10/10
idõjós1010 2014 jún. 20. - 20:44:40 10/10
(25406/28746)
Minden szerelmes férfinak meg kell nõsülnie ? Elképzelhetetlen az, hogy 20 éves még ne tudja magát elkötelezni egy szerelmes srác, szíve választottja mellett nyomtatásban is ? Én sem vitatkozni szeretnék a sorozaton, pusztán csak eszmét cserélni.
noecska 2014 jún. 20. - 20:02:41
(25405/28746)
Nézd, egy fiktív eseményrõl badarság vitatkozni. Ha lány vagy, valószínû igen fiatal. Kívánom, hogy ne kerülj soha hasonló helyzetbe. Mert ha mégis, egészen másképp fogod látni a dolgot.
10/10
idõjós1010 2014 jún. 20. - 16:57:55 10/10
(25404/28746)
Laci mindenre gondolt amire kellett, ugyanis a cél kizárólag annyi volt, hogy megalázza a srácot.
szevacica 2014 jún. 20. - 15:24:50
(25403/28746)
Ráadásul Hanna is elkövette azt a hibát, amit a legtöbb menyasszony, hogy amint megvan a dátum, õrülten elkezdenek szervezkedni, semmi másról nem szól az élet, csak ruháról, virágokról, ültetésrõl, vacsoráról, stb. Mindeközben pedig teljesen elfelejtkezett arról az emberrõl, akivel össze akarja kötni az életét. Peti inkább ettõl sokkalt be, ettõl ijedt meg, ez döbbentette rá, mire is készül. Esze ágában sem volt szakítani, hiszen hosszú ideje várt rá, szereti, csak hirtelen kicsit sok lett.
7/10
Petrapetrus 2014 jún. 20. - 12:08:58 7/10 Előzmény noecska
(25402/28746)
Én nem vagyok fiú, de nem értek veled egyet.
Õk még nagyon fiatalok, alig múltak 20 évesek. Attól, hogy valaki visszalép az esküvõtõl, még nem szakít konkrétan. Egyszerûen nem érzi késznek magát a házasságra ilyen fiatalon - ami valljuk be, teljesen jogos. Ettõl függetlenül még szeretheti nagyon a másikat. Úgyhogy az én véleményem is az, hogy Hanna volt a r*b*, mert szakításról nem volt szó, csak arról, hogy nincs esküvõ. Ha annyira odafigyelt volna Petire a csaj, már rég levehette volna, hogy õ tart az ilyen hivatalos elkötelezõdéstõl. Ez egy hatalmas lépés, nem mindenki áll készen rá még idõsebb korban sem, hát még ennyire "gyerekként".
ALDO 2014 jún. 19. - 20:16:00
(25401/28746)
Mekkora gyökér ez a Laci. Gondolom õ úgy esett át a tûzkeresztségen, hogy valaki befizette egy numerára. Azért választhatott volna mutatósabb darabot, mert nincs az a kiéhezett, elkeseredett férfi, aki rávetette volna magát a nõre. De hát 5000 forintért az ember ne várjon csodát.
Arra persze nem gondolt, hogy akár Attila is bejöhetett volna az ajtón és akkor szerencsétlen hiába magyarázhatta volna, hogy nem õ rendelt prostit munkaidõben, nehezen lett volna hihetõ.
Gizi is úgy kérdezett rá, hogy szûz-e, mintha valami halálos bûnt követett volna el, pedig:
A, az, hogy nincs barátnõje, vagy soha nem is volt, nem valami szörnyû, szégyellni való dolog.
B, abszolút magánügy. Nem értem, hogy miért is tartozna bárkinek elszámolással a dologról.

Az öreglány viszont rendesen kiosztotta Alizkát, aki beledumál más magánéletébe úgy, hogy kb. egy hónapnál tovább senkit sem tudott megtartani.
dedeeje 2014 jún. 19. - 18:00:22
(25400/28746)
Befejezik vajon a 7000. resznel vagy huzzak meg 2 hetig?
1/10
Értetlenke 2014 jún. 19. - 16:54:49 1/10
(25399/28746)
Kíváncsi vagyok, hogy hogyan lesz vége a sorozatnak...
noecska 2014 jún. 19. - 16:02:45
(25398/28746)
Te biztosan fiú vagy. Egy nõnek, ha lefújja a võlegénye az esküvõt azt jelenti, hogy vége a kapcsolatnak. Legalábbis a részérõl. Ja, hogy a görény pasi elvenni ugyan nem akarja, de entyempenty pont jó lesz továbbra is a kutyát nem érdekli. Nem találsz egy olyan épelméjû nõt, aki nem így reagált volna, hanem mintha mi sem történt volna, agyõ megalázás, átverés, marad minden a régiben. Az meg, hogy ki hogy vezeti le a bánatát, egyéni. Attól még nem ribi valaki, hogy a volt pasija karjaiban vigasztalódik - akivel szoros intim kapcsolatban éltek, míg el nem romlott a dolog. Hangsúlyozom, szabad független nõként. Egyáltalán nem helyénvaló a gyermeteg Péter és a családja reakciója. És még hogy az a nyomorult Hanna magyarázkodni kényszerül, az már csak hab a tortán -- tán csak nem élünk egy férfiközpontú társadalomban? Bár mióta kis hazánkban szülni kell!!! a nõknek fakanállal a kezükben, az is meglehet. Egyáltalán nem életszerû a cselekmény eme vonalvezetése a 21-ik században Európában.
dedeeje 2014 jún. 19. - 10:41:16
(25397/28746)
Ivannal tkp mi lett? El meg? Valahogy kiestek ezek a reszek.
Miklosnak honnet van mar megint annyi penze? Nem is dolgozik. Zsofi nemreg lenullazta
respect77 2014 jún. 19. - 10:33:53
(25396/28746)
Ebben az egész sorozatban jellemzõ, hogy mindenki pofátlanul belemászik a másik magánéletébe olyan szinten, amihez a világon semmi köze. Gizinek is mi köze van hozzá, hogy Tóbiásnak van-e barátnõje vagy szûz-e? Ha nem akar róla beszélni, akkor nem beszél. Kész. A való életben Gizit már elküldték volna a sunyiba. Tele van értelmi fogyatékosokkal a sorozat: Gizi, Laci, Alíz stb.
7/10
Petrapetrus 2014 jún. 19. - 10:32:12 7/10
(25395/28746)
Nyilván nem, de szerintem az emberek 99%-a erre asszociál a név hallatán. Plusz maga a csaj is elég vékony, "õzike alkat", azt hittem, innen a becenév. (ha meg tényleg innen, akkor abban az esetben üzentem a készítõknek, hogy a Bambi az tkp. fiúnév) Aha, szóval nem is olyan régre nyúlik vissza ez a szál. Jó. Akkor azért nem tudom hová tenni. Én az utóbbi pár hónapban alig néztem bele a BK-ba, szóval akkor azért nem vagyok képben. Valamiért azt hittem, hogy ez egy jóval korábbi sztori...
7/10
Petrapetrus 2014 jún. 19. - 10:28:08 7/10
(25394/28746)
"Remélem, egyszer találkozik egy olyan pasival, aki jól megleckézteti!" --> Eddig csak csalódott a pasikban, szóval ha így nézzük, folyton leckéztetve van. Más kérdés, hogy õ is egy buta liba sok esetben, s magának (is) csinálja a zûröket.
szevacica 2014 jún. 19. - 10:16:17
(25393/28746)
És csak egy tarka tehén van a világon? Nemcsak az õz lehet Bambi... amúgy õ táncosnõ volt a Babában, ha jól emlékszem, csak amikor az bezárt, akkor munkanélküli lett, így karolta fel õt Szabi.
szevacica 2014 jún. 19. - 10:14:33
(25392/28746)
Jaj, de szívesen bepancsoltam volna tegnap Alíznak...! Hogy jön õ ahhoz, hogy egy másik ember (ráadásul a tesója) kapcsolatát így megkérdõjelezze? Pont õ? Remélem, egyszer találkozik egy olyan pasival, aki jól megleckézteti! Iszonyúan ostoba, irígy, és igen: ROSSZINDULATÚ!!!
7/10
Petrapetrus 2014 jún. 19. - 09:23:59 7/10
(25391/28746)
Tóbiásnak örülök, hogy visszahozták, valamiért tetszett anno a karaktere és most is az egyik legérdekesebb, legszimpatikusabb nekem. Zsófit viszont kirúghatnák végre a ****ba, mert elképesztõen irritál. Vandáról is elfeledkezhetnének, nem csak unalmas, de rendkívül idegesítõ is. Hanna is kezd átmenni fárasztóba, antipatikusba.

Ez a Bambi játszott amúgy korábban is a sorozatban, vagy csak utaltak rá? Mert totálisan nem emlékszem rá. (amúgy nem tudom, hogy a készítõk tudják-e, hogy Bambi, az õz amúgy fiú volt, de mindegy :P)
1/10
zsazsa777 2014 jún. 19. - 07:58:57 1/10
(25390/28746)
Még mindig szimpibb, mint kedves öccse!
charles58 2014 jún. 18. - 15:47:43
(25389/28746)
Simlis üzletember? Nem, Kopasz gengszter!
dedeeje 2014 jún. 18. - 14:28:11
(25388/28746)
"Miklós régi ellensége váratlanul eltûnik, ami nem vet jó fényt Miklósra. Lehet, hogy a simlis üzletembert most valóban eléri a végzete?" Ezt a junius 30-i heti elozetesben jelent meg ma.
A simlis üzletember alatt Miklost ertik?!?!?!? A regi ellenseg gondolom a most fölbukkant Vazul?!?!
6/10
Futrinka 2014 jún. 18. - 13:29:35 6/10
(25387/28746)
Milyen klassz kis anya ez a Juli. Kidobja a lányát, anélkül, hogy megkérdezné, hogy van-e hová mennie, stb. Aztán meg elõadja, hogy ugyanugy szereti mindhárom gyerekét. Na akkor Máté is kezdhet csomagolni.