4/10
napraforgó 2020 nov. 17. - 08:55:56 4/10
(16250/18030)
Szláven fiatalodásáról meg is feledkeztem, egyszer tisztázták Kristóffal, hogy melyikük mennyi idős. Kristóf aa kórházi nyilvántartás szerint 1984 augusztus 24-én született, tehát 2019-ben 35 éves. Rákérdezett Szlávenre, aki azt mondtam hogy ő 1985 -ben született.
Elég érdekes, hogy egy 1995-ben végetért háborúban aktivan harcolt. Mikor kezdett el harcolni? 5 évesen és 10 évesen hagyta abba?
Diácska életkora is változott némileg, amikor elment fodrászkodni, még csak 22 volt, mire visszajött 2 hónap múlva, már 24. Vicces.

Jajj, ez a szerb háborús szál nagyon fölösleges volt ebbe a sztoriba. Maffiózókat, meg kábitószercsempészeket minden háborús múlt nélkül is lehetett volna behozni.
Na és műkincseket is lehet rabolni háború nélkül is.

Látszik, hogy teljesen átgondolatlanul bonyolitják a történetet, sok ad hoc ötlettel, aminek semmi köze az alapgondolathoz.
4/10
napraforgó 2020 nov. 17. - 08:27:44 4/10 Előzmény guess.who
(16249/18030)
Igazad van, Kristóf 38 évesből fiatalodott vissza 35-re.
Alga az útlevelében 23(!) éves volt, az önéletrajzában 38 - mikor a panzióba jelentkezett szobalánynak.
Kata 25 éves volt az elején, de a kárászi kórházba beadott önéletrajában már ő is 38. volt.
Dani eleibe csak egy évvel volt idősebb Katánál, de akárhogy is a 35 éves szinésznek nem hiszem el, hogy 30-nál fiatalabb lenne.

Na és ne felejtsük el TT-t sem, aki egyszer 1965-ben született, máskor meg 1970- ben, miközben a sok közeli felvételen alig látszik 60-nál többnek. Most meg még kitalálták, hogy H. Attila idősebb nála (???!)
4/10
napraforgó 2020 nov. 17. - 08:17:14 4/10 Előzmény guess.who
(16248/18030)
Sajna erre én sem emlékszem.
4/10
offtopic
napraforgó 2020 nov. 17. - 08:15:47 4/10 Előzmény guess.who
(16247/18030)
Igen, én is ismerem a görög mondát, de ne feledd, hogy Oidipusz úgy vette feleségül az anyját, Iokasztét, hogy nem tudta, hogy ő a szülőanyja, csak annyit, hogy a meggyilkolt Laiosz király özvegye, aki némileg idősebb nála. De Iokaszté nem lehetett még annyira idős, ha még képes volt 4 gyerekkel is megajándékozni a fiát.

Tehát itt a vonzalom nem kifejezetten az anya felé irányult, egyszerűen csak egy idősebb nő felé. (és akkor most tekintsünk el attól, hogy a trón megszerzésének legegyszerűbb eszköze az özveggyel kötött házasság volt, itt nem a szerelem dominált, hanem a hatalom megszerzése).
guess.who 2020 nov. 17. - 08:14:22
(16246/18030)
Szerintem az első és a második évadban is voltak már ilyen életkor-tévesztések, Szlávennel például (nem jött össze sehogy a "tizenöt éve jött Magyarba a háború végén" és a délszláv háború időpontja, meg a "18 évesen esküdtek meg Algával a háború alatt egy szétlőtt templomban" mese) - csak nem volt ennyire általános. Most meg már szinte minden részre jut valamilyen bemondott időpont, ami nem stimmel semmi másikkal... Egyre jobban esik szét az egész sztori, főként azért, mert most próbálják összerakni és a helyére tenni az elemeit.
4/10
napraforgó 2020 nov. 17. - 08:02:03 4/10 Előzmény guess.who
(16245/18030)
Tudod, Ökörapáti egy különleges univerzumban létezik, ahol a tér-idő kontinuum nem érvényes. ezért lehetséges, hogy hol ilyen, hol olyan számokat mondanak életkorra, büntetésre, bármire, stb.

De az is lehet, hogy az első évadban még odafigyeltek arra, hogy ki mit mondott. A második évad kizárólag Tibi üvöltözéséről szól, ott nem is történt semmi, csak az, hogy Tibi orditásával kezdődött a nap, és jószerivel azzal is folytatódott. A harmadik évadra szélnek eresztették azt az illetőt (is), aki észben tartotta az évszámokat, meg a ki mit mondott, ki hol volt vonalat és elkezdődtek a furcsaságok, az összevisszaságok. Semmi nem stimmelt semmivel, na de már nem is akadunk föl semmin, annyira érdektelen az egész katyvasz.
Igy, a sorozat vége felé tartva illene valamiféle rendet tenni, de nem úgy néz ki, hogy ez sikerülne. Főleg, hogy nem is igen akarják.
guess.who 2020 nov. 17. - 07:54:06 Előzmény napraforgó
(16244/18030)

Nem lehet, hogy Tami drogbáró férjét likvidálták? Régen volt, én sem emlékszem pontosan, mindenesetre kabaré, hogy lassan már MauniCa és Nándi irányítja az egész világot.


guess.who 2020 nov. 17. - 07:52:45 Előzmény napraforgó
(16243/18030)
Pedig ez konkrétan azt jelenti, amikor a fiú szerelmes a saját anyjába - ezért is Ödipusz a neve, Szophoklész Oidipusz király c. műve után.
Az idős(ebb) nők (vagy férfiak) iránti vonzalom inkább gerontofília - bár ahhoz MauniCa még nem elég idős.

Egyébként a bemutatkozós vacsorán el is hangzik, hogy ugyanolyan idős gyerekeik vannak. Ibolyka meg is hökken, hogy mit akar Józsi egy anyjakorú nőtől.
Oké, ebből csak a gyerekek és az anyák egykorúsága nem stimmel, de a következő részben majd helyreteszik, ha szükséges. :)

És az tényleg furcsa, hogy mit kerestek MauniCáék Bécsben, ahol "lekapcsolták" Ibolyát. Az meg még furcsább, hogy ha "lekapcsolták", akkor HOGYAN tudott UTÁNA még eljutni Thaiföldre, és hogyan tudták ott még egyszer lekapcsolni?! Kezd egyre buggyantabbá válni a sztori, pedig már így is eléggé penészes-romlott volt.


guess.who 2020 nov. 17. - 07:46:07 Előzmény napraforgó
(16242/18030)

"Mónika tavasszal 42 -nek mondta magát, vagyis most 43 éves."
A bemutatkozáskor be is szólt Ibolyának, amikor az mondta, hogy egykorúak, valami olyasmit, hogy "hát azért nem egészen". Szóval a 48 - 43 év jó lehet a számításod szerint.
Pontosabban: lehetNE, ha nem ilyen lenne minden ennyire képlékeny, hogy egy-két rész múlva már megváltoztatják.

Még pár dolog:

Vali azt mondja az elején: "Nézd meg, milyen rumlit csináltál és pakolhatok utánad".
Ez komoly? Tibi szétdobál mindent, mint egy óvodás gyerek - és utána teljesen természetes, hogy Vali pakol össze?! Mivaaaan?! Így nem csoda, ha simán rabszolgájának tekinti Tibi.

Jolán elmegy "Szanpöltelbe" - hát ott nehezen fogja megtalálni Kálmánt, aki állítólag Sankt Pöltenben él. :)

Éééés tessék: tényleg közelítünk a végéhez, ha már Tamit is visszahozzák.

Hogy vették rá a Margitot és Lujzit játszó színésznőket, hogy ilyen, majdnem meztelen szoláriumos jelenetet eljátsszanak? Ráadásul divatos bikinifelsőben indultak a piacra? :)


4/10
napraforgó 2020 nov. 17. - 06:45:33 4/10
(16241/18030)
Nem , szerintem csak arról volt szó, hogy férjhezment egy drogbáróhoz.és likvidálásra nem emlékszem, főleg nem a csaj likvidálásáról.

És az is nagyon meglepett, hogy

Mónikának olyan nagy hatalma lenne, hogy a beutazásokra is hatással lehet.


4/10
napraforgó 2020 nov. 17. - 06:19:00 4/10
(16240/18030)
A 41 részhez pár kérdés, észrevétel:

Ide írd a spoileres tartalmat
Ibolya is Mónika orra alá dörgöli, hogy egykorúak, és a fiaik is.
Bár amikor kettesben voltak, akkor Józsi 28 éves volt - ez stimmel a korábban, jó fél évvel korábban Babikáéknál történt ebéd során elhangzott 27 éves korral. Akkor Tomika 24 volt Mónika szerint.

Ibolya életkorára nem emlékszem, valószinűleg benne volt abban a dossziéban, amit tavasszal Nánditól kapott Mónika.
Még régebben Babika és a batátnője, Henike beszélgetéséből az maradt meg nekem, hogy Ibolya 24 évesen tünt el Thaiföldön, ennek 23 éve. Akkor Józsika 4 éves volt.
Itt stimmelnének a dátumok: 4 + 23 = 27 + az azóta eltelt kb 10 hónap = most 28 éves Józsi
Ibolya 24 +23 +1 = most 48 éves.
Mónika tavasszal 42 -nek mondta magát, vagyis most 43 éves.

Igaz, a mostani, 4. évadban Ibolya Thaiföldi börtönbüntetését már hol 20, hol 19 évnek mondták, ami azért nonszensz, mert akkor sehogy sem jönnek ki az életkorok.

Más:
Ha Nándi s Mónika Bécsben kapcsolta le Ibolyát a nagy mennyiségű kábitószerrel, akkor hogy a csudába került ki ez a nő Thaiföldre? Hisz akkor már Bécsben őrizetbe került, minden bizonnyal kiadták Magyarországnak és itthon elitélték, azóta már szabadult is.
A lényeg, sehogy nem jön össze ez a jó 20 év Thaiföld.

Ja és hogyan is volt az, hogy a nagyon fiatal Mónika (20 éves) és Nándi külföldön is ügyködhetett?
Korábban arról volt szó, hogy gazdasági bűncselekményeket deritettek fel itthon (olajszőkités, stb) és szó nem volt kábitószerről és pláne külföldről.

HB asszony fantáziája megint nagyon elszabadult.

4/10
napraforgó 2020 nov. 17. - 06:00:40 4/10
(16239/18030)
41. rész
SPOILER, SPOILER, SPOILER!!!!


41. rész
Margit és Lujzi Kárásziba indul, dőzsölni akarnak a 20 ezer Ft-os nyereményükből. Ennyi nekik is jár, adjanak a szépségüknek. Meglátják, hogy Terike és Erzsike is a buszmegállóban állnak, dicsekszenek a két nőnek, hogy mennek elkölteni a lottónyereményüket, mint az úrinők.
Józsi a faháznál kopogtat, az anyjához jött, aki reggelivel várja. Attilának is készült, de Józsi kijelenti, hogy az apjának el ellett utaznia. De szeretné bemutatni neki a szerelmét, Mónikát. Elhangzik, hogy Józsi 28 éves, Ibolya szeretné látni a kislányt, a kis hercegnőt, akinek udvarol.
Józsi ezután meghivja Mónikát, hogy bemutassa az anyjának. Móni szerint kár ezt igy elkapkodni, de azért végül beleegyezik a vacsorába.
A Sztojka fiúk Danit ugratják, látták, hogy Kata odavolt érte tegnap. Dani azt mondja, Kata csak a lovak miatt jött és dolgozni küldi őket. Majd megkérdi, mit szólnak ahhoz, ha egy nő kéri meg a férfi kezét? Armando szerint a férfi dolga a lánykérés és ő viseli a nadrágot is. A férfiak úgy gondolják, hogy nem jó, ha az asszony már az esküvő előtt átveszi az irányitást.
Tibi kirámolja a szekrényeket, az ikont keresi mindenhol. Kopogtatnak, Jolika jön, csodálkozik a rendetlenségen. Tibi kérdi, elutazik-e St. Pöltenbe? Jolika elutazik, egy feltétellel. Mónika elintézte, hogy Tamara, a nevelt unokája be se tehesse a lábát az országba. Ha Tibi meggyőzi Mónikát, hogy Tami hazajöhessen, akkor ő is hazahozza Kálmánt. Tamara azt mondta neki, hogy ez a házassága sem sült el jól, most szeretne már hazajönni. Tibi megigéri, hogy elintézi Mónikával. Az asszony rákérdez, minek ez a felfordulás? Vali elfecsegi, hogy kaptak egy régi ikont, ami eltűnt, azt keresik.
Icuka és Vili a munkáról egyeztetnek, jön Mónika, elküldi másfelé dolgozni a nőt, mert Vilivel akar beszélni.
Megkéri Vilit, hogy szerezzen be pár dolgot az esti vacsorájához, és vigye el Ibolyának. És eközben készitsen pár fotót is Ibolyáról.
Lujzi és Margit a szoláriumban izzadnak. Később egy körömszalonban válogatnak, mit is szeretnének.
Vilmos felkeresi Ibolyát, egy ajándékkosarat hozott neki. Majd megkéri a nőt, hogy egy szelfit készithessen vele.
Szláven Zsókánál kiváncsiskodik, mit keresett itt Mahics és Zukai? Zsóka nem árulja el, ez az ő üzleti ügye.
Mónika felhivja Nándit, átküldi Ibolya fényképét, és emlékezteti, hogy ők kapcsolták le annak idején azt a nőt, Bécsben nagy mennyiségű kábitószerrel. De rosszembert kapcsoltak le, mondja.
Hazafelé a buszon Margit és Lujzi a körmeiket mutogatják az asszonyoknak.
Jolika Tomit faggatja, de ő letagadja, nincs semmilyen ikon.
Katát felhivja egy nő, aki az eladó autója iránt érdeklődik. A nő Robi megbizásából telefonál.
Mónika nem akar elmenni a vacsorára, rosszullétre hivatkozik, de Józsi mégis elviszi Mónikát Ibolyához, aki kedvesen fogadja. Rögtön tegeződést ajánl neki, hisz egykorúak. Mónikának nem tetszik ez a közvetlenség, hisz pár évvel fiatalabb Ibolyánál.
Szláven elmegy Kárásziba Mahicshoz, megkérdi, mit akartak Zsókától.
Majd megfenygeti, ne hozzák nyakára Bogdán sleppjét, mert akkor megöli.
Mahics közli, hogy Bogdánt hamarosan kiengedik. Szláven sötéten néz.
Ibolyát dicsérik a kajáért, mire ő azután érdeklődik, van-e Móninak gyereke. Mondja, hogy van egy 25 éves fia, mire Ibolya lelkesen, mint az én Józsikám!
Szláven felhivja Marosit, Bogdánt kiengedik! Gitta közli, akkor menjen be hozzá, beszéljen vele, még mielőtt kiengednék. A sitten ellenőrzött köürlmények között találkozhatnak. Inkább, minthogy ő találja meg őket idekinn.


4/10
napraforgó 2020 nov. 17. - 02:51:53 4/10 Előzmény guess.who
(16238/18030)
Nem vagyok pszichiáter, de szerintem az Ödipusz komplexust a köznyelv akkor alkalmazza, amikor egy férfi egy anyja lehetne nővel létesit szexuális viszonyt. Ugyanezt, amikor egy lány, fiatal nő apja korabeli férfival jön össze apakomplexusnak nevezik.
4/10
napraforgó 2020 nov. 17. - 02:47:53 4/10 Előzmény Kat75
(16237/18030)
Ezen azért csodálkoztam, mert Tibi szerint Kárásziban egyáltalán nem volt taxi őelőttük, na és Lenkeháza hasonlóan kis település Ökörapátihoz, ezért ott sincs külön taxis.
Kat75 2020 nov. 16. - 22:54:27 Előzmény napraforgó
(16236/18030)
Vili nem Stefi taxijával ment, mert azt egy pasi vezette és a taxitársaság neve le volt festve a kocsin. Stefi taxiján meg rajta van a Tibi angyalai felirat.
guess.who 2020 nov. 16. - 21:46:08 Előzmény napraforgó
(16235/18030)
Az egy valóban létező pszichoanalítikai fogalom. Annyi a gond, hogy ilyesmi Józsinak csak saját anyjával kapcsolatban lehetne, mivel ez egy anya-fiú relációjú probléma.

A MauniCa-Józsi kapcsolat viszont tényleg nem tűnik többnek egy abszolút irreális ágyszomszédosdinál: közel egy éve (mindenesetre több mint fél éve) együtt vannak, de a közös programjaik gyakorlatilag kimerültek MauniCa lakrészében az ágy meglátogatásában. Egyedül talán a múltkori díszvacsorán voltak még együtt, és kész. De egyébként is érthetetlen, hogy ezen kívül mégis mit akarhatnak egymástól? Az ágrólszakadt, sufniban élő Józsi mire venné el a legalábbis jólszituált ingatlanos MauniCát feleségül? MauniCa meg láthatóan Nándira hajt egy éve folyamatosan, csak pincsikutyának tartja Józsit, aki ezt ráadásul észre sem veszi.
9/10
amira_daaa 2020 nov. 16. - 21:41:25 9/10 Előzmény Rojita
(16234/18030)
vagy Monika ültette le Ibolyát :D
guess.who 2020 nov. 16. - 21:37:54 Előzmény Rojita
(16233/18030)
Valószínűleg az, hogy ismerik egymást.

De mivel itt már mindenki kém, kommandós, titkosügynök vagy maffiózó, így egyáltalán nem lehetetlen, hogy igazad lesz, és kiderül, hogy még régről, a Cég berkeiből ismerik egymást, Ibolyka valami kábítószer-ellenes osztályon volt titkosügynök, és mivel kommandós kiképzést is kapott, tudott húsz évig hallgatni a thai börtönben.
7/10
Rojita 2020 nov. 16. - 21:10:19 7/10 Előzmény napraforgó
(16232/18030)
Na, de most kiderül majd vmi Ibolyáról, amit csak Mónika tud. Remélem, nem találják azt ki, h Ibolya vmi orosz kém. Inkább Attilát iktatnák már ki. (Bízom benne, h Ibolya fog tudni fizetni férjecskéjének.)
4/10
napraforgó 2020 nov. 16. - 20:53:05 4/10 Előzmény Kuttyánszki
(16231/18030)
Vicces lesz az a családi vacsora, ahol Mónika mint Józsi "kis hercegnője"
fog megjelenni.
A Kovács házaspár már megütközött egyszer Mónika korán, most majd az anyja fog a szinte velekorú menyasszonykán.
Erre mondják, hogy Józsinak Ödipusz komplexusa van.