Kezdő zeneszerzőként mindenképpen muszáj megnéznem hogy Beethovenről lehet-e egyáltalán "konvencionális" film drámát csinálni. Nem kell Amadeus-i igényekkel leülni elé, és akkor egy egészen jó dráma. Az hogy a "Beethoven kép" mennyire hiteles... Nem igazán. (Mielőtt még valakiben felmerülne a "Miért, te ott voltál, hogy tudd milyen volt Beethoven?" dolog, nem én csak a leveleit, meg a vele készült beszélgetéseket olvastam, de az is több mint a semmi) Diane Kruger nekem itt is túl semmilyen, de Ed Harris jól színészkedik, hozza a várt teljesítményt. A 9. (Korál) Szimfóniás jelenet nagyon ott van! Jó film, de nem kiemelkedő (Beethovnről is kéne egy Amadeusi Dráma) 6/10

Nem most láttam a filmet, hanem, legalább nyolc éve. Tudván azt, hogy ki a főszereplő, és a társa. Holland remekül írja le a már szinte süket Beethoven (akin ma már hihetetlen gyorsan segíthettek volna), és a nemlétező kottázó között. Holland próbálja elfogadtatni velünk, az akkori helyzetet.
Egyébként, Beethoven, az utolsó pár évében levágatta a zongorája 3 lábát, és ott feküdt fölötte, hogy hallja a hangokat. Mivel, nagyon szeretem Beethovent, szerettem volna, ha mindenki ismeri ezt a történetet.
Tisztelettel.

Nem annyira jó film, de egyszer meg lehetett nézni, inkább azoknak ajánlott, akik szeretik Beethovent és a komolyzenét. Ed Harris jó volt, de a történet, főleg a második fele kissé sablonos és egyszerű, továbbá annyira nem nyújt komoly betekintést Beethoven életébe és műveibe.

Tetszett a film de az utolsó jelent tiszta olyan volt mint az Amadeusban, mikor Salieri kottázik Mozartnak. Azért az elég nagy lenyúlás. De a Harris-Kruger páros nagyon szépen alakított.


6/10

A film csúcspontja, amely miatt már megérte:

http://www.youtube.com/watch?v=waO5Odh0uVo

Hát, ha már eltévesztettem a filmet, s a „Halhatatlan kedves”-hez írt hsz-omat ehhez a filmhez helyeztem el, hát már kiváncsiságból is ezt is megnéztem, amint tehettem.
Bár ne tettem volna!

Ez valami rémes volt!
Amióta az „Örömóda” az EUnió afféle himnuszaként nõtte ki magát, s ezzel a komolyzene obligát megtestesülése lett úton-útfélen, tkp várható volt, hogy a nemzetközi giccsgyártás, elõbb-utóbb összenyálazza(inkább: összetaknyolja Beethovent is) . Végtére, õ szegény már nem tiltakozhat.
Sõt elvárható, hogy még tapsikoljunk is neki, hiszen amíg a „jónép” ezt a híg cart nézi, legalább nem Gyõzikén vagy „romkkomon” koptatja magát, még hálásak is lehetünk, kicsit ahhoz hasonlóan, mint hogy „mindegy, mit írnak”, csak írjanak”.

No, de azért, már mégis csak: bocsánatot kérek! Mit lehet ép ésszel, ízléssel hozzáfûzni ahhoz a pihent agyhoz, aki, egy dirndlis kis bûbájmancit vonagoltat a 9, szimfónia bemutatóján, hogy t.i. „elõdirigál” Beethovennek?!

Hogy ez mennyire romboló, azt az is mutatja, hogy még az én családomban is van értelmes, egyébként érdeklõdõ és kultúrát fiatal, akivel közelharcot kellett vívnom, hogy „AnnaHoltz” egy sohasem létezett , kitalált figura. És, hogy az ábrázolt szitu köszönõ viszonyban sincs a valósággal, hanenm inkább egy nagy vastag és szemérmetlen hazugság, amelyet a szegény és immár magát megvédeni nem képes zseni helyett, nekünk, rá odafigyelõ, õt és mûvét komolyan vevõ egyéneknek kell kikérnünk magunknak.
A PORT-on megadott két értékelés lihegõ aszerzõinek is csak azt tudom üzenni, szégyelljék magukat.

Ez vonatkozik fõként a Port üdvöskéjére, bizonyos GulyaIstvánra, aki a másikhoz, a HetiVálasz-os SzabolcsImréhez képest is kritikán alul teljesít, hiszen utóbbi legalább említést tesz a film dramaturgiai röhejességérõl(a süket zeneszerzõ kiválóan társalog), valamint megpróbálja önvallomásként értelmezni a szörnyû rendezõnõ merényletét a történelmi tények s a zenemûvészet egyik behavazott csúcsa ellen(Én pl a film közben elgondolkodtam, miért jó ez neki?!).é
Egyébként igazán érdekes kérdés hozzáértõknek és hozzá nem értõknek egyaránt, hogy lehetséges az, hogy az emberi civilizáció pont zeneszerzõk terén nem mutat semmi engedményt a „gyengébb nem” iránt: nõi zeneszerzõ gyakorlatilag évszázadok alatt nem „válogatódott ki” egy huncfut darab sem. s ami tán még érdekesebb az ún. nevezett „nagy karmesterek” is mindegyszálig férfiak.

Elõzõ hsz stornó. Azt a halhatatlan kedveshez írtam.
Elnézést.

A film remek.
A történeti hûségnem számonkérendõ, nem számon kérhetõ.
Egyébként téves, hogy BrunsszvikTeréz lett volna a”HalhatatlanKedves”, de az is téves,hogy a filmben nem esik róla szó, vagy,hogy összakevernék Erdõdy-t és Brunszvikot : B.-nek nyalvánvalóan több barátnõje is volt(a két Brunszvik lány és Erdõdyné született Nicky is köztük). A filmben említi Giulietta Guicciardi , aki a szövege szerint unokastestvére a Brunszvikoknak, s mint mondja, azok (Teréz és Jodephine)mind ketten közelebbi kapcsolatban voltak B-nel, mint bevallották, láthattunk is egy meztelen mellet a fasorban(Hogy Teréz, vagyJosephine ? - Nem tudni., nem is túl fontos).
Azt olvastam, hogy a „HalhatatlanKedves” AntoineBrentano volt, az õ sógornõje, BettinaBrentano ismertette mg B-t Goethével. Antoine felel meg legikább a történeti kritériumoknak, az õ és Guicciardi miniatür képét találták meg B. halála után az inkriminált levéllel együtt.
http://en.wikipedia.org/wiki/Immortal_Beloved szerint: „Among the possible candidates are Johanna van Beethoven, Antonie Brentano, Thérèse von Brunswick and Anna-Marie Erdödy.”
Afilmbéli Johanna mellesleg nem volt annyira ronda, mint itt egy magáról csaknem megfeledkezõ leszólja(engem különben CzinkócziZs-ra emlékeztetett, nem lepõdtem volna meg, ha a végén kiderült volna, hogy õ - persze nem õ).
http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&id=8751&PHPSESSID=
Már a topikban is idézte valaki a bizonyítékot, hogy egyik sem, hanem AntoineBrentano, különs iróniája afilmnek,hogy pont õ nem szerepel.
Nekem az a benyomásom, hogy afilm nem is akarja határozottan fölfakasztani a rejtélyt.
Ez a Johanna vonal, aki a gyûlölt sógornõ, számomra inkább valami szimbólum lehet
Mivel a Wikipédiában õt is felsorolják, bizttos szólnak mellete is érvek, de a film ezeket igen szembetûnõen elnagyolta, ezért gondolom.

Jó film volt, de ez a film nem igazán Beethovenrõl szól
hanem a kottamásolóról....

Ebben a filmben is felbukkan macska...nem értem miért kell.

A színházi jelenet pedig a kecskeméti Katona József színházban játszódik.:)

Néhány napja néztem meg, nagyon tetszett, remek film! És külön örömömre szolgált, hogy a stáblistán számos magyar nevet véltem felfedezni!

Ha ezt a Filmet figyelmesen nézzük, észrevehetjük egy pár utcai jeleneten, hogy Sopronban készült!:) Jelen voltam 1-2 forgatáson és autogrammot is szereztem a két föszereplötöl. Nagyon kedvesek!
Szóval figyeljétek Sopron utcáit:)

Nagyon köszönöm!, és igazán megtisztelõ a részedrõl Kedves Diane!:)
Rögtön utána is nézek az ajánlódnak...!
Annak pedig Én is teljes szívbõl örülök, hogy egy - újabb- hozzám hasonló Beethoven rajongót ismerhettem meg...;´´...´´

...Üdv... :)

Kedves Bátorszív!
Mindíg örülök, amikor hozzám hasonló B. rajongókkal találkozom.
A film már DVD-n is megvehetõ. Mindössze 1000Ft.
A www.dvdfutar.hu honlapon keresd.
Üdv.

Köszi! :o)

Hmm.... Akkor viszont duplán gratulálok ! :))

Semmiképpen (mezei informatikus vagyok) :o) Csak szeretem Beethovent, izgat, hogyan lehet (nem lehet) egy zeneszerzõt 'filmre vinni'.

Hûha! Ez aztán filmelemzés volt a javából...; Méghozzá nem is akármilyen!:)
Gratulálok !!!
Netán Te is film-esztéta vagy...? :)

Na végre megnéztem felirattal is nemcsak felirat nélkül a Copying Beethovent (elsõsorban mivel a szinkronos változattal nem szívesen kísérletezem, ha elkerülhetem).

A port.hu tartalom-ismertetése tényleg kritikán aluli, ahogy ezt más is észrevételezte itt a topicban. A két kritika viszont érdekes volt a maga nemében, a Port.hu-s kritika egy picit közelebb állt hozzám.

Eddig 6,8/10 a tetszési index, majdnem kétezer szavazatból (az imdb-n). http://www.imdb.com/title/tt0424908/. Legalábbis érdekes adalék.

Érdekes lehet az összevetés az Immortal Beloved-dal. Mindkét filmben meghal nyitányként a mester. Itt a fõhõsnõ intenzív Nagy Fúgás aláfestés után megérkezése után. Aztán kezdõdik/következik csak, Bécs, 1824),

Agnieszka Holland szerintem nagyszerû rendezõ, õ rendezte a számomra szintén emlékezetes Titkok Kertjét is (Burnett meséje nyomán). http://www.imdb.com/name/nm0002140/ /Egyébként amúgy - btw - nekem 'gyengém' a nõi filmrendezõk, kevesen vannak /relatíve/, ebbõl kifolyólag kevés filmet csinálnak, és amiket én lattam, azok nagyon jók voltak döntõ többségben./

Beethovent - a szerintem nagyszerû - Ed Harris formálja meg, szerintem zseniálisan. Óriási és kiemelkedõ élmény, némely nagyon telitalálat pillanat...

<Spoiler on>
A film Beethoven utolsó éveit próbálja meg ábrázolni, érdekes megoldásokkal; zanzásított 9-dikkel, fiatal csinos nõi 'pótkarmesterrel'. Értsd Beethoven az õ kezeit figyeli a partitúra nélküli vezényléskor, nem a saját belsõ ritmusa és a zenészek 'látványa' után megy. Vagy, hogy ha nehezen is, de a film szerint tud szóban kommunikálni Beethoven a környezetével: (tudtommal ekkora már tökéletesen és visszavonhatatlanul 100%-ban süket volt a mester, a filmmel ellentétben semmit nem hallott pl.: a saját zongorázásából sem) Mindezzel együtt is óriási ötletek (pl.:nagy fúga elõkerülése) vagy az autentikusnak tünõ milliõ miatt (Beethoven rossz zongorája) vannak a filmben.
<Spoiler off>

Alapvetõen szkeptikus voltam/vagyok a mûfajjal úgy en bloc - nekem az utolsó ilyen jellegû élményem az Amadeus volt, amit egyúttal annyira annyira szeret(t)em, hogy szinte túlszárnyalhatatlannak éreztem mindig is. Símán "kibírnám" dupla/tripla játékidõvel is (egyhuzamban).

A legnagyobb problémám az ilyen 'híres személyiséges' filmekkel, hogy meddig kell tiszteletben tartani a történelmi történéseket, amikrõl egyébként meglehetõsen keveset tudunk részleteiben - már csak objektív okok miatt is - és honnantól kezdõdhet csapongani a filmes fantázia. Az egész Karl-os történet Beethoventõl függetlenül is filmtéma lehetne, amihez persze nem feltétlen kellene Beethovent alákeverni "soundtrack"-ként, még akkor is, ha egy kicsit morbid nekem az egész (mint az Immortal belovedban). Ami engem megragadott a Copying Beethovenben - eszmei-lelki vonalon - a tomboló közönségsikerrel elõadott IX. szimfónia titáni ereje és a közönséget köztudomásúlag riasztó ám szintén zseniális Nagy Fúga páratlansága közötti ellentmondás látszólagosságának firtatása. A dolog, lássuk be a lehetetlenséggel határos: de legalább hitelesen feltehetõ a kérdés (szerintem)

Igen, rögzíthetjük a tényt, hogy közismerten nehéz ember volt Beethoven, elsõsorban a sokáig viselt egyre súlyosbodó süketsége miatt, illetve a zseniktõl egyáltalán nem ritkán távolálló nehéz természete miatt... A kérdés - számomra -, hogy ezt, hogyan, miképp, milyen súlyozással kell artikulálni (esztétikai értelemben) egy filmben?! Az egyik szélsõséges vélemény szerint az emberi gyarlóságnak semmi köze a mûvek nagyszerûségéhez. Legyen bár nekrofil a szerzõ, de a _mû_ attól még mû. A másik szélsõséges vélemény a szerzõ _emberi_ mivoltának minden határon túl való hangsúlyozása. Számomra mindkét szélsõség elfogadhatatlan. Az elsõ az elfogultságmentességre törekvõ értékítéletet köti gúzsba, a második meg beismeri, hogy nincs köze a _mû_-höz: elismeri, hogy nem tud ugyanolyan 'intenzitás'-sal hozzányúlni az alkotáshoz, mint az emberi gyarlóság kézenfekvõ ábrázolásához: következésképp vagy elveti, vagy torz egységben tudja csak ábrázolni a filmjében.

És innentõl tök szubjektívvá válik az egész, ha eddig még nem lett volna az. Kinek mi a fontosabb, az alkotás avagy az ember? Ha eltekintünk a fekete-fehér-igen-nem-tõl esetleg a kettõ érzékeny egyensúlya? De akkor felmerül a kérdés, meg lehet fogalmazni egy filmben, adekvát módon, egy tökéletes és idõk próbáját kiálló életmû valamint a gyarló ember mondjuk így kölcsönhatását? Én ebben kételkedem, és maximum részsikerekre számítok (egy-egy tényleg jól eltalált jelenet, ötlet, gondolat)

Na és mindezekért mondom azt, hogy filmcsinálás szempontjából én egy Beethovenhez, elsõsorban csak _szeretet_-tel tudnék hozzányúlni: támaszkodnék a biztos "földi" "egzakt" tényekre, és megpróbálnék egy mozaik darabkát odarakni a megfejthetetlen rejtélyhez amit a beethoveni életmû hordoz saját magában. Nem több és nem kevesebb lenne a célom. (Nem mint ha fenyegetne ilyesmi problémakör... ;)

Nyílván nem hibátlan film ez sem (ahogy az Immortal Beloved még kevésbé az, szerintem): de ha félreteszem a tézist, hogy klasszikus zeneszerzõk életébõl gyakorlatilag esélytelen hogy ne mondjam _lehetetlen_ jó filmet csinálni ;), akkor végül is azt kell mondjam nagyon szívesen néztem meg ismét (mitöbb az egyik legjobb adaptációnak tartom).

Tulajdonképpen bõven túl lehet lépni a fantázia helyenkénti túlcsordulásán. De ha az erényeket nézzük, valósszerûek és remekek a figurák (nemcsak a fõszereplõk, a kocsmáros is, Karl is), a film igyekezett ragaszkodni a tudható valós eseményekhez/történésekhez, de egyúttal görcs nélkül el is tudott távolódni a képzelet világába (ahogy az alkotói szándék jelzõdött is a film végén). Próbálta a külsõ belsõ lelki hangulatot visszaadni, szerintem inkább sikerrel. Számomra lejött, hogy a rendezõnõ mélységes tisztelete Beethoven iránt -> apró reális finomságok megmutatásában ez bõven tükrözõdött. És kellõen el tudott szakadni a kliséktõl (minden hibájával együtt), hogy végül is feszes+következetes tartalommal meg tudja tölteni a 1,5 órás játékidõt.

A zenék jól voltak összeválogatva, egymáshoz illesztve, jól szóltak, szervesen és arányosan épültek be a filmbe. A Diabelli variációs "Anne-mû" ragyogó ötlet volt szerintem, mint ahogy Anne bemutatkozó zongoradarabja is.

Egy érdekes fantáziakísérlet a Hallhatatlan kedves problématikát illetõen, még ha mese is. Ilyesmire szokták mondani Se non evero e ben trovato... ;)

Nagyon kedvelem a rendezõ hölgyet... :o)

(kiig.) ,---> "... Johann Sebastian Bach, ( 1685-1750),..."
(... Egyértelmû billentyûtévesztés volt !; -- köszönhetõ, a nappali-(szoba) "szordínós";) , félhomályos megvilágításának...-- :) ~ )
... pardon...! :!