Akár igaz is lehetne ez a szép, és hosszú okfejtés, ha ténylegesen is lett volna nálunk rendszerváltás, hiszen most a főnökök, tényleg külföldre járnak nyaralni, a melósok meg sehová, mert örülnek, ha meg tudják tankolni a 20 éves suzukijukat, lyuk van a seggükön, és be tudják fizetni a sárga csekkeket. Akkor, az általad emlegetett Kádár rendszerben, legalább elmehettek a vállalati üdülőbe, egy évben egyszer, és kiáztatták a valagukat, ihattak langyos sört, ehettek langyos virslit, és ők is embernek érezhették magukat náhány napra - de most ez se jut nekik. Melyik rendszer volt akkor a jobb, ha abban esetlegesen egyet értünk, hogy se az akkori, se a mostani nem jó?

Csapnivaló. Kállai színtelen és unalmas, Alfonzó főszerepre alkalmatlan, Bujtor egy visszataszítóan önelégült, ócska ripacs, Pálos üres dekorkellék, Tomanek mintha ott se volna, Psota rutinból tolja a manírt. Harsányi megmenthette volna a filmet, olyan jó színész, a szerepe is testhez álló, de méltatlanul kevés játékteret kapott.

Timár József fia nem ifjabb Timár József volt?

"...mutatták Pálos Zsusza mellét..."
*** SPOILER ***
Igazából a doki álmában a "mellét szereti" szöveg elhangzásakor felbukkan elõször Pálus Zsuzsa arca, majd egy nõi mell. Ez lehetett a színésznõ melle is, de lehetett egy dublõz melle is. Szerintem.
*** SPOILER ***

Ez egy igen különleges film, meglepõ, hogy mennyire ismeretlen. Egy picit emlékeztet a BUÉK!-ra abból a szempontból, hogy "altat" és a végére húzza meg a film lényegét, ami az egésznek az igazi értelmét bemutatja.

Ez a film valójában egy fantasztikus "állapotrajz" a magyar viszonyokról, társadalomról. A film szó szerint kortalan, remekül mutatja be a mentalitást, viszonyrendszereket, hozzáállást a dolgokhoz.

A film kezdetén ugyebár van egy "fontoskodva", "nagy ember" látszatát elõadva megjelenõ munkásunk, aki körülbelül úgy áll a dolgokhoz, hogy "õ az úr a háznál", aki tudja a szabályokat és be is tartja azokat, majd a nagy hang után jön a csendesebb, de még mindig "irányító" típusú hozzáállás az "ügyesben megoldja" gondolkodásmóddal, miközben simán cselédként használja a tulajdonosokat.

Ez az egész valójában remekül mutatja be a rendszert, a bürokráciát, azt, hogy mennyire nehézkes is minden, mennyire törõdik is a "fõnök" az egésszel, a melóssal. Hiszen ahogy megjelenik a fõnök, hirtelen alázatossá válik a korábbi nagy arc, hirtelen a helyére kerül a vándorzászló is, kiderül minderrõl, hogy MENNYIRE SEMMI AZ EGÉSZ, mennyire nem ér az egész semmit sem, és hogy valójában mennyire nem is veszik komolyan az egészet. Csak hát a látszat... az fontos. És még fontosabb a fontoskodás.

A fontoskodás mellett pedig a valóság az, hogy mindenki maszekol, használja saját céljára a közöst, sõt, ad-abszurdum még az is elõfordulhat, hogy a maszekolás, k*fircolás érdekében még akár a munkát is megcsinálják. Merthát, azért végül, ha nagy nehezen is, ha festetlenül is, de elkészült valahogy minden.

Kicsit maszek, kicsit állami, kis sör, kis pénz, kis foci, de ha pálinkafõzés van, akkor minden rendben van, akkor már adott a jókedv. Ahogy pedig Kállai eljátszotta a delíriumot és ahogy az meg volt rendezve, az egyszerûen világbajnok volt, az a része a filmnek szerintem nem egyszerûen zseniális, hanem még azt is megkockázatom, hogy igen jelentõsen megelõzte a korát. Ez úton szeretnék ugyanis arra utalni, hogy hasonló jelenetet, képet, falat ugyebár éppen egy tucat évvel késõbb lehetett látni a Pink Floyd: The Wall címû filmben. Márpedig annak a zsenialitását, korszakalkotását nehéz lenne elvitatni, ezért is furcsa az, hogy ilyen méltatlanul elfelejtõdött ez a film, amiben a félkábulatot (vö Pink és az orvos és Jeromos és az orvos - is there anybody in there?), a medencében kábultan úszást (vö: Dunában úszás), és a FALLAL körülvett, körkörös WC-t (WALL - fenék <> Jeromos pöcegödör = mindkettõ téglából épített fal) pontosan úgy mutatják be, ahogy abban a filmben... hihetetlen egybeesés.

Annak a valószínûsége természetesen a nullához konvergál, hogy a Wall alkotói a Jeromosból merítettek volna, viszont így még döbbenetesebb a párhuzam és a hasonlóság, majdhogynem úgy tûnik, mintha ugyanabban a "révületben" készült volna el a két film forgatókönyve.

Ahogy pedig a végén felszedik a sátorfát a Jeromosban, a szó szoros és átvitt értelemben, azaz elviszik a bódét, felveszik a zászlót és apropos, SZÓ SZERINT ELTOLJÁK A BICIKLIT... vajon innen ered ez a mondás? Node ha nem, az se baj, akkor is tökéletes, ahogy ezt az egészet képileg alátámasztották. És ahogy ezek után elmennek, ahogy bejelentik, hogy "így megy el az élet", ott már teljesen nyilvánvaló lesz, hogy ezek az emberek az:

EGYSZERÛ KISEMBEREK.

Akik becsöngetnek a következõ ajtón, a "holesszamilessza" szöveggel, újra és újra eljátszva ugyanazt, elõször a fontoskodó fõnököt, majd a beosztottat, végül pedig csak egyszerû melósként tolják tovább a biciklijüjet, hiszen már senkit sem érdekelnek.

Ezért nem jutnak sehová sem, valójában nem is haladnak, megkapják a vándorzászlót, mert valakinek azért dolgoznia is kell. És ennyi, nincs tovább, nincs jövõkép, nincs semmi - az élet meg szépen elmegy mellettük.

Ez pedig történetesen akkora rendszerkritika, ami bõven elég ahhoz, hogy megbuktassanak egy filmet. Ebben a filmben semmi humor nem volt, csak a valóság, amiben az az érdekes, hogy akár 1989-ben is leforgathatták volna, akkor is igaz lett volna. Sõt mi több, a motor, a bódé, a teherautó is ugyanaz lett volna. Akár a szereplõk is... minden mondat, minden gondolat állt volna akkor is.

Valójában - ennyire döbbenetesen SEMMI sem változott abban a rendszerben. Pöcegödör pöcegödör után, pálinka a kertben, ahová a trágyát szórták, nihilizmus, csehovi unalom, ami unos-úntalan ismétlõdik.

A jó kis langyos Kádár rendszer, a maga poshadtságával, korruptságával (vö orvos felesége, aki élelmes, nem úgy, mint a doki, aki élhetetlen), összekacsintásával, és mégis valami olyan érzéssel, amit ma már nem lehet megérezni. Langyos sör, langyos virsli, maszek zsírban, állami panírral - de az biztosan. Aki meg maszekol, annak mellékese is van. Néha meg még a kõ is megérkezik... ha a fõnök úgy akarja és ha van valaki, akivel izélgethet és ezáltal érdeke is származik abból, hogy valami elkészüljön, vagy jó legyen.

Neki.

Nem ismerõs?

Talán még annyit tennék hozzá, hogy valójában pont ezt az életérzést sírják vissza az igazi "kisemberek", az "egyszerû melósok" manapság, mert volt ennek egy bája, volt egy kiszámítható biztonsága, amiben ráadásul a fõnök sem külföldre járt, hanem a bódéba, ahová a melósik is, a fõnök is csak motorral járt, a melós meg biciklivel. Nem volt akkora különbség, mint manapság. Sokan azt hiszik, hogy ez változott meg, hiszen ma "nagyok a különbségek". Pedig nem, valójában - semmi sem változott. A rendszer ugyanaz maradt, az emberek ugyanolyanok maradtak, ideje lenne elfogadni, hogy az a rendszer nem jön, mert nem jöhet vissza. Ha a fõnöknek rosszabbul fog menni, nem lesz Audija, akkor is neki lesz motorja, de akkor a melósnak se lesz Suzikija, hanem csak kerékpárja. És ha a fõnök nem megy külföldre, hanem a bódéba, akkor is az övé lesz a elsõbbség, és a jó nõk akkor is a fõnökkel fognak bódéra menni.

A kisember mindig csak kisember lesz, a fõnök pedig mindig fõnök, ezért nem célszerû a kisembernek magát a fõnökhöz mérnie. Utoljára ezt a rákosi rendszerben próbálták "megreformálni", katasztrófa is lett belõle. Ha pedig ma a kisember megnézi a helyzetét, és az akkori potenciális helyzetét - ha azt nem rontotta el mondjuk egy felelõtlen hitelfevétellel - akkor rájöhet arra, hogy valójában õ is sokkal jobban él, mint ahogy abban a rendszerben élhetne. Ha tehát valaki változtatni szeretne a rendszeren, akkor azt kell megértenie, hogy az nem baj, ha a melósnak jobban megy, de akkor a fõnöknek sokkal jobban fog menni. Viszont ha a fõnöknek rosszabbul megy, akkor neki sokkal rosszabb lesz. A nagy tanulság az, hogy az a verzió nem létezik és nem mûködhet egyetlen rendszerben sem, amiben a melós és a fõnök közötti különbség úgy csökken le, hogy a melósnak ettõl jobb lesz. És ezért kortalan a film, és ezért tanulságos manapság is.

Ahogy azt is meg kell jegyeznem, nem lehet nem kellõképpen méltatni Alfonzó zseniális alakítását, azt, amivel teljes mértékben hihetõvé teszi az egész filmet. Az a fajta "karakterfejlõdés", ami a fontoskodó nagynak látszó kisemberbõl a tényleg kisemberbe megy át az egyszerûen zseniális.

Nélküle ez a film nem lenne az, ami.

Ez a film egyebekben nem más, mint egy "Magyarország, így szeretlek" mém abból a korból, amikor ezt még nem lehetett így kimondani. Ugyanakkor a film végén ez az érzés Alfonzó arcára van írva, és az egész film érzelemvilágából végsõ soron ezt a fajta szeretetet lehet kiérezni.

Ez a film nem kritika volt, hanem egyszerûen az, hogy ilyen az ország, így kell szeretni, mert így is lehet szeretni. Mert ez az örökbecsû igazság:

"Kicsit sárgább, kicsit savanyú, de a mienk."

És ne feledjük el megemlíteni, hogy a Tanú és az én vagyok Jeromos között valójában csak egy év telt el. És talán éppen azért mehetett ez a film a moziba, mert nem volt ANNYIRA rendszerkritikus, mint a Tanú. Ez a film talán nem ér fel a Tanúhoz, ugyanakkor azt mondanám, hogy a két filmet EGYBEN kell megnézni és értékelni, mert a két film hangulata PONTOSAN visszaadja a két rendszer közötti különbséget, azt az ordító különbséget, ami a rákosi és a Kádár rendszert jellemezte. Talán az sem véletlen, hogy a tanúban Pelikán elvtársat, és itt az doktor URAT (ahogy ez elhangzott vala a filmben Jeromos szájából - és ahogy az elvtárs szó EGYÁLTALÁN NEM hangzott el a filmben) ugyanaz a Kállai Ferenc játszotta. Ami éppen utalás is lehet arra, hogy mi lehetett valakibõl a két rendszerben.

Talán úgy mondanám, hogy ezt a filmet nem szabad a Tanuval összemérni, viszont érdemes azokat egyben kezelni és értelmezni, mert az igazi kontrasztot így lehet átérezni, ahogy azt is, hogy mennyire távol áll a rákosi rendszer a mai világtól, és hogy milyen közel vagyunk még mindig a Kádár rendszerhez.

Egyszóval, 10/10 a film.

Lyanos és 4427

A filmet évtizedekre elfelejtették, én is csak azért emlékeztem rá, mert gimnazista koromtól megnéztem az összes magyar filmet. Ahogyan megmaradt az emlékezetemben a kritika, hogy "Timár István feltalálta a szagos filmet" és hogy "Alfonzó humora nem él meg a filmvásznon", úgy az is megmaradt, hogy egy interjúban Timár beszélt az apjáról. Timár Józsefnek van egy ifj. Timár József nevû fia, õ tudná a kérdést tisztázni. A téma érdekessége, hogy az 1950-es születésû Timár Péter rendezõ apját is Timár Józsefnek hívják, de õ errõl sosem beszélt.

Timár Istvánról láthatóan az IMDb sem tud sokat, úgyhogy valósággal rekonstruálni kéne a személyét.

A filmen én is éreztem mind Menzel, mind Bacsó hatását, akinek "A tanú"-ja egy évvel korábban készült.

Mai szemmel nézve tényleg elképzelni, hogy bukott a film.
De ha jobban belegondolunk, a megbuktatás sem kizárt. A film elég erõs kritikát fogalmaz meg az akkori viszonyokkal szemben.
Mai szemmel szórakoztatónak tûnik, hogy Jeromos és fia úgy mennek a helyszínre, hogy azt sem tudják pontosan, mit kell csinálni, a háziaktól kérnek ásót meg lapátot, délután maszekban dolgoznak ugyanott és ugyanazon a feladaton, stb. 1970-ben A. Gy. elvtárs valószínûleg egyáltalán nem találta mulatságosnak ugyanezt.
Ami nekem tetszett (az ismertetõ is említi): Jeromos a festõnõnek nem modellt áll vagy ül, hanem modellt alszik :-)

Errõl az apa-fiú kapcsolatról van még további információd is?
Ugyanis Timár Józsefrõl, ill. fiáról én csak ezt találtam (mint legrészletesebb):
http://www.szineszkonyvtar.hu/contents/p-z/timarelet.htm
Timár Istvánról meg szinte semmi. (De a rövid I a Jeromos alapján is egyértelmû!)

A filmet egyébként 4-5 évvel ezelõtt láttam elõször.
Alfonzó miatt vettem meg a DVD-t. Timár Istvánról semmit sem tudtam. De azóta a nagy kedvenceim közt szerepel a Jeromos. A tanú-val vetekedõ remek (és hiteles!) szatíra a konszolidált szocializmus éveibõl/éveirõl.

Utólag újranézve szerintem is jó film. Alfonzó remek. Valóban lehetne benne több poén, de néhány nagyon ül, sõt frenetikus. Romhányi dalszövegei jól összefoglalják a lényeget: ahol a munkát nem fizetik meg, ott mindenért kétszer kell fizetni.
(Közben eszembe jutott, mi volt a fõ baj a filmmel: naturalista és úgymond "szaga van".)

"No milessza, hollessza..."
Egész jó film volt, nesze neked "szocialista munkaerkölcs".
Tagadhatatlanul nagyon erõs Jiri Menzel-es beütéssel, de jól csinálták.
Jeromos nagyon bölcs ember, egy mondatban megfogalmazza minden dolgok okát:

"Az itt a baj, nagy általánosságban, hogy nem mennek a dolgok!" :-)

de (hogy aktuális legyen) a fociról is megvan a véleménye:
"A foci azért nem megy, mert a levegõbe rugdossák a labdát, ahelyett, hogy a fû alatt gurítanák"...
(aki nem látta, elõtte az állami és a maszek munkáról beszélgettek).

És micsoda jó kis nõ volt a 25 éves Pálos Zsuzsa (akkoriban ügyeletes szexi cica, késõbb Nyertes Zsuzsa vette át ezt a szerepet, meg Tóth Enikõ). Pálos Zsuzsa szinkronizált egy idõben minden szexi nõt a mély hangjával.
No, milessza, hogylessza....

Köszönöm!
Alfonzó zseniális színész volt. Itt is nagyon jó.
De a rendezõvel volt egy közös "bûnük", ugye: mindketten disszidáltak. (De mindketten hazajöttek.)

Igen, a színész Timár József fia volt, akit nagy színészként és nehezen kezelhetõ emberként tartottak számon. Timár István dokumentumfilmeket készített az ötvenes években, majd filmeket írt, és asszisztens volt. Az Én vagyok Jeromos a maga idejében nagyot bukott, ezt ma nem túl könnyû elképzelni. A fõ ok Alfonzó volt, akirõl minden kritikus bebizonyította, hogy alkalmatlan a filmezésre. Alighanem tévében kellett volna elõször megpróbálkozni ezzel a fajta humorral.
Az író, Szeberényi Lehel is lényegében megtûrt figura volt az irodalmi életben. Jó nagyot lehetett belerúgni mindannyiukba.

A színészé!?
Azt is tudod esetleg, hogy miért nem készíthetett a nagyszerû Jeromoson kívül több játékfilmet!?

Nagyon jó kis mozi.......!!!
:)

Rövid i-vel kéne írni a rendezõ nevét. Timár József fia volt.

A legjobb film!

A hetvenes éveket felelevenítõ film remek szereplõkkel.

"Filmmûvészeti gyöngyszem..." Bizony!
Csak az a baj, hogy majdnem ismeretlen gyöngyszem!
Az pedig külön érdekesség(?!), hogy ennek a kitûnõ filmnek a rendezõje, Tímár István több játékfilmet nem készített. (Nem készíthetett?!)

Aki idõutazásra vágyik a régi rendszerbe, aki egy kicsi ablakot keres, amin át betekinthet az átkosnak hívott, mégis sokszor visszasírt magyar múltba, abba a bizonyos &#8222;elmúlt 40 évbe&#8221;, annak kellemes élmény lesz ez a film..
Kevés mû õrzi olyan hitelességgel az akkori Magyarország különös, ideológiáktól átitatott, mégis sajátosan magyar légkörét, és kevés film mutatja be finomabb humorral e nehéz korszak fényes oldalát és báját.
A képkockákon tökéletes látleletet kapunk a szocializmus világáról, annak életet megnehezítõ, a szabályok tiszteletére épülõ rendszerérõl, és a szabályok labirintusában saját útját keresõ kisember életérõl.
A &#8222;felülrõl jövõ utasítás&#8221; fenyegetése, a bürokrácia végletesen szigorú mechanizmusa, mint sötét háttér jelenik meg; az elõtérben pedig ott a dolgozó ember, a maga valóságos, mindig újratermelõdõ problémáival.

Idilli környezet formálja meg a díszletet: borostyánnal befuttatott Duna-parti családi ház, zöld pázsit, vízparti fák lombja, madárcsicsergés, rekkenõ nyári hõség és vakító kék ég.
Jeromos, a fõhõs, a szocialista munkamorál minden elemét egyesíti magában, éppúgy jó szakember, kemény fizikai munkás, mint ahogy a feladatokat órákig, napokig, hetekig halogatni tudó melós, aki gyakran az árnyas kerti fák alatt szunyókálva növeli a termelékenységet. Szavaiból, határozottságából a &#8222;munkás-paraszt&#8221; világkép megkérdõjelezhetetlen öntudata sugárzik.
A &#8222;doktorúr&#8221;, mint másik fontos szereplõ, a társadalom értelmiségi rétegének jeles képviselõje.
Kettõjük dialógusa két társadalmi csoport és két eszmerendszer összecsapása is egyben.
Az egymásnak feszülõ világnézeti ellentétek kiapadhatatlan forrásai a félreértéseknek, megdöbbenéseknek, sértõdéseknek, a nézõ számára pedig: a mosolynak.

A politikai-társadalomkritikai mondanivalón azonban messze túlmutat az alkotás. Jelentõs helyet kap például a férfi-nõi szerepek boncolgatása. Talán éppen visszafogottsága miatt olyan intenzív a történetet és a párbeszédeket belengõ, célzásokban, kétértelmû szófordulatokban és néha a cselekményben is érvényre jutó szexualitás. A diktatúra fojtó levegõjében, mely a gondolkodást, az erkölcsiséget, sõt az intimitást is ellenõrzése alá akarja vonni, az egészséges lélek szükségszerûen keresi a kitörés lehetõségét, a szabadságot. A nemek érdekeinek összebékíthetetlensége, az emberi gyarlóság hibái és a csillapíthatatlan szerelemvágy állandó konfliktusokat eredményeznek a szereplõk között. A néha bohózatba hajló, de sosem erõltetett, az életszerûséget soha el nem veszítõ képsorok pikáns fûszerezést adnak a mély mondanivalóhoz.

Filmmûvészeti gyöngyszem, mely könnyed ecsetvonásokkal szól a legsúlyosabb témákról. Nemcsak vidám és szórakoztató, hanem elgondolkodtató is. Igényes alapossággal kidolgozott, a részletekre figyelõ mû, melyben megfér egymás mellett az egyéni látásmód és a tárgyilagosság.
Egy letûnt korszakot idéz vissza ez a kedves történet olyan értékeket is felvillanva közben, melyek nem múlóak és korszakok felett állnak.

"Tudja Uram, a munka áll,de az ügy halad!"