Tegu 2015 márc. 07. - 12:10:39
(1941/9141)
Itt kérdés, hogy mit tesz itt majd EUnKI, látva a nyilazóst mögötte, nem sok jót jósolok, persze koreai sorozatoknál minden csavar belefér a történetbe.
Tegu 2015 márc. 07. - 12:08:57
(1940/9141)
Az, de tõlük minden kitelik.
Nincsenek erkölcsi korlátaik.
Jogi is alig.
K. Judit 2015 márc. 07. - 12:07:06
(1939/9141)
Hát igen, lehetséges, csak óriási pofátlanság :))
K. Judit 2015 márc. 07. - 12:05:43
(1938/9141)
Hát ha tényleg összedugták a fejüket, akkor nincs más út.
Kim papa is nagy biztonságban azt hitte, nem sikerült ugyan a merénylet, de még nincs veszve minden, majd legfeljebb még egyszer megpróbálja.
Hiszen kétszer kapták el OJH-t, nyilván azt hiszik, hogy börtönben ül.
Õ pedig álruhában megmenti a lányt, visszaviszi a háziakhoz és jelentkezik a Kim-házban.
Tegu 2015 márc. 07. - 12:04:39
(1937/9141)
Hihi, lehet, hogy jobb forgatókönyveket tudnánk kitalálni, mint a sorozatban:)
Tegu 2015 márc. 07. - 12:03:41
(1936/9141)
Igen, akkor látod mégis elképzelhetõ a fikció 2. lehetõsége, hogy a feleség és a lány megpróbálják gyorsan érvényteleniteni a házasságot és rávetik hálójukat OJH-ra, ahhoz megint valami disznóságot kell kitervelniük, pl. hogy Inyubot eltegyék láb alól.
K. Judit 2015 márc. 07. - 12:00:33
(1935/9141)
Mégis volt értelme a férfiakról való alkudozásnak.
Hát így saját magát húzta csõbe YO ... elég gyanús volt, hogy kitálalt az anyósának, hogy a férje hanyagolja. Ez nem szokás. Még az õ köreikben sem, ill. pláne nem. Így legalább ez is értelmet nyer.
Tegu 2015 márc. 07. - 11:58:50
(1934/9141)
Hm, ugy gondolod, hogy Kim elõl eltitkolja a király, a védelmi miniszter és OJH , hogy tudnak a származásáról.
Valami olyat is irnak a soompin, hogy Kim papa azt hazudja OJH-nek, hogy apját megölték.
Tegu 2015 márc. 07. - 11:56:19
(1933/9141)
Volt az elõzetesben egy pillanat, amikor Kim papa egy könyvet tesz az asztalra. A koreaiak mindent lejegyeznek valahova:)
K. Judit 2015 márc. 07. - 11:56:07
(1932/9141)
Asszem a lánya sem.
Tegu 2015 márc. 07. - 11:54:29
(1931/9141)
Ismerve ezeket a nõket, fõleg a feleséget, minél elkeseredettebben küzdenek majd a célukért, annál nagyobb bünöket követnek el vagy akarnak még elkövetni, igy a végén lesujt rájuk a törvény hivatalosan is. Azért gondolom, hogy fõleg a feleség bünhõdik majd, a védelmi miniszter már ugyis meg akart tõle szabadulni, a lányát még meg tudja menteni, majd szánja bánja, hogy gyerekesen ilyen irigy, önzõ, bosszuálló volt, anyja hatása.
Az anyja meg már semmit nem fog megtudni a daru-teknõs-szexrõl:)))
K. Judit 2015 márc. 07. - 11:54:28
(1930/9141)
Nehéz lesz leleplezni, már egy embere sincs.
Viszont a háza tele lehet bizonyítékokkal az elõzõ gyilkosságokról (akik Taejo-hoz mentek küldöttségbe).

Akkor lehet, hogy OJH-t mégis sikerül a Kim-házba küldeni - az asszony nagy örömére - ahol hozzáférhet mindenféle iratokhoz, egyéb bizonyítékokhoz. Ezért nem látjuk a Heo-házban. Hahahha
K. Judit 2015 márc. 07. - 11:50:50
(1929/9141)
Remélem, hétfõre lesz felirat. Bár legutóbb is pont akkor néztem utoljára, mielõtt írtad, hogy kész a felirat.
Már pont beletörõdtem, hogy éjfél elõtt nem lesz, és mégis lett.
Jó lenne beállítani úgy valamelyik oldalt, hogy jelezzen, ha megvan a szöveg :))
K. Judit 2015 márc. 07. - 11:46:49
(1928/9141)
Én úgy értem, hogy saját maguk már csak nem kezdenek kicsinyes bosszút állni. De az is tény, hogy az igazságszolgáltatásra nem számíthatnak.
Ha lenne rendes igazságszolgáltatás, akkor azt mondanám, álljanak elõ tanúkkal, be lehetne bizonyítani, hogy ok nélkül (ez fontos), ok nélkül voltak gonoszak mind a ketten. Mert ismerünk olyan bûnösöket, akiknek nem nagyon volt választásuk, ami persze õket sem menti fel, de mégis más szemmel nézünk rájuk.

Még nem tudjuk, OJH kap-e valami hivatalt, lesz-e annyi joga vagy valamennyi hatalma, hogy kicsit helyretegye a védelmi miniszter családját. Ha lesz módja, akkor remélem ráállítja a gépezetet a család nõi tagjaira és onnantól kezdve tényleg ne legyen egy nyugodt éjszakájuk, a vipera menjen vizet hordani, a lánya meg vonuljon kolostorba.
Tegu 2015 márc. 07. - 11:46:06
(1927/9141)
Azért le a kalappal a védelmi miniszter elõtt, mert azt a hajtüt eltehette volna, soha nem derült volna ki OJH származása.
Tegu 2015 márc. 07. - 11:44:31
(1926/9141)
A király pedig állitólag azt mondta OJH-nak, hogy elismeri fiának, ha OJH leleplezi a Manwolt vagy vezetõjét.
/soompi/
Tegu 2015 márc. 07. - 11:43:23
(1925/9141)
Azt irják, hogy OJH elmondta a királynak, hogy a védelmi miniszternek nincs köze a Manwolhoz és Inyub apjának sem.
Ezért nem is értem, hogy Inyubot miért viszik el, aztán pedig, ha megbocsátanak neki, miért nem emelik vissza a rangjába, miért rohangál szolgálóruhában ismét.
CSak az lehet, hogy valami tervet találtak ki a királlyal. - Király-OJH-védelmi miniszter és talán Inyub, de az nem biztos.
Tegu 2015 márc. 07. - 11:40:04
(1924/9141)
Ja és ott van még a kiszeng is, aki a királynak duruzsol, kérdés, hogy az igazi szeretet vagy a hiuság gyõz a lelkében, segit vagy keresztbe tesz.
K. Judit 2015 márc. 07. - 11:37:58
(1923/9141)
A védelmi miniszter eddig is majdnem mindenrõl tudott.
Kivéve, hogy Kim a ManWol vezetõje.
Persze amikor megtudta, nem sietett leleplezni (a lányt se sietett kimenteni a börtönbõl).
Azaz: úgy próbált segíteni a királynak, hogy véletlenül se lehessen õ maga érintett az ügyben.
Ezt persze úgy is lehet érteni, hogy csak a bizonyítékok gyõzték meg.
Tegu 2015 márc. 07. - 11:36:13
(1922/9141)
Amig EunKi apja él, addig EK védeni fogja, plusz kérdés, mennyire tombol benne a revans- és bosszuvágy azért, ami a családjával történt és InYub uj szerelme miatt.

Igen, benne van ezekben a sorozatokban a nemeslelkü megbocsátás, szerintem ezek az emberek /védelmi miniszter felesége mindenképp/ tulmentek azon a határon, hogy megbocsássanak nekik, állapotos asszonyt megöletni, riválist megveretni, lelkileg gyötörni megalázni, hát azért ne már/
K. Judit 2015 márc. 07. - 11:33:18
(1921/9141)
Világos:
A szolgáló köteles a parancsnak engedelmeskedni, és nem vallhat az ura ellen. De ha - akár parancsra, akár önszántából - meggyilkol valakit, akkor mindenképpen felelnie kell.
Jó kis törvény. (Csak valaki kedvet ne kapjon a visszaállításához ...)
Tegu 2015 márc. 07. - 11:27:07
(1920/9141)
Viszont Inyub megint szolgálóként tesz-vesz a házban. OJH-t nem láttuk.
De ahhoz, hogy Inyub visszakerüljön a védelmi miniszterhez, annak tudnia kell valami tervrõl és beleegyezni, hisz Inyubot elhurcolták mindenki szeme láttára, hogy került volna vissza egyébként?
Tegu 2015 márc. 07. - 11:23:42
(1919/9141)
Ráadásul, szerintem DanJi inkább csak a rangját szereti a fiatalurnak, nem igazi szerelem ez, csak kiugrási lehetõség.

Ami a gyilkosságot illeti, egyrészt a védelmi miniszter tartott egy kiselõadást a feleségének errõl, most nem pontosan emlékszem, de az volt a vége, hogy megfoszthatják a rangjától a feleségét következményként, másrészt a dagadtképünek nem kell elhinni amit mond, még ha tudják is, hogy valószinüleg tényleg a gazda parancsára ölt, õ csak egy szolga, nem számit a vallomása, igy egy egyszerü szolgák közötti gyilkosságként is kezelhetik.

Vagyis valószinüleg létezik a törvény. de a bevett gyakorlat más, a nemesek azt tesznek, amit akarnak.
K. Judit 2015 márc. 07. - 11:22:49
(1918/9141)
Nem tudom. Lehet, hogy valamelyik bejön, de nekem egyik se tetszik.
Egyrészt IY és OJH gondolom nem fognak lealacsonyodni arra a szintre, azt úgysem tudnák visszaadni, amit õk elszenvedtek.
A második akkora pofátlanság lenne, hogy az ég is leszakadhatna.

A király helyében OJH-t kivonnám egy kicsit a forgalomból, a taníttatásával törõdnék (amirõl lemaradt még gyerekként), közben sokat beszélgetnék vele, próbálnám megismerni, esetleg tényleg kifõzhetnének valamit Kim leleplezésére.

És persze Eun-kit is eltávolítanám, menjen Kínába, tanuljon, elmélkedjen, próbálja megemészteni a veszteségeit, felejtsen, és csak azután menjen vissza, miután lenyugodott. Szerelmet nem lehet kierõszakolni, kiérdemelni, megvenni, meghálálni.
Tegu 2015 márc. 07. - 11:05:14
(1917/9141)
Nem az én ötletem, a soompin olvastam egy fejtegetést ,abból indultam ki.
Két irányba mehet tovább a történet:
1. OJH és IY szórakoznak azokkal egyet, akik nem tudják, hogy OJH királyi sarj
2. A védelmi miniszter elmondja a feleségének, lányának, akik most OJH-t próbálják megszerezni férjül.
K. Judit 2015 márc. 07. - 10:53:17
(1916/9141)
Ja nekem is eszembe jutott, hogy már nem is létezik a ManWol, a fõnéni meghalt, OJH-ból herceg lett, a nyilazósból szolgáló, Kim miniszter egymaga nem lehet az egész szervezet. Így persze nincs is miért megbüntetni, a bizonyítékokat elégették, vagy elvesztek, a névtelen bandatagok szétszéledtek (a korábbi gyilkosságokért biztos busás fizetséget kaptak).
Man Wol felszámolva, kipipálva. Azért érdekelne, hogy a király memóriájában maradt-e valami kis emlék belõlük. Mert különben tényleg itt be lehetne fejezni a sztorit.
De Bang Wont nem úgy ismerjük, mint akivel lehet csak úgy szórakozni megtorlás nélkül.
K. Judit 2015 márc. 07. - 10:47:51
(1915/9141)
Maids:
Az jutott eszembe, milyen könnyen felejt Danji is.
Nemrég földelték el egy szolgálótársát állapotosan, mint egy kutyát, õ még sincs kétségbeesve, és valószínûleg meghatódik attól, hogy a gyerek apja örült a hírnek. Pedig õ tudhatná legjobban, hogy az egy nagy gyerek, semmi nem érdekli (csak enni, inni, aludni és szexelni), mégis képes lesz bedõlni neki és arról ábrándozni, hogy a születendõ gyerekével át tudja ugrani a kettõjük közötti óriási társ. rangbéli szakadékot.
Ha jól emlékszem, hentes volt az a srác, akinek tetszik Danji, õt sajnálom a legjobban. Nem elég, hogy valaki másnak a gyerekét kell majd felnevelnie, de a lány - lefogadom - még éreztetni is fogja vele, hogy nem õ volt minden álma.
---
Viszont visszatérve a terhes szolgálóra, egy dolgot nem értek. Ha azt mondják, hogy egy szolgáló a gazdája tulajdona, akár meg is ölheti, akkor - plakát ide, plakát oda - miért szállt ki a rendõrség a Heo-házhoz, miért ásták ki a holttestet, és most miért van a disznóképû is börtönben? Az õ szempontjából nézve, õ csak teljesítette az ura/asszonya parancsát. Ezek szerint azért még sincs a törvényben, hogy a nemes azt tesz a szolgájával, amit akar. Ezek szerint a gyilkosság azért tán mégsem teljesen megengedett.
Pedig a dráma elején OJH is így tudta, amikor kioktatta a lányt, hogy csak ne fogja vissza magát, ha meg akarja pofozni, bármit megtehet vele, még meg is ölheti. Legfeljebb majd ki kell fizetnie az árát.
Tegu 2015 márc. 07. - 10:21:02
(1914/9141)
A nyilazós már szolgaként dolgozik a háznál /elõzetes/
Tegu 2015 márc. 06. - 23:32:42
(1913/9141)
Kár, bár a mai rész után gyakorlatilag be is tudnák fejezni a következõben, most el nem tudom képzelni, milyen bonyodalmak lesznek még 7 részen keresztül.
K. Judit 2015 márc. 06. - 23:23:37
(1912/9141)
A holnapi epizód után már csak három hétig tart a sorozat.
Március végén vége is. Már ki van tûzve a következõ dráma idõpontja a csatornán.
Tegu 2015 márc. 06. - 23:11:37
(1911/9141)
Igen, azt is mondta tényleg, hogy nem akarja EunKit választás elé állitani, apja vagy õ, de szerintem már tényleg eltávolodott EunKitõl, õ a józanabb, felnõttebb, meggondoltabb a körülmények okán is. EunKi nem lát bele az õ életükbe, csak Inyubbal foglalkozik, mig OJH a maga egyszerü /most már kiderült/ módján többet lát a világból, mint EunKi és több közös élményük is van /eszembe jut errõl az SI, amikor az elkényeztetett majomba szeret bele a lány, mert folyton együtt vannak/
K. Judit 2015 márc. 06. - 22:38:46
(1910/9141)
Hát az tényleg mókás lenne.
Senki nem veszi észre, hogy rákapott a szerencsejátékra, és a család vagyonát szép lassacskán át kell adnia a szolgálóknak?
Tegu 2015 márc. 06. - 22:32:38
(1909/9141)
Ja, de olvastam, arról is volt szó már itt, hogy csökkentették az epizódok számát, csak most azt hoztam összefüggésbe a szerintem elsietett börtöncsókkal, mert csak nemrég irták ki hivatalosan, hogy csak 20 rész lesz, eddig 24 volt feltüntetve. Lehet, hogy a nézettségadatoktól tették függõvé?

A Heo fiut meg jelzõzni akartam és hozzátenni, hogy az lenne a mókás, ha a felesége is állapotos lenne.
K. Judit 2015 márc. 06. - 22:23:49
(1908/9141)
Hmmm :))
Nem sûrûn olvasod el mások hsz-eit ugye?

Ez volt az elsõ, amit megértettem a mai részbõl, le is írtam.
És arról is volt már szó, hogy a tûz miatt csökkentették le az epizódok számát.
Még a beosztásról is föltettem egy fotót. Szóval nem most derült ki, hogy rövidebb lesz a dráma.
És talán idejük is volt húzni kicsit a sztoriból, mert majdnem három hét esett ki.
K. Judit 2015 márc. 06. - 22:19:51
(1907/9141)
Én nem akarok listát készíteni, hogy egyiket miért nem, másikat miért igen ... csak azt próbálom mondani, hogy nem szándékosan szeretett bele OJH-ba, és nem hálátlanságból, hanem a kilátástalanság miatt, és hogy a férfi ne kerüljön összeütközésbe a szüleivel, azért mondott le a korábbi võlegényérõl.
Tudom, hogy mindenki másképp érzi, én bármelyik pillanatban szívesen elcserélem a hálát szerelemre, ha arról van szó.
(Azt azért hozzáteszem, hogy fõleg fiatalon, amikor még nem a felelõsség az egyik fõ szempont.)
Tegu 2015 márc. 06. - 22:15:55
(1906/9141)
Danji pedig gyereket vár a felelõtlen, tehetetlen, szexõrült Heo sráctól. Nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy a felesége is állapotos lett.
:)
Tegu 2015 márc. 06. - 22:07:33
(1905/9141)
Olyan nagyon nem, csak picit, hiszen azért csak nemrég tudta meg, hogy OJH is ManWol tag, azután már csak az derült ki, hogy nem ölte meg a terhes nõt, megmentette a plakátragasztásnál és bekenegette a lábát.
Szóval azért csak elsietett dolog ez.

Másrészrõl EunKi viselkedése is taszithatta egy kicsit OJH felé, uis, meg lehet érteni, hogy haragudott rá, de amit müvelt vele drágalátos undoritó feleségével együtt, ahogy megalázta feleslegesen õt is, OJH-t is, az teljesen kiábránditó volt.
Aztán az is OJH mellett szól, hogy Inyub megtapasztalta szolgaként azt, amit nemesként nem is vett észre, sõt helyesnek, természetesnek tartott, Inyub megváltozott azóta, EunKi viszont maradt ugyanaz, érzéketen, szolgák érzéseivel nem törõdõ nemes, már nem illenek össze.
Illiona 2015 márc. 06. - 21:53:58
(1904/9141)
Akkor igazat adnék, ha Eun Ki passziv lett volna a kapcsolatot illetõen.

De Õ volt, aki az életét kockáztatta, és elment IY apját kiszabadítani, és ha nem megy akkor meg is ölik azt a királyi udvarban.
Feleségül pedig azért vette azt a libát, mert IY miatt kényszerítették, ez egy alku volt.

Többször akarta megszöktetni, de IY kiabált, hogy az apuci becsülete!!!

Ja, most nem érdekli tovább, azért elszökik OJH-val!?.

IY elfogadta ezt tõle, Mármint Eun Kitól, most pedig egyszerûen eldobja!
ezt érzem nagyon igazságtalannak.
Azt mondta végig könnyedén, hogy Eun Ki legyen boldog mással, miközben azért a kést forgatta a szivében!
Ez nem vall egy nemes gondolkodású, nagy lelkû emberre!

De jó ennyi, befejeztem, nem védem tovább Eun Kit, de nem fogom fényezni IY-t sem,
Tegu 2015 márc. 06. - 21:53:41
(1903/9141)
Hm, szerintem OJH ott csak azt a tervet mondta el a védelmi miniszternek, hogy õ Inyubbal elmegy és tanuskodik, hogy hamisak voltak azok az azonositó fadarabok. Még az is lehet, hogy elmondta, hogy KIm bizta meg vele. CSak ugy tünik, Kimre valami bizonyiték segitségével kellene rábizonyitani a Manwol kapcsolatot, az nem elég, hogy valaki azt állitja, hogy õ volt a megbizó.
K. Judit 2015 márc. 06. - 21:45:46
(1902/9141)
De akkor miért beszélt a védelmi miniszternek a tervrõl? Talán meg is nevezte Kimet.
Gondolom nem a menüt beszélték meg este, valamit elárult, ezért tudták lefékezni õt a katonák.
Hacsak eleve nem úgy gondolta, hogy majd úgy tesz, mint aki támad, aztán hagyja magát lefegyverezni.
Vagy, miután megtudta, hogy az apjáról van szó, mégsem ment olyan könnyen az a támadás..
Tegu 2015 márc. 06. - 21:43:39 Előzmény Illiona
(1901/9141)
Ja és még valami ötlet, ami tán magyarázza az elsietett váltást:
Most derült ki, hogy törölnek az eredetileg 24 részesre tervezett sorozatból 4 részt, igy felgyorsultak kicsit:)
K. Judit 2015 márc. 06. - 21:42:48
(1900/9141)
Nekem nem sántít olyan nagyon.
Azért mert van egy jegyespár, egy minden szempontból szerencsésen egymásra találó fiú és lány, akik K-ban (a középkorban), annak ellenére kedvelték egymást, hogy valószínûleg egy jól elrendezett házasság lett volna az övék.
De ez miért zárja ki azt, hogy egyikük semmiképpen nem szándékosan igazán erõs vonzódást kezdjen érezni egy másik férfi iránt? Ha nem történt volna a tragédia, ha a lány apját nem végzik ki, valószínûleg minden úgy történt volna, ahogy el volt tervezve, soha más férfira nem nézett volna feleségként, élte volna a többi asszony hétköznapi életét.

Igen ám, de a megváltozott körülmények között - amellett, hogy be kellett látnia, a võlegényével szakítania kell, mielõtt nagy meggondolatlanságot követ el - a rettenetes tragédiában, a lecsúszásban, a cselédségben, abban, hogy mindent, ami korábban az élete volt fel kell adnia, plusz az apja nevének a tisztára mosása lebegett a szeme elõtt, mint legközelebbi feladat - mégis talált egy kis emberi érzést magában, ami ellen egy ideig harcolt, de késõbb rájött, hogy a férfi iránti vonzalma valódi. Ez miért bûn? (Még csak meg sem csalt senkit, még nem fogadott örök hûséget ... a volt võlegényének pedig felesége, új élete van ...)
Elõször csak beletörõdött a sorsába, utána pedig nem kiszeretett Eunki-bõl, hanem beleszeretett OJH-ba.
Tegu 2015 márc. 06. - 21:17:22
(1899/9141)
Szerintem valószinüleg a hajtü zavarta össze, mégsem ölheti meg az apját. A hajtü nélkül legyilkolta volna. Bár a király feltünõen nyugodt volt, pedig még nem tudta, hogy a fia támad rá.
Tegu 2015 márc. 06. - 21:14:42
(1898/9141)
Igen. Miután már elkapták amikor mégsem ölte meg a királyt. Térdepel OJH, csapkodják a hátát és elõredõl, amikor kiesik a hajtü a földre, amit meglát a védelmi miniszter. Drukkoltam is, nehogy eltegye és vége a dalnak.
De korrekt módon bement a királyhoz, összeillesztették a darabokat és bebizonyosodott, hogy ez az a hajtü, majd kiment OJH-hoz a védelmi miniszter meghajolt elõtte ugy ahogy kell, földet érintve.
Szóval tud róla.

A családja, EunKi nem tud róla, utóbbi most már tényleg gonoszkodni fog.
Ez 20 részes lesz, mit lesz még a következõ 7 epizódban?
Akkor még sem lesz olyan egyszerü Kim papát leleplezni, ahogy most hisszük.
K. Judit 2015 márc. 06. - 21:12:14
(1897/9141)
Ja, persze, hogy ma volt, ezért szedték le róla a kötelet.

Még egy, ami furcsa volt, lehet, hogy OJH elmondta a védelmi miniszternek, hogy mit tud Kim-rõl. Legalábbis beszélgettek kettesben.
Azt viszont nem nagyon értem, miért próbálta meg mégis teljesíteni Kim parancsát, miért próbált a király közelébe menni karddal. Szerencsére nem ölte meg, de azért arra kíváncsi lennék, miért tette. Talán annyira feldúlták az események, hogy akarta is, meg nem is.... Majd elmondja.
Talán számított is a király a merényletre, ezért megduplázták az õrök számát, és le tudták fékezni OJH-t.
Tegu 2015 márc. 06. - 21:08:16 Előzmény Illiona
(1896/9141)
Abban igazad van, hogy ez a kiszeretés-beleszeretés kicsit felgyorsitva történt és láttuk, hogy EunKI milyen kétségbeesetten próbálkozott Inyub megmentésével, többnyire sikertelenül és mégrosszabb helyzetbe hozva Inyubot, de neki ott az apja és a családja története, bosszuvágya, nem fordulhat szembe azzal az apával, aki Inyubék családját elveszejtette és Inyubot szolgaságba taszitotta.
Ez a szerelem már a multé, itt nincs megoldás.
Ugyanakkor mondhatjuk azt is, hogy OJH pedig a névazonositó fadarabokat gyártotta, õ is hozzájárult Inyub apja megrágalmazásához és árulóvá kinevezéséhez, ugy tünik, ezt még meg tudja Inyub bocsátani.

Igen, kicsit sántit még ez a szerelmi vonal.
K. Judit 2015 márc. 06. - 21:05:55
(1895/9141)
Ez ma volt?
:)
Tegu 2015 márc. 06. - 21:02:13
(1894/9141)
Igen, most szinjátékot fognak játszani a védelmi miniszter házában, miközben még nem világos, hogy Inyub már kiharcolta az igazát vagy még harcol érte ugy, hogy Kim papát segit leleplezni.

A védelmi miniszter tud a hajtürõl, õ látta meg elõször, mikor OJH verése közben kiesett a földre a hajtü.
K. Judit 2015 márc. 06. - 20:47:37 Előzmény Tegu
(1893/9141)
Elmondta a lánynak, persze. Végül is Inyub juttatta el hozzá a hajtût. (És hallottam is, hogy mondta: Abamama...)
Kim és a fõnéni ugye eleve tudták.
A védelmi miniszter már tudja egy ideje, de nem találta elegendõnek a bizonyítékot. A hajtût még nem látta.
A király tudott OJH-ról, mert a védelmi miniszter elmondta neki, hogy valakire gyanakszik, ezért ment a király a gibangba.

Kim fia talán még nem tudja, és nem tudják a Heo-család nõtagjai sem, meg Kim felesége sem.

Igen, csak úgy lehetett megmenteni a lányt, ha megszökteti.
Ugye fel nem lehet menteni, mert bûnt követett el, de OJH biztos kérhette, hogy ezt engedje meg neki a király.
És most megint az van, hogy "mindenki úgy tesz, mintha" ... azért, hogy félrevezessék KImet, érezze magát biztonságban, mintha mi sem történt volna, közben már szorul a hurok a nyaka körül.
Illiona 2015 márc. 06. - 20:43:11
(1892/9141)
én meg csak most néztem vissza, az én részem végén is ott az elõzetes, de olyan mérges-ideges voltam, hogy hamarabb elkapcsoltam.
Ezek szerint OJH és IY mégiscsak a fõ szerelmespár lesznek! El vagyok keseredve!

Számomra egyáltalán nem jött át az, ahogy IY kiszeret Eun Kiból, és elkezd beleszeretni OJH-ba, ez kevés!
Már annyi koreai filmet megnéztem, és van egy mérce, hát ezt nem üti meg.

Ha most Eun Ki IY ellen fordul, teljsen meg tudom érteni, jól kijátszották, és pont a legszentebb érzéseiben alázták meg!
Annyi bántást IY-nak kellene kapnia tõle, amennyivel több érzelmet adott a fiú viszonzatlanul.
Csak erre sajnos nem tudok mértékegységet!
Tegu 2015 márc. 06. - 20:42:28
(1891/9141)
A védelmi miniszter tudja szerintem, hogy Kim adta a megbizást OJH-nak a fadarabok odacsempészésére vagy azt nem mondta el neki sem OJH, hogy ki volt a megbizója?
Volt egy beszélgetésük a szobában, amikor OJH meg is mutatta a hamis fanévtáblákat, bevallva, hogy õ készitette.
Tegu 2015 márc. 06. - 20:39:20
(1890/9141)
Nekem kicsit furcsa volt, hogy a katonák ahelyett, hogy harcoltak volna, elkeritették a többieket az eseményektõl.
Lehet, hogy megbeszélte a királlyal ezt is OHJ?
EGy biztos, OJH, a védelmi miniszter és a király már tud OJH származásáról. Talán Inyubnak is elmondta a cellában.
A többiek viszont nem tudnak róla semmit.
OJH pedig most már a király mellett próbálja a Manwolt leleplezni vagy KIm pü. miniszterre rábizonyitani, hogy õ volt a ManWol vezetõje?
K. Judit 2015 márc. 06. - 20:35:18
(1889/9141)
Jól láttam, hogy a király odaadta Kimnek a véres levelet?
Akkor pedig az azt jelenti, hogy úgy tesz, mintha nem is látta volna.
A ManWolról tán nem is esik szó, mert például a védelmi miniszternek sem áll érdekében, hogy gyanúba keverje Kimet.
Tegu 2015 márc. 06. - 20:32:54
(1888/9141)
Azért el tudom képzelni, milyen zavarodott lehet OJH, egy pillanat alatt megváltozott az élete, minden a feje tetejére fordult.
K. Judit 2015 márc. 06. - 20:31:49
(1887/9141)
Még legutóbb a fõnéni kapta a feladatot, hogy ölje meg OJH-t. Úgy látszik, Kim nem bízott benne, ezért ment bele, hogy a fia, olyan ruhában, amiben simán bejut a palotába, megszervezze az elfogását.
Ezek egyáltalán nem számoltak azzal, hogy esetleg nem sikerül a királyt megölni? És hogy akkor mindannyian bajba kerülnek? Mindenesetre szép, meg látványos a szökés, de a lányt továbbra is körözni fogják, most még egy bûnt hozzáadnak a listához.
Tegu 2015 márc. 06. - 20:30:05
(1886/9141)
Valószinüleg OJH-nak kell segiteni a leleplezésben, ebben állapodhattak meg a királlyal. Azt nem tudom, minek beszélget a végén KIm pü.miniszterrel, lehet még tisztázni akar valamit vele.


Az elõzetesben viszont Inyub megint szolgálólány-öltözetben.
Tegu 2015 márc. 06. - 20:21:46
(1885/9141)
Hát ez a börtöncellás csókolózás.. nem tudom, kinek romantikus, végig azon drukkoltam, hogy szaladjanak már, mit beszélgetnek ott ennyit, erre még leállnak csókolózni is:))
De lehet, hogy nem is akarta kimenekiteni onnan Inyubot, csak megbeszélték a teendõket?


A terv szerint OJH, miután megölte a királyt, az alacsony falrészen átugorva menekült volna el, de EunKi várta a katonasággal, igy akarták õt is kinyirni. Ezek szerint EunKi azért állt be apja mellé, hogy ha már a király halott, OJH-t is eltüntessék.
Tegu 2015 márc. 06. - 19:52:00
(1884/9141)
Valamit megtudott Kim pü.minisztertõl mikor négyszemközt beszélgettek, ami miatt ugy döntött, hogy OJH-nak tudnia kell a származásáról.
K. Judit 2015 márc. 06. - 19:46:12
(1883/9141)
Ha kiengedi, OJH nem tudja megmenteni :)
Kellett ez a sírós börtöncellás jelenet.

Bár nekem nem volt bajom OJH játékával, hisz egy délután alatt több dolog történt vele, mint egész életében.
Eddig senki nem volt rá kíváncsi, senkit nem érdekeltek az érzelmei. A fõnéni kötõdött hozzá, mert együtt töltötték az utóbbi 35 évet, más nem történt. Néha le kellett ráznia pár beindult nemesasszonyt, de azt is elég jól megtanulta.
Illiona 2015 márc. 06. - 19:46:01
(1882/9141)
igen, de a fõnéni eddig egy lelketlen végrehajtó volt, korábban simán mondta a bérgyilkosnak, hogy akár IY-t, akár OJH-t ha szól, meg kell ölni.
Akkor most meg mást gondolt? miközben még élete utolsó, vagy elõtti napján megölte azt a mindent tudó öregasszonyt is?
Tegu 2015 márc. 06. - 19:35:35
(1881/9141)
A kiráyt sem értem, mégis mit kellene még tenni, hogy rájöjjön, Inyub apja ártatlan volt.
Tegu 2015 márc. 06. - 19:33:43
(1880/9141)
Eun Ki is egy talány.
Tegu 2015 márc. 06. - 19:33:16
(1879/9141)
Mert Kim pü.miniszter még nem bukott le. EGyelõre senki nem árulta el, hogy õ a fõkolompos a ManWolban.
Tegu 2015 márc. 06. - 19:32:26
(1878/9141)
Igen, jól kicselezte Kimet, a szolgalányt küldte a hajtüvel Inyubhoz, hogy adja oda OJH-nak
K. Judit 2015 márc. 06. - 19:27:37
(1877/9141)
Én azt hiszem, hogy élete utolsó cselekedete rendben volt.
Szerintem OJH-t akarta volna figyelmeztetni, de addigra már gyanakodott rá Kim miniszter.
K. Judit 2015 márc. 06. - 19:25:14
(1876/9141)
Haljak meg, ha értek valamit :)
Egyedül talán az biztos, hogy Danji bekapta a legyet, a bolond fitalúr meg örül neki ...
Ja meg a fõnénit lenyilazták. Lehet, hogy õ küldte a lánynak a hajtût.
Illiona 2015 márc. 06. - 19:24:23
(1875/9141)
azt azért nem értem, hogy ha már lebukott a Man Wol, miért nem tartóztatják le Kim pénzügyminisztert? Meg a többit?
hogy nem keresik a táborukat?
OJH azt hittem minimum lenyisszantja a fejét, de nem!

És a fõnéni elégedetten halt meg? akiket kiszolgált, elárult, akikért simán ölt, azok õt is kiiktatták!
Tegu 2015 márc. 06. - 19:18:58
(1874/9141)
Jó izgalmas volt, de jó lenne érteni is.
Illiona 2015 márc. 06. - 19:17:24
(1873/9141)
Maids 13 : (és még péntek is!)

hû, itt azután voltak történések!
én igaz, hogy még a 11-12 feliratosát sem láttam, de ez igy is körömrágós volt!

És IY pont olyan lett, amilyennek az utolsó részek alapján már kezdtem látni, és szinte féltem hogy igazam lesz.
Olyan mint egy zászló, mindig fényesen és magasan lobog, de csak arra fordul, amerre a szél fuj!

OJH pedig most elõször mutatott érzelmeket és szenvedélyt. Igaz hogy csak ugy a maga módján, de legalább mutatott!
Illiona 2015 márc. 06. - 19:03:06
(1872/9141)
nekem már leesett!
Sõt, IY is olyan mélyre ahonnan nehéz visszajönni!
K. Judit 2015 márc. 06. - 18:57:05
(1871/9141)
Most lesz a legnehezebb megvárni a feliratot.
Ebben a pillanatban leesett a tantusz OJH-nak.
Illiona 2015 márc. 06. - 15:04:38
(1870/9141)
Maids 13 friss képek
Illiona 2015 márc. 06. - 14:47:18
(1869/9141)
Maids 13: várakozás....
Tegu 2015 márc. 06. - 09:43:59
(1868/9141)
Ja tényleg
K. Judit 2015 márc. 06. - 09:38:53
(1867/9141)
Nem vérfarkasok voltak, hanem vadkutyák. Még pontosabban fogalmazva számítógéppel megelevenített vadkutyák, láttunk már ilyet a The Great Seer-ben.
K. Judit 2015 márc. 06. - 09:17:51
(1866/9141)
Jól játszik, bár nincs sok játszani valója. Az arca mindig pont ugyanolyan, sokat operál, beszélget a barátjával, aki mindent tud róla, és aki a "betegségét" megpróbálja kezelni. Néha verekszik a vámpírokkal. A lánnyal folyton balhéznak, talán ebben az utolsó részben beszélgettek elõször. Na mit gondolsz hogyan?
Természetesen két hányás között, mert a lány berúgott, azért kellett háton hazavinni. Kiderült, hogy õk már találkoztak gyerekkorukban, a lányt a fiú mentette meg valami vérfarkasoktól. Mindkettõjükben élénken él ez az emlék, a fiú nem mondta meg, hogy õ volt.

Most, hogy leleplezi magát JJH a 6. rész végén, innentõl már nem csak magára kell gondolnia, lesznek viták, harcok.
K. Judit 2015 márc. 06. - 09:05:20
(1865/9141)
De Blood-ról öt percig se volt szó, inkább a három fõszereplõrõl. A hobbijukról, a magánéletükrõl beszéltették õket. Azt vettem észre, hogy a három bohóc, meg még másik kettõ nem is nagyon ismerik a fõszereplõk eddigi munkáit. GHS-rõl tudták, hogy BoF-os volt, a srácnak meg gratuláltak az elsõ fõszerepéhez. JJH-rõl a szemüveges nõ azt mondta, hogy eddig igazi lóháton érkezõ lovagokat személyesített meg, akik gondolkodás nélkül feláldozzák magukat a szeretett nõért - szerintem csak egy ilyen szerepe volt, a PÉ. Az összes többiben inkább kicsit pikírt, nem nagyon udvarlós férfiakat személyesített meg, az életben is ilyen lehet.
Aztán arról volt szó, hogy GHS hogyan él a nagy családi házban, ki eteti a kutyákat és a macskákat, JJH szokott-e vitatkozni a feleségével. Azt mondta, nem nagyon, de ha mégis, akkor az jó ürügy arra, hogy lelépjen otthonról, persze nem másik nõvel, csak egy kicsit bütykölni a mûhelyében. Ez eltarthat napokig, akár három napig is, arra szokta használni, hogy fogyózzon, mert munka közben se lát, se hall, elveszíti az idõérzékét és például nem is érez éhséget. Elmesélte azt az esetet a kínai forgatáson, amikor összeesett, és a kórházban alultápláltságot és vészes vérszegénységet állapítottak meg, 67,5 kiló volt.
A fiút is rá akarták venni, hogy beszéljen a barátnõirõl, de ez nem sikerült, az derült ki, hogy vagy egyáltalán nem jár senkivel, vagy ha mégis, nem akar róla beszélni - ezen rengeteget nevettek.

Azt mondta JJH, hogy tényleg volt kalandja kétszer is szellemekkel - mindkét alkalom álmában volt ... :)
Az egyik HOng-Kongban egy nagy szálloda 23. emeletén, még jó, hogy nem ment a szellemekkel, akik hívták, mert azok csak kirepültek az ablakon, ha õ is repült volna velük, szörnyethalt volna. A másik egy betörõs történet volt, akit csak õ látott, se a kamerák, senki más, de állítja, hogy így volt. Én meg állítom, hogy az álmait képzeli igaznak, de a stúdióban mindenki szörnyûködött. Elhitték neki.
Tegu 2015 márc. 06. - 08:56:50
(1864/9141)
Hogy játszik a fiatal srác, a csillagfius öcsi?
Tegu 2015 márc. 06. - 08:56:17
(1863/9141)
Akkor legyõzi a gonoszt, de meghal a végén vagy valami misztikus módon távozik evilágból:)
K. Judit 2015 márc. 06. - 08:44:19
(1862/9141)
Nagyon sok szó nem is nagyon esett a filmrõl. Annyit mondtak, hogy a fiatal magas srác vámpír (aki ember akar lenni), a lány egyáltalán nem, JJH pedig félig vámpír, félig ember. Azóta azért elgondolkodtam, hogy teljesen tisztára biztos nem tudják mosni, hiszen idáig megölte azokat, akik nem álltak mellé. Pl. a fiú szüleit, és a saját mesterét. Ezenkívül van egy három-négy fõbõl álló hadserege, akik nem teljesen normális eszközökkel segítik a tervei megvalósítását. Új igazgatóként a kórházban is létrehozott egy pár fõs laboros csapatot, akik teljesen külön dolgoznak, a többi orvos nem kis meglepetésére. De ugye sok mindenhez joga van, mert õ az igazgató. Van, akit megveszteget, van, aki vizsgálódik, van, aki felháborodik ... Persze nagyon tud bánni az emberekkel. Lehet különben valami olyasmi, hogy végstádiumú rákos betegekkel kísérletezik (daganatos betegek kórházáról van szó), de még közülük is azokat választják, akik biztos, hogy nem gyógyulnak meg. Volt pl. egy alkoholista, aki bekattant a filmben, õ valószínûleg véletlenül került oda, ki is nyírják. Ott nem maradhat, de ha máshová megy, lebuknak, így muszáj volt tõle megszabadulni. Szóval azért innentõl kezdve még ha az egész emberiséget meg is mentik a szerencsétlen áldozatokból nyert tapasztalatokkal, akkor se lehet felmenteni. Szóval a cél szép, de az oda vezetõ út nem annyira.
Persze még nagyon az elején járunk, meglátjuk.
Tegu 2015 márc. 06. - 08:13:31
(1861/9141)
Szóval mégis csak jóember lesz a végére:)
K. Judit 2015 márc. 05. - 22:36:27
(1860/9141)
Ha mondanak a hobbijaikon és a hülyéskedéseken kívül valami hasznosat is a Blood-ról, megírom.
Az mondjuk már eleve érdekes, hogy JJH kijavította a mûsorvezetõt, azt mondta nem gonosz a szerepe szerint, hanem csak van egy célja, és annak érdekében nem riad vissza cselszövésektõl, gazemberségektõl. A legutóbbi epizód óta én is éreztem valami hasonlót, templomban látjuk imádkozni és egy idõs Tereza-nõvér típusú apácával nagy tisztelettel beszélgetni, ilyet nem tesz véletlenül a forgatókönyvíró ...

Mindenesetre a 6. rész végén összeverekednek a fiatal vámpírral, utána biztos meg akarja dumálni valamire. Mondjuk vegyen részt valami kísérletezésben, vagy valamilyen gyógyszer kipróbálásában. Ilyesmire tudok gondolni.

Még erre a részre leszek kíváncsi, amikor szellemekrõl beszél, azt azért nehezen hinném el, hogy tényleg hisz benne. Bár ki tudja.
K. Judit 2015 márc. 05. - 22:31:31
(1859/9141)
A Blood fordítása baromi nehéz lehet (tudom, hogy a fordítók szakosodtak már), telistele van orvosi szakszövegekkel, mondjuk a latin neveket eleve megadják, de az annál egyszerûbbeket is sûrûn meg kell nézni a szótárban. Pl. agyalapi mirigy, meg ilyenek. És nincs egysoros duma, mindig minimum kétsoros a szöveg. Állatira lassítja a nézést.
K. Judit 2015 márc. 05. - 22:24:41
(1858/9141)
Na pont szó volt a háton cipelésrõl, a Blood-ban megtörtént.
Kerestem volna egy-két jó fotót, de közben megtaláltam angol felirattal azt a "Happy together-t", aminek egy részét láttam szöveg nélkül, most próbálok pár mondatot elcsípni a drámáról. (Ez az a mûsor, amiben a Blood fõszereplõi a hobbijaikról beszéltek, GHS bemutatta 7 kutyáját, JJH egy bõr telefontartót készített, a hosszú srác pedig fõzött.)
Vannak, akik azt írják, hogy egész népszerû a film a tengerentúlon, ebbe gondolom egy csomó földrészt bele lehet számítani. Õket gondolom az észak-amerikai visszhang érdekli és állítólag jól állnak.
Persze a nõi fõszereplõ (GHS) megint téma, akik már a BoF óta utálják, azok most is támadják, de vannak rajongói is szép számmal. (Naná nem olvastam el mind a 182 oldalt, csak a legutolsókba néztem bele.)
Tegu 2015 márc. 05. - 22:08:59
(1857/9141)
:))
Hát igen, sokat beszélnek, ezért is olyan lassu a forditás.
Illiona 2015 márc. 05. - 21:33:11
(1856/9141)
tanulni! tanulni! tanulni!
Tegu 2015 márc. 05. - 17:27:44
(1855/9141)
Ja, a jelenet a papával megvolt már, egész nap koslatott JJH után, erre amikor a fiatal lány elindult mellette hazafelé, közölte vele JJH, hogy menjen tõle 1 m távolságban, mert még a levegõvételt sem birja maga körül hallani:)))
Birom, amikor kinlódó arccal elhessintõ mozdulatokat tesz, jelezve, hogy hagyják már békén:)
K. Judit 2015 márc. 05. - 12:30:10
(1854/9141)
Még nagyon jó epizódok vannak hátra (az együtt utazós, a kiskutyás, a konzumnõs stb.), de ezt is élveztem, a papa se kutya. Erõszakkal megkezeli a fogát. Haláli volt.
K. Judit 2015 márc. 05. - 11:57:37
(1853/9141)
Ja emlékszem, ez tényleg nagyon fájhat.
Olyan, mint egy radírozás, de jobb.
Tegu 2015 márc. 05. - 11:51:58
(1852/9141)
Ja és a szõrtelenités, két kifeszitett ujjakkal irányitott racérnaszálat vagy damilszálat rezegtetnek az arcnál, errõl sem hallottam még soha
Tegu 2015 márc. 05. - 11:50:12
(1851/9141)
Szenzációs:)
CSak mennem kell, valójában azt tartottam nagyon furcsának, hogy elkészitik a házak, tervek makettjét is magánembereknek is. Ilyet nálunk még soha nem láttam.
K. Judit 2015 márc. 05. - 11:47:48
(1850/9141)
Pedig a vízbeugrás után valahogy vissza kellett vinni a lányt a Heo-házba, eszméletlen volt. Csak talán nem mutatták.
K. Judit 2015 márc. 05. - 11:45:17
(1849/9141)
Mesélj, milyen furcsaság. Melyik résznél jársz?
Nekem a legnagyobb furcsaság, hogy egy ilyen pasi, mint JJH 40 évesen nõtlen marad (pedig nem is meleg), bár meg is értem egy kicsit. De még ennél is nagyobb furcsaság talán, hogy eljátszatják vele, hogy végig szûz volt. Na ez már tényleg hihetetlen.
Mindamellett rendkívül bájos film, itt aztán lehet neki bohóckodni, meg ezerféle arcot vágni, szinte érezni, mennyire élvezi mindenki az egészet.
Tegu 2015 márc. 05. - 11:38:14
(1848/9141)
De még nem volt hátoncipelés, pedig már OJH pedzegette, de még nem olyan a viszonyuk ott, hogy ezt megtehesse.
Tegu 2015 márc. 05. - 11:37:31
(1847/9141)
Ezt irtam is valahol, itt nem tud elesni senki ugy, hogy ne bicegne utána, aztán másnapra általában semmi bajuk.
:)
K. Judit 2015 márc. 05. - 11:36:19
(1846/9141)
Meg minek is tisztázni mindent a sorozat közepén?
Bokaficam is van minden filmben. Már szinte hiányzik, ha kihagyják :)
Tegu 2015 márc. 05. - 11:34:24
(1845/9141)
Néztem tovább a Can't get marriedet is, majd hozok képeket, van néhány furcsaság. Közben rájöttem, hogy nem a két lakás között van az áttörhetõ fal vészhelyzet esetére, hanem az erkélyek között.
Tegu 2015 márc. 05. - 11:22:27
(1844/9141)
Ja, mert itt a sebábolás volt a fõ attrakció:)
K. Judit 2015 márc. 05. - 11:16:28
(1843/9141)
De onnan is kimentette...

Ha sántikálás közben esetleg beszélgettek volna, talán tisztázni lehetett volna egy csomó dolgot. Például, hogy mit tud OJH. Mit tud, vagy mire kíváncsi a lány. De nem, szótlanul gyalogoltak át egy hegyen, nehogy kiderüljön valami :))
K. Judit 2015 márc. 05. - 11:14:09
(1842/9141)
:)
Mit mondhatnék?
Lehet, hogy Eun-ki színlel és vannak tervei ...