8/10
cinemad febr. 01. 18:48:32 8/10
(140/140)
Szerintem nagyon jó. Természetesen mást ad annak, aki végignézte az időrendben ezt megelőző 22 filmet, ismeri a karaktereket, motivációkat, stb. Egy sorozatként tekintve erre nagyon ütős kvázi "befejezés" (még akkor is, ha jöttek filmek ezután is). Tény, hogy hosszú, vannak benne olyan részek, amik nem pörgősek, de mégis a sok visszautalás, hivatkozás miatt ezeket jó nézni. Jól áll neki a kis drámaiság és hogy lehet izgulni szereplőkért, mert van tét. Humor itt is kifejezetten jó. Látvány tekintetében is kifejezetten szép. A végső összecsapás bugyuta volt számomra, de amikor előtte bevonult, összejött az a sok ismerős szereplő húsz plusz filmből az tényleg menő volt. Az időutazás itt is teljesen logikátlan és értelmetlen, pedig, amikor Banner elkezdi magyarázni miért hülyeség az időutazós filmek nagy része, hangosan tapsoltam, hogy végre nem az a szokásos idiótaság lesz... Aztán sajnos ugyanolyan béna és logikátlan lett ez az egész dolog itt is. Viszont picit úgy voltam vele, mint Nolan a Tenet kapcsán, aki az egyik szereplő szájába adott egy konkrétan a nézőknek intézett kiszólást: "Ne akard megérteni, csak érezd." Itt is lezártam ezzel a dolgot magamban, ez egy mesefilm, engedjük el a tudományos megfejtést, mert ez sokkal komolyabb filmek esetében sem sikerült, ha egy képregény színvonalán maradunk, akkor ahhoz mérten nekem megfelelt.
10/10
tompili 2021 dec. 06. - 19:39:27 10/10
(139/140)
Hozta az ilyen filmtől elvárható maximális színvonalat és látványvilágot.
10/10
gasparp 2021 ápr. 19. - 12:32:04 10/10
(138/140)
Nagyon jó film vicces jelenetekkel jó szereplőkkel.A vége viszont nagyon szomorú.
3/10
Révész István 2021 márc. 19. - 20:15:30 3/10
(137/140)
Bazi hosszú, bazi unalmas, sablonos, agyatlan marhaság
bricskamaxi 2021 márc. 14. - 22:43:49
(136/140)
Bosszúállók.bosszúállók,bosszúállók...hüm..hüm....áh igen. megvan.Patrick McNee-Diana Rigg-Linda Thorson. ennyi. ez a 3 színész a Bosszúállók. a többi csak utánzat amikből tök jó,izgi filmek születtek :-))))
4/10
gyereamozibabe 2021 febr. 18. - 21:07:21 4/10
(135/140)
Puzsérék jól mondták. Akik ezt élvezik, az már tényleg a súlytalan face generáció, akinek annyi az élete, hogy pörgetik a hírfolyamot. Állandó ingerek kellenek. Nem baj ha nincs sztori, hisz egy aranyhal memóriája is elég ehhez az élményhabzsoláshoz. Ahhoz tudom hasonlítani, hogy élőben megnézel egy brazil-holland meccset. Vagy helyette youtube-on megnézel egy 45perces összeállítást a világ legszebb cseleiről, góljairól. Előbbi egy meghatározó élmény lehet. Utóbbinak sosincs vége, és tétje sincs. Csak vizuálisan jó, amíg tart.
10/10
enderember 2021 jan. 23. - 17:46:23 10/10 Előzmény Sz. Péter
(134/140)
Valószínűleg azért nem így történt, mert mint megszokhattuk a filmek nem 100%-osan támaszkodnak a képregényekre így nem is feltétlen Marvel Kapitány a legerősebb karakter, végül is onnan kapta az erejét hogy felrobbant mellette egy repülő amit a Tesseract energiája hajtott. ezzel arra szeretnék kilyukadni hogy valószínűleg ő is belehalt volna és vasember karakterét szerették volna lezárni és a sztori is így lett felvezetve már a végtelen háborúba csak akkor még nem lehetett tudni miért. Gondolok ezalatt arra amikor Tony megkérdezi Doctor Strangetől hogy mi a lehetséges győzelmük kulcsa ő azt feleli hogy "Ha elmondanám nem történne meg"
10/10
eprentiss2323 2020 dec. 13. - 16:14:44 10/10 Előzmény Sz. Péter
(133/140)
Igen, ebben igazad van. Viszont akkor elmaradt volna a vasember búcsú xD Rendezői szemmel nézve ez így volt a legjobb.
Sz. Péter 2020 nov. 28. - 10:13:09 Előzmény eprentiss2323
(132/140)

SPOILER
Nem kellett volna sehová sem eljuttatniuk csak szimplán használnia kellett volna a kesztyűt Danvers-nek és akkor Thanos meghal.
10/10
eprentiss2323 2020 nov. 27. - 22:35:20 10/10 Előzmény Sz. Péter
(131/140)
Azért, mert akkor próbálták eljuttatni a kesztyűt hangyához és Hope-hoz akik a kis furgonban vártak mert ott is volt kvantumkapu vagy micsoda :) de Thanos gyors tönkre tette, mielőtt oda érhetett volna.
Sz. Péter 2020 szept. 15. - 19:16:57 Előzmény A l a d á r
(130/140)

"Vasemberre gondoltál, legalább ő igazi hősként, méltó módon került ki az univerzumból.?

Szerintem pedig tök feleslegesen halt meg. Semmi szükség nem volt rá, hogy feláldozza magát.
Danvers - aki a legerősebb volt köztük - miért nem használta Thanos ellen a kesztyűt mikor Pókember odaadta neki?"


2/10
A l a d á r 2020 szept. 15. - 14:48:29 2/10 Előzmény Aventador
(129/140)


Kedves Aventador!

Azt írod, hogy "A végén a legjobb karakternek vetettek véget. :("
Ellent kell mondjak, sajnos Hulknak már a mozi elején "vetettek véget". Hihetetlen személyisége volt, amit Bruce Banner egyszerűen "kitörölt", elvette a testi erejét és a "lelkét" pedig simán megsemmisítette. 6 PhD-vel... Szörnyű volt nézni a szemüveges "legerősebb bosszúállót" Banner fejjel és okoskodó gondolkodással.
A második számú kedvencemnek pedig az előző filmben vetettek véget, Lokit végleg kiírni az univerzumból nagyon nagy hiba volt szerintem.
Thort pedig egy kövér alkoholista gamernek beállítani szintén bugyuta hiba, teljesen életszerűtlen, bár ő még életben van a 3 igazi "nagy" közül.
Persze, Vasemberre gondoltál, legalább ő igazi hősként, méltó módon került ki az univerzumból.
A legutóbbi Spiderman film egy katasztrófa, a fake idegennel, szóval aki maradt nekünk, az Dr. Strange, meg a Galaxis őrzői, bár Peter Quillnek tepernie kell, hogy ismét megkedveljük, miután a végtelen háborúban tönkrevágta a fél univerzumot... ha Thor becsatlakozik, akkor az egy jó társaság marad.
A többi megmaradt "szuperhős" meg egy vicc, már bocsánat, egyik sem érdemel egy szót sem, kezdve a semmilyen képességgel sem rendelkező gyenge új amerika kapitánytól, akit a régi körönként kétszer körözött le, ha emlékszel még első találkozásukra...
Hát, ez van, csak a Dr. Strange és a Galaxis őrzői maradt.

7/10
666444 2020 aug. 01. - 10:27:38 7/10
(128/140)
Kicsit unalmasnak tartom
csicso82 2020 máj. 03. - 13:54:08
(127/140)
A szokásos időutazásos ellentmondásokat leszámítva, és hogy sok helyen lassú és akár unalmas is, mégis tökéletes, hiszen egy kb. 21 filmből álló sorozatot tudott lezárni itt egy kis Spoiler:

hiszen minden korábbi Marvel filmből van benne szereplő, helyszín, részlet és emiatt zseniális alkotás

emiatt nálam 10/10-es sőt önagában értelmetlen megnézni, ez annak okoz maradandó élményt aki a korábbi kb. 21 filmet látta (fejből nem tudom pontosa mennyi is volt)
Zachariah 2020 ápr. 24. - 21:31:30
(126/140)
A csatajelenet tetszett, az időutazással már voltak problémáim.
Bruce Banner/Hulk azt magyarázza a többieknek a film első felében, hogy a múlt megváltoztatása nincs kihatással a jelenre, mert így a múltad lesz a jövőd. Már ezzel is lehetne vitatkozni, de van egyéb gond is.
Egy későbbi jelenetben az Ősmágus azt mondja Bannernek, hogy a múltban semmit sem szabad megváltoztatni, mert így alternatív idővonalak jöhetnek létre. Vagyis a múlt megváltoztatása mégis csak kihatással van a jelenre (és a jövőre)...
Azonban, ha ez megmaradna elméleti síkon, az még hagyján lenne. Viszont azt sehogy sem tudtam megérteni, hogy amikor a 2023-as Nebula lelövi a kilenc évvel fiatalabb önmagát, akkor a kilenc évvel idősebb énje hogyan marad életben? Persze lehet magyarázkodni, hogy mindketten egy idősíkban tartózkodtak, de akkor is fura.
A legnagyobb probléma viszont csak ezután jön. Thanos és serege ugyebár 2014-ből 2023-ba utazik, ahol hosszú harc után a főhősök legyőzik és elpusztítják őket. Ez viszont azt jelenti, hogy az Őrült Titán nem fog visszatérni 2014-be, ezért a 2014 utáni Thanosszal kapcsolatos események sem fognak bekövetkezni. Így nem fog sor kerülni a Végtelen Háború eseményeire sem és a Végjáték történéseire sincs szükség. Tehát nem kell meghalnia Vasembernek, Fekete Özvegynek és a többieknek sem (Gamora, Loki, Heimdall stb.).
Számomra nagyon furcsa, hogy ez az óriási logikai baki nem tűnt fel a film készítőinek, de tapasztalataim szerint a kritikusok és a kommentelők többségének sem.
JonathanSeagull 2020 márc. 03. - 10:14:49 Előzmény Sz. Péter
(125/140)
Kedves Péter! A végére kiderül, hogy nem is vagyunk annyira különbözőek. A különbség csak annyi, hogy ti szeretitek a Marvel flmeket, én nem. Az a baj velem, hogy néha nagyon sarkosan és élesen fogalmazok, és általánosítok, és elragadnak az érzelmein. De ezen nem tudok változtatni. Üdvözlöm a gyerekeidet, nézzenek nyugodtan mindent, a lényeg az, hogy tudják, mi a valóság és mi a mese. A mesére ugyanolyan szükségünk van, mint a valóságra, néha még gyógyítanak is. Egyébként állatom sincs, krumplit végképp nem kapálok, inkább olyan szobafilozófus vagyok. És néha mérges kommenteket írok. Örülök, hogy kicserélhettük a véleményünket, szép napot kívánok.
offtopic
Sz. Péter 2020 márc. 02. - 20:24:31 Előzmény JonathanSeagull
(124/140)
A gyerekek már csak ilyenek, hogy meséket néznek. Ha engedik nekik.
Mint mikor Bagaméri (már ha tudod ki ő) panaszkodik:
"A játszótéren mindig játszanak!"

Kirándulni is szoktunk, felhőket nézni, beszélgetni is. Ilyen univerzálisak vagyunk, hogy mindent. Is.
Állatokat ugyan nem tartunk, a krumplikapálást maximum a legnagyobbra bíznám.

De nyilván elfogadom, hogy nem vagyunk egyformák.
JonathanSeagull 2020 márc. 01. - 10:31:48
(123/140)
Bocsi, de te ezeket a gyerekeiddel nézed ???!!! Nekem nincsenek gyerekeim, de ha lennének, inkább beszélgetnék velük ilyen filmek helyett. Vagy kirándulnék. Vagy állatokat tartanék. Vagy krumplit termesztenék. Vagy csak nézném a felhőket. Tudom, a magamfajta kihalófélben van, de még nem haltunk ki, és kitartunk. Az ész és az érzelmek nevében.
Sz. Péter 2020 márc. 01. - 10:26:50 Előzmény JonathanSeagull
(122/140)
Akkor szájba rágom :
Ha végignéznéd a filmeket, válaszokat kapnál a kérdéseidre. Ha csak belenéz az ember pár képkocka/mp erejéig, nyilvánvaló, hogy nem fog érteni dolgokat a történetből.

Egyébként meg ezek is csak mesefilmek. Miért kell bármiféle mély mondanivalót várni tőlük?

Te miket nézel amúgy a gyerekeiddel? Bár nem tudom vannak-e, illetve hány évesek.
Az enyémek 8-21 közöttiek.