Téma: Druk

5/10
trudy 2021 dec. 13. - 09:55:39 5/10
(37/77)
Jónak tűnt az alapötlet, de sajnos több szempont miatt sem lehet azt mondani, hogy ez egy jó film. Előszöris, nekem végig nem sikerült eldöntenem, hogy ez vígjáték vagy valami komoly filmdráma, mert már maga az ötlet, hogy felnőtt emberek alkohollal kísérleteznek, egy abszurd, komolyan nem vehető alapsztori, ezért sok humorra számítottam, ami szórványosan elő is fordult a filmben. Másrészt viszont sok drámai szál futott a háttérben, de annyira nem volt egyik sem kidolgozva, hogy a film drámai hangulata vagy mondanivalója magával ragadott volna. A másik probléma, hogy a film hangulata - amennyiben volt neki - egyáltalán nem jött át vagy nem tudott megfogni, magával ragadni. Magyar szemmel a liberális dán iskolai rendszer, a kiégett, középkorú, de mindemellett igen jómódban élő kisvárosi tanárok életének és mindennapi problémáinak bemutatása nem ütötte meg azt az ingerküszöböt, hogy együtt tudjak érezni velük, és annyira nem volt merész a rendező, hogy - amennyiben ez a helyzet - görbe tükröt mutasson a jómódú, fejlett, liberális, a világ felé mindig a jó arcát mutató Dánia társadalmának a háttérben meghúzódó súlyos problémáiról. A film valahol félúton elveszett a cukormázas hollywoodi mesék és az európai drámák világa között és ezért összességében langyos, mondanivalója zavaros.
10/10
steelprophet 2021 dec. 12. - 01:22:10 10/10
(36/77)
Tudományos alkoholizmus. Gratulálok!
6/10
pihes 2021 dec. 11. - 14:55:34 6/10
(35/77)
Ameddig mértek, azt gondoltam lesz kontroll, és tudják mit csinálnak.
Én is többet vártam, ám nem volt rossz!

6/10
8/10
The Cortez 2021 nov. 13. - 20:00:51 8/10
(34/77)
Vinterberg tragikus hátterű alkoholistadrámája, ami a nem mindennapi alapsztori és a sokszor feel good hangulat ellenére sem propagandafilm, hanem pont, hogy Dánia egyik társadalmi problémájára, vagy inkább népbetegségére hívja fel a figyelmet.
A mozi a kiégést, a befásultságot, a monotonitást, az életközépi válságot, egy kurva érdekes kísérletet meg persze az alkoholizmust helyezi a történet középpontjába. Az első kábé 20 perc halál unalmas, de aztán egy erős jelenetben a rendező & a főszereplő sikeresen elérik, hogy ne csak unottan nézzük a történéseket, utána pedig megállíthatatlanul beindul a cselekmény. A karakterek vicces módon a cefrének köszönhetően kezdenek el fejlődni. Idővel természetesen kicsúszik a kezeik közül az irányítás (ez nem spoiler), függőkké válnak, valamint különböző módokon megy tönkre az életük... ám addig hatalmas bebaszásoknak + kegyetlen szétcsúszásoknak lehetünk szemtanúi.
Kiváló skandináv alkotás ikonikus képsorokkal, kézi kamerás, viszont meglepően színvonalas fényképezéssel, kulturális- történelmi- és politikai utalásokkal (egy archív montázsban még O1G is felbukkan), Mikkelsen bácsi frenetikus alakításával, továbbá pozitív, életigenlő befejezéssel. De azért csak óvatosan tessék fogyasztani, mert igencsak meg tudja hozni a kedvet a piázáshoz!
10/10
mmatus 2021 nov. 10. - 23:13:40 10/10
(33/77)
Azt hiszem ennél jobb filmet még életemben nem láttam.
6/10
jn 2021 szept. 27. - 01:13:53 6/10
(32/77)
Elgondolkoztató film, és sok helyen vicces is, de összességében nem olyan átütő, itt-ott vontatott és sablonos is... 6/10.
9/10
kbalazs211 2021 szept. 15. - 00:58:57 9/10
(31/77)
Nagyon jó film, erős dráma, a végén lett is nagy csend a moziteremben.
4/10
funfun 2021 szept. 02. - 14:36:14 4/10
(30/77)
Nekem csalódás volt a film, sokkal többet vártam, talán azért. Mivel a fenti összefoglalóban is szerepel, hogy 4 tanár alkoholos kísérletéről van szó, nem SPOILER, ha leírom, eléggé nem realisztikus, hogy a folyamatos alkoholizálásuk nem tűnik fel senkinek sem az iskolában, sem otthon, csak amikor az összeomlási fázis jön. Az iskola tanári kara meg tisztára a Szomszédoké - csak biodíszlet a 4 főszereplő és a kis szerepű igazgatónő mellett. Vártam, mikor lép be Vágási Jutka és veszi át az irányítást.
SPOILER-féle: a bepisiléses dolgok is elég erőltetettek, főleg a kifolyó mennyiség tekintetében. A feleségek meg hideg-rideg nézésű és viselkedésű nők, szinte semmit nem tudunk meg róluk, vagy a házasság valódi mibenlétéről. Túl hosszú is a film, tele sablonos, kiszámítható klisékkel (az osztály reagálása az új tanítási módszerre, a tanári extra segítséggel történő szóbeli érettségi, a tengeren hányódó yacht a kutyával...

Ami viszont elgondolkodtató, dán tanárok simán beülnek a legdrágább étterembe ünnepelni, pezsgő, kaviár, vodka különlegességek, és ez nem veri őket anyagilag a földhöz. Na, a Szomszédokban ilyen viszont nem volt.

4 pont.
10/10
offtopic
picipc 2021 aug. 31. - 16:46:59 10/10
(29/77)
10/10
picipc 2021 aug. 31. - 16:39:13 10/10
(28/77)
Megérdemelte az oszkárt.
Számomra a Trainspotting mutat valamelyest hasonlóságot, hiszen ott sem feketén-fehéren beszélnek a drogról, és itt is árnyalják az alkoholról kialakult "öl, butít, nyomorba dönt" képet.

Nem csak a tudatmódosító szerek vihetnek rossz útra, hanem a gépiessé vált, szenvedélyek nélküli élet is. Meglehet, éppen a szenvedélyek hozzák vissza az életörömöt valakinek. Vagy az is lehet, hogy az alkohol nem élvezetet és szenvedélyt és kreativitást hoz, hanem kialakul a függés.

Jöhet még idő, amikor leírják ennek a tudományát, ha még nem történt meg. Például azt, hogy a depresszión változtatnak-e az alkohol és más tudatmódosítók (a Prozac is az!), vagy hogy a dopamin / szerotonin termelés csökkenését mennyiben ellensúlyozza az időnkénti belövés egyik vagy másik szerből. Meg hogy a kreativitás megmutatkozik-e "normális" illetve "feldobott" állapotban.

A szolíd fordítást kapott "Druk" 10/10 nálam. A szinkronba csak belenéztem, elég gyenge. Inkább maradtam a feliratnál, amiben szintén lehetnek hibák, de legalább az eredeti filmben a hangsúly és a beszédmód a helyén van. A főhősnél és másoknál is. Plusz a zene, mint ráadás, amit számtalanszor meghallgattam a film után. De a film is többször nézős, legalábbis számomra. Thomas Vinterberg munkái között méltó társa a Születésnapnak és a Vadászatnak.
10/10
Bidi Badu 2021 aug. 22. - 20:19:23 10/10
(27/77)
Nagyon jó film, igazából nem is csak az alkololról szól hanem az életről, a bánatról, és satöbbi,nekem nagyon tetszett sok embernek ajánlom.érdekes a sztorija szerintem nagyon élvezetes film, Mads Mikkelsen nagyon nagyot alakitt a filmben.
5/10
nick név 2021 aug. 12. - 17:30:22 5/10
(26/77)
Nem rossz, de bőven túlértékelt film, tinédzserkorom késői kísérletező, kevésbé tudományos igényű időszaka ugrik be róla. Az alkotásnak abban tökéletesen igaza van, hogy nem az alkohollal van a baj, hanem a mértéktelenséggel, az, hogy nem az alkoholt hibáztatja a mindenért, kétségtelenül szimpatikus. Ugyanakkor bemutatja annak sötétebb oldalát a már említett mértéktelenség viszonylatában, ez felnőtt hozzáállás. Viszont filmként egyáltalán nem tudott lekötni, semmi újat nem mondott, mint drámának pedig nem voltak erős pillanatai, a nagyon laza, közösségi médiafelületeken cseperedett fiatalok világa sem vitt közelebb ezekhez a keresett pillanatokhoz semennyire, inkább csak elidegenített. A Még egy körtnek nem volt atmoszférája, pedig egy ilyen darabnál azt gondolom alapvető lenne, hogy képes legyen sajátot teremteni.
Sokatmondó gondolat egyébként, hogy a 0,05-ös szint kialakítása és fenntartása ideálissá tudja tenni az emberi működést ebben a világban, ugyanakkor ez inkább a jóléti világunkról mond el sokat, nem az alkoholról magáról (és mi még a jobbnak nevezhető felén is élünk ennek az angolszász globalizmusnak).
A végén, a férj és a feleség között, mégis milyen konklúzió az? Az a pillanat borzalmas... Már majdnem annyira, mint az az árembí a végén, vagy az idegesítő sznob étterem az elején. Az alkoholtól eltávolodva, mégis milyen üzenete van ennek ebben a formában? Nyugodtan menj le kutyába, vegyél magadra minden hibát és szabadkozz, könyörögj, majd úgy talán minden jó lesz?
Nem rossz, meg minden, de nem is egy jó film, szerettem volna ha az lesz és sajnálom, hogy nem lett az, nekem csalódás volt.
k11zoltan 2021 aug. 05. - 20:56:08
(25/77)
Nem lenne rossz film, de talán túl sokat vártam tőle.


A végére a drámácska is fölösleges volt. Szerintem senki sem sajnálta a fószert. De talán elrettentő példának tették bele...


10/10
Probiotikum 2021 júl. 19. - 19:01:09 10/10
(24/77)
Átlagos tanmesének indul az alkohol rossz hatásáról, de a vége nagyon ütős. Mads Mikkelsen felszabadult, életigenlő tánca és a film elején a fiatalok féktelen bulizása foglalja keretbe a filmet. Ebbe ékelődik a megkeseredett, az élettől már semmit nem váró tanárok hétköznapjainak bemutatása. A szereplők profik, egyik sem játssza túl a részeget, a cselekmény lassú, inkább a karakterek kibontására, fejlődésére helyezték a hangsúlyt. 10/10, a vége 10*
9/10
Gabó58 2021 júl. 19. - 17:39:23 9/10
(23/77)
Egészen jó kis film. Az alap ötlet, mely szerint tanulmányozzák az alkohol szervezetre gyakorolt hatását egyedi. Persze ennél sokkal többről szól a film. A dráma és szatíra keveréke a film, ezért aztán az elején kicsit zavarba ejtő ezek összemosása, de a végére megszerettem ezt a kellemes "egyveleget".Mads Mikkelsen zseniális színész, kiválóan hozza a figurát. Az akciófilmeket, thrillereket kedvelőknek talán lapos, de az igényes filmek kedvelőinek élményt nyújt.
5/10
blood.1 2021 júl. 18. - 22:11:18 5/10
(22/77)
A főszereplő jó, de a film elég lapos. Különösen az első óra. Egyikünk el is szenderedett pár percre rajta.
10/10
Probiotikum 2021 júl. 17. - 19:18:23 10/10 Előzmény Sweet-But-Psycho
(21/77)
Szerintem nézd meg még egyszer, hátha másodszor átjön.
8/10
Zsomika 2021 júl. 07. - 10:35:11 8/10
(20/77)
Az élet szép. Közhely, de így van. Akkor is, amikor mi egészen mással vagyunk elfoglalva. Pl. azzal, hogy unalmas, és mindenki be is kaphatja...Talán egy kis alkohol segíthetne. Akkor talán észrevehető az elhanyagolt párkapcsolat, az elhanyagolt munka, az elhanyagolt életünk. Nekem erről szól a film. Aztán, ha elég erős az ember, és van elég önkontrollja, akkor rájön, hogy ehhez nem is kell alkohol. Sőt! Hogy egy másik közhellyel éljek: az alkohol öl, butít és nyomorba dönt. Kivéve, ha ismerjük a helyes mérték fogalmát! Miért van ott mégis minden ember életében már ifjonc korától kezdve? Miért vannak olyan ökör játékok, mint a filmbéli tókör? Miért hat ránk különböző módokon? Ezen lehet gondolkodni. A probléma adott. Sajnos. Mads Mikkelsen pedig élményszámba megy, mint mindig. Ezzel a rendezővel főleg.
4/10
Sugar7 2021 júl. 03. - 22:06:07 4/10
(19/77)
Hát nem is tudom, talán lemaradtam valamiről... Ez egy alkoholgyártó kartell poropagandafilmje akart lenni?
benkri 2021 máj. 29. - 19:42:32
(18/77)
Nagyon jó!