja - a gyengébb árán. N ezt is visszautasítja, nem fordul az ellen akinek nincsenek többé barátai. Nem választja a régi utat, hanem új életet kezd.

Végül látunk egy lehetséges-de-soha-meg-nem-történt életet, amiben elszökött és megúszta. A börtön fogságát. De mindez (a szökés) pusztán vágyálom marad, a film végén mégis ott ül a kocsiban, szótlanul, a börtön felé.
Az meg ugye tény hogy nem halt meg. Így a film a saját maga kínálta három lehetõség közül csak egyet hagy meg, így az a vége. Lemondás a bosszúról, akárki miatt is bukott le. Elfogadása a hibának, várva mit hoz a holnap, túlélve, nem feladva, megbûnhõdve. De legalább nem cseszi el az életét egy Végsõ Nagy Leszámolással, amibe végül egy antihõs mint Charles Bronson belehalna.

Ahogy már elöttem is sokan leírták, nemhiszem hogy annyira egyértelmü lenne a film vége...

Ez a film az elfogadásról szól.
A fõ~hõs elfogadja, bosszúállás nélkül hogy be kell vonulnia. Semmi kétség: a filmnek határozott vége van.

SPOILER:

Amint már láttam Az Eröszakik c. filmben is, érdekes vége van a filmnek. Néhány rendezö illetve író csinál egy szuper filmet, ami "sehogyse" ér véget. Mások ezt úgy nevezik a nézö fantáziájára van bízva a film. Bocs ha valakit megbántok, de engem ez felettébb idegesít, mivel és lehet az a lényeg hogy órákig filózzak rajta mi történhetett, illetve hátha lesz folytatása még (bár ezeknél a filmeknél inkább kizárt, említeném még az Amerikai história X-et valyon az öccse halála hogy befolyásolja továbbiakban a föhöst?)...Én special azért nem szeretem az ilyen végeket, mert ok a film hagyjon nyomott az emberben de egy film után szeretek úgy elaludni hogy tudom mi lett..és nem morfondírozni börtönbe vonul, vagy mégis új életet kezd?? stb..

Lehet rosz hasonlat de egy szuper vagy gyönyörü dalhoz hasonlítanám, ahol szépen szól és vannak ritmus váltások, mégis egyszerre csak félbevágják az egészet. Egy halgató hogy tudná elképzelni a végét???... VALAHOL MEGFOGOTT DE IDEGESÍT (legalábbis engem)

SPOILER VÉGE:

A film mûfaját jobb lenne módosítani, ugyanis nem krimi hanem filmdráma.

Akciófilmek, thrillerek, bíróságon és/vagy börtönben játszódó filmek sokasága közepette egy olyan film, ami abban a nagyon keskeny idõintervallumban játszódik, amit max felvillanni látunk máskor: a címadó utolsó napon és éjjelen (a magyar cím szinte találóbb az eredetinél) azaz hét, börtönben letöltendõ év elõtt 24+1 óra külsõ-belsõ történéseit, múltban és jelenben. Remekül ragadta meg az író, rendezõ, zeneszerzõ és a szereplõk azt a szorongásos légkört, amit ilyenkor érezhet egy megtévedt bûnözõ, akinek csak egy hajszálon múlt, hogy elcsúszott az utolsó (mindig "az" utolsó) akcióján. Két rövid (és talán el is hagyható) jelenetet leszámítva és a témához meg a közeghez képest a film erõszakmentes, valami szomorú nyugalom, félelemmel vegyes bánat és intelligens beletörõdés lengi körbe. Nortonnal az élen mindenki jó, mindenki neki szekundál. Börtönbe készülõknek nem ajánlom...illetve dehogynem! És mindenki másnak is.

Lehangoló, amikor egy filmben szinte minden megvan ahhoz, hogy igazán jó legyen, olyan dermesztõen jó, de valamiért mégsem az. És itt nem "olyan kevesen múlt...", ahogy az olyan sokszor visszaidézõdik a filmben. Számomra az alapokkal van baj. Edward Norton gyakorlatilag egy senkit játszik, egy olyan fickót, aki amikor döntéshelyzetben volt, a munka könnyebbik végét fogta meg, egy drogdíler lett a nagy pénz és kényelmes élet reményében. Nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy kiszámoljuk a kockázatot ami ezzel jár, és elõrevetítsük magunkban az elsõ éjszakát a börtönben, ahol csak az nem dug majd seggbe, aki két kilóval könnyebb nála.

Erre a sztorira alapozva a film felépített egy kisebbfajta remekmûvet Nortonnal és PS Hoffmannal, lenyûgözõ zenével, képekkel, monológokkal, ütõs karakterekkel, igazi csemege drámakedvelõknek, de szerintem mégis úgy inog az egész, ahogy van. A jó és a rossz oldal között meghúzódó döntéseink ugyanis nem kevesen múlnak, hiába a sok utalás az élet kifürkészhetetlenségére, véletlen- és helyzetszerûségére. Persze, sokmindenhez kevés kell. Kevesen múlt, hogy ma egy tanulóvezetõ nem tolt le az árpád hídról. De ha mondjuk tökrészegen vezetnék, számolnék a következményekkel és sérelmezném a körém írt drámát bebörtönzésemkor. Szóval emberesen vállaljuk be a következményeket, ha már hülyék voltunk.

A másik, ami "fájt" a filmben az az, hogy a zárással éppen az újrakezdés illúziójától fosztottak meg, ami igenis fontos és pontosan úgy, ahogy azt a képzeletbeli képek lefestették. Ha már elbasztam, azért még kezdhetem újra. Nulláról, semmibõl, apránként haladva és a keveset is értékelve.

Tetszettek a monológok, különösen a vécés, de mégsem éreztem õket átütõnek. Különösebben nem értek a filmekhez, hogy meg tudjam mondani, mi hiányzott innen és az egészbõl ahhoz, hogy ez tényleg egy kiemelkedõ film legyen, de az tény, hogy részleteiben nagyon sokat beleraktak. Szóval a fene egye meg. Norton szikronhangjával együtt.

Szerintem is teljesen rendben van. Gondolom azokat zavarta inkább, akik egyébként is utálják Alföldit. Egy ilyen ember számára meg meg is feszülhet, akkor se tud olyat csinálni, ami szimpatikus lesz.

- Sokan panaszkodnak itt Alföldire, de szerintem a szinkronnal semmi probléma nincs.
- A film a dramaturgiára épít, sajnos akinek nem jön át Monty keserûsége, annak unalmasnak hathat.

Alföldivel nagyon eltolták a szinkront.
Egyébként többet vártam a filmtõl, voltak részek, amikor nem kötött le.

Évekkel ezelõtt láttam elõször, de életem egyik legnagyobb filmje. Olyan színvonalas, hogy azt leírni is nehéz. A színészgárda iszonyatosan erõs, hiszen mindannyian nagyszerû színészek, és ezt a filmben is bebizonyítják. Edward Norton pedig élete egyik legnagyobb alakítását hozza. A zene mérhetetlenül impresszív, egészen csodálatos. A film olyan atmoszférával rendelkezik, amivel csak nagyon kevés. Teljesen a hatása alá kényszerít, majd kicsavar, mint egy vizes rongyot. Olyan, mintha én is ott lennék a szereplõkkel, és mintha ez nem csak egy film lenne, hanem maga a valóság. Egy-két filmet láttam életemben, ami még TALÁN ennél is jobb, épp ezért 9/10, de könnyen lehet, hogy ez alakulni fog még bennem.

Nagyon jó film. Egyetlen negatívum Alföldi irritáló hangja.

(Érdekes, hogy minden ölelést kétszer mutattak a filmben.)

A film intervallumot ölel fel egy férfi (Edward Norton) életében, amit kiváló drámaisággal és színészi játékokkal tesz feledhetetlenül élvezhetõvé.
Az fõhõs tükör elõtti monológja hihetetlenül megalkotott jelenet. Már csak ezért is megéri megnézni a filmet, mert egy minimális empátiával teljesen átélhetõ a szerep.

Tartalmas, közepesen lassú dráma. Csak a mûfaj IGAZI kedvelõinek ajánlom, de nekik nagyon. 9/10

Nagy film, több emlékezetes momentummal!
***SPOILER***A legjobb jelenet szerintem (is) az, amikor a fõszereplõ bemegy a wc-be, és mindenkit elkezd szidni, mert már annyira fél és kiábrándult, hogy nem tudja mitévõ legyen. Valahol így vezeti le a dühét. Egyébként ez a történet egyik csúcspontja. Legalábbis számomra! Mert hogy a film vége is nagyon elgondolkodtató! Szóval ez egy átlagon felüli produkció, amit minden dráma és filmrajongónak kötelezõ (legalább egyszer) megnézni.***SPOILER VÉGE***

Viszont azoknak semmiképpen sem ajánlanám, akik valami hú de nagyon látványos filmre várnak, mert ez nem az. Itt a mondanivalón és a sztorin van a fõ hangsúly (no meg a szereplõk játékán)! :)


10/10

De rossz volt! Az elsõ félóra után úgy voltam vele, hogy biztos az a típusú film, amiben két óra alatt semmi nem történik és a végén húznak egy váratlant... Hát nem! Itt semmi meglepõ nem volt, csak a dögunalom. A szinkron borzalmas. Folyamatosan láttam magam elõtt Alföldi Róbertet, ami rettenetesen zavaró, fõleg így, hogy ennyit lehetett látni az X-Faktorban. Soha többet! Sokat akart és belebukott - nálam!

Philip Seymour Hoffman - számomra "róla" szólt ez a film, õ vitte... és milyen kár.... :(