guess.who 2020 ápr. 05. - 08:08:04
(1348/2088)
Sándornak szerintem mindegy, ki próbálná kikupálni, nincsenek hozzá adottságai, hogy kupálódjon. Gondolkodni, következményeket felmérni nem tud, csak nagy hangon szájalni és cinikus-lenézően vigyorogni a nála okosabbakra is.
Közhely, hogy a bölcsesség ott kezdődik, ha az ember elkezdi belátni, hogy mennyire keveset tud - na, Sándorunknál ez sem áll: ő mindent tud és mindent jobban tud - holott az etikett és a német nyelv is teljesen ismeretlen terep számára, pedig ahhoz, hogy kitörhessen a zárt paraszti világból és bejuthasson (állítólagosan Anna miatt) a főúri körökbe, ezek azért mindenképpen alapdolgok lennének.

És még valami a korábbi Sándor-jellemzésemhez: azt írtam, hogy az öreg Torzsa szabadításánál sem csinált semmit, csak Elek kitalálta és végre is próbálta hajtani a tervet, míg Sanyika lelkesen várakozott az eredményre otthon. Most ugyanez van: a bor eladásáért egy lépést sem tesz, megvárja míg Jákob felhajtja a kereskedő haverját és lebeszéli vele az eladást. Jákob levelével kapcsolatban sem mondott még annyit sem, hogy "oké, innentől átveszem", hanem természetesnek tartotta, hogy továbbra is Jákob intézi a TORZSA-bor eladását... Ez azért nekem eléggé fura, főleg miután éppen csak pár napja vesztettek el egy nagyobb borszállítmányt, ami ugye elvileg hatalmas érvágás számukra.
Drága Sanyikánk úgy viselkedik, mint egy nagy cég teljhatalmú ügyvezető igazgatója - már csak a nagy cég és az igazgatói kvalitások hiányoznak ebből az egyenletből. Azok viszont annál inkább.
guess.who 2020 ápr. 05. - 07:57:19 Előzmény Kuttyánszki
(1347/2088)
Azt azért vedd hozzá a "báró elutasításához", hogy múltkor a báró feldobta, hogy Ilona születése óta "megegyeztek" valamiben. Feltételezhetően olyasmiben, hogy mivel nem akarnak több gyereket, így nem nyúlnak egymáshoz *úgy*. Azaz a báró elutasítása tizenakárhány év (és pár hónap Zalánozás) után vélhetően nem lehetett különösebben sértő - pláne nem annak fényében, hogy Jozefin az egész ölbeülősdit csak azért akarta eljátszani, hogy a balkézről készült gyereket legalizálja.

Jozefin ráadásul rendszeresen játssza a mártír szerepét, aki ugye mindent a család, a férje, a gyerekek boldogságának rendel alá, ő maga mindig mindenről lemond, szűzies és mértékletes életet él, blablabla. Közben meg hétszámra csokizik és Zalánozik. :)
Kotarbinski 2020 ápr. 05. - 07:24:20
(1346/2088)
Én tegnap elhatároztam azt, hogy nem nézek RTL-es sorozatokat. Pusztán azért, mert nincs semmi művészi értéke, és olyan blődségeket adnak, ami nálam alaposan kiveri a biztosítékot. Ezért sem néztem a "Mellékhatás" című sorozat 1. részét sem. S ahogy elolvastam a mostani bejegyzésedet, csak örülhetek neki. Szóval, inkább nézek focimeccset, mint ezt a sok baromságot.
luci87 2020 ápr. 05. - 05:51:12
(1345/2088)
Szia,nem tudom amugy nem.lattam a filmet,de feltunt,hogy Ozdot emlegeted.En ott szulettem,es sok szinesz is onnan indult,pl.Molnar Piroska,Bery Ary ..zenesz Majka stb.Az en anyukam pl.győri születésű,testvere mérnök,akinek a veje orvos,szoval nem szegenyek...Viszont a Balatonnal nyaraltak,mikor osszejott apukammal,aki az Okü ben dolgozott..Ózdra koltoztek..Mi voltunk a szegenyek,nagybatyamek a gazdag rokonok...Szoval van ilyen...:)
3/10
Kuttyánszki 2020 ápr. 04. - 22:56:27 3/10 Előzmény napraforgó
(1344/2088)
Valószínűleg jók az "adottságai"...Na és a rajongása is jóleshet, érzelmeket ébreszthet Jozefában. Hódolókban nem válogathat, alig van ember abban a faluban,..vagy csak nem látjuk őket, takarékosságból?

Egyébként a báró sértő elutasítása után nagyon is hihető lenne, hogy J. öngyilkos akart lenni, teljes mellőzöttség, értéktelenségének tudata, céltalan élet...
3/10
Kuttyánszki 2020 ápr. 04. - 22:06:04 3/10
(1343/2088)
Jó volt olvasni a szereplők, karakterek értékelését! :)

offtopic
guess.who 2020 ápr. 04. - 17:37:53
(1342/2088)
Mire Baba odaért, már lepedőt kellett cserélnie, szóval nem lapátolt ő semmit...
guess.who 2020 ápr. 04. - 17:37:23
(1341/2088)
Azért ezek általában csak álarcosak szoktak (volt) lenni, azaz szem körül, esetleg arc körül egy álarc és kész. Nőknek ugyanez tollas verzióban. :)

Azt hiszem, egyelőre nem akarom elképzelni, hogy a Jákob által ötperces gyorstalpalón arisztokratává átképzett Tufa, azaz Torzsa Sándor mit fog művelni ezen a bálon. Az biztos, hogy bármit tesz (vélhetően részegen), arra azt fogja hinni, hogy teljesen profi volt, és mindenki elhitte róla, hogy a bécsi főúri körökből származik.
Bár mivel korábban már megtudhattuk, hogy egy betűt sem tud németül, így elég alacsonyra teszem annak valószínűségét, hogy hitelesen tud bármit is alakítani. :)
5/10
napraforgó 2020 ápr. 04. - 13:28:20 5/10 Előzmény guess.who
(1340/2088)
Most látom, hogy lemeradt a "mi a fenét eszik rajta a báróné". vagy törlődött. Minden előfordulhat.
guess.who 2020 ápr. 04. - 12:07:11 Előzmény guess.who
(1339/2088)
Ahogy az sem túl hihető vagy valószínű, hogy Móric (a báró teljes jogú örököse!) egy vacak falusi kovácsot kegyeskedik megölni saját méltóságos kezével. Minek? Milyen veszélyt jelenthet rá Zalán? Ha Móric nem csinál semmit, csak türelmesen megvárja, hogy a báró végkimerüljön, akkor az ölébe hull az örökség és kész - teljesen fölösleges egy gyilkossági kísérletet kockáztatnia ezért.
(Oké, értem én, hogy Móric valójában csak a báró másodszülött fia, és Zalán lehet a hivatalos örökös balkézről - de ezt Móric nem tudja!)
guess.who 2020 ápr. 04. - 12:03:11
(1338/2088)
"A Zalánt játszó Koltai-Nagy Balázs nagyon halovány, én nem tudom mi a fenétől"

Talán azért, mert a kovács szerepe láthatóan egy dimenziótlan, mélység nélküli figura: az írók csak hozták a kötelezőt, azaz hogy legyen egy eltitkolt gyereke a bárónak a szobalánytól - csak éppen nem gondolták tovább, nem tudtak neki igazi személyiséget adni. Kovácsként csapnivaló (a 68. részben "kovácsol" először, ráadásul azt is reszelővel?!), ágytársként valószínűleg jó, de hát pusztán ettől még nem lesz jó a karakter is. :) A Sándornak adott zseniális tanácsai is súlytalanok, mást meg lényegében nem csinált: nem volt hihető, hogy vasútügyi főintézővé nevezte ki a báró, meg hogy megcsinálta egy délután a komplett könyvelést úgy, hogy előtte mindig csak kovács volt, nem számadó...
5/10
napraforgó 2020 ápr. 04. - 11:47:42 5/10
(1337/2088)
Csakugyan megáll az élet a kastélyban Dzsozefin nélkül! A báró úr nem leli a cipőkanalát. És vajon miért nem a valóságos és belső inasának, Gyulának szól ez ügyben? Mit gondolt? Neje őméltósága kipattan az ágyból és megkeresi?
5/10
napraforgó 2020 ápr. 04. - 11:41:22 5/10
(1336/2088)
Szerintem Ilyés Róbert a báró cinikus, kifelé joviális, de belül álnok szerepében kitűnő, mint ahogy Fodor Annamária is jó a kissé egzaltált, elhanyagolt báróné szerepében.
Kenderes Csaba nagyon jól hozza az öntelt, beképzelt fajankó szerepét.
Dér Denisa nagyon jó Torzsáné szerepében, és Csöre Gábor is igen jó a nyakas, öntudatos, de családszerető paraszt szerepében.
Bárnai Péter zsandárhadnagyként kezdetben elég szintelen volt, mostanra beleérzett a szerepébe. Nekem tetszik a lassú, nyugodt, megfontolt ügyködése, szinte semmi nem hozza ki a sodrából.
Szász Juli most még inkább szép, mint tehetséges, és Litauszky Lilla is olyan kis helyeske.
Jaskó bálint - Móric nem a kedvencem, sem a karakter, sem az alakitója. A Zalánt játszó Koltai-Nagy Balázs nagyon halovány, én nem tudom mi a fenét
Még a Gyulát alakitó Berencsy Martin tetszik, bár ő még nyilván nem is igazi szinész Kardos Kira Ilonkája is kedves, üde szinfolt.
guess.who 2020 ápr. 04. - 11:18:18
(1335/2088)
Séndor az önhitt. Annyira el van telve magától, hogy el sem tudja képzelni, hogy máshogy is lehet, mint ahogy ő képzeli. Még Annának is beszól, akit pedig elvileg "szeret", ha nem úgy reagál, ahogy ő elvárná és természetesnek tartaná. Sőt: csapkod Terkának és Zalánnak is, meg hisztizik mindkettejüknek, mert egyszer nem az lett, amit akart. Mint egy elkényeztetett, taknyos gyerek - ami azért fura, mert Torzsáék nem úgy néznek ki, mint akik elkényeztetnék a gyerekeiket.

Katicadrágának meg mióta lett a hadnagy úrból per tu Imre?! Kezdek féltékeny lenni! :)
guess.who 2020 ápr. 04. - 11:12:09 Előzmény napraforgó
(1334/2088)
"habár egyszer sem láttuk tűz közelében. "
Ez főleg azután vicces, hogy látjuk, amint egy satuban reszelget valami íves vasdarabot - aztán utána odaadja a bárónénak az "amulettet", amit *ő* *személyesen*, *saját kezűleg* KOVÁCSOLT... :)
guess.who 2020 ápr. 04. - 11:10:10
(1333/2088)
Dzsozka ugyan tapogatta a hasát, de nem akkor, amikor a báró a cipőkanalát kereste, hanem amikor AZalán nőtlenségét és gyerekeit hiányolta AMariska... :)

Azt mondjuk tényleg nem értem, hogy ha egyszer a Zalánnal közös gyerekénél a legelső teendője az volt, hogy hogyan szabaduljon meg tőle azonnal, akkor miért jön a dumával a kovácsnak, hogy vele szeretne élni?!
guess.who 2020 ápr. 04. - 11:05:54 Előzmény napraforgó
(1332/2088)
Azért a puli/pumi/mudi kifejezetten terelőkutya, és mint ilyen: "paraszti" származású. Egy főúri család meg mégsem engedhet meg ilyesmi züllést magának, tehát ha lenne kutyájuk, az kizárólag valami német, angol, esetleg svájci kutyafajta lehetne, aminek feltétlenül egy kisebb vagyonba kell kerülnie.
A kastélyok körüli kertekben is ez volt a legfőbb szempont akkoriban: ha egy angol főúri kertész kinemesített valamilyen fa különleges fajtáját (például aminek vörössel vagy krémszínűvel foltozott, márványos a levele), akkor az itthoni főurak is egymással versengve akartak minél előbb behozni a saját kastélyuk kertjébe is belőle - pusztán azért, hogy el lehessen mondani, hogy nekik már van.
Aztán ezzel persze rengeteg, mára már hatalmas eszmei értékű növényt sikerült meghonosítaniuk, de nekik nem ez volt az eredeti céljuk, nem gondoltak a XXI. századi utódokra. :)
5/10
napraforgó 2020 ápr. 04. - 10:59:34 5/10
(1331/2088)
Mariska: A báróné komornája időtlen idők óta. Ő a báró úr exszertője, nem derült ki, hogy akkor a báró már nős volt-e. A báró törvénytelen fiának anyja, valamint leányainak gondozója, nevelője, amig a bárónő át nem vette nevelésüket tőle. A kastélyban nélkülözhetetlen személy, ő a cselédlányok , konyhai személyyzet irányitója. Szinte mindenről tud, ami a kstélyban történik. Szeret fecsegni, de titkokat is tud őrizni.

Zalán: a kastély/falu kovácsa, habár egyszer sem láttuk tűz közelében. Leginkább a bárónét kovácsolgatja. Szinte hihetetlen, de a bárónéval való kapcsolata nem érdekkapcsolat, őszintén szereti az anyjakorú asszonyt. Amúgy jóesszű, tehetséges fiatalember, aki, ha törvényes ágyban születik, többre vihette volna.

Jakab: a zsidó boltos, aki egy vidéki kisvárosbaan megtelepedve szeretné megalapozni a jövőjét. Sajnos imádott felesége meghalt szülés közben és azóta kevés igazi barátja van. Csizmadia asszony és Torzsa Rózsa szimpatizál vele, ez utóbbiba bizonyos idő után bele is szeret. De tisztában van az őket elválasztó kötrülményekkel. ha vállalja a kockázatot, csak titokban teheti,mert a világ ellene lenne a szerelmüknek.
guess.who 2020 ápr. 04. - 10:57:53 Előzmény napraforgó
(1330/2088)
" holott a szülei egy fiú utódot, egy örököst várnak tőle"
Ebben azért van némi probléma: a báróék is tisztában vannak vele (remélhetőleg), hogy a fiú utód úgy nehezen fog összejönni, ha Hildegard főnővér Bécsben, Móric meg Rokocán él.
Persze előfordulhat, hogy előbbi egyszer hazaállít Rokocára egy gyerekkel, mondván, hogy az az új Rokoczay-utód, de én azért élek a gyanúperrel, hogy Hilda egy gyereket legfeljebb szatyorban lenne hajlandó kihordani, és még azt is rábízná inkább valamelyik cselédjére...
offtopic
guess.who 2020 ápr. 04. - 10:52:10
(1329/2088)
Ööööö... Te is az a típus vagy, aki úgy dicsér, hogy közben szid (vagy úgy szid, hogy közben dicsér)? :) :) :)