4/10
napraforgó 2020 febr. 23. - 19:43:22 4/10 Előzmény guess.who
(11550/18030)
Igazad van, Attila berimánkodta az egyletbe magát Kálmán halála után, na de amikor letartóztatták a drog miatt és hónapokig sitten volt, akkor egyből és egyhangúlag kizárták.
És ne felejtsük el, hogy a Code Ökörfos akárhányadik cikkelye allapján őt kiseprűzték a afaluból. Tuti, hogy nem pofátlankodhat vissza, hogy hoppá, hisz én tag vagyok.

Erről most eszembe jutott, hogy a közpénzek elsikkasztása miatt kiszállt a NAV a polgármesteri hivatalba, aztán el is tüntek örökre.
4/10
napraforgó 2020 febr. 23. - 19:35:07 4/10 Előzmény guess.who
(11549/18030)
gonosz vagy :):)
guess.who 2020 febr. 23. - 18:29:18
(11548/18030)
És főleg hogy az előzetesben azt játszották, hogy Zsókától követelik az alapító okiratot - pedig hát pont NEKI nem kellene, hogy legyen, hiszen nem volt alapító, Sándorékkal ellentétben. De igazából az, hogy neki van-e vagy nincs, hogy odaadja-e vagy sem, az tökéletesen mindegy, az egylet működési szabályai mindegyik esetben ugyanazok maradnak, és ahogy írod is: a közjegyzőnél (ha már oda mentek Danikát bejelenteni) szintén kell lennie belőle egy példánynak.

Az egy másik kérdés, hogy amilyen tutyimutyi módon választották meg tagnak, majd azonnal elnöknek is Zsókát, meg is érdemlik, hogy kisemmizzék őket.
(Jelzem: korábban Attilát is tagnak választották, ha jól rémlik, nem lehet, hogy a Napraforgó által említett hatodik tag ő lesz? A pénzszagra biztosan eszébe jut a tagsága... :) )
guess.who 2020 febr. 23. - 18:18:56 Előzmény napraforgó
(11547/18030)


"Mihály pedig lázadni kezd és sorsfordító egyleti gyűlést hív össze. "
Az előzetesek állandósult kamuzását tekintve szerintem ez két tagmondat:
- Mihály pedig lázadni kezd, hogy több saláta és szója legyen az étlapon
ÉS
- Sorsfordító egyleti gyűlést hív össze, hogy megválaszthassák örökös elnöknek Zsókát.


:)
4/10
napraforgó 2020 febr. 23. - 12:02:12 4/10
(11546/18030)
Egy ilyen kislétszámú, semmit se csináló gittegyletnél nyilván az elnök őrzi az összes iratokat, az alapitó okiratot, a cégbejegyzést, az ülésekről készült jegyzőkönyveket, a különböző döntésekről készült egyleti határozatokat és minden más fontos iratot, megkereséseket, kérelmeket, javaslatokat, stb.
4/10
napraforgó 2020 febr. 23. - 10:20:08 4/10
(11545/18030)
Ha jogutóddal szűnik meg az egylet, akkor a jogokat és kötelezettségeket is megörökli a jogutód.
na de ha jogutód nélkül???
Gondolom, akkor is rendelkeznie kell az egylet vagyonáról. Elvileg visszaszállhatna az alapitóra is, vagy az általa megjelölt másik szervezetre, na de ha az alapitó meghalt és az alapitó okirat nem rendelkezett erről az esetről?

No, majd Marosi Gitta elmagyarázza nekünk aa szkott fene nagyy hozzáértésével. Esetleg Kálmán küld egy újabb videót.
4/10
napraforgó 2020 febr. 23. - 09:49:59 4/10 Előzmény guess.who
(11544/18030)
A demokratikus szaavazósdit nem lehet félretenni.
Fogadjunk, hogy az egylet alapitó okiratában is benne van, hogy minden fontos kérdésben, avagy kivétel nélkül minden ügyben többségi szavazással döntene. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. Ez igy szoko és tt lenni.
A 46. rész alcime pedig : A hatodik egyleti tag. Most vagy Szláven a hatodik és ez róla szól, avagy belép még valaki az egyletbe. Dia, vagy Stefi?
Bár lehet, hogy Stefit leszavaznák, mert ő már megkapta a maga örökrészét, minek tapsolta el.
4/10
napraforgó 2020 febr. 23. - 09:41:29 4/10 Előzmény guess.who
(11543/18030)
Nézd meg a 42. rész ismertetőjét:

Mihály pedig lázadni kezd és sorsfordító egyleti gyűlést hív össze.
Szerintem elnököt vált az egylet. Legalábbis ez lenne logikus.


guess.who 2020 febr. 23. - 08:28:33
(11542/18030)
Áránko szerepe szerintem ennyi volt. Mézessüti is nagyon eltűnt azóta, hogy Szlávennek üzent és szegény Dia adoptálni akarta.
Zsenike aranyos, de úgy tűnik, neki sem szánnak túl sok szerepet a sütispult mögötti biodekoráción kívül - ha jól rémlik, volt vagy három mondata, hogy nincs pénz a kasszájában és kész. Ráadásul eleve nem túl okosnak állították be, szóval csak egy kevéske debilvírus kell, és olyan ostobává válik, mint Renike. :(
HR-bébi, illetve szerintem a komplett Kárászi kórház szintén törlődött nyom nélkül, Lóbeltkét most már nem fogják mutogatni ott egyedül, hiszen Katáng nem megy vissza... De egyébként is nagyon epizódszereplő volt, szerintem nem volt összesen képernyőn 5 percet.
guess.who 2020 febr. 23. - 08:22:34
(11541/18030)
Ki oszlatja fel? Úgy értem: az elnökön kívül ki jogosult feloszlatni? A "demokratikus szavazósdi" már nem jöhet szóba, autokrácia van az egyletben, ahogy Zsóka megmondta. Ráadásul a szavazati többség is Gáléké, szóval ha még véletlenül szavazgatnának is, akkor sem lehetne feloszlatni.
Az egyetlen lehetőség valami jogi csűrcsavarral bírósági ítélettel megszüntetni az egészet (de hát az idő, meg a kimenetele is kétesélyes). Bár valami hasonlót jeleztek az előzetesben (amiről ugye tudjuk, hogy az ellenkezője igaz) az alapító okirattal.

És ami izgalmas: ha -tegyük fel- sikerülne feloszlatni, akkor a még meg sem kapott pénz KIÉ lenne? Visszamegy az örökségbe, vagy az államra száll?
4/10
napraforgó 2020 febr. 23. - 03:47:48 4/10
(11540/18030)
Egyik sem ökörapáti lakos, márpedig az nyilván feltétel.
guess.who 2020 febr. 22. - 19:51:56 Előzmény Rojita
(11539/18030)
Misi és Danika hallgatása szerintem nagyjából annyit jelent, hogy ha kell, akkor természetesen úgy szavaznak, ahogy Zsóka akarja, de most még nem kell a nyílt konfrontáció, szokjanak csak hozzá a régi tagok az új szabályokhoz... Tényleg érthetetlen, hogy a most éppen okosnak, és a valós helyzetet jól átlátónak tűnő Anikó miért nem húzta be az ötleteteket (ti. hogy Stefánt és Diát is válasszák be Dani mellett az egyletbe)?!
Sajnos ahogy Zsóka előadta, hogy "elege van a demokratikus szavazósdiból", az számomra azt mutatja, hogy nemigen fogja hagyni, hogy leváltsák. És mivel egyelőre ő van birtokon belül (azaz ő az elnök), eléggé meg tudja nehezíteni Anikóék dolgát.
guess.who 2020 febr. 22. - 19:46:02 Előzmény Rojita
(11538/18030)
Ennek a Vilinek nagyjából annyi szerepet kellett volna adni, ami az első ellenőrködése volt. Esetleg még egyszer visszajön és újraellenőriz mindent - de ezzel kész. Ehelyett sikerült még egy eszméletlenül idegesítő figurát beleírni a sorozatba...
Pedig milyen öröm lenne egy teljesen szimpla, nem debil, mindössze normális szereplő...
7/10
Rojita 2020 febr. 22. - 19:27:36 7/10 Előzmény napraforgó
(11537/18030)
"Viszont nagy az egyetértés, hogy ne Zsóka kezelje a pénzt. Most kéne őt leváltani az elnöki tisztségről! "
Kérdés, h a tagok össze tudnak-e fogni?
7/10
Rojita 2020 febr. 22. - 19:24:36 7/10 Előzmény guess.who
(11536/18030)
Azért, mert Krisztián is a "Távoltartási végzésre" hivatkozik, azért az nincs. Ő, mint "alkalmazott" utasításban kapta, h védje meg a panziót. Tovább Ő nem gondolkodik. Tipikus őrző-védő felfogás. Mindegy, hogyan, de teljesíti az utasítást.
A falusiak közül senki se gondolja át logikusan, h hogyan született volna a jogi határozat ilyen gyorsan, meg mire fel? Ha az igazgató azt mondta, h van, akkor elhiszik. Mai falusi, ÉSZBELI látlelet.
Az egész Vili kamuja.
Kristófnak egyenlőre ideje se volt, h értelmesen átgondolja, h ez hivatalos ügy-e? Sztem, Ő nővéréről mindent elhisz, h el tud intézni.
guess.who 2020 febr. 22. - 17:25:39 Előzmény Kuttyánszki
(11535/18030)
Igen, minden megnyilvánulásából süt az elfojtott (vagy nem is annyira elfojtott) agresszió, mindig érezni, hogy mindjárt robban...

Nem tudom, mennyire szándékos a készítők és/vagy a színészek részéről, de egyre többször röhögik ki TTibit. Kristóf, Tomika és Vali is a szemébe röhögtek már párszor, ami korábban sosem fordult elő... :) Bár tartok tőle, hogy már késő: ezt a TTibi karaktert nemigen fogja megint megkedvelni senki, bármennyire is igyekeznek a korábbi kedvenc Szlávent súlytalanítani mellette.
3/10
Kuttyánszki 2020 febr. 22. - 13:20:41 3/10 Előzmény napraforgó
(11534/18030)
A legalkalmasabb valóban Anikó, de ezek csak ültek és néztek,mint a sült hal. Sőt, elhangzott, hogy majd megbékél,..Mármint Zsóka. Na, ez már tényleg röhej, az általa elővezetett agresszivitás után. :D
3/10
Kuttyánszki 2020 febr. 22. - 13:16:51 3/10 Előzmény guess.who
(11533/18030)
Az igaz,. de eleve a légkör, amit teremt :-o
1/10
janderka 2020 febr. 22. - 10:47:44 1/10 Előzmény napraforgó
(11532/18030)
Az a baj a sorozattal, hogy annyira abszurdan szar, hogy az embernek kedve sincs a történtekkel vagy a szereplők adott gondjaival/örömeivel foglalkozni. Meg nem erdemli ez a agyhányás hogy érdemi nézői figyelmet kapjon.
4/10
napraforgó 2020 febr. 22. - 10:45:53 4/10
(11531/18030)
Szegény ember csak azt a pénzt tudja megbecsülni, amiért keményen megdolgozott.