Téma: Dallas

10/10
offtopic
Perdikkas 2008 szept. 18. - 20:36:30 10/10
(192/4252)
Unalmas is lenne, ha nem lenne. Meg Jockey nem az a fajta akit szép szóval jobb belátásra lehet téríteni. Idõnként helyre kell rakni, különben nagyon elszemtelenedik. HA nézed, láthatod, hogy így is túl sokat szemétkedik, szavakban és tettekben is.
Vannak emberek és helyzetek, akikkel és amikor csak ez a megoldás. Csak ezt ebben a fene nagy liberális Európában nem szívesen hallják. Ezért tartunk ott közbiztonságbban, ahol tartunk. Na de ez már off.
10/10
Perdikkas 2008 szept. 18. - 20:29:35 10/10
(191/4252)
Tetszett, hogy Pamela egy kicsit helyrerakta Samanthát azzal a pofonnal:-) Már vártam, hogy mikor lesz vmi ilyesmi, mert Samanthának még így az elején pont olyan beszólásai vannak, mint a férjének. Mindketten kiprovokálják a verést. Azért azt el tudnám képzelni, hogy Bobby mindennap behúzna egyet, kettõt Jockey-nak, Bobby felesége pedig ugyanezt tenné rendszeresen Jockey feleségével:-)))Jól ellenne a 2 házaspár:-)

Jockey is tudja ám, hogy milyen szöveggel lehet felhergelni az embereket. Amit Bobbynak elõadott, hogy õ még csak olyan zöldfülû kis taknyos, ráadásul ha az alkalmazottjai is úgy bánnak vele, mint a felesége, akkor nem sok jövõt jósol az építési vállalkozásának...hát, én már azt vártam volna, hogy ezek után Jockey megint egy monoklival lesz gazdagabb.
10/10
Perdikkas 2008 szept. 18. - 20:19:38 10/10
(190/4252)
Na, Ellie mama igen kemény volt puskával a kezében:-)Ez az igazi Texas:-)) És ezt szeretem az amcsikban, hogy ott elõ lehet kapni a stukkert, ha hivatlan látogató jön, és ha kell, le is lehet puffantani. Ott nem babusgatják a bûnözõ elemeket, minta vén kontinensen.

Érdekes, hogy elvileg mocsárvilágba zuhantak le, de mégse falták fel õket az aligátorok. Meg hogy mind a ketten megúszták egy-két apró karcolással. Még a ruhájuk is majdhogynem makulátlan volt. Bobby ingjén egy kis szakadás és annyi. Meg a homlokukat egy kicsit bekenték, de semmi több. Szerencsés zuhanás:-)
ingyom-bingyom 2008 szept. 18. - 10:36:12
(189/4252)
Ja lehet,hogy akkoriban sem volt fenékig tejföl az élet,de legalább jobban összetartott mindenki,még a családok is,és nem dolgozták agyon magukat.Meg tök jó volt izgulni gyerek fejjel,hogy mi lesz a folytatás!
Moldávia bánata 2008 szept. 17. - 23:36:00
(188/4252)
Amúgy meg most jó volt a vége. És Cliff Barnes felveszi a kesztyût a Ewingokkal szemben... :)
Moldávia bánata 2008 szept. 17. - 23:35:17
(187/4252)
Meg amikor ma Jockey célozgatott Cliff Barnes esetleges homoszexualitására, Ellie:
- Nem tûröm ezt a hangot az asztalnál!!!

A gyönyörû, álszemt Texas. :)
10/10
Perdikkas 2008 szept. 17. - 21:01:36 10/10
(186/4252)
Igen, kb. mindenkiben ez az emlék él a legelevenebben:-)
Olyasmi szertartásos dolog volt ez, mint Ewing-éknál a közös vacsora...biztos mindenkinek feltûnt: Jock papa és Ellie mama mennyit zsörtölõdtek, ha nem volt jelen teljes létszámban a Ewing-família az asztalnál vacsoraidõben:-))) Na, a magyar családoknál ugyanilyen közös program volt a Dallas-nézés:-)
ingyom-bingyom 2008 szept. 17. - 20:27:33
(185/4252)
El se hittem,amikor láttam,hogy ismételni fogják! Ez a szappanoperák õs-õs anyja szerintem,vagy nem??? De arra emlékszem,hogy kicsi lány voltam az egész család ott ült egy kupacba a tv elõtt,és néztük ezt a fantasztikus sorit.Akkor tényleg jó volt,mert volt idõnk,és együtt volt a család.
10/10
Perdikkas 2008 szept. 17. - 20:17:29 10/10
(184/4252)
Szegény Clifford:-) Azért ez övön aluli ütés volt. Szemét Jockey:-)

Cliff Pamelának: "Azt hittem, elájulsz a gyönyörtõl, hogy nekem segíthetsz!" :-)) Egy kicsit azért sokat képzel magáról.

Bobby meg mindig azzal szereli le Pamelát, hogy azért Cliff sem egy szent...persze...de Ewing-félék ellen csak úgy lehet küzdeni, ahogy Cliff teszi.
offtopic
nihilke 2008 szept. 17. - 19:49:27
(183/4252)
:)) Dallasos sztorik is lesznek?:D
10/10
Perdikkas 2008 szept. 17. - 17:22:51 10/10 Előzmény Moldávia bánata
(182/4252)
neurofibromatozis??? Hogy mik vannak! Ilyenre már nem is emlékszem. Az viszont biztos, hogy Cliff hülye volt, hogy lepattintotta Aftont...

A mai rész nagyon jó lesz. Cliffnek végre újra fontosabb szerep jut:-) Jockey viszont megint szemét lesz, jó szokásához híven...
offtopic
Moldávia bánata 2008 szept. 16. - 20:30:16
(181/4252)
Már nem emlékszem pontosan, de szpojler: Cliff akarja majd lepattintani Aftont, a neurofibromatózissal. :) Ha jól tévedek...
10/10
Perdikkas 2008 szept. 16. - 20:27:07 10/10
(180/4252)
igen, bimbózófélben van...De én azért a Cliff-Samantha páros helyett sokkal jobban szurkoltam volna a Cliff-Afton párosnak, de ezt már írtam.
Amúgy érdekes, hogy Cliff mindig a Jockey "használt áruival" éri be...ezt Jockey valamelyik késõbbi részben, mikor rájön Cliff és Samantha kapcsolatára, ki is mondja...el tudom képzelni, mit érezhetett Cliff, ekkora sértést...
10/10
Perdikkas 2008 szept. 16. - 20:22:17 10/10
(179/4252)
Elég fura család. Lucyt ott tartják a farmon, ugyanakkor az anyjának meg nincs joga ott lakni?! Ezt már eddig sem értettem, hogy mit rosálnak annyit Jockeytól meg a nagypapától? Az anyja oda vihette volna Lucy-t(kis korában)ahova akarja. Mivel az anyja nem volt iszákos, nincs az a bíróság, amit Jockey-ék meg tudtak volna venni, hogy ne így legyen. Persze nehezen tudta volna eltartani, a farmon viszont mindene megvolt. De akkor is annyiszor jöhetett volna meglátogatni Lucy-t ahányszor csak akarja. Ezt már a korábbi részekben sem tudtam megérteni, hogy miért ilyen besz@ri Lucy apja is, meg anyja is?


Keményöklû Joe(azaz Bobby:-) megint hõs volt:-)) A zsaruk nagyon elbénázták, mert hagyták, hogy Lucyt túszként használja. Ahelyett hogy megvárták volna, míg Lucy és a fickó kicsit eltávolodnak egymástól, és akkor léphettek volna. Amúgyis könnyû lett volna a helyzetük, mert a fickó kb. 2 fejjel magasabb volt, mint a 150 centis kis Lucy:-) Simán leszedhették volna. De amit az amatõr zsaruk elbénáztak, azt Bobby helyrehozta:-))

Amúgy jó kis jelent volt, amikor az elején Lucy kiborult otthon...és tök igaza volt.
Moldávia bánata 2008 szept. 16. - 20:20:12
(178/4252)
Azért a mi Bobbynk ismét a texasi férfierõt testesítette meg egy gyönyörû, állra helyezett jobbegyenessel! :)
Moldávia bánata 2008 szept. 16. - 20:19:06
(177/4252)
:DDDD

Hát ja, nekem is ez teszett ma a legjobban!

Egyébként pedig Samantha és cliff Barnes kapcsolata éppen bimbózófélben van! Szpojler: s mint tudjuk, Cliff Barnes, talán életébe elõször, szerelmes lesz egy nõbe, magába Sue Ellen (Samantha) Ewingba!
10/10
Perdikkas 2008 szept. 16. - 19:41:04 10/10
(176/4252)
Jockey: "Fujjj, ez tea!"

Ez baromi jó:-)))
Moldávia bánata 2008 szept. 15. - 22:30:59
(175/4252)
Ja! Meg a legnagyobb! Amikor Bobbyból elõjön az igazi Ewing!

- Maga a keleti partról jött, ugye? Na figyeljen, nem tudom, hogy ott mi a szokás, de itt máshogy mennek a dolgok! Sok errefelé a lakatlan terület, ahol igen kevesen laknak... :DD
dr66 2008 szept. 15. - 22:21:58
(174/4252)
Az azért nagyon király hogy komplett mondatokat sõt párbeszédeket is idézgettek belõle.Mégiscsak a Dallas a filmek királya!:))De most komolyan ha leülök képes vagyok most is belefolyni.Valamit tudtak ezek ott Texasban...különben is:Jockye for president!
Moldávia bánata 2008 szept. 15. - 22:13:42
(173/4252)
Amúgy pedig arra is rájöttem, hogy Cliff Barnes a sorozat titkos sztárja! :))