Ma láttam az Eredetet az Alléban.
Idegesítõ és unalmas techno blöff volt.

"De visszatérve: a film nagyon erõsen az önreflexiós alkotások kategóriájába tartozik, vagyis azok közé, amik magáról az alkotásról szólnak. Az álomgyárról."

Szerintem nem, a film egyáltalán nem szól ilyenrõl. Egy alap szórakoztató mozi lenne, pár trükkös gondolati csavarral, aztán ennyi. Nolan bácsi nem egy Hálivúd kritikus, aki a trükkös gondolatok mellett még jó adag álomgyárkritikát is belezsúfol a filmbe. Ha ez jön le a filmbõl, akkor az már nézõi gondolat, amely agresszíven benépesíti a világot, amit Nolan bácsi álmodott. Én pedig a projekció, aki megtámadja az álomvilágtól idegen ex-traktort. :)))

Bár nagyon sok érdekeset olvastam itt a fórumon és a kritikákban, számomra a film olvasata más:
A világ helyzete és egy lehetséges kiút felmutatása.
A világ önsorsrontó folyamataival szemben már nem lehet a valóság szintjén harcolni. A gazdasági döntések - és vele a mi sorsunk - oly mértékben befolyásolhatatlan, hogy a valóság szintjén már nincsenek eszközök a megváltoztatásukra. A védelmi rendszerek tökéletesek, a hideg számító, érzelem nélküli ész óramûszerûen mûködik, a világ feletti uralom pár kézbe van vagy kerül és ez a mérhetetlen hatalom embertelen világot hoz létre. Egyetlen lehetõség marad, ha a tudatos harc reménytelen : áthelyezni azt a tudatalatti síkjára, hiszen ott a védelmi rendszerek még nem kiépítettek és a résztvevõk személyisége is sokkal bonyolultabb, hiszen az álarcok és fátylak helyett az alapérzések, a tényleges súlypontok vannak, vagy azzal lehetséges szembesülni.
Az álmok szintjén egyre mélyebbre kerülhetünk a saját tudatalatti világunkba. Az elsõ szinetek alig mások a valós világnál, a legmélyebb szinten már csak ridegség van ( erõs, fagyos táj, fém ) és a titok itt fedhetõ fel. A film alapvetõen Fischer útja: Minden kapcsolat mélyén ( apa és fia ) az az üzenet áll: hogy légy önmagad és az örökség egy papírforgó : légy gyerek . Magyarán te igazán egy gyermeki , érzõ, szeretõ lény vagy. Hiszen ez valódi önmagad. És ez az egyetlen remény is. Szembesülni/szembesíteni magunkat/másokat azzal a kérdéssel : Hogy ki vagyok én? Ha a választ erre az ember egyre mélyebben keresi egy belsõ utazában eljut személyisége magvához.
A világ egyetlen reménye marad ez a belsõ utazás, mert a valós világban mi sem vagyunk már valóságosok.
Akár potens vagy, mint Fischer , vaójában ugyanaz vagy mint Cobb- vágysz a tiszta gyermeki lét megtapasztalására. Ezért tudsz áldozatot hozni, ezért térsz vissza még az "elmerült" szerelem mellõl is, ez a fõ motivációt. Cobb és Fischer alapvetõen - más utakon - ugyanoda jut vissza, a gyermeki lét igénylésébe, mint a létezés alapélményébe. És ez a kiút ma mindannyiunk számára.

Ezért nagyon jó ez a film, mely extra vizualitással és kerettörténettel keresi minderre a választ. És meg is találja. Pontosabban : talál egy választ. Minden más a történetben ezt szolgálja. S ahogy a nagy mûvekben itt is pofonegyszerû a végeredmény. És persze közben elmélyed a pszichológia main-steam vonulatában, a szerelemben, a virtuális valóság kritikájában vagy a pörgettyûben. Ezek csak izgalmas kellékek - ami nélkül ma filmet nehéz eladni is. illetve ebbe kell helyezni, hogy megszólalhasson az alapkérdés : Ki vagyok én ? - és a válasz egy szeretõ, önfeledt játékos gyerek. Minden más csak illúzió vagy "a barlang falára vetülõ árnyék."

Nahát szerintem meg Nolan csinált egy filmet, ami feltehetõen piszok sok bevételt fog termelni. Sajnos semmi mást nem láttam tõle, így a Tökkéletes trükköt sem.
Egyébként egyáltalán nem vagyok úgy elájulva a filmtõl, amint az látszik. Már leírtam az elsõ, negatív benyomásaimat is; azt, hogy nem sokat kaptam a filmtõl, ahhoz képest, hogy az évtized filmjeként hirdették meg.
De ha már leszóltam, azért nem árt kicsit más szemmel is nézni. Hátha van benne valami értelem is.
Szar filmnek viszont nem gondolod, különben nem hét pontot adtál volna rá.
Az alkotásra való önreflexiónál olyasmire lehet gondolni, mint pl. az Iskola a határon – az elbeszélés nehézségei. Vagy éppen a kiállított piszoár, ami a mûvészet határait feszegeti; ebben nyilván nem maga a tárgy a fontos, hanem a kérdés, amit ezzel feltesz, aki kiállította. Vagy pl. a posztmodern idézetmániája stb. (Neked pl. a Tarzan-film King Kongot idézi.)
Egyébként, ha a szerzõ figyelmeztet, és azzal találkozol a filmben, amire figyelmeztet, akkor nehéz azt mondani, hogy ez véletlen baki. Akkor el kell gondolkozni rajta, vajon ez a káka, amin csomót találtam, miért lett idetéve. Csak véletlen, vagy jelent valamit? Lehet, hogy csak véletlen. De lehet, hogy direkt. És ha már én találok neki valamifajta jelentését, akkor az én számomra értelmeztem, vagyis beleléptem az alkotás folyamatába. Ezt nem úgy értem, hogy átadtam magam a "varázslatnak", hanem amiképp azt Gadamerék tanították.
Nagy szavak ezek persze ide. Fõképp, hogy fogalmam sincs, miket mondott Gadamer :)
Ja és mivel kezdõdött a film? Hogy Cobb megpróbálta átverni Saitot, de nem sikerült neki :)
Szóval nem mindig jön be, nem minden trükk tökéletes. :)

Kezdem érteni. Szóval Nolan direkt csinált egy szar filmet, hogy felhívja rá a figyelmet, hogy az összes többi is szar? Hmm... Nem tetszik a megközelítés.

Nézd meg a Tökéletes trükköt! Nolan zseniálisan mondja el azt, amit te most szerintem túlzott lelkesedéssel belelátsz ebbe a filmbe. A filmet egy monológ zárja közre. Valahogy így: "Keresed a becsapást. De nem találod. Mert nem is igazán keresed. Mert azt akarod, hogy átverjenek." Az a film VALÓBAN errõl szól, és szerintem Nolan soha nem fog jobb filmet csinálni annál. Az tökéletesen van felépítve.

Azt mondod, hogy nem tudtál logikát megfigyelni Lynch filmjében. Nem kell érteni a logikát, hogy lásd. Vagy legalább, hogy elhidd. Ott van, amit belinkeltem. Kérlelhetetlen. Tudod, hogy átvágnak, de mégis olyan logikusnak tûnik. Ezt Nolan nem tudta elérni. Nem csak nem logikus, de nem is TÛNIK annak.

Egyébként, ha nem ismered, a megoldás az, hogy a képen nem egy háromszöget látsz, hanem négyszöget. A két beépített háromszögnek ugyanis alig láthatóan eltér a lejtése. Így az egyik esetben egy konvex, a másik esetben egy konkáv sokszöget kapunk. Azaz elcsalja azt a területi különbséget.

Szóval nem kell minden második percben hülyeségeket bedobálni, hogy valamirõl nyilvánvaló legyen, hogy átverés. És ahhoz sem, hogy önreflexív legyen. Csak olyan emberek csinálnak "szándékosan önreflexív" filmeket, akik nem ismerik az önreflexió természetét, vagy túl sok francia újhullámot néztek. Fárasztó. Az önreflexió ott van minden alkotásban. Akár szándékosan, akár nem. Nem kell azt erõltetni.

(A kedvencem, ilyen nem szándékos önreflexióban a King Kong/Tarzan párhuzam. King Kong a "néma film", aki meghalt, Tarzan pedig a "hangos film", aki megtanult beszélni, és ezért életben maradt.)

Nolan filmje jó alapötletre épült, de Õ is elveszett ebben. Egyszerû figyelmetlenségek halmaza, amiben elveszik az a néhány vélhetõleg zseniális húzás, amit megelõlegezünk az alkotónak. Mint ahogy azt sem lehet tudni, hogy tudatos húzás-e, hogy más színészek játszák a végén a gyerekeit, vagy egyszerûen így alakult. Egy határig épp ez a film szépsége. Azon felül viszont idegesítõ. Nolan egy öles lépéssel lépte át ezt a határt, és meg is bicsaklott.

Csak egy Lynch-filmet láttam, és abban az égvilágon semmiféle logikát sem fedeztem fel. És ahogy tudom, bevallottan nem is volt benne.
Viszont: a vázlatszerûséget nem azért kezdték el jobban szeretni a képzõmûvészetben, mert logikus.
És a szimbólum sem attól szimbólum, mert maradéktalanul megmagyarázható és logikus.
Te ne tudnád, hogy a filmekben minden csalás? Semmi sem úgy van, mint a valóságban, csak igyekeznek elhitetni.
És ez a film mirõl is szól? Arról, hogy miképpen akarják becsapni a tudatot, elhitetni valamit, amire valaki a saját tapasztalatai alapján nem juthatna el. Hát adnak neki virtuális megtapasztalásokat, élményeket, amik miatt azt hiszi majd, hogy a dolgok úgy vannak, amiképp azt virtuálisan átélte. És ebbe akár bele is lehet halni, amint azt Mal példája mutatja.
De a film itt is BECSAP, úgy, hogy észre sem vesszük. Miért is? Mert végig azt hallod: Mal azért halt meg, mert el lett benne ültetve egy gondolat: az élet csak álom, amibõl a halál a felébredés. És a film ezt sulykolja, újra és újra. Csakhogy Mal egyáltalán nem ezt ismételgeti! Hanem azt: "Megígérted, hogy együtt fogunk megöregedni! Megígérted!"
Mal azért halt meg, mert Cobbnak esze ágában sem volt vele megöregedni. És ez egy igen elterjedt, közismerten átverõ mondat, nemdebár? Ezt hányan hiszik el, és hányan csalódnak keserûen? És hogyan lehet megszabadulni ettõl a gondolattól?
De visszatérve: a film nagyon erõsen az önreflexiós alkotások kategóriájába tartozik, vagyis azok közé, amik magáról az alkotásról szólnak. Az álomgyárról. Ez egyértelmû.
Arról, hogyan manipulálják a filmek a világról, a történelemrõl, az emberi kapcsolatokról, az életcélokról való képünket, miképpen torzítják el és hamisítják meg a valóságot. És ne tudnád, hogy különbözõ érdekcsoportoknak megfelelõen? Hogy rengeteg film készül politikai, gazdasági célok érdekében? Kik is adnak pénzt a filmekre?
És ha a torzításról egy torz és hamis és logikátlan képet ad, akkor felháborodsz? :) Mert nem elég becsapós? Mert kilóg a lóláb? De hiszen minden film torz és hamis; minél erõsebb hitetõ hatása van, annál inkább. Ennek a filmnek az a _logikája_, hogy ezt a folyamatot bemutassa. A jelenetek igen jelentõs része máshol már látott, máskor már eljátszott, eleve sekélyes közhelyek ismétlése. A hõs arcán a szigorú elszántság, a marcangoló, eltitkolt fájdalom, az örök szerelem, mellette a naiv zöldfülû tanonc, a nemtörõdöm szerencsejátékos életmûvész stb. A japán pénzember "hamisítatlan" japán szobában tárgyal, az ellenfél lövései soha nem találnak, bezzeg a hõsök azonnal leszedik a névtelen, arctalan gazokat. És így tovább, minden pereg a megszokott kerékvágásban.
De azok a filmek, ahonnan ezek a jelenetek át lettek véve, teljesen hamisak, nem?
Nolan legalább figyelmeztet: ez mind hamis áru, nehogy bedõlj. Úgyhogy "ront a márkajelzésen".
Vagy hogy a szereplõknek nem volt kidolgozott karaktere, nem volt fontos a színészi játék? Hát már hogyne lett volna: õk voltak a "filmes hõsök". Cobb romantikus hõszszerelmes – egy trükkel sikerült a reménytelenül vágyakozót a példás családapával, a legtisztább erkölcsöket a szerelmi gyilkossággal összezsúfolni. Ugyanakkor kiégett, a munkájába belefáradt, rutinos alkalmazott, a törvény elõl menekülõ, illegális munkát végzõ alvilági figura, a legokosabb értelmiségi és a legnagyobb párbajhõs; akinek életének egyetlen célja a két gyerekéhez való hazajutás (akiknek a hangját sem ismeri fel a telefonban és az arcukra sem emlékszik).
Ez utóbbi dolgok logikusak? Hát egyáltalán nem. Pedig a filmek többsége hasonló blõdségekre épül.
Minden jelenet a lehetõ legelcsépeltebb volt. És miért? Mert ez már épít arra a közös álomvilágra, ami már minden nézõnek sajátja, amibe egyszerre lépünk be, és amit az "építészek" találtak ki nekünk.
Pl. érdekes volt a kiszólás: azért esik az esõ, mert az álmodónak nagyon kellett pisilnie. (A filmes esõk ugyebár sohasem igaziak).
A filmes pipáról: szerinted a színész tényleg pipázik? Vagy eljátssza, hogy pipázik?
A piszoárról: ha a kiállítóteremben még egy csomó fürdõszobakellék van, és ráadásul árcédula is van elõttük, akkor bizony piszoár. Ha képzõmûvészeti kiállításon, akkor egy kérdés: meddig mehet el a mûvészet, hol a határ a valóság utánzásában vagy újrateremtésében?
"Itt egyszerûen arról van szó, hogy a mûvészet képes arra, hogy megragadjon az életbõl ismert toposzokat, szimbólumokat, és a saját logikája szerint használja." Nos, ebben a filmben Nolan nem az életbõl vett toposzokat, hanem a filmekbõl. És azt használta a saját logikája szerint.

"Khm arról beszélt, hogy a mátrix akár valóság is lehetne. A világa úgy van felépítve, hogy akár igaz is lehet. Tudjuk, hogy szószerint nem igaz, de akár ez is meglehet. "


Természetesen nem. Azt hiszem, gimis tananyag talán bioszból az anyag és az energiakörforgalom. Nos, az energiaforgalom a Földön "átmenõ" rendszer, mindig vesztesgés, és ezt a veszteséget folyamatosan a Nap sugárzásából pótolja. Na most a Matrix története alapján ez a forrás megszûnt, mivel a Földet a háborúk miatt folyamatos por és felhõréteg takarja.
A gépek pedig egy zárt körforgalmú rendszerbõl próbálják az emberiséget és a saját energiaszükségletüket fenntartani, a halottak cseppfolyósításával. Nos, ez nem mûködhet, tehát a film alapvetésében van súlyos logikai hiba.

SPOILER
A pörgettyû meginog a végén ezt tisztán látni. Eddig én is azt gondoltam hogy álmodja az egészet, de így hogy képbe került a gyûrû, már az az álláspontom hogy tényleg visszatért a gyerekeihez. A pörgettyût illetõen ha valóban lent voltak 50 évig lehet hogy rájött hogy hogyan kell használni.

Azt mindig annyira sajnálom, amikor valaki tök szépen, értelmesen leír valamit, de közben teljesen félrement a rossz kiindulás miatt. Ennek persze legtöbbször a téves szövegértelmezés az oka.

Most ezt az is erõsítette, hogy amirõl írtam, azzal sajnos sokan nincsenek tisztában. Még a filmiparban sem. Azt mondtam, hogy szellemi alkotásnak kell lennie SAJÁT logikájának. Ettõl lesz koherens. Csak attól, hogy valaki red herringekkel dobálózik, még nem lesz mûvész.

Mûvelt vagy, biztos láttál már pár Lynch filmet. A legtöbbnek kérlelhetetlen, kõkemény logikája van, és mégis van benne valami, ami nem enged minket a valóság szintjén értelmezni. Mert nem valóság. De ettõl még tökéletesen logikus. Összefüggõ. És elsõsorban MEGGYÕZÕ. Ez nem sikerült Nolannek. Nem tudta elhitetni, hogy ami kilóg, ellentmondás, az szándékos. Nagyon sokan nem hitték el neki.

Egyébként ezzel a pipás képpel sosem értettem egyet. Valami nem a használhatóságától lesz az, ami. Ha nem így lenne, az már olyan paradoxonokhoz vezetne, hogy ha egy pipát szívnak egy filmben, az igazi vagy sem? Hiszen mi egy képet látunk róla, de azt valaki tényleg használja. Akkor melyik? Ha fogok egy piszoárt, és kiteszem egy kiállítóterembe, az még mindig piszoár?

Itt egyszerûen arról van szó, hogy a mûvészet képes arra, hogy megragadjon az életbõl ismert toposzokat, szimbólumokat, és a saját logikája szerint használja. Új, akár ellentétes jelentést adjon nekik. De hitelesen, hihetõen, és saját logikánkhoz hûen kell tennünk. Valódi paradoxon ugyanis nincs.

http://www.mathematik.uni-bielefeld.de/~sillke/PUZZLES/jigsaw-paradox.html

Bár látszólag paradoxon, van megoldása. Egyetlen csalásra épül fel, ezzel hoz létre paradoxont. Nolan teljesen ötletszerûen dobott be mindenféle csalásokat. Nincs egysége egyszerûen. És nem azért, mert nem valóságos, ezt senki nem kérte számon rajta. Azért, mert ennek a saját világnak a logikájához sem hû.

Szerintem pont azért jó film, mert ilyen vitákat kavar, és sok, nem annyira lényeges dologról csak találgatni lehet, de a fõtéma az kiderül.

***SPOILER***

Elõször is, a végén a pörgettyû tovább pörög, tehát a végén álmodik.
Párizsba repülõvel jutnak el. :) Benne van a filmben.A feleségébe pedig beleültette a gondolatot, hogy álomban jár, és ezt is hitte, szerintem ezért akart megbizonyosodni arról, hogy nem õrült.

''Amikor DiCaprio felriad és ránéz Ken Watanabéra, utóbbi elkezd telefonálni, de nem tudjuk meg a beszélgetés tárgyát.''

Nos, õ mondta, hogy egy telefonnal elintézi, hogy az államokba visszatérhessen a gyerekeihez.Ezért fél, mikor átadja az útlevelét.
Saitot (nem Ken Watanabét) pedig meglõtték, meghalt.Ezért õ nem ébredhetett a repülõn, csak az álmában, mert az volt az álma, hogy visszatér a gyerekeihez, amit csak õ tudott elintézni neki.De szerintem teljesen egyértelmû célzás a búgócsiga arra, hogy Cobb nem ébredt fel.Merthogy elhangzott, hogy ez Mal-é volt, és mikor álmodott, mindig csak pörgött, és nem állt meg.

Nézd, szerintem mûködhet egy film úgy, hogy azt akarja, mindent elhiggy belõle. Hogy elhidd, ez egy koherens és mûködõképes világ, ahol minden klappol, és azt akarja, hogy te is belépj ebbe a világba, a részese legyél.

És mûködhet úgy, hogy figyelmeztet: amit látsz, nem valóság. Ahogy azt Renée Magritte írta: "Egy képet nem szabad felcserélni a dologgal, amit az ember megérinthet. Meg tudja tömni az én pipámat ? Természetesen nem. Ez csak egy vázlat. Ahogy rá is írtam a képre, hogy ez nem egy pipa, az úgy is van. A narancsszelet másolata egyáltalán nem ehetõ."
„Képeim látható alakok melyek semmit sem titkolnak, misztériumot hordoznak. Amint nézik a képeket, az emberek ezt az egyszerû kérdést teszik fel maguknak: Mit akar ez jelenteni? Nem jelent semmit, mert a misztérium nem mást jelent, mint az ismeretlent.”

A festészet már a 19. sz. óta törekszik arra, hogy jelezze: nem a valóság utánzására, leképezésére törekszik. Pl. Csontváry, Van Gogh stb. direkt rosszul, nem szépen akartak festeni. Elkezdtek törekedni a vázlatosságra, a vonalak direkt elrontására. És ha belegondolsz: egy akadémikus festmény vajon megfelelõen ábrázolja a valóságot? Hát nem, az sem, az is ront rajta. Idealizálja, idillivé, túl széppé, túl szabályossá teszi.

De az „új festészet” azt akarja, hogy a valóságot és a mûvészetet ne keverjük össze; ezért szemmel láthatóan ront az összképen.

Én nagyon is el tudom képzelni,hogy Nolan szándékosan rontott, szándékosan tett bele össze nem illõ részeket. Ha emlékszel, részletesen beszélnek a paradox építészetrõl, az önmagába futó lépcsõrõl. Nem véletlenül említik ezt benne, ez figyelmeztetés, hogy magát a filmet is így kell kezelni, így kell értelmezni.

Ez egy film,nem a valóság: a tanulsága pont az, hogy valaki ne rekedjen meg az álmodozás szintjén, tanulja meg elkülönítenia valóságot a fikciótól – ezért segít és ront, hogy észrevedd: amit látsz, csak fikció.
Ugyanakkor a fikció meg is termékenyíti, gazdagítja a valóságot, a kettõ egymásba folyik; a valóság mégis elsõdleges, sokkal gazdagabb; a fikció csak árnyéka a valódinak.

Ja és itt van még egy érdekes írás a filmrõl képekkel a gyûrûrõl és a gyerekek öregedésérõl.

http://revolvingdoorproject.net/2010/07/23/%20inception-what-happened-at-the-end/

Nem tudom, hogy volt-e már, nem olvastam végig, csak kb 3-400 hozzászólást. Kis segítség. http://m.blog.hu/fi/filmdroid/image/peter/inception/inceptiontimline.jpg

Nem kell túlbonyolítani, jó film és kész, megéri a mozijegy árát.
Nem kell minden filmben az új Mátrixot keresn vagy kockánként felboncolni...

Ez egy rendesen összerakott sztori, egy korrekt rendezés és tehetséges színészek - ezek összhangját is ritkán tapasztalni ilyen fokon.
Nekem ennyi elég is a 9 ponthoz.

A kultfilmek különben sem készülnek, azokat a nézõk teremtik :) (kár, hogy ezt sok rendezõ nem tudja :) )

Mindenben igazad van, ráadásul irtó élvezetesen írsz. Csak egyben nem: nem lehet számon kérni a logikai hibákat, mert a film direkt kijelentette, hogy a fõhõs gyakran eltér a saját szabályaitól. És ugyebár az egész film, a fõhõs álma. És mi van, ha álmában egyszerûen elfelejtkezik a szabályról? Nem tudja összehangolni a két álmot, hogy is tudhatná. Mert ilyen az álom.
Vagy az az ötven év, ami alatt le kellett volna égnie az agynak: ez is csak egy duma. Azt álmodja, hogy valamikor álmában leélt ötven évet. Na és mi erre a bizonyíték? Semmi, hiszen csak álom, álmában azt mond, amit akar.
Pl. minden álomszint tele van emberekkel, a váró teljesen kihalt. Állítólag leélnek ötven évet, a végén mégis fiatalok. De aztán mutatnak két öregembert, meg Saito is öreg, de õ fiatal.....erre lehet azt mondani, hogy logikai hiba, de azt is, hogy valójában sose álmodott végig ötven évet. Csak mondja, kb. olyan nagyzolással és túlzással, olyan gyermeteg módon, mint egy gyerek.
És végig hová vágyik? A gyerekeihez, akiknek nem látja az arcát. Lehet, hogy nem is valódi gyerekek, hanem csak az õ gyermeki lénye az, amihez szeretné megtalálni a visszautat, az azzal való intenzív kapcsolatot. Csak egyszerûen nem akar elfelejtkezni úgy szemlélni a világot, mint egy gyerek. Mert az valamilyen okból nagyon fontos.
Pl. ez az "építész" is - hû, ez valami de komoly dolog....erre építésznek, a legfontosabb társának kiválaszt egy kislányt, akit tesztelésképp arra kér, hogy "tervezz egy útvesztõt". Mintha azt mondaná: "rajzolj nekem egy bárányt". És ezért nincs késõbb városhajtogatás sem. Tulajdonképpen egyáltalán nem világos, mi a szerepe az építésznek azon kívül, hogy a havas jelenetben megemlíti, hogy ott tervezett egy útvesztõt, és a szellõzõn át hamar a célhoz lehet jutni.
Ariadné legfontosabb szerepe inkább valami játszópajtás és õrangyal. Egymástól tanulnak. De gyermeteg, aszexuális viszony marad, két kölyökképû színésszel eljátszatva. Ariadnét érdekli Cobb, ezért éppen õ az, aki megszegi a szabályait. Mégis éppen õ az, aki bízik benne (amikor a végén azt mondja: de igen, visszatér).
Aki a filmben a leginkább felnõtt pólust képviseli, az Saito: õ az, aki mindenen átlát, aki cinikus marad, aki hitetlen marad egy álomvilágban is, aki gúnyosan mosolyog, aki mindent pénzzel intéz el, akinek a világát a pénz és a hatalom mozgatja, aki az álmot arra használja, hogy szétrombolja az ellenfelét; Szóval õ a gyermeki álomvilágot profithajhászásra használja – ezért nem véletlen, hogy az álom úgy áll bosszút rajta, hogy a saját csapdájába esik, egyedül és keserûen vénül meg a váróban.

Ez afféle ítélet a hollywoodi pénzmogulok fölött, akik az írók, rendezõk, színészek gyermeteg fantáziáját kihasználják, és pénzt sajtolnak ki belõlük. Szóval, hogy ennek nem így kellene lennie.
Viszont, a pénzmágnások gonosz elvárásai még több kreativitásra ösztönzik az alkotókat; olyasmit találnak ki és valósítanak meg, amit a pénzmágnások nélkül nem tennének meg.