10/10
idõjós1010 2009 okt. 11. - 11:57:01 10/10
(8062/29502)
Én úgy fogalmaznám meg a dolgot röviden, hogy nem akart egy óvodát a nyakába. Lindácska nagyon gyereksen viselkedett ezzel a "ki üljön majd az ablaknál" stb dolgaival, egy ilyen kislánnyal 6 hónapig Kanadában nem lett volna épp vidám az élet.
10/10
idõjós1010 2009 okt. 11. - 11:45:40 10/10
(8061/29502)
vandácskától nekem is viszket a tenyerem, de ha azt vesszük õ szerelmes volt Botondba, botond meg vágigment rajta mint egy úthenger, megrágta és kiköpte, aztán felsegítette, majd megint rágott rajta egy kicsit. nem azt akarom mondani hogy megsajnáltam a Vandácskát, mert megérdemelte a dolgot, de ebben a kapcsolatban õ volt az aki benne volt szívvel lélekkel, és Botond csak játszott.
Az utolsó jelenetei Lindával botondnak, sztem nem voltak olyan túl korrektek, mert ha visszanézed a jelenetet, láthatod hogy Botond attól ,ijedt meg hogy Lindácska még mekkora gyerek, és nem azért mondott le róla mert nem akarta õt elszakítani az apjától. Saját magát védte azzal hogy otthagyta Lindát. Ennek így kellett lennie, de ne ne csinálj mártírt botondból.
7/10
Petrapetrus 2009 okt. 11. - 11:39:08 7/10
(8060/29502)
Egyébként akiket egykoron kedveltem a felsoroltak közül, hmm... DH már nem tetszik egyáltalán, Noah Wyle még inkább nem... Fernando Colunga tud nagyon jól is kinézni, de sok olyan felvételt láttam róla, amin egyszerûen szörnyû... Moretti az egyetlen, akiért még ma is "rajongok". :-) Pont a nem szépfiú... Szoktam nézni vele eredetiben filmeket, és annyira, de annyira természetesen játszik, nem csak a testével, ha a hangjával is... Nagyon szeretem Tobias eredeti hangját, meg azt is, ahogy tud bánni vele... Számomra a négybõl a legmeggyõzõbb... :-)
7/10
Petrapetrus 2009 okt. 11. - 11:36:33 7/10
(8059/29502)
Így van. És már jó pár éve inkább azok szoktak tetszeni, akik nem azok a tipikus szépfiúk, inkább mással hódítanak. :-) Ma már inkább sokkal inkább a kisugárzás és a belsõ számít nekem, mint a külsõ. A külsõ az egy mellékes dolog. Persze nem szélsõségesen mellékes... :-)
10/10
offtopic
idõjós1010 2009 okt. 11. - 11:36:13 10/10
(8058/29502)
Mondjuk tényleg rémes, maga mûfaj is ez tény.
Hallgasd ezt helyette: http://www.youtube.com/watch?v=zvoeeq-BH4w&feature=fvst
Engem mindig feldob
10/10
idõjós1010 2009 okt. 11. - 11:33:59 10/10
(8057/29502)
Eben a kapcsolatban vandácska volt az áldozat, és botond a szemét. Most ugyanezt játszották el mégegyszer Lindácskával.
7/10
Petrapetrus 2009 okt. 11. - 11:29:54 7/10
(8056/29502)
??? Jó pár évig Hasselhoff volt. Aztán jött Noah Wyle, aztán Tobias Moretti, majd Fernando Colunga. Aztán váltottam az "elérhetõ kategóriákra". :-D De mindegyik mellett kitartottam elég sok évig... :-D
10/10
offtopic
idõjós1010 2009 okt. 11. - 11:17:33 10/10
(8055/29502)
Kislány vigyázz.
Hogy el ne hibázd
Kislány a bugyira vigyázz!

Kislány vigyázz.
Hogy el ne hibázd
Kislány a bugyira vigyázz!

Vigyáztam én már eleget,
Mégis bekaptam a legyet
Kislány vigyázz, kislány vigyázz,
Kislány a bugyira vigyázz!
10/10
idõjós1010 2009 okt. 11. - 11:16:14 10/10
(8054/29502)
10/10
idõjós1010 2009 okt. 11. - 11:14:57 10/10
(8053/29502)
Ismerem a számot, de Botond Vandácskánál indított, és többszörösen is átba..sz...ta õt. Végül valahogy úgy tûnt hogy Lindácska most ltényleg komoly kapcsolat lesz. Hirtelen jött az a váltás. Mindenesetre azért erõsnek érzem ezt a "máris Kanadába utazom fél évre dolgot".
10/10
idõjós1010 2009 okt. 11. - 11:04:21 10/10
(8052/29502)
De én botondról beszéltem. Lindácska még egy éretlen kicsi lány. Tõle nem vártam többet.
10/10
idõjós1010 2009 okt. 11. - 10:45:14 10/10
(8051/29502)
Én nem is a színészt szapulom, én a karakterét utálom.
Az viszont érdekes hogy téged ez nem taszít.
10/10
idõjós1010 2009 okt. 11. - 10:24:21 10/10
(8050/29502)
ez az új srác nekem sem szimpatikus, valóban van egy kisugárzása ami nagyon taszít.
Botond alapjaiban égen egy jóképû gyerek volna biztosan a nõk körében így tökéletes alanya egy ilyen karakternek, viszont szánalmas figura, és engem nagyon irritál sokszor ezzel a felfogással.
10/10
idõjós1010 2009 okt. 11. - 10:03:21 10/10
(8049/29502)
Nem szánalmas egy karakter? Mert ha Botika ezen o9ldaláût nézzük akkor halál égõ az egész gyerek.
10/10
idõjós1010 2009 okt. 11. - 09:45:20 10/10
(8048/29502)
Egyébként Botondot összehozták már érett, és csinos lányokkal töbször is. Kétszer már biztosan mert emlékszem rá, de nem tudott velük mit kezdeni. Kora ellenére annyira éretlen hogy csak az ilyen kis 15-16 éves lányokat képes megtartani, és ezt õ is érzi, ezért nem is nagyon törte magát az idõsebb, érettebb nõkkel. Viszont élvezi olykor hogy a kislányok vágyainak netovábbja, már-már bálványa, máskor viszont pont az ilyen imádatuk miatt érzi õket túl gyerekesnek saját magához mérve.
Szóval érdekes ez a srác, érdekes egy karakter.
10/10
idõjós1010 2009 okt. 11. - 09:25:42 10/10 Előzmény Semprini
(8047/29502)
Végre valaki akinek szeme is van.
Egyeseknek sztem alapból ellenszenves volt az a csaj, és akkor már náluk alapból csak ronda lehet.
10/10
idõjós1010 2009 okt. 11. - 09:23:23 10/10 Előzmény Petrapetrus
(8046/29502)
Jó, én nem vitázom ezen ! :-) az a nõ jól nézett ki, és kész :-)
7/10
Petrapetrus 2009 okt. 10. - 17:29:29 7/10
(8045/29502)
magamBAN
7/10
Petrapetrus 2009 okt. 10. - 17:29:00 7/10
(8044/29502)
Nem az esze és a jelleme. A kisugárzása, meg hogy Õ nem "pisis kisfiú", hanem egy rendes pasi... Mert gondoltam magammal, mit kezdjek egy kis sírós 4 évessel?!?!?! :-D
5/10
offtopic
Semprini 2009 okt. 10. - 17:28:07 5/10
(8043/29502)
Miért, ovis korodban annyira megfogott Hasselhoff esze és jelleme? XD Ezt te se gondolod komolyan ugye? :-P