életemben nem jöttem még ki filmről moziban, hát ennél sikerült. iszonyat ostoba.

Szuper kritika, köszönjük! Csak egyet tudok érteni!

A film tele van apró részlettel, amikre nagyon érdemes figyelni.

Mondjuk az sokat segít a nem iráni egszisztenciális társadalmi drámákon felnőtt, egy moziba pusztán vasárnapi szórakozásból betérő laikusnak, ha nem thrillerként hivatkoznak erre a csodára…

az "ostoba" rendezői és vágói munkának, ahogy ön nevezi,megvan az oka és jelentése. Szerintem nem sikerült teljesen megértenie a filmet, rengeteg kritika (megjegyzem, mind méltatja a filmet)fellelhető róla a neten, érdemes párat elolvasni és akkor jobban képben lesz.

Örülök, hogy megnéztem és remélem sokan fogják még látni.

Jó film.Röviddel a kezdetek után egészen abszurd fordulatot vesz a cselekmény.A szereplők a sok megaláztatatás és kínzás ellenére megőrizték a végén emberi mivoltukat.A politikai értelmezésbe nem megyek most bele.Érdemes megnézni.

A film egyáltalán nem arról szól – hogy idézzem, nem az a „poénja” –, hogy a szereplők egykori fogvatartójukat felismerve bosszút állnak-e vagy sem.

Ez csak a kerettörténet, amely szűkebb értelemben azt hivatott bemutatni, hogy az ezen döntéshez vezető útnak milyen aspektusai, és milyen lehetséges következményei vannak - de leginkább abba nyújt betekintést, hogy egy autoriter társadalmi berendezkedésben, ahol csak elnyomók és elnyomottak vannak, az előbbieknek mennyivel nagyobb hatalma van utóbbiak felett, mint azoknak a saját sorsuk felett; hogy milyen egyéni sorsok vannak, ezek hogyan hatnak a személyiségre, hogyan egymásra, és hogyan azokra, akik gyermekek lévén még nem tudhatják, szüleik melyik oldalon állnak - és az vajon „jobb”-e, mint a másik oldal -; illetve hogy kinek-kinek milyen morális és egzisztenciális dilemmákkal kell megküzdenie.
Mindeközben bepillanthatunk az iráni társadalom generációs traumáiba; a hatóságok és közszolgálati szereplők magától értetődő, mindenki által ismert korruptságára; abba, hogy milyen könnyű ártatlan embereket bebörtönözni, akiknek milyen indokolatlan, értelmetlen, és különösen súlyos testi és lelki megkínzatásokat kell kiállniuk; hogy az így szerzett traumák milyen mélyen épülnek nem csupán az azt átélők személyiségébe, de szűkebb és tágabb környezetük mindennapi életébe is – és még bőven sorolható, a film milyen egyéb szociológiai kérdéseket vet fel.
Az egyik fontos mondat a filmben, amit szó szerint sajnos nem tudok idézni, de a lényege az, hogy hitük szerint a bűnösök végül pokolra jutnak – azaz jutnának, de meggyilkolásuk az általuk képviselt eszme mártírjaivá teszi őket, akiknek mennyországban a helyük, tehát a gyilkosaik tulajdonképpen szívességet tesznek azzal, ha megölik; ők maguk pedig gyilkossá; azaz bűnössé válnak - így kerülnek az elnyomó bűnösök mennyországba, az elnyomott bűntelenek pedig pokolra.
Azonban egy ilyen társadalomban, amilyen a jelenlegi iráni, a földi létet leginkább az utolsó képkockák hátborzongató ereje jellemzi, mindkét oldalon.

Akit pillanatnyi vagy tartós szűk látókörűsége arra sarkall, hogy egy ilyen rendezői munkát ostobának merjen nevezni, a filmjét pedig nemes egyszerűséggel lesz*rozza, azt mélységes felháborodásom ellenére csak megkérném szépen, hogy a szociológiai drámákat távolról kerülje, a véleménynyilvánítást pedig hagyja meg azoknak, akiket e téma érdekel.

Panahi minden munkája egyfajta segélykiáltás, minden filmjében kiválóan mutat rá arra, ami egyszerűen nem mehet így tovább – sem Iránban, sem másutt. A rendezőt nem véletlenül börtönözték be a hazájában (s miután a nemzetközi filmszakma felháborodására az ítéletet házi őrizetre módosították, ő ugyanúgy folytatta munkáját, csak titokban, csendben, a végső kópiákat a határon kicsempészve stb. ).

A tőle megszokott módon ez a film is kiválóan bemutatja, egy elnyomó rezsimben kik hogyan próbálnak boldogulni, és egyáltalán, mit jelenthet ilyen módon leélni egy életet, ki mit örököl és örököltet tovább, és mennyi felesleges és leküzdhetetlennek tűnő akadályt kell megugrania annak, aki csupán tisztességesen szeretné leélni az életét.

Külön öröm, hogy a filmet itthon is moziban vetítették, szuper, hogy feliratos volt, s bár itthon talán még nem sokan nyitottak az ilyen jellegű filmekre, remélem, a jövőbeli munkáit is vetítik majd itthon.

Unalmas film volt, végtelenül ostoba rendezői és vágói munkával... ami azért bosszantó, mert maga a téma, az ötlet egy jó rendező keze közt túlmutatott volna a kliséket felvonultató, egymás mellett elbeszélő, semmitmondó párbeszédeket fojtató 105 perc DÖGUNALMON!
Spoiler:
Ja, hogy a végén nem mészárolják le azt, aki vallatta őket... huh, nagy poén. Mindig erről szól: az áldozat sosem akkora emberi nyomorult, mint a kínzója. Köszi, ezért kár volt ezt a szart megcsinálni, nem mutat előre, sem újat...
Az a bosszantó, hogy mennyivel jobban, kifinomultabban be lehetett volna mutatni a mélységeit a helyzetnek, az embereknek, a konfliktusoknak. De így az egész olyan volt mint a Macskajajból szalasztott karakterekkel játszatták volna a Railway Man-t. És nem, nem kell nekem steril amerikai karakter, de ez egy tragikomédia... Annak viszont pocsék.

Hát, nem egy Dumb és Dumber... de érdekes, én soha nem láttam még iráni filmet, és ez ad egy ízt az ottani hangulatból. A sztori leköti a figyelmet, a vége különösen jó lett, drámai értelemben.

Még nem tudom, h ez a niche.

Ez nem thriller. Ez egy szar niche film.