Alapvetőwn erős történet, finoman ábrázolt "korháttérrel".
P))ontos címe: A Danaida...

Furcsa módon, fiatalságom ellenére, nekem ez az egyik kedvenc filmem. Nem tudom megmondani hogy miért,de nekem a gyerekkorom emlékei jutnak eszembe mikor ezt a filmet nézem. Azt megtudná valaki mondani hogy az a hegedű dal, annak ki az előadója, és mi a címe?

A monotonitás, nem a szocialista Magyarország sajátja. Sőt a megalkuvás sem. A szocializmusban is emberek voltak és az emberek habitusa mit sem változik évezredek óta. Tessék elolvasni az Ószövetséget, ott le van írva milyen is az ember és a lényeg nem változott semmit.

Holnap megint adják, de jó, rögzíthetem végre! Nagy kedvenc nálam ez a film is, már alig vártam, hogy ismét lássam, remekmû.

Az igazán értékes irodalom jobb, mint eljárni bármiféle lélekturkászhoz. Ez egy tökéletesen megalkotott és életre keltett mû, nagyszerû színészi játékokkal, az író pedig zseniális.
Ebben a felszínes világban néha nagy szükség van arra, hogy egy picit megálljunk, és idõt adjunk magunknak arra, hogy egy ilyen drámát megnézzünk, elolvassunk, mert okosabbak leszünk általa saját életünkben is.Mennyi életbölcsesség, mennyi tisztánlátás, mennyi drámaiság szorult ebbe a történetbe, és minden mozzanata igaz és reális.

Örülök, hogy megnéztem, ajánlom mindenkinek, fõként pedig mindazoknak, akik még a helyüket keresik a világban.

Hát..., még hermetikusan sem, nemhogy hermeneutikusan. Üdv!

Monotonitás: lépcsõn le, lépcsõn fel. Szobából ki, szobába be. Fél vekni kenyerekkel kézben fel a lépcsõn, újra és újra - nem valamiféle Mennyország felé, mintha Jákob lajtorjáját róná (oda különben sem lehet retour jegyet váltani), csak valamiféle lakás (otthon??) felé, egy még világháborús nyomokat örzõ pesti bérházban.

Csándy Katalin valóban danaida, a szó klasszikus értelmében.

Öntudatlanul cipeli a súlyos korsókat innen oda és onnan ide, és mégis mindig csodálkozik, hogy útközben kifolyik belõlük a víz a lyukon keresztül, amely az aljukon tátong. Lassan ébred a lyuk létére, és funkciójára, azaz diszfunkciójára még késõbb jön rá. Ám végül csak felismeri az összefüggéseket a céltalan ténykedés elemei közt...

Az államszocializmus hermeneutikusan zárt Magyarországán nem lehet tanulság nélkül való sem a Szabó Magda könyv, sem a belõle készült kiváló Zsurzs Éva adaptáció életélménye: az élet egyszerûségébe oltott keserû monotonitás. Egy hermeneutikusan zárt ország hermeneutikusan zárt értelmiségének hermeneutikusan zárt sorsai, oly sokféleképpen determináltak (az alap - József Attilára utalva - "hasított-rönkfa halom" determináltságán is túl), hogy nem is tudnak mást tenni, csak meghatározott, megengedett utakat róni oda és vissza, évekig, évtizedekig.

Már majdnem danaida-sors ez, csak az öntudatlanság hiányzik még hozzá.

Csándy Katalint ráadásul (Törõcsik Mari páratlan karakter-definiálására még kitérek!) az öntudatlanságon túl még egyéb meghatározottások is kötik. A legdöbbentesebb talán a férjével való kapcsolaté, ahol õ csupán kiszolgáltatott kiszolgáló - Sinkó Gábor összességében valami hihetetlenül gyarló karaktert hoz itt fantasztikusan, aki még kérkedik is a gyarlóságával. Talán ez is a fõ oka, hogy Csándy Katalinnal felépíthetnek otthont, de párkapcsolatot sosem. Elek - a férj, egyébként példás megalkuvó (ez is jellegzetes államszocializmusbeli magatartásforma).

Akad is mivel megalkudnia, hiszen e zárt cselekménytéren kívül, a külvilágban, ide is behaoló következményekkel bíró politikai drámák zajlanak - 50-es évek, 56 és ami utána következik. És egyéni drámák zajlanak - bebörtönzések, mellõzések, arculcsapások.

Zajlik - a történelem...



Csándy Katalin portréját megrajzolni rendkívüli lélekelemzõi feladat, hisz, ahogy Szabó Magda is írja, "minden ember titok, s minden titok titok". Õ mégis megteszi, mert személyében korjellemzõ magatartásformát, korszakot vállán hordozó alakot lát.

Karaktere önképének furcsaságai talán abban a paradoxonban gyökereznek, hogy, bár valahol egész életében önmagára figyel, mégis másokért, másoknak dolgozik. Türelmesen, végtelen alázattal, de nem öntudatosan munkálkodik értük. Önmagára figyelve, neurotikusan (aki töltött már egyedül hosszabb napokat egy kissé nagyobb lakásban, az pontosan tudja, miféle neurózis ez), de sohasem önmagáért. Ezért nem veszi észre a lyukat a korsó alján, ahol mindig, minden esetben kifolyik a nagy igyekezettel merített víz.

Alázata és türelme, amely lénye mélyébõl fakad, csodálatosan jóvá, tisztává teszi. De nem önként vállalt jóság és tisztaság ez - hanem öntudatlan, tehát naív. Nem általa gondosan megmunkált gyémánt, hanem gyerekkortól magával hozott, mondhatni, családi ékszer.

Szép, valóban szép tulajdonság ez - de néha már szinte felháborítóan türelmes mások végtelenül pitiáner gyarlóságaival szemben.

Elsõ szerelmével szemben is, férjével szemben is.

Törõcsik Mari óriási, mély alakítást nyújt, eggyé válik a karakterrel, s ad még naívságához valami olyan mélységet, amely, ismét paradox módon, sejteti azt az élettapasztalatot, amivel rendelkezik. Ez a karakter ugyanis nem úgy naív, mint egy tizenéves vidéki fruska: a naívsága tapasztalattal, sõt, bölcsességgel is párosul, éppen ezért olyan döbbenetes már a puszta létezése is.

Vannak persze, akik figyelmeztetik, akik próbálják felébreszteni - így a Bulla Elma által végtelen és megrázó emberséggel alakított Mami, vagy az öngyilkosságba menekülõ, középkorú lelkiismerete, Nóra, akit Tolnay Klári hoz, valami elképesztõen éles szikársággal (a késõ középkorú és idõs Tolnay Klári szikárságáról könyvet lehetne, sõt, kellene írni, mert páratlan magyar színház- és filmtörténeti jelenség!).

De Csándy Katalin nem jön öntudatára, csakazért sem, újabb és újabb csapások között is õrzi a jóságot - családi ékszert, vagy a danaida-metaforánál maradva a lyukas korsót, sorsa jelképét - saját, privát holokausztján menekítvén keresztül azt, míg csak rá nem jön, hogy le kell tenni ezt a terhet és ott kell hagyni az út porában, a rablók martalékának, a kutyák koncának - pusztulásnak.

Mert van helyette új, van helyette más, van helyette édesebb teher...



Csándy Katalin igénytelenségének furcsa ellentétpárja az általa rajongásig szeretett Melinda - Sír Kati - aki egyébként férje szeretõje, s akivel szemben nemcsak anyai ösztönöket táplál, hanem saját soha nem létezõ öntudatát ismeri fel a lányban.

Melnda ugyanis még félig-meddig kamasz, mégis hihetetlenül öntudatos, okos, az értékítéletei érdesek, felületesek, de önismerete, autencititása óriási, s mivel személyisége rendkívüli integratív erõvel bír, Katalin vitriolos sértései ellenére sem tud rá haragudni.

Ráadásul, rezingáltságában éppen általa, benne ismeri fel végül a kiutat céltalan házasságából, s ezzel együtt a danaida lét öntudatlan poklából is. Melnda az eszköz, amely segíti öntudatra ébredni (és most hadd ne éljek egyébként Bánk Bános reminiszcenciák felemlegetésének lehetõségével, mert lehetne).

Csodálatos Sír Kati és Törõcsik Mari kettõse ebben a két szerepben, õk valahogy egyszerre anya és lánya, a férj felesége és a férj szeretõje, akik azonban pörölés helyett valahogy cinkosan össze tudnak kacsintani, sõt, egymást hihetetlen intenzitással, mélységgel szeretõ barátnõk, akik között még, néha - apage satanas - valami nagyon sejtelmes és hártya vékonyságú, végtelenül gyöngéd lezsbikus erotika is felsejlik...



Szabó Magda és Zsurzs Éva - a magyar mûvelõdéstörténet hallatlanul erõs író-, illetve rendezõegyéniségei - a könyvben és filmben egyként hangsúlyozzák, hogy nõnek lenni annak a korszaknak permanens jelenidejében kétszeresen-háromszorosan olyan nehéz volt.

A danaida-sors ráadásul nõi végzet, nõi öntudatlanség következménye és csakis nõi öntudatra ébredés oldhatja fel.

Ez az öntudatra ébredés azonban különbözik a manapság oly divatos "feminista" öntudatra ébredéstõl. Nem valami lázadással, tányértörögetéssel vagy gyilkossággal ér véget. Nem fullad bele nõmozgalmi jelszavak puffogtatásába sem.

Nem, ennél mindketten inteligensebb alkotók.

Nem követnek el ilyen merényletet: a fejlõdési út lezárása ugyanis szervesen következik a karakter addigi fejlõdésébõl, ezért lemondó, enervált, hallgatag, alázatos.

Csándy Katalin, ahelyett, hogy teszem azt, mondjuk tudatos "szinglivé" válna, önnön személyiségéhez illõ lépést tesz: könyvtárosként (merthogy õ egyébként könyvtáros) vidékre utazik és ott kezd el dolgozni. Arca az utolsó snittben meggyötört és öreg, de mégis érezzük, a dolgok kimondatlanságának ellenére is, hogy valamiféle békét csak talált itt, mert találnia kellett.

A munkában.

Ahogy addig is dolgozott, csak öntudatlanul, danaidaként, úgy ezután is elsõsorban a cselekvés attitûdjében és formáiban fogja megtalálni önmaga feladatát és célját. Sosem nyugodva, sosem megállapodva, de öntudatosan, végre nyitott szemmel.

Ez Csándy Katalin gyõzelme - és nem bosszúja!

Csöndes és pyrhusi diadal, már csak azért is, mert egyetlen emberé csupán (Elek nem fog megváltozni, Melinda összejön Elekkel, de vajon meddig fognak együttélni, a Mami öregségének megpróbáltatásai pedig folytatódnak...), de öntudatos, s mint ilyen, rendkívüli jelentõsségû.

A könyv és a film egyaránt kellõképpen szikáran és balladisztikusan érzékelteti mindezt, mert kimondani amúgy sem lenne érdemes. "Fecseg, aki keres, hallgat, aki talál..." - jut eszembe a Kispál vonatkozó dalszövege.

És valóban: a danaida hallgat. Korsaját letette, öntudatlanul önmagára rótt bûntetésétõl megszabadult. Önálló élete, ez a munkás, csöndes élet, végre megkezdõdhet...

Ahogy a danaidák arra kárhoztattak, hogy egész életükben vödörrel hordják a vizet a lyukas tartályba, Kati örök boldogtalanságra kárhoztatott, másnak adja át a fõszerepet, kifolyik a boldogság a kezei közül?
Jó film, sikerült a regény hangulatát visszaadni.

Most néztem meg a Régimódi történet régi, 1977-es, Madách Színházi felvételét. Sulyok Máriával a fõszerepben, mellette Márkus László, Almási Éva... Jaj, de nagyon jó volt!!!

Már elkezdõdött mikor odakapcsoltam. Nem tudtam mit nézek. Nagyon tetszett a film hangulata, a nyugodtsága. Hogy ami nem megy, nem szabad erõltetni.Törõcsik eddig csak a Kölyök-ben tetszett, de most már a Danaidában is. És végignéztem!

Hát bizony a Régimódi Történet félelmetesen gyenge volt, mégis képes voltam végigszenvedni az összes részét, reménykedve, hátha... Az 1985 körül készült szlovák változat is ezerszer jobban sikerült, talán azt kellett volna megvenni és szinkronizálni, olcsóbban kijött volna!

a régimódi történet sajnos el lett fuserálva, de gondolj az abigélre, vagy erre a fimre, a danaidára, azért érzõdik némi különbség a régimódi történethez, ill hasonlóság sz.m. eredeti szövegeihez képest, nem?

furcsa, de bennem a filmbõl sütõ szegénység fogott meg legjobban. a rohadó falak, a mindent átitató kosz, szennyes lépcsõházak, szegényszag, még a relatíve jólszituált tanár úréknál is. tudom, még ma is van ilyen, a mi házunk sem sokkal jobb, de mégis...
szép film volt.

Nagy élmény volt,köszönöm!!!

Szerintem nem csak az egyik, hanem a legnagyobb mai magyar iró, fantasztikus a nyelvezete, a stilusa. Nagyon jó olvasni. A tv filmek messze nem adják vissza ezt, lásd a tavaly vetített "Régi módi történet"et.

Szabó Magda az egyik legnagyobb magyar író volt. Béke poraira.