a.dani0227@gmail.com szept. 12. 17:16:13 Előzmény grizlee13
(28972/29492)

KicsiSzabinak megtanulta, hogy nem okos dolog egy maffiózót na mega főnököt sem zsarolni fizu emeléssel ha kb. semmiről se tud. Mondjuk Barta azt is megtehette volna, hogy simán kirúgja a
picsába, hogy nálam ez nme menő hallani semmit se hallott kb. simán mondhatják, hogy csak az esti filmről beszéltek. Bizonyítéka semmi.
Nóra meg érdekes, ahogy a kettős Mércét alkalmazza. Anno mikor Clau és Miki Andrást akarták megzsarolni azzal ,hogy előhozzák a zabigyereket akkor Mikire volt haragszomrád azonnal ,pedig az értelmi szerző Clau volt Miki beszélte le róla. Most meg fél perc után már túl is tette magát azon ,hogy clau nem is tagadta sőt beismerte, hogy direkt rúgott még egyet bele Mikibe, csak úgy, mert megteheti. Mikit ezért már pokolra is küldené, Claura még csak meg se haragszik. Ahogy Attilára sem, pedig hát semmiben sem különb Mikinél, sőt sokkal aljasabb. Azért min. Attilát elővehette volna, hogy miért is mondta el Claunak, és miért is hagyta rá főleg ,hogy megigérte, hogy befejezik a harcot ultimátumot is kapott, hogy álljon le különben lapátra kerül és mégse szól egy rossz szót se. Bamba is jól elpofázta mindenkinek, hogy ő ajánlotta be pedig tudta, hogy Miki nem örülne neki ha megtudná, de akkor miért kürtölte világgá?


grizlee13 szept. 12. 17:10:00
(28971/29492)
Zsolt baromi könnyen lebuktatható, nem tud mutatni az átutalásról igazolást vagy pedig ha bemegy személyesen menjen be vele Zsófi. Tehát Kicsiszabinak a tenyeréből kellene ennie és nemhogy még Zsoltnak pattogni meg játszani a maffiózót, hanem lefizetni minimum egy szép összeggel hogy kussoljon erről.
grizlee13 szept. 12. 17:03:10 Előzmény a.dani0227@gmail.com
(28970/29492)
Claudiának csak volt annyi esze legalább hogy ezzel nem biztos hogy ártanak Miklósnak ha előkerítik a Balázst. A szigorú arcú Attilának nem volt ennyi esze. Ráadásul mint mondtam múltkor, többek közt Claudiának is van egy előkerült gyereke, Andrásnak, Zsoltnak, maga Attila is egy előkerült testvér, mégis kinek és mivel akartak volna ártani ezzel ? :D
Másik jelenet, KicsiSzabi mégis mit gondolt, mi a tökömnek viszi Zsoltifiú egy elhagyatott helyre? Másik hogy mit ért el ezzel Zsolt? Ez egy akkora aduász Kicsiszabi kezében amivel Zsoltot megeszi reggelire, úgy be lehet ezzel csicskítani hogy a tenyeréből enne Kicsiszabinak. Végig kell vinni ilyen esetben, nem beszarni egy fürdetéstől...Mit tud csinálni még Zsolt, semmit...
3/10
Kuttyánszkikutya szept. 12. 16:48:43 3/10
(28969/29492)

Amit Pite tett, az szerintem nem megbocsátható! Ilyen fokú sunyi szemétségen nem lehet simán átlépni! Bamba megeheti amit főzött.... Mekkora arca volt, hogy na majd ő!..hogy neki semmi egy ilyen gyerek!..😏🙄


3/10
Kuttyánszkikutya szept. 12. 16:37:25 3/10 Előzmény a.dani0227@gmail.com
(28968/29492)

jajaa..ugyanezek bőszítettek , ez a két elmebeteg (Att🐵 és Cló) már totál érthetetlen ! és a Májki undorító vedelése,baromsága állásügyben.😡🙈


a.dani0227@gmail.com szept. 12. 08:47:12
(28967/29492)

Clau is Attila most genyóságban csillagos ötös szinten vannak. Ez az ok nélküli Miki szivatás már túlmegy minden határon, de legalább hamarosan Attila megkapja, amit érdemel székhez kötözve. :)
Mondjuk Mikit se értem, miért baj az ha azért kapja a munkát, mert beajánlották? Nem szokatlan dolog ez elég sokan dolgoznak így, hogy valaki beajánlotta őket a pozícióra és elégedettek voltak vele. Na meg jelen helyzetben már nem nagyon van ideje válogatni el kell fogadni ami épp van.


3/10
Kuttyánszkikutya szept. 11. 21:52:00 3/10 Előzmény grizlee13
(28966/29492)

Mindent bevallott Claunak , azt is hogy szereti .de büntibe került..


grizlee13 szept. 11. 19:29:55 Előzmény Kuttyánszkikutya
(28965/29492)
Ja, nem tudod te sem akkor most olvasom. De hátha valaki. :D A Miklós, Zsolt féle biznisze még megvan, azután lépett le valamikor.
grizlee13 szept. 11. 19:21:38 Előzmény Kuttyánszkikutya
(28964/29492)
De lemaradtam arról amikor most elment, csak feltűnt hogy egy pár hete nem volt és akkor valszeg lelépett. Milyen indokkal vagy hova ment?
3/10
Kuttyánszkikutya szept. 11. 16:29:27 3/10
(28963/29492)
Borzalmas , ahogy már többször én is írtam,...pontosan írtad le, hozzá még a f@s haj..az idegesítő hadaró szóf@sása,..
Hogy engedhettek képernyőre ilyen kívül-belül tré antitalentumot?!
3/10
Kuttyánszkikutya szept. 11. 16:23:20 3/10 Előzmény grizlee13
(28962/29492)
[spoiler]Most tudja a
fene..🤔 Majd lesz, azt nem tudom hogy kerül vissza , de aztán Clauval boldogan él, míg....🫢[ /spoiler]
3/10
Kuttyánszkikutya szept. 11. 16:16:36 3/10
(28961/29492)
Kanga tényleg mint egy elmeroggyant🙈
a.dani0227@gmail.com szept. 11. 12:44:23
(28960/29492)

Ez a Franci ellopta a PDA-t szálat, egyszerűbben meg lehetett volna oldani, hogy KicsiSzabi szól MaciLacinak rögtön, hogy a csaj csórta el és hívott, hogy találkozni akar menjünk oda. Laci háttérben marad miután végighallgatja a beismerést jön elő és kapja el, hogy most vagy azonnal visszaadod, vagy megyünk a rendőrségre, elvégre 2 tanú előtt ismerte be a lopást.


a.dani0227@gmail.com szept. 11. 07:59:15
(28959/29492)

Már megint indokolatlanul pattog


grizlee13 szept. 10. 20:14:10
(28958/29492)
Valterrel mi történt?
3/10
Kuttyánszkikutya szept. 10. 20:08:29 3/10 Előzmény a.dani0227@gmail.com
(28957/29492)

Ez az ...Nem lehet bizonyítani🤔
Ha csak nincs valami, eddig nem ismert tényező, valami,...valaki... ami majd ezután derül ki..


grizlee13 szept. 10. 11:38:39
(28956/29492)
Igen, de az is nagy pofavágás volt Zsolttól mikor a Dávidos jelenet végén a vacsora előtt, a bemutatkozásnál Zsófi után nézett. :D azt vettem észre ha van pozitívum a Bk-ban, akkor a jelenetek végén a pofavágások párszor mindenképp azok.
a.dani0227@gmail.com szept. 10. 11:28:54 Előzmény Kuttyánszkikutya
(28955/29492)
Igen, ha bizonyítani lehet, de az kb. lehetetlen Gza tagadja, az öreg emlékezhet rá, hogy volt nála kikérdezni, de azért nagy bünti nem jár, mert bizonyítani nem fogják tudni, hogy miért járt nála ill. hogy a rablást készítette elő. ÉS hát azt, hogy ketten rabolták ki, és Gza nem volt ott azt az öreg is elmondja. Lottó nyereménnyel fedezni a sok pénzt meg pont ezért, mert azt tudják ellenőrizni nem jó. Jobb lett volna ha valami alvilági kaszinóstól kér segítséget Bartha tuti ismer ilyen alakokat, akik leigazolják neki, hogy a kaszinójában nyert egy nagyobb összeget. Eleve ez a lottós történet is érdekes. Volt azon a héten telitalálatos? Vagy a közelmúltban? Mert ha nem akkor máris bukó, bárki megnézheti. Meg kellene várnia azt, hogy lesz-e telitalálatos. Akkor még mondhatja később azt, hogy eladta a nyertes szelvényt és valószínűleg még nem váltotta be akinek eladta. Az ugye nem bűn, nem tiltja semmi, valaki azt mondja, megveszi tőled a nyertes szelvényt és azonnal kifizeti a nyereményt neked, miért ne adhatnád oda? Nem kérdezem miért kell neki, nem kérdezem honnan van a pénz, adja a pénzt adom a szelvényt.
3/10
Kuttyánszkikutya szept. 10. 11:18:34 3/10 Előzmény a.dani0227@gmail.com
(28954/29492)
Az jutott eszembe, ő ,Gza volt a tipp adó, Piri néne után szabadon... Ő volt terepet felderíteni is az öregnél kamu felméréssel. Ha be akarják mártani , ezzel be tudják.
3/10
Kuttyánszkikutya szept. 10. 11:12:58 3/10
(28953/29492)

Szegény kiskutyát tömik kajával, de ki nem vitték "wécézni"... és egyáltalán, az egész story 🙈!..két ekkora gyerek ilyen óvodás módra képzelje el a kutya-ügyet. 😳