Tegu 2016 jan. 19. - 09:45:07
(6241/9141)
mAnho almaban azt motyogta, hogy nalam van a lanyod, ezek szerint lehet, hogy azert valtoztatotta HK nevet GN, hogy Manho baratja ne talaljon ra?
Tegu 2016 jan. 19. - 09:41:08
(6240/9141)
A Pudoxin mellekhatasa csak hosszutavu szedes utan jelentkezik, a teszteles alatt nem derult ki, utana pedig engedelyeztek, SR pedig szedte, ahogy elmondta a szurovizsgalat elott, ha faj a gyomra, beszed egy gyogyszert, valami Pudoxin a neve. Tehat ezt szedte kulfoldon is.
Olvastam a hirt is, dobbenet, foleg az , hogy a tobbsegnek semmi baja, egy pedig belehalt..
K. Judit 2016 jan. 19. - 09:05:02
(6239/9141)
"... cég által kifejlesztett gyógyszer a klinikai vizsgálat elsõ szakaszában volt, vagyis amikor a hatóanyagot – a sikeres állatkísérletek elvégzését követõen – egészséges önkénteseken tesztelik közvetlen orvosi felügyelet alatt. Ebben a fázisban a hatóanyagot általában nagyon alacsony dózisban kapják a kísérleti alanyok, jóval kisebb mennyiségben, mint ami késõbb a gyógyszerbe kerül."

A cikk maga nem is fontos, de azért itt van:
http://24.hu/kulfold/2016/01/18/magyar-ceg-is-erintett-lehet-a-halalos-gyogyszerkiserletben/

(Ha ez kint is így volt, akkor nem értem, SR mitõl betegedett meg. És Amerikában már biztos nem szedte, ott már nem volt szüksége pénzre, JE családja jól ellátta. Szóval kamu, vagy ez is inkább valami örökölt betegség.)
K. Judit 2016 jan. 19. - 01:22:32
(6238/9141)
Az nekem is nagyon gyanús, hogy miért választották el örökre a gyerekeket és miért nevezték át HK-t. HK nevében a Do (az apja nevére utal), a Hae-kang-ot pedig GN találta ki mellé. DE MIÉRT NEM VOLT JÓ A RÉGI NEVE??????

Valami õszinteségi szérumot kellene beadni Manhonak, Miss Koreának, GN-nek, és a költõnek is, így talán közelebb jutnánk az igazsághoz. Egy biztos, HK, YG és JE egyidõsek, így Manho három nõvel is kavart ugyanabban az idõben. Közben valószínûleg csak egyiküket szerette. És még azt is olvastam valahol, de lehet hogy közületek mondta valaki, hogy Miss Korea akkor ment hozzá Manho-hoz, amikor JE már ötéves volt.
K. Judit 2016 jan. 19. - 01:12:05
(6237/9141)
Nem emlékszem, hogy GN férjhez ment volna, persze ez nem jelent semmit :)

Dogko halála után az új felesége valószínûleg beadta YG-t egy árvaházba. Itt van némi fehér folt .... aztán végül valahogy a nagymama hozta ki onnan és nevelte fel. A nagymama szerintem a szomszédon keresztül került a képbe, aki ismerte Dokgot, vagy a rokona volt ... így Dogko rábízta a fontos papírjait. A nagymama a szomszéddal nagyon közeli viszonyban volt ... itt is van egy fehér folt, mert ugyan nem hagyta a nagymamára a házát vagy a lakását, de ingyen lakhatott benne, vagy valami ilyesmivel támogatta õt.
Tudjuk, hogy más volt a tulaj, mert TS-ék (ill. a CNP) megvette a házat, a többszörös árát fizette ki a tulajdonosnak. Mert keresték a papírokat, amikrõl nem tudom honnan tudtak. Lehet, hogy a nagymama árult el valamit TS-nek fokhagyma pucolás közben. Nem tudom mit találtak, mert a nagymama közben BS-nek is adott bizonyos dokumentumokat ...

Most, mielõtt leütötték BS-t, azt beszélte HK-val telefonon, hogy azokról a naplórészletekrõl feltételezik TS-ék, hogy HK-tól származnak. Tehát tulajdonképpen mindketten veszélyben voltak/vannak.
Tegu 2016 jan. 18. - 22:55:04
(6236/9141)
Hm, en ugy emlekszem, hogy GN kesobb ferjhez ment, de akkor mar csak HK volt vele, lehet, hogy ezert HK a neveloapja nevet kapta?A valaskor az egyik gyerek az apjanal, a masik az anyjanal maradt, itt van egy homaly, hogy kerult ki GN latokorebol YG, a nagymama sem GN vagy exferje anyja volt.
K. Judit 2016 jan. 18. - 22:44:19
(6235/9141)
"Bár Hae Kangot szerette, és bízott benne, de ha fény derül a tesztekkel való manipulálásra, és hogy az iker férjét megölték, akkor ettõl a gyár csõdbe is mehetett volna."

Ezért adott utasítást arra, hogy intézzék el YG-t. Nem részletezte, hogyan.
TS a saját módján intézte, és amilyen balfék, pont nem YG-t, hanem HK-t intézte el.
És persze még azt is elrontotta ...

Reméljük, ezt a szokását megtartja, és sem BS-t, sem HK-t, sem senki mást nem sikerül a továbbiakban megölnie.
Illiona 2016 jan. 18. - 22:05:41
(6234/9141)
Amikor engedett a sógor zsarolásának ( a térdepléskor) akkor szerintem nagyot hallgatva-de a gyár érdekeit is szem elõtt tartotta.
Bár Hae Kangot szerette, és bízott benne, de ha fény derül a tesztekkel való manipulálásra, és hogy az iker férjét megölték, akkor ettõl a gyár csõdbe is mehetett volna.
Vagyis nem csak magát védte, de azt az egzisztenciát, amit felépitett 30 év alatt.

Ha a sógor nem intézkedik olyan elhamarkodottan, akkor lehetett volna más mód, de utólag már kényszerpályán volt az öreg.
pl bevallhatta volna, hogy elszámitották a teszteket, és bocsánatot kért volna, egy eljárás, némi veszteség és az ügy letudva.
Csak a sógor ezzel a nagy ölhetnékkel már eleve rosszul kezdte és folytatta a probléma kezelését.
K. Judit 2016 jan. 18. - 22:04:12
(6233/9141)
Lehet, hogy soha többé nem akartak találkozni, de ez nekem új.
Ikreket örökre szétválasztani ... ahhoz valami nagyon nagy dolog kell, gyûlölet például.
(Többek között errõl sem volt szó. Némelyik fordításban volt valami arról, hogy GN válás után hirtelen nagy megkönnyebbülést, felszabadultságot érzett.)
K. Judit 2016 jan. 18. - 21:57:51
(6232/9141)
Egyébként azt nem tagadta Manho, hogy ellopta a szabadalmat.
Ha nem lopta volna el, simán hihetõ a történet a balesetrõl (nincs indíték gyilkosságra).
Nem kellett volna engednie TS zsarolásának, ha legalább a lopás nem lett volna igaz.
És még ki is számította, hogy ha a lopásért elítélték volna akkor, már az is elévült volna.
Illiona 2016 jan. 18. - 21:54:42
(6231/9141)
Ha a szülõk ugy döntöttek, hogy örökre elválnak ugy, hogy az ikreket úgy választják szét, hogy soha többé ne találkozzanak, akkor az a logikus, hogy nevet is változtassanak.
Azonkívül az ikrek anyjának nehezebb lehetett egyedülálló anyaként azokbam az idõkben, lehet hogy így más névvel rá tudta fogni, hogy az apa esetleg meghalt.
K. Judit 2016 jan. 18. - 21:48:41
(6230/9141)
Azt tudjuk GN-tõl, hogy Dokgo évekig kísérletezgetett a laborban, míg megszületett a találmánya. Állítólag pont ezért váltak el, mert GN nem bírta már a szegénységet, és hogy a férje a laborban lóg, színésznõként szeretett volna szerencsét próbálni. Hát az nem jött össze.
Manho üzletember volt, nem volt köze a kutatáshoz.

Mindenesetre az is egy rejtély nekem, hogy miért kellett megváltoztatnia HK nevét. Hiszen apja volt, csak elváltak.
Igaz, ha nem változtatja meg, nem tudják összetéveszteni a két lányt - nincs sztori ...

Még én sem láttam teljes egészében, csak félkész állapotban.
Néhány fontos párbeszéd még hiányzott.
Illiona 2016 jan. 18. - 21:41:41
(6229/9141)
én még nem néztem a 38-at, megvárom a feliratot, talán holnap már meglesz.

Manho és a barátja vitájára gondolva, én azt is el tudom képzelni, hogy Manho nem is lopta el a szabadalmat, hanem esetleg az elõzõleg is az övé volt, valamiért ez Dokgo nevére került, és õ csak visszavette. Vagy közös volt, és nem akart örökösödési vitát, azért sem, mert olyan kusza viszonyokban voltak.
Azért is lehet kiborulni, mert a barátja meghalt a szeme láttára.
De miután nem voltak tanúk, igy ugy hitte jobb hallgatni, mint magyarázkodni.
Ez persze csak találgatás.
K. Judit 2016 jan. 18. - 21:40:21
(6228/9141)
A második SBS Pressconf. tavaly októberben, itt egy majdnem kétperces videó (felirat nélküli):

http://www.tudou.com/programs/view/Im02WDXY30U/
K. Judit 2016 jan. 18. - 21:17:38
(6227/9141)
Igen? :))
K. Judit 2016 jan. 18. - 21:13:09
(6226/9141)
Látom, közben valaki másnak is eszébe jutott, hogy Dogko JH esetleg Gaucher betegségben szenvedett és talán nem volt már hátra sok neki. De a többit még emésztgetnem kell, mert úgy emlékszem, Manho a válás óta nem nagyon találkozott GN-nel.

"In a moment there is one scenario in my head about the hiking accident in 1981. Could it be that Dokgo Ji Hoon has Gaucher disease ( uncurable disease that Woo Joo has)+ losing his wife and oldest daughter DokGo Ong Ki, he didnt want to live anymore, he called out MH to go hiking with him, on te top of the mountain, MH confessed his feelings for GN and how GN ran away with him..etc. DOKGO JI HOON WAS ANGRY AND WANTED TO COMMIT SUISIDE AND TOOK MH WITH HIM (HE WANTED THEM BOTH DIE TOGETHER). BUT MH CUT THE ROPE FIRST TO SAVE HIMSELF. Knowing that he would die, DokGo Ji Hoon last words are"' you take care of SangHwaSan, its a gift for my twin daughters when they grown up." (Smpi 583. old, LHRCN)

Azt nem nagyon akarom elhinni, hogy Manhonak pont a hegy tetején jutott eszébe bevallani a barátjának, hogy szívesen elvenné a volt feleségét, mit szól hozzá?
Ám amikor JR anyja meghalt, Manhonak esetleg tényleg eszébe juthatott, hogy GN-t is feleségül vehetné, de a barátja miatt hezitált. Mindenesetre talán meggondolta magát a hegyen, és azt a kérdést mégis feltette a barátjának. Ebbõl tényleg kialakulhatott egy kis pofánvágós, kötélszakadásos küzdelem ...

Viszont Miss K. azt mondta, a túra után Manho ki volt borulva, mert egyedül jött haza. Szóval már együtt laktak. Bocs, csak találgatok ... mert õk meg titkolóznak :((
Tegu 2016 jan. 18. - 20:55:13
(6225/9141)
Miutan beleivott:)
K. Judit 2016 jan. 18. - 20:43:23 Előzmény Tegu
(6224/9141)
Igen, ekkor hárman voltak Manho irodájában (még JR is elnökhelyettes volt talán), Manho, TS és JR.
Manho nem tudta, ki az a YG, csak azt, hogy a fenyegetõzõ kutató menyasszonya, akitõl meg kell szabadulni. Lehet, hogy ezeket az utasításait értette félre TS, de az is lehet, hogy Manho nagyvonalúan nem foglalkozott apró részletekkel, csak az eredmény érdekelte. És akkor hangzott el, hogy a piszkos munkát majd õ, TS intézi. Ha tudta volna YG vezetéknevét, talán felfigyel rá. K-ban ugyan még a ritka vezetéknevekbõl is sok van, azért ha az embernek éjszakánként dolgozik a lelkiismerete, felkapná a fejét erre a névre.

Akkoriban még csak YG-ra fájt a foguk, de a két nõ összetévesztése az utolsó pillanatban nagyon is jól jött TS-nek, bár nagyon be volt gyulladva, hogy HK haláláért meglakol, de a zsarolással elérte, hogy Manho néma maradjon. HK pozíciója pedig, amire a foga nagyon is fájt, az ölébe hullott. Legalábbis azt hisszük, hogy a zsarolással érte el, mert azt sejtette Manho, hogy nem tudja bizonyítani a balesetet, és ha gyanúba fogják gyilkosság miatt, a SsWs marhajó indítéknak számított volna. (A szabadalom ellopásáért kiszabható büntetés közben évült el.)

(Még a kávét is megtalálták, amit JE adott a kissrácnak :)
Tegu 2016 jan. 18. - 18:31:15
(6223/9141)
Viszont arra is emlekszem, hogy az elejen, tehat 1. 2. vagy 3. reszben Manho utasitast adott arra, hogy szabaduljanak meg YG tol, persze nem nevezte neven, s nem feltetlenul a megolesere gondolt. Csak ugye ott is ugraltak az idoben, de ez nyilvan meg HK balesete elott tortent.
K. Judit 2016 jan. 18. - 15:48:00
(6222/9141)
De dolgozott õ, csak otthon. Távmunkában.
Végül is nem ülhetett 4 évig az íróasztalánál úgy, hogy semmit nem tett. Délelõtt biztos aláírogatott dokumentumokat, délután pedig azon gondolkozott, hogy hol rontotta el ...
K. Judit 2016 jan. 18. - 15:44:48
(6221/9141)
Nekem úgy rémlik, hogy ugyanakkor volt, hogy bejelentette, HK meghalt, és ezután vallotta be azt is, hogy YG-nak (a kutató menyasszonyának) Dogko a vezetékneve. Errõl Manho korábban nem tudott.
Azt sem tudta, hogy TS hallgatózott és összerakta a képet SSangwansangról, és Dogko haláláról.
Tehát a vallomás (térden állva) és a zsarolás szerintem egy idõben történt. (Kérdés, hogy mit tett volna Manho, ha TS nem zsarolja meg. Fel nem jelentheti a vejét, mert nyilván nem ez a gyilkossági kísérlet volt az egyetlen, amit Manho tudtával, vagy utólagos beleegyezésével elkövetett. Errõl mondjuk Manho elõre nem tudott (ilyen apróságokkal nem foglalkozott), de mi van, ha sikerül YG-t eltenni láb alól és késõbb kiderül, hogy kinek a lánya és kinek a testvére volt?)

Az ikrekrõl senki nem tudott. Állítólag GN, az ikrek anyja kérte Manhótól, hogy ne beszéljen errõl. (Rejtély, miért.)

1981-ben a lányok már kb. 5 évesek voltak. Nem tudom, mikor váltak el a szülõk, de egyik lány se nagyon ismerte az apját. Azt viszont eltaláltam, hogy az apjuk egyáltalán nem nekik üzent, a találmányát tartotta fontosabbnak. Nagyon nagy verekedés lehetett a hegyen, Manho állítólag úszott a vérben. (Szintén rejtély.)

Mondjuk elég tetû alak lehetett a lányok apja, maga az a tény, hogy válás után a másik gyereke egyáltalán nem érdekelte, az is elárul róla valamit. Az öregek közötti szerelmi háromszög, aztán Miss K. megjelenése - mind csupa rejtély. Még az is eszembe jutott, hogy ha GN nem úgy hiszi, hogy HK meghalt, vajon valaha megkereste volna a másik lányát?

Azt hiszem abbahagyták 86%-nál a fordítást, még elég lényeges részek kimaradtak. (Úgy látom sem GN, sem TS nem tud rendesen artikulálni...)
Tegu 2016 jan. 18. - 14:34:56
(6220/9141)
Nekem meg olyan emlekeim vannak, hogy azota nem vezeti a ceget, miota Ts megzsarolta, de elotte is volt mar egy kozos titkuk, nevezetesen az, hogy YG helyett HK- t olte meg TS vagyis hat azt hittek.
Tegu 2016 jan. 18. - 14:31:52
(6219/9141)
Azt nem mondta el a fiunak, hogy ki o, tehat a fiu szemeben egy dilis tankolo, aki fene tudja miert visz neki enni- inni
K. Judit 2016 jan. 18. - 12:59:06
(6218/9141)
Biztos csak arra gondol, szép szóval inkább visszafordíthatja a fiúban a tehetetlen dühöt, az agresszivitást és a mások okolását, mintha egybõl feljelentette volna. Elítélnék, javítóba kerülne, onnan már ritkán van visszaút. (Sõt, ha 18 elmúlt, akkor rendes börtönbe kerülne, arról jobb nem is beszélni, onnan hogy szabadulna.)
Szerintem nekik eszükbe sem jut, ami nekünk igen. Jobb is így, egy darabig lehetnek még õk is naivak. Mi is voltunk.
(De amúgy meg, ha mégis eszükbe jut, más a tekintetük azoknak az embereknek. A szemükbõl látszik, hogy mit akarnak. JE tekintetébõl semmilyen célzást nem olvashatott ki a fiú.)

Abban igazat adok Manhonak, hogy a vejének és a rosszindulatú lányának nem köteles beszámolni, hiszen õk csakis a pénzüket, a vagyonukat féltik, míg Manho tudja - és Miss K. most is elmondta neki - hogy JE halálra izgatja magát az apjáért (és ahogy mondta is HK apjáért), neki tényleg járna már egy kis magyarázat. És õ már be is bizonyította, hogy nem a dohány érdekli. Csak akkoriban Manho még másképp gondolkodott.

Épp azon töprengtem, vajon mi változtatta meg Manhot, mostanában már másképp látja a világot, ezt különben elmondta JR-nek is nemrég, szintén valami követelõzésre válaszul. Szerintem azóta, hogy TS bevallotta neki, YG helyett HK-t ölte meg. Az egy nagy sokk volt az öregnek, onnantól kezdve nem járt dolgozni sem és otthon sem vett részt a közös étkezéseken. (Valamikor akkor dönthette el azt is, hogy megkeresi YG-t.) Egyrészt nagyon szerette HK-t, másrészt rájött, hogy a hatalom, amit TS kezébe adott, mennyire eldurvította, milyen messzire ment, és arra is rájött, hogy ezért õ is hibás. És emiatt nem zavarta még el TS-t, mert felelõsnek érzi magát. Na de ez persze nem jelenti azt, hogy engedjen a mohó és pimasz követeléseiknek, amikor még életben van. (És hogy JR-nek nincs külön része, nem jelenti azt, hogy nem gazdag, csak azt, hogy a férje és a gyerekei nevén van a vagyon.)
Bár TS részét még átgondolnám Manho helyében.
Tegu 2016 jan. 18. - 12:05:39
(6217/9141)
Eleg idetlen gondolat volt JEtol, hogy kajat es innivalot adott a gazolo fianak a benzinkutnal, lehet, hogy naluk ( mert etel) mas jelentoseg van ennek, de szerintem kinos es szinte gyanut kelto, mit akar ez a gazdag foszer azzal, hogy hoz egy szendvicset meg innivalot.
Tegu 2016 jan. 18. - 10:29:55
(6216/9141)
Allitolag szelsebesen forditjak a 38. reszt, ugy latszik, vege a vizsgaidoszaknak
Caffe 2016 jan. 18. - 10:22:30
(6215/9141)
Elgondolkoztam Manho lanyan is, o az elso a sorozatokban, aki ilyen szemtelen az apjaval es ilyen nyiltan szembefordul vele, a tiszteletnek nyoma sincs nala, mondjuk ertheto, nagyon megserulhetett lelkileg, amikor anyjat elhagytak.
Uakkor azt is tudja, hogy a ferje nem szereti ot, tele van gyulolettel es keseruseggel,
Caffe 2016 jan. 18. - 09:57:03
(6214/9141)
Vagy TS zsarolni fogja a gazolo fiat
K. Judit 2016 jan. 18. - 09:43:43
(6213/9141)
Amikor TS el akart beszélgetni a gázolóval, még nem sejtette, mire fogja tudni használni, csak azt tudta, hogy õszintén gyûlöli HK-t, hiszen fojtogatta õt, és ki tudja, talán be is fejezi a mûvét, ha nem tudják kinyitni az ajtót. És lám, máris hasznára volt TS-nek, bár a gázoló nem tudja, hogy az elsõ leandert a fia tette HK ajtaja elé.
K. Judit 2016 jan. 18. - 09:38:43
(6212/9141)
Amikor TS és a gázoló együtt vacsoráztak, akkor kapta meg TS az emberétõl (akit most már valószínûleg saját maga fizet, hiszen HK kirúgatta, mint a többieket) a leander fotóját. Miután a gázoló is gyógyszerész, szerintem azt mesélte el TS-nek, hogy mi ez a növény, és mire jó. Így a második cserepet már TS embere csempészte - azt hiszem - a garázsban HK autója mellé.

És szerintem is azt nézték, hogy a kamera mindent vesz a garázsban, ezért volt jól beöltözve a motoros, így simán rákenhetik a gyerekre, aki még csak védekezni sem tud majd. Ez lehet a vége a TS és a gázoló közötti kapcsolatnak is, viszont tanúnak jó lesz TS ellen.
Tegu 2016 jan. 18. - 09:30:22
(6211/9141)
Igen, a latszat azt tamasztja ala, hogy a sofor hallgatasaert kapott egy jo kis allast Manhotol.. Jol emlekszem, hogy Manho keszen allt arra, hogy elmondjon mindent oszinten JEnek, de akkor JE nekiallt filozofalni, ideje, hogy felkeresse mar az apjat es kerdore vonja vagy meg hany embernek kell eletveszelybe kerulni, hogy vegre meltoztasson elmondani, mi a fene tortent a baratjaval.
A ket motorossal kapcsolatban: Volt egy jelenet, amikor TS a teremgarazsban nezelodott, mit lat a kamera.
A gyilkosnak nincs kapcsolata a fiaval, ha jol emlekszem, csak tudnam, miben tud segiteni TSnek. Valojaban nem abrazoljak ordoginek a pasit, csak rettentoen elkeseredettnek.
K. Judit 2016 jan. 18. - 09:10:39
(6210/9141)
I have a lover 38:
(Írhatnám, hogy spoiler, de összesen négyen nézzük ezt a drámát, mindenki tudja, hol tartunk.)

A Manho lábán lévõ szúrt seb származhat bármilyen éles tárgytól, nem kellett hozzá feltétlenül kés. A sofõr neve pedig azon a listán szerepelt, amit JE kért a nyugdíjas tûzoltótól a mentõ csapat tagjainak nevével. Szóval ezért borult ki JE, most azt hiszi, hogy Manho azért alkalmazta azt az embert, mert tudhat valamit a balesetrõl, és kontroll alatt akarja tartani. A sebesülést pedig okozhatta akár saját magának is, hogy hihetõbb legyen a "mese" a balesetrõl. Szóval JE már teljesen fel van készülve arra, hogy az apja ölte meg Dogko JH-t.

A növény sima Leander (gyanús is volt), a levelébõl lehet mérget kinyerni (állítólag régen a sayak-nál is használták). Én úgy tudtam, csak akkor mérgezõ, ha nyalogatja az ember. Viszont a fenyegetõ levelek nem egyformák, a gázoló fia kivágott betûket használt, a másik meg egy sima kinyomtatott szöveg. Valószínû, hogy TS a gyereket akarja majd megvádoltatni.

BS leütését lehet úgy is értelmezni, hogy HK volt a célpont, és lehet úgy is, hogy BS. Remélem, nem volt akkora az ütés, hogy meghaljon, de fenyegetésnek bevált, HK most már tényleg halálosan meg van ijedve.

(Nem is tudtam, hogy a szójababcsírát is pucolni kell. Egyenként ...)
Tegu 2016 jan. 17. - 22:42:19
(6209/9141)
Jaj, ezt en is meg akartam jegyezni, rem hulyen nez ki ez a kabat, mintha valami csikos furdokopenyben lenne.:)))
K. Judit 2016 jan. 17. - 19:16:09
(6208/9141)
Elég hülyén néz ki Manho.
Nem úgy, mint a cég feje :)
K. Judit 2016 jan. 17. - 18:57:24
(6207/9141)
Az lehet a mérgezõ növény. Fenyegetés.
HK nem mondta el JE-nek, hogy fenyegetik, így tudta meg.

Most szándékosan akarják velünk összetévesztetni a motorost és a benzinkutas gyereket, pedig nem egy emberrõl van szó. A motorost nyilván TS küldi, és majd rá akarja kenni a kissrácra, a gázoló fiára. Róla vannak felvételek a CCTV-n.

Az is kiderült, hogy Miss K. sofõrje tégla (volt?), gondolom Manhoé, de a BS-nél dolgozó új fiú is tégla, csak TS-é.

Manho lábán van egy régi 4 centi mély vágás, sebesülés, ez is arra utal, hogy verekedtek a hegyen ...

De halvány lila gõzöm sincs, hogy ezek a dolgok hogy függnek össze, és miért sír JE.
K. Judit 2016 jan. 17. - 18:49:59
(6206/9141)
Igen arra gondoltam, de akkor is mondott dolgokat, amikor HK visszanyerte az emlékezetét.
Tegu 2016 jan. 17. - 18:08:34
(6205/9141)
38. rész
SPOILER
Valamit kinyomoztak Manho soforjevel kapcsolatban, ami miatt JE zokog.
A motoros BSt utotte meg ketszer is, nem tudom, megmarad- e. Ugy nez ki, nem HK volt a celpont,
Egyebkent szirupos HK-jE happytogether, majd valami viragot kuldozgetnek HKnak egy levellel.
Tegu 2016 jan. 17. - 16:38:04
(6204/9141)
Amikor kikuldte HK JEt a szobabol? Akkor csak panaszkodott, hogy elveszitette a csaladjat, a gyerekei otthagytak, stb.
K. Judit 2016 jan. 17. - 16:12:37
(6203/9141)
Ezt azért nem tudjuk, mert nem mutatták.
Biztos valamit kiötölt HK, ami nem volt feltétlenül igaz, de nem lehetett bizonyítani az ellenkezõjét, ezzel meggyõzte a bírákat. (Mint a vetéléses ügyben: nem állította, hogy a nõ szándékosan szedte a gyógyszert, mert tudott arról, hogy vetélést okoz, csak elmondta, hogy már korábban volt két-három abortusza... )
Azt a Mido ügyet elég nagyvonalúan intézte el a forgatókönyvíró. Talán oda kéne visszalapozni, hogy miket olvasott HK fejére a gázoló.
Tegu 2016 jan. 17. - 16:07:25
(6202/9141)
Igaz. Meg azt sem tudhatjuk, nem hagyott- e valamit YG- re a nagyanyja, a papirok kozott, mondjuk egy csontritkulas ellen hato gyogyszerkiserletet:))
Most keresik, hogy hol van eltemetve.
Tegu 2016 jan. 17. - 16:04:22
(6201/9141)
Tegu 2016 jan. 17. - 16:00:40
(6200/9141)
Ja igen, miben tud segiteni a gyilkos Tsnek HK tonkreteteleben? Mit tud bizonyitani es eddig miert nem tette? Marmint meg azelott, hogy megkiserelte volna megolni HK- t.
K. Judit 2016 jan. 17. - 15:56:52
(6199/9141)
Szerintem elég magas fizetése lehetett. És kaphatott néha prémiumot is. (Lehet, hogy a férje nem is tud ezekrõl.)
Tegu 2016 jan. 17. - 15:55:23
(6198/9141)
Ja es az osszefoglaloban is lattam valamit, amit nem ertettem, mindjart megkeresem
K. Judit 2016 jan. 17. - 15:55:13
(6197/9141)
45 éves.
De a két videón mindennek gondolnám, még akár valami latin-amerikainak is, mint ázsiainak.
A szeme is elég világos.
Tegu 2016 jan. 17. - 15:53:17
(6196/9141)
Ez jo, de ingatlanai is voltak, honnan? Foldbirtok.
Tegu 2016 jan. 17. - 15:51:12
(6195/9141)
K. Judit 2016 jan. 17. - 15:50:40
(6194/9141)
és védje meg Yonggit....
K. Judit 2016 jan. 17. - 15:48:50
(6193/9141)
Visszatérve a mai elõzetes fotóhoz, annak sincs sok értelme, ha BS-t kiiktatják. TS megint rosszul választja ki az áldozatát.
Számára HK veszélyes, SR a felvétel miatt, JE (aki egy ideje figyeli TS piszkos dolgait, bármikor rábukkanhat valamire, ami fontos lehet), YG most már azért, hogy az öccse nehogy elvegye feleségül...

Lehet, hogy a végén õt teszi a forgatókönyvíró hõssé?

Én meg találtam két fotót, hogy honnan származik az a pénz, amit HK most el fog költeni. HK tudja, hogy TS majdnem megölte, ezért kért pénzt kért tõle, plusz két dolgot. Az egyik, hogy TS szabaduljon meg JE-tõl ...
Tegu 2016 jan. 17. - 15:46:56
(6192/9141)
Ja akkor ketszer, meg a balesete elott, otthon, lefekves elott.
Azert harminc korul kicsit korai az altato meg. Bar, ki volt keszulve, elkepzelheto. No meg nem fog beszedni egy olyan gyogyszert amirol tudja, hogy artalmas.
Tegu 2016 jan. 17. - 15:41:15
(6191/9141)
Ezen a kepen jol nez ki, de a sorozatban a lenyalt hajaval, szetallo fuleivel nagyon nem tetszett. A trailerben vagy csak kepen lattam, picit meghizott.
K. Judit 2016 jan. 17. - 15:38:01
(6190/9141)
Igen, akkor volt, mikor a Choi-házban volt, és JE beszélni akart vele. Fölmentek JE irodájába. Aztán JE-t, hogy hozzon neki valamit fejfájás ellen. És míg megérkezett a pirula, észrevette JE asztalán hógömböt, sírt, de gyorsan le tudta tagadni.
Tegu 2016 jan. 17. - 15:37:40
(6189/9141)
Na pont valami olyanra gondoltam, hogy a szarmazasok osszekeverodnek,
Az ikrek anyjarol el tudok kepzelni mindent, s akkor SR a feltestveruk lenne, aki HK anyjanak masodik hazassagabol szuletett pl. De meg olyan variacio is beugrott nekem, hogy Manho az ikrek apja, nem a baratja, aki csak magara vallalta, s Miss Koreat pedig mar terhesen vette el Manho, szivessegbol, akkor nem lennenek testverek JE es HK.
De szinte kizart, hogy ekkora fordulatot hozna a hatralevo tizen3 resz.
K. Judit 2016 jan. 17. - 15:35:23
(6188/9141)
Sokáig úgy volt, hogy folytatják a PÉ-t, aztán mégsem lett belõle semmi.
Már nem õ lett volna a fõszereplõ, de szerepelt volna benne (özvegyként).
:))
Õ is céltudatos volt, és hideg mint a jégcsap.
Tegu 2016 jan. 17. - 15:30:07
(6187/9141)
Megjegyzem, egyszer HK t is lattam gyogyszert beszedni alvas elott.
K. Judit 2016 jan. 17. - 15:29:38
(6186/9141)
SR származásához: az a baj, hogy nincs szóba jöhetõ szereplõ, akirõl kiderülhetne.
Nõi egyáltalán nincs, férfi lenne, de az nem stimmelne a történethez (remélhetõleg nem derül ki, hogy JE és HK/YG testvérek).

Még a költõ lehetne gyanús, de õ meg pont nem úgy viselkedett, mintha sajátjának tekintené. Nem vette például a saját nevére. Megkérte, hogy ne lógjon náluk olyan sûrûn, miután már elköltözött. Még az lehet, hogy nem tud róla ...
Tegu 2016 jan. 17. - 15:28:29
(6185/9141)
Sejtettem, hogy o, ra is kerestem a filmre, de igy sem osmertem volna fel. Nagyon nem birtam, sem szinesznokent, sem az altala alakitott foszereplot nem kedveltem, de azert jo volt a sorozat, (PÉ) Artatlan cukros méz.
Most lesz vele egy uj tortenelmi sorozat egy tudosrol, ha jol emlekszem
K. Judit 2016 jan. 17. - 15:23:05
(6184/9141)
Még egy elõzetes fotót sikerült elmentenem, szintén lehet találgatni, kit talált el az a motoros a botjával.
Én BS-re tippelek, de lehet akár JE is. BS-nek több értelme van, mert õ az ellenfél.

Ideje lenne SR-nak átállni a másik oldalra...
K. Judit 2016 jan. 17. - 15:19:15
(6183/9141)
Nem csodálom. Talán ha nincs fölé írva a neve, én sem ismerem fel.
Lee Young-ae, a PÉ Janggeum-je. Valamikor 97-ben.

KHJ orra egy kicsit vastagabb volt (még a Miss Kim-ben is), a vonalát egy kicsit megváltoztatták.
De LYA-nak akkora orra volt, hogy az újraformázása teljesen megváltoztatta az arcát.
A plasztikai sebészet igazi mûvészet.
Tegu 2016 jan. 17. - 14:43:34
(6182/9141)
Nem.
Tegu 2016 jan. 17. - 14:35:16
(6181/9141)
Igen, nagyon megvaltoztak a gyogyszereker kisero tajekoztatok, regen ott volt mi ellen, hogyan kell szedni, most meg alig talalom, mert ket oldalon keresztul soroljak fel, milyen mellekhatasai lehetnek, ez tenyleg nem nekunk szol, mellesleg minden gyogyszer tajekoztatoja fent van a neten is, en mar azzal kezdem, hogy dobom kifele a sleifnit.
Nem biztos, hogy nem lesz szerepe meg SRnek, nala van a felvetel, amivel pl. TSt azonnal lebuktathatna, a szarmazasat mar nemis merem megemliteni:)
K. Judit 2016 jan. 17. - 12:46:43
(6180/9141)
Õ pedig a mi kis fõszereplõnk, végre rájöttem, hol plasztikáztatta magát.
(Tényleg remek munkát végeznek az ottani sebészek, alig van különbség, csak egy kicsit szebb lett.)
K. Judit 2016 jan. 17. - 12:45:16
(6179/9141)
szóval jó régi.
K. Judit 2016 jan. 17. - 12:44:05
(6178/9141)
Az hiszem 97-es lehet a dráma (nem ér utánanézni a szereplõknek :))
K. Judit 2016 jan. 17. - 12:43:25
(6177/9141)
Muszáj feltennem két fotót, kíváncsi vagyok felismeri-e valaki ezt a nõt ...
K. Judit 2016 jan. 17. - 12:31:57
(6176/9141)
"a tajekoztatot valojaban az ugyvedeknek irjak"

Ez igaz lehet, ezért vannak a gyógyszeres dobozokban kétméteres tájékoztatók, amit ahogy van dobunk kifele - óriási pazarlás ez is. A felelõsség elhárításáról szólnak. Azt jelenti: "mi szóltunk elõre" ... "te vagy a felelõs, nem mi". Azt jelenti: ha bajod van, "bek.phatod, teljesen fölösleges reklamálnod is". (Ezt az üzenetet már elég jól ismerjük, tán még fogyasztói tájékoztatók sem kellenek hozzá.)

Különben azt képzeltem, SR épp azért nem fog tiltakozási kampányba, mert õ szakmabéli, neki aztán tényleg tudnia kell, milyen szerekkel foglalkoznak a laborokban, tudnia kellett volna, hogy nem veszélytelen.
De SR-val már valójában nem is érdemes foglalkoznunk, õ semmit nem nyerhet már ebben a történetben. Talán okozhat némi kellemetlenséget JE-nek, HK-nak, (BS-nek és még a költõnek is), szóval ha a további epizódokban elõfordul, azok megint olyan töltelék történetek lesznek, mint HK második amnéziája.

(Á ezen a fotón mosolygást is látok, na jó rendben, talán nem lesz teljesen síri hangulata a következõ résznek.)
K. Judit 2016 jan. 17. - 11:38:27
(6175/9141)
Véleményem szerint két karakter, és a forgatókönyvíró teljes félreértésérõl van szó, ehhez bárki elfogultságának semmi köze nincs.
Nem világos, milyen fejlõdésre gondolsz, de pont kiválasztottál két olyan szereplõt, akiknek – legalábbis emberileg – nem kell fejlõdnie. Jó, az egyiknek kommunikációs nehézségei vannak, a másik viszont lehetne néha kevésbé szókimondó, de akkor sincs tragédia, ha így maradnak, mert ezzel olyan nagy károkat nem okoznak, mint a sorozat többi szereplõje, akik remekül tudnak viselkedni, mert olyan környezetbõl jöttek, ahol a képmutatást jól meg tudták tanulni, mégis nagy károkat tudnak okozni egymásnak és másoknak is.

A doki jelleme nincs túlságosan finoman kidolgozva, de az biztosan félreértés, hogy õ partikon szeretne villogni, vagy hírességeket akarna vendégül látni, hogy a karrierjét egyengesse. Mint ahogy egyáltalán nem érdeklik a hozzá illõ lehetõleg chaebol-örökös fiatal nõk sem, akiket lehetne mutogatni az ilyen összejöveteleken, hiszen most agglegény korában sem futkos semmilyen nõk után. Nem érdeklik sem a bulik sem az ismerkedés. Szabadidejében eddig is inkább olvasott, képezte magát. Valószínûleg egy melomán orvossal van dolgunk, akinek a zene jelenti az egyetlen kikapcsolódást.
Ezzel szemben képes hazavinni és a védelmébe venni egy saját védelmére képtelenné vált nõt a beteg gyerekével, mert úgy érzi, igazságtalanul bánt velük a sors.

Yonggi leányanya egy ázsiai országban. Aki nem látott már ilyen filmeket, azt hihetné, nagy ügy, ha tehetséges és tud dolgozni, majd elboldogul valahogy, talán a családja is megsegíti. De YG-t egyelõre senki nem segíti, mert saját családja nincs, a gyereke apját megölték, õ maga pedig menekülni volt kénytelen a saját országából. Ez nincs ráírva, de az elõbb-utóbb lerí róla, hogy senkinek sem kell, sem õ, sem a gyereke. (Erre célzott JR, aki szintén úgy látja, hogy a dokival nem illenek össze.)

Ha nem lenne ilyen erõs YG, tulajdonképpen végezhetné az utcán. Elõször prostiként, hogy legyen mit ennie, persze a beteg gyereket beadná egy árvaházba, késõbb hajléktalanként. (Ugyanis leányanyaként nem biztos, hogy kapna munkát. Az, hogy SR – érdekbõl – alkalmazta õt, kivételes eset, nem jellemzõ.) De azért õ is hozott valamit „otthonról”, a génjeiben benne van a küzdés, a nagymama pedig a szeretetével segített neki abban, hogy elhiggye, érdemes lehet küzdeni. Ez adott neki erõt ahhoz is, hogy terhesen, nagy pocakkal el tudjon menekülni az üldözõi elõl, meghúzza magát egy vadidegen országban, és csak a legnagyobb szükség – a gyereke betegsége – viszi vissza a saját országába, ahol még mindig veszélyben van. Nem tud mást tenni, sodortatja magát a történésekkel, de most végre szerencséje van, mert az író úgy intézte, hogy rátaláljon a saját családja, és egy erõs férfi is melléálljon, aki elfogadja õt a gyerekével együtt. Olyannak, amilyen.

(Az agyával különben nincs gond, arra számítok, hogy ugyanolyan gyorsan tanul majd, mint a nõvére, mert már mutatták, hogy pl. számokat milyen ügyesen jegyez meg, cédula nélkül. (HK-val kapcsolatban a BS gyerekek mondták, hogy pár hét alatt megtanulta BS összes otthon tárolt jogi könyvét.)
Tegu 2016 jan. 17. - 01:59:25
(6174/9141)
YG ilyen marad, emrt szerintem csak igy tudjak elfeledtetni a nezokkel, hogy ugyanaz a szineszno alakitja mindket not
Szerintem jobban illenenek egymashoz BS- el, de hat a dokinak pont ez a szokimondo, szetesett, neveletlenul viselkedo no tetszik, hat mit tegyunk.
Ami JEvel kapcsolatos elfogultsagot illeti, en spec. a folyamatos megalazkodast nem tudom elviselni es azt sem, hogy ezt nok elvarjak es ebben leljek oromuket. Emlekszem, hogy a Secret Garden is ezert nem tetszett, azert mindent nem kell elviselni es elturni, foleg nem a mar tulzasba vitt erzelmi kegyetlenkedest. Itt pl. nem eleg, hogy nem bocsatott meg HK ( jo, tudjuk, hogy vedeni akarta ezzel JEt), de meg BS el is eljatszatta az udvarlo szerepet? Ezekben a sorozatokban olyan ffiakat abrazolnak, akik csak a nok vagyalmaiban leteznek, mindent elturnek es konnyes bociszemekkel reszketnek egy noert, normalis dolog ez? Az Emperor of the seaben is volt egy viszonzatlan szerelmes, de annak volt tartasa, itt JE imadata es megalazkodasa mar surolja a debilseg hatarat, ezt jatszatjak vele mar hosszu epizodok ota, ez irrital, nem JE iranyaban vagyok elfogult sztem.
Tegu 2016 jan. 17. - 01:20:46
(6173/9141)
SRnek van eleg penze, csak a kolto nem akarja elfogadni.
Tegu 2016 jan. 17. - 01:07:09
(6172/9141)
A gyogyszerek mellekhatasarol:
Igen, minden gyogyszernek lehetnek mellekhatasai, de azt fel kell tuntetni az ismerteton, ha mar forgalomba hozzak a gyogyszert, ezt sem tette meg Manho cege.

Egyebkent valaki mondta, hogy a tajekoztatot valojaban az ugyvedeknek irjak, mert ha barmit kihagynak a mellekhatasokbol, hatalmas osszegeket fizethetnek karteriteskent a betegeknek, igy inkabb felsorolnak mindent, ami csak elofordulhat. Igy lesz egy gyomorfajas ellen szedett gyogyszer mellekhatasa gyomorfajas:))
Azert lehet valamilyen kriteriuma annak is, hogy ki tesztelheti a gyogyszereket, mert nyilvan semmit nem tudnak megallapitani annak hatasarol, ha egy makkegeszseges emberrel szedetik.
Itt elkepzelheto meg az is, hogy meg tesztelesre sem adhattak volna ki ezt a gyogyszert ilyen sulyos mellekhatassal.
Illiona 2016 jan. 16. - 21:40:47
(6171/9141)
az elõzõ képhez akartam, ez a The Himalajas c filmnek a postere, és tényleg most december 16-án jött ki, és itt a képen is látszik, hogy több mint 6 millió ember nézte meg eddig.
Ezt tényleg január 2. hetében forgatták szerintem!
a nézettségrõl 2 alkalommal is tettem fel a Sillán tájékoztatót...
vissza kellene keresnem, hogy volt-e 6 millio, vagy itt csak megsaccolták?

Voltam olyan moziban (nem filmet néztem ott, csak körülnéztem akkor) hogy nem volt információ, meg pénztár, hanem csak kizárólag telefonnal lehet jegyet venni.

Amikor 2 alkalommal tényleg filmet nézni mentem moziba puszanban, (egyszer esõ miatt egyszer meg KNG miatt) akkor kisebb moziban voltam, és ott volt pénztár!
Illiona 2016 jan. 16. - 21:32:29
(6170/9141)
még egy gondolat a délutáni eszmecseréhez, nem volt alkalmam beszólni, csak olvastam.
A gyógyszerkísérletek mellékhatásairól, és hogy Seol Ri mit tudhatott.

Hát itt a sorozatban egy kicsit ki van ennek emelve a jelentõsége, de azt azért tudni kell, minden gyógyszerkísérletnek lehetnek mellékhatásai, és vannak is, csak van aki egyszerûen nem tud másképp pénzhez jutni, de az ilyen keresetkiegészités csak az éhhalálnál jobb egyedül.
Ez igy van itt Európában, és Magyarországon is.

ami pedig már nem kisérlet, hanem gyógyszer, amit felirnak, nincs olyan hogy nincs mellékhatás. Mindennek van, és minden ember szervezete másképp reagál. Megkértem ma egy ügyfelemet, hogy Xanax tájékoztatóját hozza be nekem, tudom hogy azon iszonyúan sok minden fel van sorolva, és borzasztó dolgok. Mégis emberek ezrei simán eszik.
Minden embernek saját magának kell annyira tudatosnak lenni, hogy ezzel tisztában legyen, és akkor és azt kapkodjon be, ami mindenképp szükséges.
Én ha altatóval alszom pl. másnap 10-11 óráig minden izületem fáj, alig birom kimozgatni. De tudom, hogy ez mitõl van, hogy magam tehetek róla, és nem hibáztatok senkit.

Seol Ri most csak felhasználhatja ezt a gyógyszergyár ellen bosszúból, de azért saját magát is elássa, ami a gyógyszeripart illeti. Ez a túlnaivitás nem jó ajánlólevél!
Ha meg olyan betegek a csontjai, hogy akar 5 gyereket vinni Párizsba? és mibõl? mikor tojásra alig tellik.
K. Judit 2016 jan. 16. - 20:46:07
(6169/9141)
Jó ... csak a lakással kapcsolatban:
A lakás HK és JE háza, HK engedte meg az anyjának, hogy ott lakjon. Tõle kapott pénzt is.
A dokit azért fogadták oda, mert TS öccse, így összekötötték a kellemeset a hasznossal, tudjuk, hogy az ikrek anyja akkoriban nem tudott beszélni. De - idõre - fõzni és mosni tudott.
Illiona 2016 jan. 16. - 20:40:31
(6168/9141)
irtam, hogy ez igy konkrétan nem hangzik el!
de mi történt?
Az iker megérkezik Kínából, és egybõl mintha csak pajtások lennének, lekezeli a dokit, pedig állítólag tõle függ a kislány élete!
semmi tisztelet.
Azután a további találkozások, mindig ugy viselkedik, mintha õk már összetartoznának.
Azután amikor beköltözik a doki házába, hiszen tudjuk, az anya oda befogadva van, hogy gondoskodjon a dokiról, ez szerintem az öreg Manho egy 4 évvel korábbi gesztusa, a ház valószinû a gyógyszergyáré, de legalábbis a család tulajdona. És az iker eleinte mint takarító van ott, késõbb emelkedik családtag rangra!

Beköltözik az iker a gyerekkel, és hopp!! ebben a nagy házban egyedül a doki szobája az ahová csak ugy mindig bemennek, ahol a lány alukál stb...

Ezzel a nagy természetességgel - amit tudom hogy Hae Kang ellentéteként akarnak bemutatni- a kislányának is ilyan magatartásmintát mutat.
Ha engem befogadnának valahová, akkor a házigazda egyetlen kicsi szobáját egy óriási háznak tabunak tekinteném, ez egy kis tiszteletadás lett volna.

Szerintem az iker a tisztelet szót nem is ismeri, és oké, hogy ezt lehet a neveltetése körülményeivel magyarázni, de attól még nincs.
Itt a 37-ben is ahogy szójátékot játszik az öreggel? arra nem gondol, hogy az öreg Manhó vállalata miatt lett árva a gyereke, és annak is a keze benne lehet?

Én másképp látom ezeket a dolgokat, mert legalább annyira vagyok elfogult a dokival, mint Ti Jin Eonnal.
Egyszerûen nem éreztem egyetlen pillanatra sem, hogy a doki és az iker egymáshoz illõ lehetne.
Az iker sorsát 4 de legalább 5 éve követjük nyomon, ezalatt semmi fejlõdés.
Azt hittem, majd Hae Kang személyét lágyitják, és az ikert pedig komolyitják, de ennek egyenlõre nyoma sincs.
K. Judit 2016 jan. 16. - 20:40:00
(6167/9141)
JJH egy újabb show mûsorban.
Ez elvileg egy videó, egy tévés asszonyság (nem látszik rajta, valszínûleg beugratás) valamit megvetet vele egy pláza kis boltjában, õ kifizeti, de nem tudnak neki visszaadni, majd a nõ mégis utánaszalad és odaadja neki a visszajárót. Szuper.
(KHJ már korábban kiment a boltból, biztos rájött, hogy minél elõbb le kell lépni.)
K. Judit 2016 jan. 16. - 20:35:53
(6166/9141)
Na erre a jelenetre mondtam, hogy JR velejéig romlott, gonosz ember.
Akármi történt az õ életében, nem hibáztathatja érte ezt a nõt.
Aki gyenge, nagyon beteg és nagyon sebezhetõ.
K. Judit 2016 jan. 16. - 20:33:40
(6165/9141)
Egy kép a 38-asból.
Most SR állt ki egy táblával valahová.
(Valami újat nem tudott volna kitalálni?
Ezért mondják rá mindig, hogy csak silány másolata HK-nak.)
K. Judit 2016 jan. 16. - 20:21:15
(6164/9141)
"ha kedves leszel a bácsihoz, akkor minden gondunk megoldódik!"

Most remélem csak viccelsz....
K. Judit 2016 jan. 16. - 20:16:07
(6163/9141)
Az azt jelenti, hogy "már" nem árt meg neki. Mert már hozzászokott a szervezete. A Soju azért gondolom nem túl erõs, tehát nem 38-40 fokos, inkább olyan 20 fokos körülire saccolom. Tehát nem hülyít annyira, mint egy whisky, vagy egy pálinka.

Az egyetemisták tuti isznak amikor csak tehetik, fõleg vizsgák után. A munkahelyeken is mindenki iszik, olvastuk is, hogy minden héten elmennek egyszer kirúgni a hámból általában egy karaoké bárba, leggyakrabban hétfõn. Vagy lehet, hogy inkább egy dokumentumfilmben láttam.
Illiona 2016 jan. 16. - 20:11:20
(6162/9141)
A csapviz mindenütt ihatatlan. Mindenki palackozott vizet iszik, aki turista, vagy nem otthon van.
Van 2 literes, a kerek formájú az a normál, és van a szögletes, az igazi Jeju szigetrõl származó forrásviz.
Nem drágább mint itthon.

Féllitereset bárhol lehet venni, még a hegyi utakon is.
Éttermekben, mindenütt vannak ilyen 10 literes ballonok, azokat cserélik, és azokból töltik fel a kancsókat.
Kávézókban is mindenhol van kitéve kancsóba ivóviz és pohár.
Illiona 2016 jan. 16. - 20:03:57
(6161/9141)
szerintem én akasztottam ki az indulattal, amit ez a kép kiváltott belõlem!

a gyerek már megint bekergetve a doki ágyába!
és hiába mondjátok, hogy semmi ilyesmi nincs a filmben.
Valóban nem hangzik el szavakkal, csak ugy tudatalatt sugallva, ha kedves leszel a bácsihoz, akkor minden gondunk megoldódik!
Pénz, otthon, egészség, tucatnyi uj gyerek, nagy család, jó középiskola, jó parti a lánynak.
Csupa tudós ember jön vacsorázni.

És ekkor még semmit nem tudtam az uj igazgatónõrõl!

csak elképzelem a jelenetet:
Megjön egyik igazgatónõ, Jin Ri, belerug mindenkibe, letérdeltet, leordít, megaláz, félrelõk, állát felemelve gõgõsen lelép.
Ott van ez a iker, aki mindenkinek letérdel, megsimogat, minden õrt összecsókol, földönkúszik, remeg, dadog, orraesik, és senkinek nem tud válaszolni, csak hebegve habogva, ha éppen az idõjárásról kérdezik.
Tegu 2016 jan. 16. - 19:56:05
(6160/9141)
En mar azt sem ertem, miert kell kancsoban tartani a vizet, nem jo a csapvizuk?
Azt meg vegkepp nem ertettem, hogy ihat valaki tomenyet ugy, mintha vizet inna, mi az, hogy nem art meg neki?
Tegu 2016 jan. 16. - 19:53:53
(6159/9141)
Ja, de olyan mokas volt, ahogy YG megkerte a dokit, hogy mielott kimegy mondja mar el, mit kell tudni a ritka gyogyithatatlan betegsegekrol. ez kb olyan volt, mintha megkerte colna, hogy mielott kimegy a konyhabol, tanitsa meg neki az angolt
K. Judit 2016 jan. 16. - 19:44:35
(6158/9141)
Valaki megint kiakasztotta a Port.hu-t.
Vagy egy túl hosszú linkkel, vagy valami óriási fotóval.
K. Judit 2016 jan. 16. - 19:38:27
(6157/9141)
Azért fogy ki a víz, mert kicsi kancsót használsz. Én is.
(Nem fogok többkilós kancsókat emelgetni, ezért aztán folyton pótolni kell.)
K. Judit 2016 jan. 16. - 19:28:20
(6156/9141)
A doki csak körülbelül magyarázta el YG-nak a legalapvetõbb dolgokat, amiket a ritka betegségekkel és az elõfordulásukkal kapcsolatban tudni kell. Manho mondta YG-nak, hogy be kell iratkoznia valahová.
Illiona 2016 jan. 16. - 19:27:00
(6155/9141)
I Have a Lover 36

Azzal kezdõdött, amikor Seol Ri és Hae Kang találkoznak a liftben, és Seol ri mindenképpen beszélgetni akar, Hae Kang távolságtartóan elutasító.
Akkor mondja Seol Ri, hogy õ már elengedte Jin Eont, már csak rajta akar bosszút állni!!!
Na ezen jót nevettem! Kacag a bolha!!!
Ha elengedte volna, nem volna ott. Van egy magyar dal is (jó régi, nem biztos hogy még ismeritek) hogy "ma este nem gondoltam rád". De ennyi volt az összes humor!

Az is sokatmondó volt, amikor Baek Seok és Hae Kang söröztek, és az ügyvéd mondta, hogy ha nem beszélnek munkáról, akkor nincs is témájuk. Ez egy beszédes mondat. És errõl gondolja a szerencsétlen flótás, hogy szerelem???

De itt van ez a gyilkos is. Hae Kangot levadássza, gyereekt gyilkol, de az igazi bûnössel összefog ugy hogy beül barátian sörözgetni. Arra nem kell fogni, hogy nem tudja ki is a sógor, elég neki ujságot olvasni, hogy tudja, vezetõje a gyógyszergyárnak.

És itt van az a jelenet, amikor a részeg Hae Kangot lefekteti Jin Eon. (a cipõtalpon ott volt egy pillanatra a lopásgátló, de ez nem annyira lényeges). A kancsóból öntött vizet.
A koreai filmekben mindig van viz a kancsóban! Soha nem találja ugy, hogy üres, soha nem kell feltölteni.
Énnekem itthon szintén van vizeskancsóm, és az amikor inni akarok, naponta minimum egyszer üresen találom.!!!

Próbáltam kitalálni ki lehet a kõdobáló, de még mindig a gyilkos fiára tippelek. Egyébként egy törpe emberrõl van szó.
K. Judit 2016 jan. 16. - 19:22:49
(6154/9141)
Nem gondoltam, hogy a Manho által finanszírozott kórház miatt már nem is kell Amerikába menni.
Ennyire ráér WJ kezelése?

On-gi volt HK eredeti neve. Régebben az On-gi, Yong-gi jelentését is tudtam, már elfelejtettem.
Manho valószínûleg hazudik, de nem HK nevével kapcsolatban (ha nem jött volna zavarba, az lehetett nyelvbotlás is), hanem abban, hogy az apjuk üzent valamit. Nekik, a lányainak. Szerintem nem üzent, vagy mert nem volt ideje, vagy mert más mondanivalója volt esetleg Manho-nak.
Tegu 2016 jan. 16. - 18:53:50
(6153/9141)
De.
Manho akar igy segiteni YG-nek.
Illiona 2016 jan. 16. - 18:47:54
(6152/9141)
Micsoda???
Most nézem a 36-ot, és csak nagyon remélem, hogy nem errõl a sorozatról beszélsz?

ugye nem???????????????????????????????????
Tegu 2016 jan. 16. - 18:43:08
(6151/9141)
De már nem megy YG az USA-ba, mert itt lesz egy kórház, amit a doki vezetésével õ irányit majd.
És a doki elmondta neki gyorsan italozás után az ebédlõben, mi a lényeg a gyógyithatatlan betegségekkel kapcsolatban, ugyhogy már képzett vezetõ lesz YG.
:))
Tegu 2016 jan. 16. - 18:18:22
(6150/9141)
HK apja nem tudta, hogy hivták HK-t késõbb, ez benne a hazugság, s szerintem HK csak kipróbálta, hogy hazudik-e Manho, azt mondta, hogy az apja On-Ki nevet adta neki, ami egyáltalán nem biztos, hogy igaz.
De Manho rögtön emlékezett, hogy ja tényleg, ezzel árulta el, hogy hazudik HK apjának utolsó szavaival kapcsolatban.
Tegu 2016 jan. 16. - 18:12:05
(6149/9141)
Ebbõl a széfbõl vette ki SR tesztdokumentációját a gyógyszerekkel, ezért nem értem, hogy kerültek ezek a széfbe, még a baleset elõtt?

Igen, részvényeket akar venni, mondja is.
K. Judit 2016 jan. 16. - 18:06:33
(6148/9141)
Kell lenni egy telefonnak és egy másik kis fekete kütyünek, az állítólag kamera, egy régi típus, kb. 7-8 évvel ezelõtti.
Ezek szerint kápére vált egy csomó dohányt HK, vajon mire költi? Részvényeket vesz? Õ is, mint TS? Álnéven? Vagy talán inkább odaadja YG-nak. Hiszen a dokinak megígérte, hogy fizeti az amerikai kezelés költségeit, de ahhoz nem kell KP.
KP akkor kell, ha nem akarjuk, hogy nyoma maradjon a vásárlásnak.

Állítólag HK és JE része még csak 28%-ot tesz ki, ha nem számítjuk Miss K. részét. Szóval lehet, hogy mégis részvényt vesz.

Különben egyszer már mutatták ezt a széfet, ki tudja mikor, és ki tudja mit tett bele :))
Tegu 2016 jan. 16. - 17:49:20
(6147/9141)
Egyáltalán, mikor tette be ezeket a széfbe, 500 milliós betét, igazolások földbirtokokról, egy diktafon vagy mi.
Tegu 2016 jan. 16. - 17:47:13
(6146/9141)
Ilyet sem láttam még, hogy ott álldogál és bámul az alkalmazott is a széfszobában. Láthatja azt is mi van a széfben.
Tegu 2016 jan. 16. - 17:44:04
(6145/9141)
Itt van a jelenet a széffel
K. Judit 2016 jan. 16. - 17:30:01
(6144/9141)
Jól tetted, hogy eltettél képeket, én is ezt szoktam tenni, most is félre van téve néhány.

Igazad van abban, hogy nagyjából együtt kellene nézni és megvitatni a dolgokat, de nem veszem magamra.
Tettem kísérleteket sokszor, de végül meguntam a saját monológjaimat.
És pont azért mentem át olvasó üzemmódba más fórumokra az I have a lover kapcsán, mert legalább találtam új információkat, fotókat, videókat, fordításokat stb., amiket el is hoztam hozzánk.
Nagyjából letisztult társaság van már, még ketten tartják magukat a férj gyalázásához, de legtöbben inkább drukkolnak nekik.
(Mindkettõ elmesélte, hogy honnan ered a gyûlöletük, mind családi ügy, semmi köze JE karakteréhez.)

Adás után az utolsó oldalakat érdemes átfutni, hátha valaki megértett egy szót, vagy egy mondatot. Legalább amíg a szöveg nem készült el. De nem a kedvencem a koreai-kínai-angol áttétel, szerintem rengeteg hibalehetõség van benne, most is vitatkoznak valamin, hogy HK ablaka elõtt egy mérgezõ fa áll-e, vagy valamit félreértettek :))
K. Judit 2016 jan. 16. - 17:07:27
(6143/9141)
Igen, úgy tûnik, de lehet, hogy mi lettünk csõbe húzva.

Hiszen amikor együtt másztak, GN és Dogko JH már rég elváltak.
Honnan kellett volna tudnia Manhonak, hogy a barátja évekkel korábban hogy hívta az egyik lányát???
Állítólag GN-nel sem tartották a kapcsolatot.
Szóval igen, elég szembeszökõ, de lehet, hogy a writernim átverése ez is :))
K. Judit 2016 jan. 16. - 17:03:37
(6142/9141)
Mielõtt Kínába indult volna.
Akkor vette észre Manho asztalán a szabadalom átruházási dokumentumot is.
(Persze szerintem ezeket még nem tudta hová tenni.)