7/10
napraforgó aug. 13. 19:22:01 7/10 Előzmény Záporeső9
(178/318)
Úgy van. Aztán ott volt Kofi, Martin mennyit nyavalygott, hogy visszamegy érte Kongóba és elhozhassa. Elvette Alicát, aztán meg fizetett érte, hogy megkapja. Filipnek is tartozott egy csomó pénzzel, de szót se hallottunk róla, hogy megadta a kölcsönt. Aztán megkapta Kofit, aki kb. 3 rész után el is tűnt, mert eljött érte az apja.
Eltűnt Tóth is, mondjuk, hogy börtönben van. De Robóról is már mikor mondták, hogy mindjárt szabadul, aztán mégsem láttuk.
Hogy Baxa kitől kapott vesét, az is rejtély, az meg méginkább, hogy ő, mint felbújtó, meg bűnrészes, miért is van szabadlábon?
5/10
Záporeső9 aug. 13. 18:34:26 5/10
(177/318)
Nekem is kicsit csalódás a sorozat, mert összecsapott. Fontos dolgok mellett siklanak el, melyek nem életszerűek. Túl sok benne az erotikus mozzanat, lehetne mindezt halványabban, finomabban érzékeltetni. A Nagyin is kiakadtam, amikor a felügyelőt oktatta, meglehetősen drasztikus módon. Vajon André miben sántikál, Baxa tanácsára. Dorotkát már teljesen elfelejtette? Annyira nagy gazember, hogy a halál kapujában sem érintette meg az a tudat, hogy van egy vér szerinti gyermeke?
7/10
napraforgó aug. 13. 09:48:53 7/10
(176/318)
Azért van pár anomália a sorozatban.
Pl. az első évadban elég jelentős szerepet kapott Alica, aki Martin felesége is lett. Nem tudni, mi lett a rákbeteg nővel, mivel sehol nem közölték a halálhírét az eltűnése után. Alica még életében ráiratta Martinra a kastélyát, amit a férjétől örökölt. Azért adta át neki a kastélyt, hogy ott nehéz sorsú gyerekeket lásson el, támogasson.
Ehhez képest most semmit nem tudunk a kastélyról, meg a nehéz sorsú gyerekekről, azt odahagyták Filipnek, Dása pasijának, aki Brüsszelből (?) irányítja azt. Fura. Dása gyerekéről sincs hír, pedig legelőször ő jelentettte be a terhességét. Azóta már Eva és Ingrid is megszült.

A mostani részekben nekem se tetszik, hogy Martin - aki már jó féléve, vagy még több ideje együtt él Ninával, mégis olyan idétlenül viselkedik Ninával, hogy mindig a munkahelyén akarja megdugni. Jajj, hát ennyire nem lehet kanos egy férfi, hogy néhány órával a kedvesétől való elválás után nem bir magával, mikor pár óra múlva újra együtt lehetnek. Martin kb 35 éves, Nina is 25, vagyis már nem annyira kamaszok, hogy ne birjanak ki pár órát egymás nélkül. Vajon miért teszi ki magát egy komoly férfi, egy orvos, annak, hogy a főorvos asszony állandóan cseszegesse emiatt?

Igor és Dorotka szexjelenet is túlzásba vannak vive. Ők se a legfiatalabbak már, lehetnének diszkrétebbek is.
7/10
napraforgó aug. 02. 08:24:41 7/10
(175/318)
Elcsodálkoztam, hogy lehet Branonak hasán, a jobb oldalán sebhely, amikor Mirka hátulról vágta fejbe.
10/10
Linka22 aug. 02. 04:57:17 10/10
(174/318)
A "Bor, mámor, szerelem" című film, mely angolul "Taste of Love - Búrlivé víno" néven ismert, jelenleg a top search témák között szerepel. Ez a szenvedéllyel teli romantikus dráma egyedülálló élményt nyújt a nézőknek, tele érzelmekkel és lenyűgöző történettel. Ha keresel egy új filmet, amely izgalmas és emlékezetes, ne hagyd ki ezt a darabot. Érdemes hozzáadni a bakancslistádhoz és felfedezni a film által nyújtott varázslatos élményt! https://www.google.com/
7/10
napraforgó aug. 02. 04:26:27 7/10
(173/318)
Nem tudom követni, hogy mikor lesz, mikor marad el, pláne, hogy majd néha dupla adagokat adnak le.
Annyi, de annyi sportcsatorna van, most a Duna World is azzá vált, legalább azt az egy Dunát hagyhatnák érintetlenül. Nem mindenkit érdekel a sport.
7/10
napraforgó júl. 26. 05:33:07 7/10
(172/318)
A nagymama akciója a "nemzetközi bűnöző" elfogására eléggé vicces.
Először is, a bejárati ajtó tárva-nyitva volt, tehát betörésről nemigen lehet beszélni. Másrészt az első évadban láttuk, hogy Staniszlav Roznernak volt 2 hatalmas ír farkaskutyája - ezeket több alkalommal láthattuk, ahogy sétáltatja a szőlőben. Sztano halálával ez a két hatalmas kutya nyilván nem szűnt meg létezni.
Hol voltak ezek a házőrzők az ominózus "betörés" idején?
Miért tagadta le Viola, hogy a Rozner klán tagja?

Karinról, meg Rita Kernováról csak annyit, hogy madarat tolláról....
7/10
napraforgó júl. 25. 19:55:15 7/10
(171/318)
Megalakult a Martin ellenes liga.
7/10
napraforgó júl. 24. 09:17:19 7/10
(170/318)
Brano is jól meg van áldva az anyjával. Jó, hogy elég messze költözött tőle. kérdés, hogy az anyja meddig akar nála maradni?
7/10
napraforgó júl. 24. 09:17:18 7/10
(169/318)
Brano is jól meg van áldva az anyjával. Jó, hogy elég messze költözött tőle. kérdés, hogy az anyja meddig akar nála maradni?
7/10
napraforgó júl. 23. 06:37:43 7/10
(168/318)
Ahogy más sorozatoknál is, nekem itt is bajom van a szereplők életkorával.
Most azt mondták, hogy Anna dédi majdnem 80 éves. Ha ez így van a fia Sztano mindössze csak 60 körül lehetett. Peter fia, aki szemre minimum 40 , Martin 35 borzasztó fiatal korában születhetett. (nem lehetetlen, csak nem is valószínű)

Iván Szano kebelbarátja volt fiatalon, vagyis ő sem lehet több 60-nál - habár szemre minimum 70 éves.
Ingrid is, aki szemre szintén kb. 45 éves, most kismama. Igaz, a színésznő nagyon jó tartja magát, akár 5-10 évet is letagadhatna. A húgát, Mirkát 20 évesnek, illetve akörülinek mondják. Szerintem ő kicsit idősebb, és bizony eléggé maszkulin.

Iván eredetileg azt mondta, hogy 25 éve, 1988-ban akart disszidálni (mondjuk a 3 gyerekéről egy szót sem ejtett...), amikor letartóztatták. A legkisebb gyereke Nina akkoriban pár hónapos volt. Ez az időpont stimmelne a sorozat 2013-as sorozatkezdésével.

Később meg több alakalommal is csak 20 évről beszélt, hogy 20 éve van haragban a Roznekkel. Itt már nem stimmelnek az időpontok!

Nekem ezek a nagyon is különböző életkorok nagyon nem stimmelnek. Jó lenne, ha az alkotók kicsit jobban figyelnének az életkorokra, az időpontokra!
7/10
napraforgó júl. 23. 06:14:21 7/10
(167/318)
Zavarosak itt a leszármazási vonalak.

az előzetesből lehet tudni, hogy Gusto Viera vér szerinti apja

, Anna elszólásából lehet arra következtetni, hogy Sztano, a fia Zoli fia. Azt már megtudtuk, hogy a kis Szabina apja Robo. Jajj, hát itt mindenki más gyereke, mint amit hivatalosan tudni????

Továbbra is zavar Dorota mániája a teherbeesést illetően. Miért nem próbálja meg a hagyományos úton? Miért kell itt hisztériázni???
7/10
napraforgó júl. 21. 11:09:41 7/10 Előzmény Záporeső9
(166/318)
Én úgy látom, hogy Gusto szerelme Viera, az ő fényképét bámulta a betöréskor.
5/10
Záporeső9 júl. 21. 11:00:50 5/10
(165/318)
Lehetséges, hogy majd elmegy onnan Martin . Valaminek csak történnie kell, hogy változás legyen. Emlékezetem szerint, az előző főorvos azt mondta , a másik orvos megy el, aki mindig áskálódik Martinra. Vagy rosszul emlékszem? Sok - szinte elképzelhetetlen- eseményt szőttek a sorozatba. Többek között a rendelőben való szeretkezést is annak tartom. Főleg, ha tudom, hogy bármikor benyithatnak! Az emlékként való visszajátszásban is látható, hogy nem öreg a patikus. Elképzelhetőnek tartom, hogy Branó lesz, mert ugye neki is van titka. Na ez érdekes fejleményekhez vezetne. Engem izgat az is, hogy az öreg tengerésznek ki volt a szerelme? Csak nem nagyanyó? Mintha mindig Őt lesné.
7/10
napraforgó júl. 20. 06:25:37 7/10
(164/318)
Bizony nehéz egy férfi élete, ha egy nő kéretlenül nyomul rá, pláne ha ez a nő a főnöke. Nyilván nem akarja megsérteni, hisz akkor számíthat a megtorlásra. De a végtelenségig nem játszhatja el a hülyét sem, aki nem érti, mit akar a nő tőle. Mit lehet ilyenkor csinálni?
7/10
napraforgó júl. 19. 09:29:57 7/10
(163/318)
Nekem úgy tűnt, hogy Mirka azzal védte meg magát, hogy a szeszes üveggel fejbevágta Krisztiánt és elmenekült.
Nekem úgy tűnt, hogy a visszaemlékezésiben nem egy öreg patikust vágott fejbe annó, hanem egy fiatalt. Talán épp Branót.
Habár fogalmam sincs, hogy egy patikus mi a csudát keres éjszaka a patikában, pláne sötétben???? Mert ha leltározna, égne a villany.

A másik furcsaság az, hogy Nina mi a fenének ment be a kórházba Martinhoz? Szerintem erre nem volt semmi oka. Ha mondani akart neki valamit, miért nem hívta telefonon? Az még érthető lett volna, ha
a pasi műszakjának végén elémegy, mert programjuk van, vagy ilyesmi. Na de semmi ilyesmiről nem volt szó, csak Martin kanos akciójáról.

Már bocsánat, de egy lelkes, felelősségteljes fiatal orvos ne keféljen az orvosi szobában az íróasztalán....
Ez hülyeség.
5/10
Záporeső9 júl. 18. 15:48:00 5/10
(162/318)
A tápszerügy engem is zavart. Úgy tűnik a rendezők elfelejtik mi volt az előző részben. Mirka talán nem esik már vissza.
7/10
napraforgó júl. 17. 05:40:52 7/10
(161/318)
Mielőtt Ingrid elindult Ivánnal a borkóstolóra, Slávóra bízta a babát. Slávó megkérdezte, mit adjon neki, ha megéhezik. Mire Ingrid: anyatejet, van két palackkal a hűtőben.
Ezek után mit látunk? Slávó tápszert adagol egy üvegbe és buzgón rázogatja. Miért, ha van anyatej? De mindegy is, mert addigra Adamkó elaludt Igor mellkasán.

A főorvosnő kicsit sem burkoltan nyomul Martinra és mivel a férfi "nem vette a lapot", juszt is kitette Terezkát a kórházból.
Ennek a viszonynak nem lesz jó vége, már látom előre, hogy Martinnak mennie kell a kórházból, ha nem hajlandó megdugni a nőt.

Remélem, hogy Mirka nem esik vissza, hogy csak a fiúról mondták, hogy bedrogozva és részegen találták meg.
Mirkáról látszott, hogy elfelejtette a telefonját magával vinni, talán a pénztárcáját is, így majd megint stoppolni kényszerül. Az meg rizikós, nem mindenki veszi fel "ingyen".
5/10
Záporeső9 júl. 16. 19:15:08 5/10 Előzmény napraforgó
(160/318)
Megint közös nevezőn vagyunk. Pontosan így gondolom én is. Remélem Mirka nem esik vissza! Az új főorvos asszony elcsábító hadművelete következik, ha jól sejtem.
7/10
napraforgó júl. 16. 13:18:30 7/10
(159/318)
Ingrid azt mondta, hogy az a megtámadott patikus idős, 70 körüli férfi volt. És mi van, ha az a fickó is ott volt, aki Mirkát Zsarolja? Talán ő is azt a patikát nézte ki magának. És kihasználta Mirka akcióját éd ő lopott kábítószert.??? Mert honnan is tud Mirka előéletéről?