Film és sorozat Moziműsor Színész és alkotó Színdarab Színházműsor Koncert Fesztivál Kiállítások Egyéb események Helyszínek Cikkek

Téma: Éjfélkor Párizsban

Spoiler
Pheithó4 2014 febr. 26. - 10:34:10
(150/170)
Egy pillanatig sem unatkoztam. Vártam az újabb és újabb szereplõket, mûvészeket, sztorikat, gondolatokat. Nagyon kíváncsi voltam, hogyan egyezteti össze a múlt szereplõit a mai korban élõ íróval, emberekkel. Remek, eredeti, játékos forgatókönyv, gyönyörûen, tisztelettel bánik a mára már legendává vált mûvészekkel! Szokásos love story nekem valahogy csak körítésnek tûnt a filmben, nem ez volt a lényeg... "Adrien Brody is csak 3 percet szerepelt" - de micsoda 3 percet, talán a legjobb jelenet az Övé!!!
Válasz
-_Roger_- 2014 febr. 25. - 17:31:23
(149/170)
Hát ez szörnyen unalmas volt.De mit várjon az ember egy romantikus vígjátéktól?...
Válasz
10/10
Timberio 2014 jan. 12. - 21:33:25 10/10
(148/170)
Woody számomra a nagy mesélõ. Bölcs, és mindig el tud varázsolni.
Ez a filmje is olyan.
Csak azt sajnálom, hogy nem Budapestrõl kérték föl filmet csinálni.
Egy ilyen filmje többet ér a szememben, mint egy egész év összes magyar szerencsétlenkedése.
Válasz
10/10
tunczo 2014 jan. 04. - 15:11:18 10/10
(147/170)
Imádom ezt a filmet! Owen Wilson nekem sem a kedvencem, de kellemes csalódás volt ebben a filmben. Végre nem az a szokásos 'szerencsétlen vagyok, de vicces' szerepet alakította. A filmben megelevenedõ Párizsból én sem szeretnék soha hazajönni:D W.A. igazán megérdemelten kapott Oscart a forgatókönyvért!
Válasz
6/10
beo71 2014 jan. 02. - 18:12:19 6/10
(146/170)
Woody Allen bók Párizsnak.
Kellemes, a szokásos feelinget hozza a mester, de én is úgy érzem volt jobb is, plusz Owen Wilson nekem nem bejövõs, most is inkább pipogya és idegesítõ, ami Allen elõadásában intelligens, az nála kevésbé fennkölt, legalább is a számomra. Amúgy szórakoztató, 6/10 .Cotillard megint szenzációs, õ messze felette van Wilson színvonalának.
Válasz
9/10
Edmond Dantes 2013 szept. 07. - 22:19:20 9/10
(145/170)
Így igaz. De, ahogy írtam s ami a lényeg, sztem WA is így álmodja ebben a filmben: a saját korukat, saját jelen idejüket valahogy nem szeretik, rosszul viselik, nem értékelik az emberek, visszarévednek a "bezzeg"-múltba, meg "bezzeg, amikor én fiatal voltam, ilyen nem történt volna", meg "bezzeg a mai fiatalok"...és ez így megy pár ezer éve és még pár ezer évig. Viszont most láttam a Blue Jasmine-t...de arról ott írok. Itt csak annyit remek!
Válasz
9/10
Edmond Dantes 2013 aug. 27. - 09:30:24 9/10
(144/170)
Párizs, tudjuk, mindig is a nemzetközi (és persze a hazai) mûvészvilág találkozóhelye, "nagy szalonja" volt. (Budapest azért talán egy csöppnyit kevésbé.) Ebbõl WA történetesen az 1930 körüli "nagy párizsi szalon" egy jelentõs szeletét álmodja filmre,de az egyik szereplõ pl.mégis a 19.szd.végi belle époque tökélyét sírja-vágyja vissza. Fel is tûnik ennek okán a századforduló néhány formátumos (festõ)alakja. Lehet, hogy õk meg a még egy generációval korábbi "régi szép idõket" sírnák vissza, de a film ennél már nem lapoz hátrébb. Vagyis csupán a mindig,mindenütt fölbukkanó "bezzeg azok a régi szép idõk" effektusról van szó, esetünkben Párizs, 1930 körül. Errõl szól WA filmje, ismétlem: nem többrõl, nem kevesebbrõl,nem egyetemes érvénnyel, de kedvesen, hangulatosan, jól megírtan. Megjegyzendõ, hogy a "bezzeg azok a szép 20-as, 30-as évek párizsi évek" világából a filmben megjelenõk túlnyomó többsége, érthetõen, 1940-ig sietve vagy nem sietve, de odébbállt: Dali, Hemingway, T.S.Eliot, Scott Fitzgerald, J.Baker, Cole Porter... Kivétel Picasso és G.Stein, utóbbi egy náci kollaboráns francia jó barátja közbenjárásával maradhatott-menekülhetett meg+bizarr módon való hozzáállásával az akkori rezsimhez.
Válasz
offtopic
olahmiki1959 2013 aug. 25. - 20:29:50
(143/170)
Ez most hogy van, hogy egy óra eltéréssel a gép még egyszer elküldi a kommentet???
Válasz
olahmiki1959 2013 aug. 25. - 19:03:48
(142/170)
Én meg azt veszem köszönettel, hogy te válaszoltál nekem.

Szerintem, ha eltérõ álláspontokat ilyen, viszonylag kulturált formában tudunk ütköztetni, akkor mindketten csak jól járunk vele.
Tudod, õszintén megmondom, az "ízlésficam" kifejezés volt az, ami a neked való válaszra késztetett.
Hogy jövök én ahhoz, hogy más mondja meg nekem, hogy nekem milyen ízlésem van? Hogy ítélkezzen felettem?
De ezen lépjünk túl.
A "Bakaruhában" címû filmet pontosan azért említettem, mert az mentes mindenféle sallangtól, csöpögõs, könnyes-bús romantikáról, - ha ilyenrõl akartam volna írni, akkor a két háború közötti filmtermésbõl említettem volna rá példát, volt éppen elég.
Woody Alen filmje nekem nagyon tetszett, minden esetleges hibájával, hangsúlyeltolódásával, idõnként önnön paródiájába hajló megoldásaival, alakításaival, szövegeivel együtt, én csak annyit jegyeztem meg, hogy ugyanezt a filmet, illetve, hasonló hangulatot, életérzést kifejezõ filmet meg lehetne csinálni, magyar vonatkozásokkal, lenne hozzá elég alapanyag.

Végül, két idézetet írok ide, az egyik a tiéd, a másik tõlem van.

"Márai lett volna az utolsó, aki nosztalgikusan siratta volna az elsüllyedt életformát, mert nem csak az elmúlt idõk formáinak értékét ismerte, de azok hibáit és bûneit is."- ezt írtad te.

"mert nem kellene engedni, hogy a feledés homályába merüljön ez a csodálatos, soha vissza nem térõ korszak, ami bár - tudjuk, - szörnyû véget ért... - ezt írtam én.

Tehát semmiféle nosztalgikus visszasírása nincs ennek a korszaknak, pontosan tudom, mennyi iszonyat, gyalázat, bûn, tragédia lett a vége, - nem ütöm le a magas labdát, hogy belehozzam a beszélgetésünkbe a holokausztot, mert túlságosan könnyû lenne - egyszerûen csak azt mondtam, hogy nekünk is megvannak azok a csodálatos íróink, költõink, színészeink, mûvészeink, akiket nem kellene hagyni feledésbe merülni, és valaki, egyszer, majd, emléket állíthatna nekik is.
Üdvözöllek...

A lövöldözõs, bunyós, szexes, káromkodós példa csak irónia volt... Ha nem esett volna le elsõ látásra, bocsi...
Válasz
perry 2013 aug. 25. - 17:36:50
(141/170)
stupid cunt
Válasz
10/10
csineva-xx 2013 aug. 25. - 15:23:19 10/10
(140/170)
Pöttyet meglep az alábbi kis diskura, mármint ami a hozzászólásokban olvasható... Hogy ez a nosztalgia-vonal milyen értelmezést kap, az úgy látszik, elég egyéni... Én azért úgy érzem, persze, van ebben az idõutazásban némi tisztelet a letûnt korok és annak sztárjai iránt, de azért W. A. 20-as évekbeli Párizsában a tisztelet paródiája némileg hangsúlyosabb... Kamaszos, és ettõl ártatlan az egész. Hogy is jövök én ahhoz, hogy elszeressem Hemingway asszonyát? Bunuelnek ötleteket adni – a jövõ és annak produktumai ismeretében – is meglehetõsen pökhendi húzás... Cseppet se gondolom, hogy túlcsorduló érzelmekkel átitatott nosztalgia-utazáson vettünk volna részt... Legalábbis én nem...
Nagyon finom letisztult munka, én nagyon kedvelem, szórakoztató, nem csak a benne megjelenõ hõsökkel, de õszintén: talán imitt-amott saját magunkkal (álmainkkal, vágyainkkal, tévelygéseinkkel,tévedéseinkkel) szemben is kedves érzéseket kelt...
10/10
Válasz
olahmiki1959 2013 aug. 25. - 07:14:57
(139/170)
"A mások által lejjebb megidézett cselédlányos romantika egyrészt súlyos ízlésficamról, másrészt a film teljes félreértésérõl árulkodik."

Aha!
Én idéztem meg lejjebb a cselédlányos romantikát, bár aki figyelmesen elolvassa azt a szöveget, valószínûleg ez jut eszébe legutoljára...
(A jövõ héten elindítom a szövegértelmezési tanfolyamomat, egy-két hely még kiadó... Mindenkit szeretettel várok...)

Egyébként pedig mindenkinek a szíves figyelmébe ajánlom a "Bakaruhában" címû filmklasszikust, amiben igaz, hogy nincs a fél várost leromboló autós üldözés, nincsenek benne hõsök, akik puszta kézzel elintéznek tizenöt, állig felfegyverzett rohamosztagost, nincs benne naturális szexjelenet, és nem káromkodnak benne percenként szódáskocsisok módjára, viszont vannak benne igazi érzelmek, valódi sorsok, zseniális színészi alakítások, hiteles történelmi háttér...
A története pedig nem más, mint az, hogy - most jön a "cselédlányos romantika!" - egy szabadnapos cselédlány a Ligetben megismerkedik egy fiatal újságíróval, aki a hecc kedvéért kimenõn lévõ bakának öltözik, érzelmi szálak szövõdnek közöttük, - fujj, milyen idejétmúlt dolog! - a többit tudjuk...
Már úgy értem, hogy mi, akik láttuk is a filmet...

Ennyit a súlyos ízlésficamról...
A zseniális Hunyady Sándor pedig, aki a film alapjául szolgáló regényt írta, üdvözletét küldi...
Válasz
gabroca 2013 aug. 24. - 20:18:38
(138/170)
Hát ebbe a filmbe mindenkit belekevertek...a fõszereplõ meg Jacky Channtõl kapott anno egy nagy orrost?
Olyan ferde mint 3x a pisai torony

Nézhetõ és felejthetõ marhaság, mint minden WA film.
Válasz
9/10
Edmond Dantes 2013 aug. 24. - 10:45:01 9/10
(137/170)
Így igaz. Ez "csupán" egy film, ami tetszett, ld.135/145. Másnak meg nem tetszett. És akinek nem tetszett, az is szeret(het)i a 20-as, 30-as évek itthoni meg nem-itthoni hangulatát, egyebeit. Vagy nem. Kedves, színvonalas, szórakoztató öregkori opusza WA-nek, nem több, nem kevesebb.
Válasz
perry 2013 aug. 23. - 22:41:14 Előzmény olahmiki1959
(136/170)
Abszolút egyet értek veled a saját értékeinket is gondozni kellene valakinek vagy valakiknek, bár ezt nekem már megadta Bódy Gábor a Nárcisz és Psyché filmjében vagy Huszárik Zoltán az Elégiában akár a Szindbádban.
Valahogy nem is vágyok arra, hogy fiatal titánok ezt tegyék, mert úgy gondolom a visszatekintés a szépkorú korosztály sajátja és csak kivételes tehetségû fiatalok képesek a múlt csodákkal teli megidézésre.
Válasz
olahmiki1959 2013 aug. 23. - 20:26:38
(135/170)
Kedves greghouse, és kedves Perry.

Egészen elképesztõ az a hangulat, amit ti ketten idevarázsoltatok a portra.
Nagyon köszönöm, többször elolvastam az írásaitokat, nagy élmény volt, mélyen megérintett.
Nekem az jutott eszembe a filmrõl is, meg a ti hsz.-eitekrõl is, hogy - ha lehetne, és sajnos, sajnos, nem lehet, - milyen jó lenne visszamenni egy kicsit a két világháború közötti Magyarországra, és részese, tanúja lenni annak a hihetetlenül pezsgõ, sziporkázó kulturális, irodalmi, zenei életnek, ami akkoriban szerintem párját ritkította Európában.
Beülni Krúdyval valahová egy hangulatos vacsorára, belehallgatni abba a kávéházi beszélgetésbe, amikor Karinthy körül szájtátva álltak a feltörekvõ tehetségek, fiatal költõk, írópalánták, újságírók, és szájtátva hallgatták a mester sziporkáit, tobzódni a könyvek, az újságok, a folyóiratok naponta megjelenõ tömkelegében, a Pengõs, a Filléres regények kavalkádjában, amelyeket angol álnév alatt a legjobb magyar írók írtak, végigsétálni a Körúton estefelé, ahol minden háztömbben színházak, kabarék, mulatók, kávéházak fényei világítottak ki az utcára, mindenhonnan fények, színek, kiszûrõdõ zenék, nevetések, tapsviharok hangjai kápráztatták el a járókelõket.
Kimenni a Ligetbe, ahol hömpölygött a nép, felülni minden játékra, szájtátva nézni a mutatványosbódékat, a "világszenzációkat", a szakállas nõt, a háromlábú embert, elszörnyedni Czája János erõmûvész hihetetlen erején, aki állítólag egyszer megemelte egy mozdony elejét!!!, hallgatni az árnyas fák alatt a katonazenekarokat, nézni, ahogy a forgatagban egymásra találnak a hétvégi kimenõn a cselédlányok, és az egyenruhás, kimenõs bakák, beszívni a sülthúsok, pecsenyék levegõben keringõ, ínycsiklandó illatát, és élni, élni, élni!...
Ott lenni Kálmán Imre, Huszka Jenõ operettjeinek a bemutatóin, dúdolni és fütyülni Eisemann Mihály, Zerkovitz Béla, Erdélyi Mihály, és Fényes Szabolcs slágereit, szájtátva nézni a mozikban, ahogyan a dúsgazdag gyárigazgató sok viszontagság után végre feleségül veszi a kis gépírólányt, és elábrándozni azon, hogy hátha egyszer ez a valóságban is megtörténhet...
Tudom persze, hogy ez is csak egy illúzió, a forrongó nagypolitika ott volt a felszín alatt, a közelgõ háború elõszele talán már érezhetõ volt, de a 20-as, 30-as években talán még volt egy korszak, amibe olyan jó lenne beleszagolni, olyan jó lenne a hangulatát elkapni, megízlelni, egy letûnt, soha vissza nem térõ álomvilág részesévé válni, - ha csak néhány napra, vagy néhány órára is...
És találkozni az akkori irodalmi és zenei nagyságokkal, zsenikkel, József Attilával, Kosztolányival, Rejtõvel, Bartókkal, vagy az akkori filmes legendákkal, Karádyval, Jávor Pállal, Szeleczky Zitával, Latabár Kálmánnal, és másokkal...
A lista végtelen, soha még egyszer nem lesz olyan pezsgõ kulturális élet Magyarországon, mint akkor...
Ezt a filmet is megcsinálhatná egyszer valaki, tudom, nagyon nagy, embert próbáló, iszonyatosan nehéz feladat lenne.
De valahogyan meg kellene próbálni, mert nem kellene engedni, hogy a feledés homályába merüljön ez a csodálatos, soha vissza nem térõ korszak, ami bár - tudjuk, - szörnyû véget ért, de addig a zsenik, és a tehetségek olyan tömege élt, dolgozott, szeretett, nyomorgott és alkotott benne, akik megérdemelnék, hogy emléket állítsunk nekik...
Válasz
9/10
-greghouse- 2013 aug. 23. - 19:12:41 9/10
(134/170)
"Igaz, igaz, magam sem mondhattam volna jobban..."
Válasz
perry 2013 aug. 23. - 15:39:35
(133/170)
Itt élünk a XXI. században de Warhol képekre vágyunk, megõrülnénk egy Picasso festményért, mert arra gondolunk, itt van nekünk Csernobil na és Fukosima vagy a közelkelet, igaz Hemingwaynek sem lehetett könnyû a polgárháborúban.
Aztán meg ott van az is ha nem illünk össze valakivel akkor életünk végig bánhatjuk azt, hogy egy pár lettünk.
Az vesse ránk az elsõ követ aki nem feledkezett be könyvekbe amiben csodálatos korok részesei lettünk vagy filmbe
ami után romantikus hõsnek képzeltük magunkat aki megmenti szíve hölgyét.
Az Éjfélkor Párizsban a vágyak filmje Allen pedig az a "képszerkesztõ" aki megidézi nekünk a múltat vagy annak darabkáját vágyunkat annak átélésre.
Tudjuk, hogy amit látunk lehetetlen , de olyan jó belefeledkezni a mi lenne ha érzésbe.
Megmozgatja személyes vágyakainkat, jelesül csodálatos lenne találkozni Tolsztojjal és beszélni a Háború és békérõl,
Petõfivel 1848-ról.
De az álom színes buborékai szétpattanak a fõhõs szavaival élve: én a 20s évekbe vagyok szerelmes, te a Belle Époqueba, és te......?
A ma pedig mit tartogathat nekünk?
Reményt, hogy megtaláljuk azt aki hozzánk illik, létezünk és talán alkotunk és talán majd jön utánunk egy generáció akiknek azok a 2010s évek jelentik az aranykort.
Ennyit mond Allen kicsit bohókásan, kicsit nagyon franciásan, nagyon jó mesélõsen.
Válasz
perry 2013 aug. 23. - 15:36:09
(132/170)
*k *rajtunk
Válasz
perry 2013 aug. 23. - 15:32:59
(131/170)
Én csak Kritiaváry Aki bújt aki nem mély magyar elemzéshez próbáltam hozzá szólni vicces alapon.
De ha már így meg lettem szólítva nem állom meg a saját véleményemet is hozzá fûzni.
Woody Allen filmjei 90 % a mikró kapcsolatokról szól , legyen az család, szeretõk, munkahelyek, szóval sem több sem kevesebb mint a kisemberek mindennapjairól.
Érzésekrõl, vágyakról, intrikákról viszonzott és vágyakozó szerelmekrõl, elidegenedésrõl, egymástól, vagy ne tán saját és mások hipochondriájáról.
Persze ehhez kell a rendezõ úr humora és az páratlan meseszövés ami Woody Allen sajátja.
Mert ugye össze jöhetünk mi ellenkezõ nemû egyedek és még úgy is tûnhet ez nagyon jó nekünk, de mindig van valami guzmi, jelen estben a kedves ara nem vevõ a romantikára. Neki csak a jól uniformizált amerikai álom kell és persze a kedves férjjelölt.
Gil pedig nem igazán szeretne ennek megfelelni, így aztán mit is kezdhet a valósággal és itt lódul meg a film és válik az álmok szigetévé, mert ugye kellenek az álmok és kellene a képzelet édes virágai, hogy illatuknál bódulatunkban megjelenjen az elmúlt század elejének zseniális alakjai.
Öntörvényûen nem globalizálva, nem komfortosan és így tovább.
Mert mennyire sokan vagyunk akik nem igazán érezzük magunkat jól a "nyóckerben" és szívesebben kocsmáznánk Picasso-val egy jó kis századelõs kávézóban , jah , hogy az nem kocsma ki bánja csak történjen egy kis csoda ahol gyarló álmaink valóra váljanak.
Mert ugye egy nem igazán jó párkapcsolatból max. elköltözéssel lehet megoldást találni, de mennyire elegánsabb valami csodában részt venni. Megteremteni az álomnõt , aki egyszerre vad és gyengéd, kacér és szemérmes egy Woody idézettel élve : "a legjobb nõ, álmaink nõje", gyarló fordításban.
Mert azt mondom én nektek felebarátaim, aki nem akar gondolkodni, pardon csak Big Mackot szeretne fogyasztani az bizony ne nézze, mert úgy jár mint Kritikavári Aki bújt nem fogja tudni értelmezni a mondatok finomságát, a gondolatok sokrétûségét a mese a mesében csodás csavarját, szóval azt amit ez az idõs mester képes velünk cselekedni: a filmes rabul ejtés mesterségét gyakorolni rajunk.
Mert talán Woody Allen fiatalkori önmagával állunk szemben az õ álmaival ami már nem csak az övé de talán néhányunké akik fogékonyak vagyunk a csodára.
Válasz