Téma: Dűne

4/10
sawyerx 2022 márc. 16. - 22:05:51 4/10 Előzmény Sz. Péter
(225/285)
Jaj, ne már, nyilván nem két órán át :D Újra kellene néznem, de 5 hónap távlatából is úgy emlékszem, hogy sok időt fordítottak erre a két dologra, előbbit ugye a srác felépítése miatt, utóbbit pedig megmutatni, hogy milyen menő a látvány.

Komolyabb bemutatás alatt azt értem, hogy a karakterek legyenek mélyebbek, ne üresen bámuljanak vagy szomorkodjanak a kamerába. Az univerzumból nem érzem úgy, hogy eleget megtudtam, még ahhoz sem, hogy az első rész normálisan csússzon. A Pitch Blacknek faékebb volt a története, mégis beszippantott azonnal, pedig ehhez képest lófsz pénzből készült.

A narráció az egyik megoldás, a későbbi (asszem hologram) felvétel is frappáns volt, mégis úgy érzem, hogy nagyon hiányzik valami ebből a filmből. Azt többektől hallottam, hogy a könyv talán 20 százalékát dolgozza fel, ergo még a most bejelentett harmadik résszel sem biztos, hogy kapkodás vagy kihagyás nélkül adaptálni tudják. Perpill arra lennék kíváncsi, hogy a palota elfoglalása a könyvben is ennyire primitív módon történik-e.

Ugyanezeket a karaktereket láttam a Sicarióban és az Érkezésben, csak más volt a nevük. Tudom, hogy a rendező stílusa ez az üres, nihilista megközelítés, csak nem hiszem, hogy a Dűnéhez ez illene. Főleg nem ez a - papagájként sokadjára ismétlem - "látvány oltárán a dramaturgia". Sőt, még az sem az fajta, amire az ember 10 év múlva emlékszik, mert a harcok nagyon gyengék voltak, főleg Momoa fináléja.

Sz. Péter 2022 márc. 16. - 18:29:37 Előzmény sawyerx
(224/285)
Érdekes mert először azt írtad: "a gyerek halózását és űrhajók perceken át tartó leszállását nézzem 2 órán át"

Egyébként milyen dolgok komolyabb bemutatására gondoltál?
Szerintem a lényeg el lett magyarázva:

Megtudtuk, hogy ebben a világban IV. Shaddam Császár uralkodik. Azt is, hogy a királyi Landsraad Házak melyik bolygókat vezetik, meg is mutatták mindegyiket. Azt is, hogy ki kivel van fasírtban és hogy a császár kinek az oldalára állt és miért, hogy miért csalják csapdába az egyik családot a másik ellen. Hogy a két vezető érdekszervezet a Bene Gesserit és a Liga. Hogy mi az univerzum legfontosabb nyersanyaga és miért, ez hol található, milyen az a bolygó, melyik nép él ott.
Bemutatták a legfontosabb szereplőket és a motivációikat.


Mit szerettél volna még, hogy komolyabban bemutassanak?
10/10
JonathanSeagull 2022 márc. 16. - 14:14:19 10/10 Előzmény sawyerx
(223/285)
És mi van, ha a rendező is magasról leszarja azokat, akiknek fogalmuk sincs róla, mi az a Dűne. A Dűne egy kultikus fogalom, egy szubkultúra, valaki vagy nem ismeri, és akkor ne is várjon semmit a filmtől, vagy ismeri, és akkor élvezni fogja. Azt meg ne mondd, hogy a Gyűrűk Ura első része egymagában élvezhető volt. Aki nem tudta, hogy lesz folytatás, nyilván kurvára idegesen jött ki a moziból, hogy jó, jó, de akkor most mi van a gyűrűvel? Olvasni pedig úgy olvasol, ahogy neked tetszik. Gondolom, amikor olvasol, előtted is megjelenik egy kép, ha nem, sajnállak. A Gyűrűk Ura például sokkal de sokkal jobb olvasva, mint filmen. A film egy kutyaszar a regényhez képest. És minden Dűne feldolgozás rosszabb, mint a regény. Ez a mostani, még a lehető legjobb mind között.
4/10
sawyerx 2022 márc. 16. - 13:39:43 4/10 Előzmény JonathanSeagull
(222/285)
"Márpedig ez egy ilyen film." Milyen film? Olyan a film, amilyennek csinálják. Lehet egy jó alapanyagból jó filmet csinálni, lehet rosszat is. Ez az utóbbi, nálam legalábbis gyenge középszer, ebben szerepet játszik a felépítése is. Minden magyarázat, hogy olvassak könyvet vagy miért ilyen a film, nem érdekel, nyomatékosítva: magasról leszarom. Ha bemegyek egy étterembe enni és rossz a kaja, rohadtul nem érdekel, miért rossz. Lehet a szakács depis, kevés a személyzet, stb, engem a végeredmény érdekel, a kifogások nem. Vagy egy szar kaja mellé is adjanak ki kisokost? Én most az 1984 után a Dűnébe fogok belekezdeni, szeretem a könyveket, de rengeteg néző se nem olvasta, se nem fogja olvasni, nem fogja tudni az alapokat. A film meg nem fekteti le őket, legalábbis nem olyan mértékben. Most akkor velük mi legyen?
A Gyűrű Szövetsége szerintem egyáltalán nem jó példa, még a folytatások nélkül is alkotott önmagában egy egészet és még a könyv ismerete nélkül is érezhetően jól tagolt volt.

"Komplikált, tele misztikus szálakkal, szereplőkkel, nem lehet a filmben mindent visszaadni, ezért kell hozzá a könyv. Ami amúgy egészen más élményt ad, mint a film, mert ott neked kell minden elképzelned, ennek a filmnek a látványvilága viszont segít abban, hogy az olvasás közben könnyebben lásd magad előtt az egészet."

Oké, hagyjuk. Ha segítség kell az olvasáshoz, hogy el tudjam képzelni, akkor képeskönyvet veszek vagy képregényt...
4/10
sawyerx 2022 márc. 16. - 11:42:30 4/10 Előzmény Sz. Péter
(221/285)
Nem, sajnos minden történésre emlékszek, de erre a kettőre feltűnően sok időt fordítottak, miközben szerintem bőven akadt volna sok más egyéb, amire fordítani kellett volna :)
nefefe 2022 márc. 15. - 08:02:06 Előzmény JonathanSeagull
(220/285)
Szerintem egyszerű: nem egyezik az érdeklődésünk. Talán azért mert nem vagyunk egy korosztály, vagy egyszerűen nem vagyunk egyformák. És ez így van jól. Én annak idején több ezer könyvet olvastam el, elég nagy spektrumban, a tudományostól a krimikig szinte minden műfajban, és ebbe beletartozott természetesen a tudományos-fantasztikus irodalom is. A Dűne kimaradt valamiért. Ez van.
10/10
JonathanSeagull 2022 márc. 15. - 07:50:43 10/10 Előzmény nefefe
(219/285)
Nálam ez úgy működik, hogy a könyvek találnak meg engem, és nem én a könyveket. A Dűne megtalált annak idején, úgy tűnik, téged elkerül. Valamiért...
bubó74 2022 márc. 14. - 22:41:30
(218/285)
Ha valaki olvasta a regényt, és tetszett nei, annak biztosan bejöhet, engem nem tudott beszippantani.
nefefe 2022 márc. 14. - 19:12:00 Előzmény JonathanSeagull
(217/285)
Köszi, azt is megtehettem volna kb. 30 évvel ezelőtt, de valamiért nem tettem. Most már nem valószínű, hogy el fogom olvasni.
10/10
JonathanSeagull 2022 márc. 14. - 18:41:23 10/10 Előzmény sawyerx
(216/285)
Azért, basszus, mert ez egy ilyen történet. Komplikált, tele misztikus szálakkal, szereplőkkel, nem lehet a filmben mindent visszaadni, ezért kell hozzá a könyv. Ami amúgy egészen más élményt ad, mint a film, mert ott neked kell minden elképzelned, ennek a filmnek a látványvilága viszont segít abban, hogy az olvasás közben könnyebben lásd magad előtt az egészet.
10/10
JonathanSeagull 2022 márc. 14. - 18:38:14 10/10 Előzmény sawyerx
(215/285)
Márpedig ez egy ilyen film. A történet nagyon bonyolult, a könyvben rengeteg finom részlet van, amit a film nehezen tud visszaadni. Egy részes filmben lehetetlen ezt megcsinálni, a több részt viszont nem lehet egyszerre elkészíteni. Ilyen a világ. A Gyűrűk Urát sem lehet félórás kisfilmben megcsinálni. Az első rész után ott sem mondhattad, hogy de hát akkor most mi van? Meg kellett várni a másik két részt.
10/10
JonathanSeagull 2022 márc. 14. - 18:33:01 10/10 Előzmény nefefe
(214/285)
Olvasd el a könyvet (könyveket)! Ha igazán mindent érteni akarsz, akkor kell a könyv is hozzá.
10/10
JonathanSeagull 2022 márc. 14. - 18:31:07 10/10
(213/285)
Bocsi, de egy negatívum: a NER magyar hangja, akinek a nevét nem írom le, nagyon nem kellett ebbe a filmbe. Valaki vagy szinkronszínész, vagy politikai pojáca, nyalonc. A kettő nálam nagyon nem fér össze.
Viszont a zenét külön ki kell emelnem, szuper, mint ahogy Rebecca Ferguson is, ő nagy kedvencem lett az Élet című filmből, ami amúgy gagyi volt sajnos, de Rebecca még ezt is ünneppé tudta tenni.
10/10
JonathanSeagull 2022 márc. 14. - 18:24:40 10/10
(212/285)
Én maximumra értékelem. Láttam már korábbi Dűne filmeket, a Kyle McLachlan-eset is, az is nagyon tetszett, de ez mestermű. Látvány maximális. Egy-két színészt nem így választottam volna, és néha nem értettem a lényeges mondatokat, de lehet, hogy romlik a hallásom, így ezt nem számítom fel negatívumként, meg manapság úgy látszik ez szokás lett. Az azért jó, ha az ember olvasta is a Dűne könyveket, de anélkül is élvezhető. Mostanában ritkán élvezek igazán filmeket, de ez nagyon jól sikerült. Várom a folytatást, ugyanilyen színvonalon.
danek87 2022 márc. 14. - 15:07:38
(211/285)
Miért ne lehetne tíz pontos? Egyéni ízlés kérdése... Ezekszerint IMDB-s meg Letterboxos értékelők többsége is el van szállva ?!
10/10
duddusch 2022 márc. 14. - 11:39:41 10/10
(210/285)
Eszméletlenül jó hangulata van! Teljesen belefeledkeztem!
A 90-es évek elején volt egy DOS alatt futó Düne játék, amit nagyon szerettem. A film visszahozta a régi emlékeimet :)
10/10
Tokade 2022 márc. 13. - 22:16:38 10/10
(209/285)
Lebilincseloen jo film.
nefefe 2022 márc. 13. - 20:59:35
(208/285)
Nem láttam a régi változatot. Elkezdtem nézni, de egy óra után sem igazán értettem, mi is folyik itt, ki-kivel van. Úgy éreztem, hogy csak megy-megy a film, a sok felesleges, szürkén egyszínű részlet teljesen vontatottá és unalmassá teszi, egyáltalán nem kötött le. Talán egyszer majd újra nekifutok. Egyelőre feladtam. Lehet hogy ez nekem túl sci-fi-s... Lehet, hogy az első változatot is ezért nem néztem meg? Vagy nem vagyok elég kitartó, és később jobb lesz? Majd legközelebb talán kiderül... vagy nem.
sexykex 2022 márc. 13. - 07:43:29
(207/285)
Számomra értelmetlen és értékelhetetlen film. Bármennyire próbáltam koncentrálni, az unalom és a képek végtelen szürkesége álomba ringatott. Később rájöttem, hogy ezelőtt 35 évvel sem birkóztam meg az eredetijével, azaz a könyvvel. Sajnos Frank Herbert Dűne-univerzumától pont annyira rázott ki a hideg annak idején, mint most Denis Villeneuve mozijától. Feudális birodalom 10191-ben – „Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.”
Riamara 2022 márc. 12. - 16:58:04 Előzmény Riamara
(206/285)
Hát ez meg hogy került ide? Bocsi érte. Nem ide akartam