Téma: Dr. Csont

STKAKTUSZ 2010 máj. 23. - 13:54:45
(1608/28808)
Annyira éreztem hogy valamit kihagyok:D Azzal kapcs, hogy valamelyikük esetleg mással térne vissza: HH azt mondta, hogy tervez 1-2 visszatérõ szereplõt, de sztem télleg csak "véletlenül" említette ezt a két dolgot egyszerre, mert az 1-2 visszatérõ simán lehet Bones és Booth helyettese (hiszen nem vagyok benne biztos, hogy az elsõ részben kapásból munkába állnak majd), vagy Angeláé és Hodgins-é. Azt is el tudom képzelni, hogy ha beválnak, valóban visszatérõként fognak majd szerepelni, mint a gyakornokok. Tényleg, vajon a gyakornokok maradnak attól még, hogy Brennan elment? Daisy tuti nem maradt volna...:P
STKAKTUSZ 2010 máj. 23. - 13:50:38
(1607/28808)
spoiler

HH szavaiból én inkább azt vettem ki, hogy csak szivat minket (mmint azzal, hogy valaki mással térnek vissza). Nem nagyon lenne logikus, hiszen Brennan pont egy kapcsolat elõl menekült el Indonéziába, sztem ott nem fog tartós dologba belemenni (meg amúgy is számára a munka az elsõ, kivéve Booth-al szemben:))). Booth pedig nem úgy tûnt, mint aki felejteni megy el- szimplán csak el kell valamivel foglalnia magát abban az egy évben, amíg Bones ás. Vicces, hogy mindig Booth mondogatta, hogy tovább fog lépni, tovább kell lépnie, mégis õ az, aki mintha esélyt se adna magának a továbblépésre...

Ha valóban meglesz az egy éves idõugrás, akkor szerintem még nem kezdték el a forgatást. Más hogyha onnan folytatják, ahol a fináléban abbahagyták, és csak valahol az elsõ részben van idõugrás (ugye kb 3 hónap mindig szokott lenni az évadok között), akkor tényleg leforgatják legalább az elsõ pár percet, de így sztem csak augusztus körül kezdik el, addigra Brennan is bejáratja az új haját:) De hivatalosat nem tudok.
lilluska178 2010 máj. 23. - 10:13:16 Előzmény follia
(1606/28808)
Köszi
10/10
zora 2010 máj. 23. - 06:37:00 10/10
(1605/28808)
Erröl talältam egy fanfiction-t. Angol, én Google-forditässal olvasom, de ugy érzem, jo: http://www.fanfiction.net/s/5437602/1/
10/10
memari 2010 máj. 22. - 22:58:55 10/10
(1604/28808)
ha nagyon akarnánk belemagyarázhatnánk 1 kis idõkiesést a reptér elé, de nem tartom valószínûnek

de azt viszont igen, h majd Bonesban ismét felötlik a gyerek téma, és hát ott Booth anyaga, de az még mesterséges megtermékenyítéssel menne, miközben továbbra is együtt dolgoznak, aztán Booth elkezdi óvni, könyveket olvasna a gyerekvállalásról, tippeket adna Bonesnak, terhesgondozásra, terhestornára járna vele, amit Bones eleinte annyira nem díjaz. Olyan szupi jeleneteket lehet ebbõl csinálni. :D

az 5 évadban egyre kevesebbszer volt az, hogy utaztak a kocsiban és beszélgettek, pedig azok is jó jelentek voltak.

Jaj, na ilyen ötletelgetésekkor nagyon várom a szeptembert.
10/10
dr.szöszi92 2010 máj. 22. - 22:38:52 10/10
(1603/28808)
spoiler
Tényleg volt egy ugrás a repteres jelentnél, csodálkoztam is ,hogy hogy kerültek oda ilyen hamar, szoval szerintem elképzelhetõ, hogy történt valami elõtte. A kézfogásos elköszönés jobb volt mint egy ölelés(abból már sokat láttunk, vmi új kellett), és lehet, hogy azért nem volt csók, mert ott voltak a többiek-de Cam OMG-os mondata azért nagyon ott volt.:)
Nekem tetszene a terheses-gyerekes történet, bár nem hiszem, hogy így fog történni. De azt sem hiszem, hogy pasival/csajjal jönnének vissza. Szerintem booth fog jobban szenvedni, brennan inkább "eltemeti" az rézéseit, és beleveti magát a munkába..
Nem igazán jött be ez a rész, mert igazából semmi sem történt-se az ügy nem volt egy nagy durranás, és egyáltalán nem léptek elõre a kapcsolutkban. Szóval egyáltalán nem volt évadzáró feelingem. Viszont nagyon kíváncsi vagyok a 6évadra, nemtom hogy fogom kibírni ezt a négy hónapot..Sztem zora módszerét követem-minden nap egy rész:D:D
10/10
follia 2010 máj. 22. - 22:36:19 10/10 Előzmény Tia.
(1602/28808)
nah, ez a verzió sokkal jobban tetszene, de szegény gyereknek túl sok kalamajkát kellene elviselnie, míg a szülei zöldágra vergõdnek egymással, hiszen belerázódni egy ilyen új helyzetbe azért elég nehéz.
10/10
follia 2010 máj. 22. - 22:33:25 10/10 Előzmény zora
(1601/28808)
ahhhhh - szívlövés!!! sajna ez nekem is eszembe jutott, és imádom a bébiket, dehát csak nem! asszem, nem is nézném tovább az egészet...
Tia. 2010 máj. 22. - 22:16:16
(1600/28808)
Te nem látod úgy, hogy mintha idõkiesés lenne a reptéri jelenet elõtt?

A mentõakció azért remélem, bejön. :)
És a 6. évadban visszatérhetnek a közös gyerek témájára is, mert Booth betegsége miatt nagyon elvarratlan maradt az a szál. Hirtelen felkapták és azonnal el is ejtették ezt a vonalat az alkotók.

Oké, az tényleg furán passzolna a történetbe, ha gyerekkel a karján térne vissza Brennan. :)
10/10
memari 2010 máj. 22. - 21:59:00 10/10
(1599/28808)
Spoiler

-Megtudhatja Booth, ha Tempeékért váltságdíjat követelnek, azért van ott tv, internet, meg lehet kapcsolatot fenntartani az otthoniakkal.
-Tempe idõközben szüljön 1 gyereket, ez kizárt.
-A repülõtér elõtt történt vmi, azt sem tartom valószínûnek, akkor nem így búcsúztak volna, vagy nem is mentek volna útjukra.
-az epiódok végére elég beszédes dalokat szoktak berakni, nem akarnak véletlen újabb zenei cd-t kiadni?

A kezdeti csalódás és pici közöny a folytatás iránt után, azért már én is kezdem várni a 6.évadot. Igaz az, h kb az elsõ pár részt már leforgatták-ahogy elvileg szokták, nincs vkinek arról vmi megbízható infója? v mikor kezdik el adagolni a konkrét folytatásról szóló morzsákat?
Tia. 2010 máj. 22. - 20:29:55
(1598/28808)
Én azt is simán kinézem az alkotókból, fõleg, a rajongókat folyton "szívató" Hansonból, hogy volt egy "ágy"jelenet Brennan elutazása elõtt, amibe a nézõket nem vonták bele..
És így Bones Booth babájával tér vissza.

Ez nagyon ütõs lenne! És nem valószínûtlen, mert állítólag

****spoiler*

- visszatérnek a baba témára az hatodik évadban
- Booth családi élete újra elõtérbe kerül

Nekem gyanúsan hirtelen jött az események alakulása után a reptér jelenet. Mintha lett volna ott is egy idõugrás. Nyomoznak, aztán egyszer csak indul a gép, Booth meg már katonai egyenruhában. Tehát a történetbe beleillik, hogy voltak ott még dolgok, az indulás elõtt..

Hatalmas lenne, ha egy bébivel a karján állítana oda a találkozóra és bemutatná a babát az apjának.

(Bár ez ellen szól Brennan racionalitása. Ha észleli, hogy babát vár, nem biztos, hogy idegen országban marad, ahol nem jó az orvosi ellátás+megvonná Booth-t a babavárás örömétõl..)
10/10
zora 2010 máj. 22. - 20:07:13 10/10
(1597/28808)
*** spoiler 5x22 ***

Az lenne a legszebb, ha az a bizonyos "valaki" egy härom honapos Homo Sapiens lenne, csokibarna szemekkel... Persze Tempével. (Hogy hogyan, azt még nem talältam ki).
10/10
follia 2010 máj. 22. - 19:24:26 10/10
(1596/28808)
valahogy egyre inkább az az érzésem nekem is, hogy eltelik az egy év. :( még jó, hogy ezt nekünk nem kell kivárni!

az mekkora szívás lenne, ha találkoznának a megbeszélt helyen, csak tényleg lenne valmelyikükkel/mindkettejükkel valaki! én ezt a verziót el sem merem képzelni! csak fura, hogy akkor miért emlegetik az alkotók, hogy lehet, hogy nem egyedül térnek vissza. ha tényleg olyan nagy ez a szerelem - márpedig úgy tûnik, hogy az -, akkor egyikük sem teheti meg, hogy elengedi a másikat. bár az osztálytalálkozós részben (5x17)

- SPOILER -
Booth kimondja, hogy ugyebár megegyeztek, hogy akkor õ továbblép, és Brennan ezt nyugtázza is - hisz' végül is õ "kényszerítette" erre.
- SPOILER VÉGE -

nem tudom... lehet, hogy az elkövetkezõ 4 hónap alatt meg fogunk õrülni... tegnap még úgy éreztem, hogy nem is várom olyan izgatottan a 6. évadot, mostmeg folyamatosan csak találgatok...
10/10
follia 2010 máj. 22. - 19:15:51 10/10
(1595/28808)
Tia 1620-as hozzászólásában ott a link.
winkati 2010 máj. 22. - 18:47:38
(1594/28808)
STKAKTUSZ voltam csak nem otthonról:D
winkati 2010 máj. 22. - 18:47:07
(1593/28808)
csak átfutottam a kommenteket mert sietek, remélem érthetõ lesz azért:)

Túl sok dolog vonta el a figyelmemet, pedig én is meg akartam említeni Parkert. A jelenet szerintem rendben volt, hiszen minden 10 éves kisfiú hõst lát az aupkájában, ternészetes, hogy azt szeretné, hogy egy csomó embert megmentsen és õ is ilyen akar lenni majd felnõtt korában. Sztem ezzel nem is volt semmi baj, de Booth-nak, aki csodálatos apa, hogy nem jut eszébe, hogy egy 10 éves gyerek nem úgy fogja még fel a dolgokat, mint egy felnõtt: nem csak azt nem értheti meg, hogy apuci szó szerint az életét kockáztatja egy háborús övezetben, de azt sem, mit jelent egy évet távol lenni tõle. Gyerekidõben az egy év rengeteg! Booth-nak ez azért le kellett volna hogy essen, engem inkább ez zavart...:S

Nah még akartam valamit... ja igen, hogy én még azt is el tudom képzelni, hogy Afganisztánban kb nulla infót kap Booth az indonéziában ásó Brennan-rõl. És amikor eljön az évfordulójuk, Bones nem lesz ott a megbeszélt helyen, és akkor derül ki, hogy valami nem stimmel indonéziában. Aztán Booth persze megy és utána néz a dolgoknak:) sztem amúgy HH meg fogja lépni, hogy tényleg eltelik egy év... aztán majd a kapcsolatokból fog kiderülni, a párbeszédekbõl, hogy mi is történt és ki hogy viselte ezt az idõt... remélem flashback-ek nem lesznek.
lilluska178 2010 máj. 22. - 18:17:53
(1592/28808)
Sziasztok , tudja vki a szám címét ami az utólsó rész végén ment, amikor a reptéren vannak?
10/10
R.ka 2010 máj. 22. - 15:41:35 10/10
(1591/28808)
Én a számokon meg az összefüggéseken már nem is filózok. A villogó órán és Hodgins "sikításán" kívül mást nem vettem észre :)
Mondjuk lekötötte a figyelmemet a szereplõk magánélete.
10/10
R.ka 2010 máj. 22. - 15:38:01 10/10
(1590/28808)
Ez gyors volt!
Köszi a linket! Annyira illett az epizód végére ez a dal...
10/10
follia 2010 máj. 22. - 12:37:20 10/10
(1589/28808)
ez cuki! :) minden nap egy epizód... szerintem kb. nálam is ez lesz, de én még a 4. évad elején-közepén járok, aztán jön az 5., aztán majd az elejétõl újra, ott szinte minden részben voltak top-momentumok! :)

ezt a cikket HH retweet-elte, aranyos: http://www.tv.com/untitled/story/23010.html?tag=headlines;title;3
a kommenteket is érdemes megnézni. egy jópár hasonló a mieinkhez (lehetséges reptéri folytatás, valamelyikkel történik valami, a másik meg rohan majd hozzá, úgysem bírnak ki egy évet, stb...). :)