1/10
janderka 2020 márc. 28. - 11:24:02 1/10 Előzmény guess.who
(12950/18030)
Engem kezdett el elsőként izgatni, hogy miből lehetett a fotó, aztán ennek kapcsán merült föl, hogy talán a Panelkapcsolat-ból volt való (ez be is került a wikipédiába), de ebben azóta is bizonytalan vagyok. De ez mindegy is, mert bárki is van a fotón, az tuti hogy nem Molnár Piroska vagy épp a most megmutatt Vándor Éva féle "Zsuzsa". Aki egyébként attól mert ez a keresztneve, még persze nem biztos, hogy Szappanos mamaként van a flashback jelenetben.
guess.who 2020 márc. 28. - 11:22:45
(12949/18030)
Akkor két lehetőség van:
- az egyik, hogy bizonyos dolgokat szándékosan mutogatnak a nézőknek (de akkor legalább figyelnének, hogy egyfélét mutassanak!)
- a másik, hogy néha odafigyelnek, néha meg nem. Az egyik vágó, az egyik effektező figyel, a másik páros meg csak összecsapja. :)
guess.who 2020 márc. 28. - 11:21:05
(12948/18030)
Azt mondta TTibi, hogy nem ismeri Vali az anyját - morogtam is, hogy azért párszor csak kellett találkozniuk - erre most tessék: családi ebéd Kálmánkával, az asszonnyal, TTibivel és Valival is. A kisgyerek az vajon Katáng lenne?
Ja, a hiba: Kálmánka a kisgyerek mellett ül, aki mutat az asztalfő felé - fél mondattal később Kálmánka már Vali és TTibi között áll az asztalfőnél és a gyerek őrá mutat. :)


Mondjuk TTibi ezzel a fürtös fejjel olyan, mint valami tömegpusztító fegyver, szerintem teljesen esélytelen, hogy 20 év alatt kopasz gyökér lett belőle.
Vali viszont rendesen dögös, hogy nincs hátranyalva a haja. :)
guess.who 2020 márc. 28. - 11:15:23
(12947/18030)
Hű, én az Algás jeleneteket ugrottam át, irtóra idegesített a feje, meg a hangja is, ahogy Attilával beszélt.
Ja, mondjuk a tegnapi rész 80%-át áttekertem, az anyakönyvest megnéztem, a többi (főleg a pókos-kutyás) szokás szerint szánalmasan gyenge volt.
guess.who 2020 márc. 28. - 11:13:55
(12946/18030)

Számlát? Egy egyházi személy? És mi lenne a mértékegység? Istenfizessemeg? :)



De egyébként számlát a temetkezési vállalkozó/cég adhat, a pap nem igazán (bár bizniszegyházaknál bármi előfordulhat). Lehet valami nem hivatalos nyilvántartása arról, hogy adott napon két misét, három keresztelőt és egy temetést tartott, de egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy van ilyesmi - pont azért, mert a hivatalos nyilvántartások megvannak az egyház nélkül is.
offtopic
guess.who 2020 márc. 28. - 11:10:42 Előzmény Heatseeker
(12945/18030)
Valószínűleg az történt, hogy az anyakönyvvezető eleve nekik adta ki a kivonatot (városokban a "teljeskörű" szolgáltatásul lehet ilyen jellegű, hogy a papírmunkát is ők intézik), majd miután nekik már nem volt szükségük rá, visszaadták a hozzátartozónak. Ezt nem is vonom kétségbe - a hiba a következtetésedben volt, azaz hogy ők készítették volna el a kivonatot. Mert ez az anyakönyvvezető joga, és csak az övé, egy akármilyen vállalkozás nem jogosult az egyik legfontosabb állami feladatra, az alapokmányok kiadására.
Ez nagyjából olyan lenne, mintha otthon hétvégente személyi igazolványokat nyomtatnál az ügyfeleidnek. Ami eleinte lehet, hogy jó biznisznek tűnne, de az állam nem biztos, hogy örömmel venné... És ezt most nem annyira viccesen mondom.
guess.who 2020 márc. 28. - 11:05:29 Előzmény janderka
(12944/18030)
Azt a képet -úgy rémlik- akkoriban megfejtettétek, hogy egy '79-es (vagy valami olyasmi idős) Koltai-filmből vették. Csak aztán elkezdték retusálni, afféle anti-Sztálin módra: nem levettek róla figurákat, hanem hozzátettek... :)
guess.who 2020 márc. 28. - 11:03:46 Előzmény janderka
(12943/18030)
Érdekes, mert a telefonokon rendszerint gondosan kitakarják a telefonszámokat - akkor miből tartana egy kis blurt ráereszteni a bemutatott doksikra is?! Csak éppen annyit, hogy eléggé elmosódott legyen ahhoz, hogy ne tudja a néző kiolvasni... És ezzel máris sok dátumot, sok nevet és sok egyéb adatot meg sem kellene konkrétan adniuk, nem lennének olyan nyilvánvaló lebukásaik, amiket Napraforgó úgy szeret. :)
3/10
offtopic
Heatseeker 2020 márc. 28. - 10:20:40 3/10 Előzmény guess.who
(12942/18030)
Ha hiszed, ha nem, a temetkezési vállalatnál adták a kezembe. Úgy látszik, ez is a teljes körű ügyintézés része. Sőt, apám özvegyi nyugdíját is ők intézték el. De a lényeg, hogy semmiképpen sem úgy történnek a dolgok egy halálesetnél, mint a filmben.
9/10
amira_daaa 2020 márc. 28. - 10:02:00 9/10
(12941/18030)
az kinek van meg hogy amikor Alga volt a faluban akkor Jenő nem, hiszen fel tudná ismerni figyeljétek meg :D
1/10
janderka 2020 márc. 28. - 09:54:29 1/10 Előzmény Pünkösdi Kató
(12940/18030)
Én az eredeti fekete-fehér esküvői képre gondoltam, ami a falon lógott - majd lekerült a földre - és egy szőke nő volt rajta az ara.
8/10
Pünkösdi Kató 2020 márc. 28. - 09:39:10 8/10 Előzmény janderka
(12939/18030)
Azon az esküvői fotón ugye a szerb is ott volt, aki lenyelte a figurát? Vagy pedig direkt úgy fotóztak hogy majd hátha jó lesz vmire... Annak a lehajtott fejű nőnek remélem kitalálnak vmit.
1/10
janderka 2020 márc. 28. - 09:16:50 1/10 Előzmény guess.who
(12938/18030)
Vagy akkor mondják azt, hogy Ökörapáti egy elképzelt Star Abbey-univerzumban van, a szereplők meg szuperhősök, és akkor senkit nem érdekel, hogy hülyeség az egész.

Pontosan. De akkor legyen benne minden full fiktív - saját arculattal és belső logikával. Legyen fúl indifferens a helyiségnévtábla, a posta, a rendszámok, az autómárkák, a meglátogatott külső intézmények és hivatalok. Ne legyen benne nevesítve hogy Budapest, hogy Belgrád, hogy Megyei Kórház vagy hogy Magyar Posta. Ne hivatkozzanak be hivatalos fogalmakat és legfőképp ne mutassanak annyi közelit a nyilvánvalón elbaszott kellékdokumentumokból, képernyőképekből.
Mittomán a telefonszámok legyenek náluk 9 jegyűek, a személyi számok 3 tagúak, a honlapok fiktívek, a a titulusok pedig fantáziszülte megnevezések. okozna elinte egy kis fejtörést, de aztán megszülethetne szépen egy külön univerzum - mint a Harry Potterben.
9/10
amira_daaa 2020 márc. 28. - 08:52:31 9/10 Előzmény janderka
(12937/18030)
na mondd mi borzalom benne :D nő nő pucér pucér :D :D
guess.who 2020 márc. 28. - 08:35:38 Előzmény janderka
(12936/18030)
Vagy szimpla igénytelenség és tudatlanság. Szerintem a második évadban kezdődött nagyon feltűnően az, hogy az írók hallottak fél- vagy negyedigazságokat valamiről, de nem vették a fáradságot, hogy utánanézzenek, csak beleírták a sztoriba, aztán a többi háromnegyed részét hozzáköltötték a saját hülyeségükből. Így aztán nem csoda, hogy a végeredmény egy teljesen életszerűtlen zagyvaság. És azt még esetleg elfogadom, hogy nem értik az anyakönyv működését (bár konkrét személyi adatok nélkül megkérdezhettek volna egy anyakönyvvezetőt is akár), de hogy egy francos ajánlott levelet sem bírnak normálisan kézbesíteni úgy, hogy közben a Posta egyenruhája is szerepel a sorozatban?!?! Vagy hogy a "polgármesteri hivatal" úgy működik, hogy nincs testület, nincsenek dolgozók, MauniCa meg kisegítőből jegyző, majd alpolgármester lesz?! Azért ehhez már tényleg szörnyen ostobának kell lennie egy írónak, hogy ilyeneket fantáziáljon.

Vagy akkor mondják azt, hogy Ökörapáti egy elképzelt Star Abbey-univerzumban van, a szereplők meg szuperhősök, és akkor senkit nem érdekel, hogy hülyeség az egész.
guess.who 2020 márc. 28. - 08:28:58 Előzmény janderka
(12935/18030)
"Miközben faluszerte mindmáig tisztelettel emlékeznek az öreg(ek)re. "
No, azért ebben rendszerint semmi fura nincs: az emberek magánélete csak ritkán ismert a "köz" előtt, utóbbiak jórészt egy egészen másféle személyt ismernek, mint amilyen ugyanaz az illető privátban. Hogy Kálmika műkincsgyűjtő-maffiózó volt, az asszony meg könnyűvérű szerbiai nőcske, ez akár még bele is férhet abba, hogy nem tudtak róla a faluban.
Bár ahogy írtuk is itt korábban: képtelenség, hogy az európa bajnok műkincsgyűjtő sosem mozdult ki a faluból és hozzá sem járt senki, mégis szaporodott a gyűjteménye. Hacsak nem osztódással. :)
offtopic
guess.who 2020 márc. 28. - 08:23:54 Előzmény janderka
(12934/18030)
De érted: ott van az anyakönyvvezető aláírása a sarkában. Ezt ő MINEK tartaná magánál? Eleve ki sem állítja, csak akkor, ha az adott személy (vagy halálesetnél a hozzátartozó) kéri. Pár évvel ezelőttig ráadásul szinte mindegyik kivonat illetékköteles volt, pontosan azért, mert nagyon sokan sportot űztek abból, hogy ha kellett valahová mondjuk a születési, akkor nem keresgélték otthon, hanem bementek inkább kérni egyet a "hivatalba"... A kivonat speciális papírja ráadásul nem kevés pénzbe kerül (az önkormányzatnak), így ha nem muszáj, nem nyomdáznak az anyakönyvvezetők - maguknak meg végképp nem, hiszen az alapiratok és az anyakönyvek is ott vannak náluk, rendelkezésre állnak bármikor.
1/10
janderka 2020 márc. 28. - 08:20:54 1/10
(12933/18030)
Ne légy lojális velük! Ezek totális odanemfigyelést igazoló szarvashibák. Kikacsintásról szó sincs.

Nem is tudom hirtelen, hogy ilyen beforgatások esetében miként is lehetne kikacsintani? Mert az nem számít annak, hogy egy kádárkori dokumentumon horthy-korabeli pecsét meg bélyeg fityeg.
guess.who 2020 márc. 28. - 08:18:42
(12932/18030)
No és hogy Alga a betonkemény zsaroló?! :D :D :D Hát nekem akkor is csak nevetségesen debil, hurkapálcikás bojler marad, ahogy kacsázva szalad el Szláven előtt a magaslesnél. Erre most azt akarják elhitetni a nézőkkel, hogy ő a szuperravasz, a szálakat háttérből mozgató zseni?
offtopic
guess.who 2020 márc. 28. - 08:16:24
(12931/18030)
Mondom, hogy nem. :) 1895 óta anyakönyv kizárólag az anyakönyvi hivatalban van. Anyakönyvezés hatálya alá tartozik a születés, a házasságkötés és a haláleset.

Egyébként ez a Parti Nórás jelenet iszonyú ostobaság minden szempontból:
- anyakönyvvezető NEM jár házhoz, semmilyen okból (külső helyszínes esküvők léteznek ugyan, de annak szigorú szabályai vannak)
- azt mondja "Homonnainé", hogy hozzájuk még nem jutott el a technika. Nos, 2006 óta számítógépes anyakönyvezés van MINDENÜTT (bár akkor még a papír alapú anyakönyvezés is futott tovább párhuzamosan), 2016 óta pedig KIZÁRÓLAG számítógépes anyakönyvezés van, a régi nagyalakú, papír alapú anyakönyvekbe már csak annyit jegyeznek be, hogy egy-egy adatsort felvittek a digitális rendszerbe. Házasságkötéskor például csak egy sajtpapírt íratnak alá a házasuló felekkel, már nincs a "nagykönyv".
- aztán elővesz mindenféle dossziékat és azokban lapozgat: az anyakönyv MINDIG egy szigorú számadású könyv volt, számozott és egymáshoz fűzött, a fűzésen lepecsételve, pontosan azért, hogy ne lehessen kivenni vagy betenni bármit bele. Parti Nóra meg egy szimpla gyűrűs dossziéban keresgél... :)
- azt mondja, hogy "a halotti anyakönyvi kivonat" nincs ott nála a dossziéban?! Hát az nem is szabad, hogy nála legyen, mivel anyakönyvvezetőként azt ki KELLETT adnia az ügyfélnek (hozzátartozónak)
- a Nocito által berakott képeken látható "izék" meg minden szempontból hülyeségek, nem csak a címer, pecsét és ákombákom miatt, hanem azért is, mert a három anyakönyvi bejegyzés három különböző könyvben kellett, hogy legyen (a születésibe ugyan bejegyezték a haláleset tényét megjegyzésként, amiért fura is, hogy miért nem nézte meg az anyakönyvvezető abban, hogy meghalt-e a mama?!) És hát ugye "kivonatot" nem is mutogathat az anyakönyvvezető, hiszen az nincs nála: a kivonat, mint a neve is mutatja, egy kivonat az anyakönyvből. Az anyakönyv viszont nála van, minden adatával, tehát mi szüksége lenne kivonatra belőle?!
- az "ellopta az adattárunkból és megsemmisítette" rész szintén baromság: a számozott, lepecsételt, egy lapon több halálesetet is tartalmazó anyakönyvből nem lehet nyom nélkül "ellopni" egy személy bejegyzését.
- a végén lapozgat Nórika, és hipp-hopp, egymás után van az összes Szappanos-felmenő fecnije. Ez szintén hülyeség, mivel időrendben kerültek be az anyakönyvbe a bejegyzések, nem betűrendben. De a másik, hogy ha Kálmán bácsi 2019-ben (2018 végén) halt meg elvileg, ráadásul vélhetően valami budapesti kórházban, a balesetét követően, akkor az kizárólag digitálisan került anyakönyvezésre (majd a kárászi anyakönyvvezetőnek szintén digitálisan megküldték a bejegyzési kérelmet, mivel az elhalt születési anyakönyve nála van, és mivel 2006 óta nem volt anyakönyvi esemény Kálmánnal, így nem kerülhetett be a digitális rendszerbe, ezért ahhoz, hogy a haláleset pesti anyakönyvezése megtörténhessen, előbb a kárászi anyakönyvvezetőnek be kell pötyögnie oda a születési és a házassági anyakönyvből az adatait), tehát ha kicsit is ragaszkodnának a tényekhez az írók, akkor ez kizárólag azt kellene, hogy jelentse, hogy Kálmán bácsi él. Márpedig a múltkor meg is jelent a faluban párszor. :)