45 percig voltam képes követni a filmet, ennyit vett el az életemből, hozzá nem tett semmit. Jellegzetes New York-i rendőrörsöt látunk, ahogy azt filmben/színházban elképzelik, mert ez jobbára egy színdarabnak felel meg, a való élethez nem sok köze van. Egy falusi őrszobán több az izgalom, mint itt. A karakterekben semmi extra, egy totálisan érdektelen figura próbál menőnek látszani, de nagyon eröltetett az egész. Lehet, hogy 45 perc után "beindul" a sztori, szerintem sok hűhó semmiért.

Ha be kellene sorolnom a filmet valahová, akkor nem feltétlenül kriminek nevezném, inkább drámának vagy sajátos hangulatú film noirnak, viszont kétségtelen, hogy vannak benne bûnügyi elemek is. William Wyler itt is nagyot alkotott, mint néhány más filmjében (sajnálatos dolog, hogy sokszor csak a filmcímeket tudjuk, de azt nem, hogy õ rendezte ezeket a mûveket), és véleményem szerint egyéni produkciót hozott létre, a meglehetõsen sablonos és semmitmondó cím, illetve a kisebb-nagyobb hibák ellenére is. Azért is tenném bele a "látni kell" kategóriába, mert a bonyolultsága miatt nagyon nehéz összeszedetten írni az alkotásról, és nem is lehet mindent leírni, mert képtelenség megfogalmazni. Tényleg látni kell, és akkor mindenki megértheti, hogy mirõl beszéltem.
A történet lassacskán indul be, folyamatosan megismerkedünk a szereplõkkel. (Igazából ez is érdekes, mert kevés az olyan film, ahol a bemutatott figurák szinte mindegyike majdnem folyamatosan jelen van a történetben, itt viszont a szó bizonyos értelmében véve nincsenek "epizodisták", kisebb-nagyobb kihagyásokkal majdnem mindegyikük végig jelen van a történetben, újra és újra elõkerülnek.) Elsõ pillantásra talán nem is várnánk sokat, majdnem idillikusan kezdõdik a sztori. Aztán a fõszereplõ körül lassan kibontakozik a dráma. Fõhõsünk egy cinikus, megkeményedett zsaru, aki csakis a saját "elvrendszere" szerint hajlandó dolgozni. Ám ezt csak fokozatosan tudjuk meg, és izgalmas, ahogyan a film elején látott rokonszenves fickóból a végére olyan alak válik, akivel alig-alig tudunk azonosulni. Kiderül, hogy felépített magának egy "álomvilágot", és azt hiszi, hogy csak így lehet élni. Idõvel azonban rá kell döbbennie, hogy hazugságban élt, kezd a feje tetejére állni a világa, és választásra kényszerül: megalkuszik, vagy tovább küzd. Az elvhûsége kezd egyre inkább csökönyösséggé válni, és McLeod nem hajlandó tolerálni senkit és semmit. A nézõ nehezen tudja eldönteni, hogy tragikus hõst lát-e, vagy inkább egy kisszerû embert, de azt hiszem, mindkettõ benne van.
A film keveri a magasztost az "alpárival", a humort a tragédiával, sajátos egyveleget hozva létre - és így lényegében véve az életet ábrázolva. A figurák többsége sajnos eléggé egysíkú, inkább típusokat ábrázolnak, mintsem hús-vér embereket. Ez részben talán annak köszönhetõ, hogy a film egy színdarab alapján készült. A másik érdekesség az, hogy a történet szinte végig egy helyszínen játszódik, ami meglehetõsen nagy feszültséget biztosít. A mondanivaló néhol didaktikus, idõnként kicsit giccses is a film, mindazonáltal akadnak benne elgondolkodtató dolgok. A színészi játék jónak mondható, sok mellékszerepben is kitûnõ, idehaza alig-alig ismert karakterszínészt láthatunk. Apróbb bakik persze elõfordulnak, de alapvetõen jó a mindennapi élet ábrázolása, a különbözõ jellemek felvillantása (pl. a kicsit bohókás tolvajcsajszi, vagy a pszichopata betörõ).
A film fõ mondanivalója szerintem a következõ: 1. Hogyan tudunk szembenézni azzal, hogy összeomlik körülöttünk a világ, és hogy valójában bennünk van az a gonoszság, amit a világnak tulajdonítottunk, és amit ki akartunk irtani? 2. Mi lehet az a dolog, ami az értéksorrend esetleges átgondolására késztethet bennünket? 3. Szimbolikus értelemben a rendõrõrsöt a világ kicsinyített másának is tekinthetjük, ahol eldõl, hogy ki marad talpon, és ki nem bírja tovább (és persze kirõl hull le az álarc), ki marad "rab", és ki "szabadul ki". A gyengeségek ellenére is mondanivalóban gazdag, kissé nyomasztó és érzelmeket felkavaró filmet láthat az, aki megnézi ezt a mûvet (idehaza szerintem nem vetítették, és valószínûleg nem könnyû megszerezni). Megéri a bõ másfél órát, talán még a többszöri megtekintést is.