amíg él ember a földön, addig lesz mûvészet. Idén bajszos lett a Mûvészet. Oda se neki. Jövõre jobb lesz :) A dal nem volt rossz, na.

Kedves Mûvelt és Intelligens Fórumozók!
Nagyon régen voltam már itt, fõleg A dal kapcsán fejtettem ki a véleményemet és végig is olvastam sok estén át az összes kommentet ittnemlétem óta...nagyon érdekes és tanulságos volt!
Most az osztrák hölgyúr gyõzelme miatt végigolvastam az összes itteni hsz-t is, hogy nehogy olyant írjak, amit már írtak korábban.
Szóval én nem követtem az elõdöntõket sem, nem értem rá, de a döntõt mindenképpen látni akartam (sajna az elsõ 3-ról lemaradtam a produkciók vége felé meg majdnem elaludtam). Mikor bejöttek a legelején az énekesek és megláttam CW-t....hát mit mondjak, kisebb fajta sokkot kaptam pedig láttam már Dezirét élõben :D...azt hittem káprázik a szemem... De aztán jött Õ. Megpróbáltam végignézni, sikerült is és tetszett is a dal és az elõadásmódja is! Meg is lepett, hogy milyen jó. Persze a kinézetét nem tudtam hová tenni.... Aztán zuhanyzást követõen frissen megnéztem a pontozást...és Õ nyert..
Még mindig sokk hatása alatt voltam...És vagyok is....
Mert ez komolyan elgondolkodtató...rengeteg okból...
(Nekem a hollandok tetszettek legjobban)
Egyetértek az elõttem szólókkal, miszerint bármit énekel megnyeri, vagy pl. mit mond a gyerekének az ember otthon? Anya ez nõ v. ffi....háááát....majd ha felnõ eldönti...de maga a szám pedig paradox módon egész nap a fülemben volt, meg is hallgattam (kizárólag HALLGATTAM) még egyszer nézve a szöveget, és utána is olvastam CW alias Thomas Neuwirthnek... 8 éve osztrák énekes. Elsõ kérdés, hogy mért küldik õt...mi a cél? Sokkolni? Nyerni? Mért nem másnak pl Radics Giginek írta meg ezt a dalt a szerzõ? RG-nek ugyan õ írta a Catch me-t (ami sztem tök béna dal)...Vajon ha kimegy rövid hajjal Gigi fiúruhában és elénekeli ugyan ezt a Fõnixeset mi nyerünk? Vagy ha kimegy lányként ugyanezzel...Kérdéses...
Ja meg a conhca szót én kagylónak ismertem, de mint utánanéztem p_ncit is jelent szóval az -ita képzõvel kicsinyítve meg p*ncika... a Wurst meg vki írta, hogy farkat jelent a szlengben... Szóval F*sz P×ncika a mûvészneve... Bár állítólag egy kifejezésben meg "tökmindegy"-et jelent, ezzel is hangsúlyozandó azt hogy mindegy ffi vagy nõ. Amúgy egy helyes 25 éves srácról van szó, sõt széprõl!!
Az, hogy a nemzetek java nem vállalta fel, hogy nem vállalja fel...hát na...mit is írhatnék, döbbenetes...de a kedves közönség az orosz dal után bezzeg fütyült...ennyit tényleg a toleranciáról...
Szerintem amúgy minden úgy van ahogy lennie kell és egyre jobban mixelõdik majd a férfi és a nõi szerep és ez lesz a faj fenntarthatóság, mert kihal az emberi faj ezáltal... :D

Értem...
Akkor ezek szerint az, hogy Conchita nem a teljesítménye alapján, hanem más szempontok alapján gyõzött, hogy a fesztivál többi résztvevõi milyen rossz szájízzel, csalódottan mehettek haza a belefektetett munkájuk semmibevétele miatt, hogy mindazok az érvek, amiket szép akkurátusan felsoroltam az elõbbiekben, mind nem érdekesek a számodra?
Ezek mind "elmentek a füled mellett"?
Akkor azt kell mondjam, hogy bármennyire szórakoztató és elõrevivõ volt a veled való diskurzus, legnagyobb sajnálatomra, ebbõl a vitából ennél a pontnál kiszálltam.
Ugyanis az a személyes véleményem, hogy egy vitának, egy párbeszédnek akkor van értelme, ha egymás véleményét, érveit figyelembe vesszük, vagy legalább meghallgatjuk, - és ahhoz még az sem kell, hogy egyetértsünk vele.
A parlamenti felszólalással kapcsolatos ironikus megjegyzéseddel egyébként maximálisan egyetértek....:)))

A "MÁR MEGÉRTE!" helyett nagy klasszikusunkat idézve is villoghattam volna elõzõm végén:

"Ez jó mulatság, férfi munka volt!"...

...de végül kissé elbizonytalanodtam ez utóbbi tekintetben :o) Lehet h Conchita is rossz néven vette volna..
Jó mulatság mindenesetre volt. Ott is, itt is.

Én most tényleg rövid leszek, esküszöm :)

1) az idézett Conchita-mondatot nem hallottam, ha volt, volt. Megkérném õt, fejtse ki bõvebben, mit ért(ett) alatta, megvitatnánk.

2) ha véletlenül még nem tudná, üzenem neki: dizájnja, szereplése és gyõzelme itt, Budapesten, a Parlament plenáris ülésén! egy párt frakcióvezetõjét arra ihlette h õt beépítse a beszédébe v a beszéde róla szólt (nem hallottam a fölszólalást, csak tudok róla, ez történt!), nos akkor: így, nagy betûkkel írom, MÁR MEGÉRTE!

Éljen a megbonthatatlan osztrák-magyar avagy K&K (dalnok)barátság! :)

Éljen Kolbász Koncsita Ausztria következõ kancellárja! Azt nem tehetik meg vele, hogy elõítéletbõl és zsigeri gyûlöletbõl nem választják meg. MEGÁLLÍTHATATLAN!!!

Igen, ráismerek: az idézet Várnai Operalexikonjából van, amit megjelenése óta forgatok...nem mintha mindennel egyetértenék, amit ír, de akkor az volt kapható én meg "nagy" operás voltam-vagyok. (Kihez-mihez képest is nagy?) Adott egy másik közismert és témába vágó példa: Caruso az egyetlen pesti fellépésén úgyszólván megbukott, tudtommal azért, mert kotta szt énekelte a Celeste Aida záró B-t, azaz nem az akkor és itt megszokott/kötelezõ forte dinamikával, hanem a nehezebb diminuendoval...(mellesleg?) csillagászati helyárak "árnyékában". A két dolog együtt sok/kevés volt a közönségnek. Ellenpélda: mondjuk egy "Es is vollbracht"-ária (és sok minden más, mittudomén Dido búcsúja h maradjunk az operáknál) kevesebb variálást/"mórikálást" tesz lehetõvé...Ellen-ellenpélda: az általad is említett bel canto stil mostanában megint korhû(bb)en hódít: DiDonato, Flórez vagy a még régebbi zenék már nem is annyira új királynõje, Bartoli, utóbbi hatalmas gyûjtõi/rajongói táborral...meg sok fanyalgóval: "nem bírom a visítását". Hm, én vele kapcs. vhol félúton (belga) vagyok..De már van utódja is ebben a gégeakrobatikában, csak nem jut eszembe a neve. És így tovább...

Tényleg bírom a stílusodat, nem vicc...:)))
Többek között azért, mert néha ugyan vitriolos(nak hat), de sohasem bántó.

A kályha. (Amitõl elindultunk - lehet, hogy több is lesz).

1. Conchita gyõzelme az Eurovíziós Dalfesztiválon.
Hihetetlen indulatokat kavart ez a gyõzelem, elutasító és megengedõ, burkoltan rasszista és homofób, vagy éppen abszolút toleráns és szinte "ájult imádattal" ömlengõ véleményeket generált az õ személye, elõadása és a végsõ gyõzelme. (Ebben a topikban még nem is jött elõ annyira markánsan a két szélsõséges vélemény, - utálat-imádat, - a nemzetközi és a hazai sajtóban annál inkább).
El kellene gondolkodnunk azon, hogy vajon miért.
Ez a megosztottság nem lehet véletlen.
Az egyik oldal minden eddig elfogadott, alapvetõ érték, norma megcsúfolásának, arculütésének tartja az õ gyõzelmét, a másik oldal ezzel szemben a totális szabadság, (szabadosság), a maximális tolerancia, a másság, az eddig elnyomottak gyõzelmének, diadalának tartja ugyanezt a gyõzelmet.
(Nagy vonalakban persze, millió más szempont is lehet még a háttérben.)

Személyes véleményt mondok, abból nem lehet baj - gondolom naivan, aztán ki fog derülni, hogy ezúttal is mit kapok majd a fejemre...:)))
Extremitás, polgárpukkasztás, kitûnés a tömegbõl, "egyszer látod, soha nem felejted el!" - ezek mind érthetõ, elfogadott, régóta bevált eszközök lehetnek egy dalverseny, egy koncert, egy televíziós szereplési lehetõség, egy többszáz millió ember szeme láttára lezajló médiaesemény alkalmával.
Az ötletesség, a kreativitás, az egyéniség kihangsúlyozása - öltözékben, színpadképben, elõadásban - nagyon is díjazandó dolog, ezt nem hogy alábecsülni, egyenesen dicsérni kell.
Viszont.
Amikor a külsõségek, a meghökkentés, a "lenyomom a torkodon, csak azért is!" nyilvánvaló szándéka kerekedik felül egy produkcióban, és ez az egész attitûd elnyomja a valódi teljesítményt, szerintem akkor van baj.
Conchita szépen énekelt, a dala is jó volt, de nem az õ dala volt a legjobb.
Mégis õ nyerte meg a fesztivált.
Pontosabban: õvele nyerették meg a fesztivált.
Még pontosabban: gyakorlatilag bármit énekelhetett volna, bármilyen színvonalon, akkor is õ nyerte volna meg a fesztivált.
A szomorú, - és valószínûleg ez áll a rengeteg indulat hátterében, - hogy ezt ELÕRE LEHETETT TUDNI!
Ahogy mondani szokták, "benne volt a levegõben".

Szerintem, ha az elsõ 5-ben végez, - ami abszolút megérdemelt helyezés lett volna - senki egy rossz szót nem szólt volna az ügyben. A teátrálisan, erõszakosan, demonstratívan való "megnyeretés" volt az, ami mindenkinél kiverte a biztosítékot - nálam is...
A másság, a tolerancia, az elfogadás, az elõítéletek elleni harc terepe nem lett volna szabad, hogy egy olyan verseny legyen, ahol - elméletileg - mindenki azonos esélyekkel indul.
Akik annyira védik Conchitát, csak egy pillanatig gondoljanak arra, hogy mit érezhet a többi énekes, a zenekarok, az együttesek, akik fél éve, egy éve vért izzadva gyakoroltak, próbáltak, hogy a maximális teljesítményt hozzák ki magukból, - hajnalig tartó próbák, összeveszések, vita a technikusokkal, a koreográfia addig gyakorlása, amíg már mindenkirõl szakad a víz, a fények, a hangosítás beállítása, aztán kint Koppenhágában az elõadás napján már egész nap gyomoridegesség, hogy este minden a legjobban fog-e sikerülni, - és akkor jön valaki, aki mindezt a rengeteg munkát, erõfeszítést, igazi teljesítményt egy pillanat alatt a háttérbe szorítja, és a világ arcába nevetve, "küldetésének" biztos tudatában, megnyeri a versenyt...

Egyetlen egy olyan pillanat volt, amikor szabályosan meghûlt bennem a vér.
Conchita, amikor a szavazásoknál már látni lehetett, hogy egyre jobban elhúz a többiektõl, és immár behozhatatlanul vezet, akkor teátrálisan meghatódott, könnyezett, édi-bédi volt, pontosan úgy, ahogy ilyenkor kell.
És a végén, amikor már a kezében volt a gyõzelemért kapott díj, akkor vékonyka hangon elrebegte az ilyenkor szokásos mondatokat, majd egy pillanat alatt váltott, és kõkemény arccal, agresszívan, minden cukormázt elfeledve, beledörögte a mikrofonba, - és egész Európa arcába, hogy:
- MEGÁLLÍTHATATLANOK VAGYUNK!
Na, ekkor éreztem azt, mintha valaki gyomorszájon vágott volna, de jó alaposan...
Egyetlen pillanatig tartott az egész, de nagyon megmaradt bennem, és azóta is többször elgondolkodtam rajta.

Meg azon is, hogy hiába határozom el, hogy röviden írok, általában hosszú lesz belõle.
Mindenkitõl elnézést kérek ezért...:)))

A másik kályhát idõközben ellopták, úgyhogy most - egyelõre - befejezem.:DDD

Bizony, létezik olyan is, hogy öncélú virtuozitás, vagy ízléstelen, önkényes éneklés. Fõleg a múlt század elsõ évtizedeinek operaária-felvételeit hallgatva ma már sokszor elborzadunk, hogy az akkori kor legnagyobb(!) énekesei mennyire nem vették figyelembe a kottában rögzített szerzõi utasításokat, bizonyos hangokon nyaraltak, máskor egész frázisokat csaptak össze, mert különben nem fért volna rá a viaszhengerre (persze ki tudja, lehet hogy egyébként is úgy énekelték). Giglit említetted, aki legendás énekes, a XX. század elsõ felének egyik legnagyobb tenorja volt, de pl. az operalexikonban az olvasható róla, hogy "nem volt mentes a stílusbeli kisiklásoktól, önkényes díszítéseket alkalmazott, kicsit mintha mindig nápolyi dalt énekelt volna".(sic!!!) A század egyik legnagyobb énekese! Akkor a kevésbé nagyokról vajon mit gondoljunk, õk vajon miket mûvelhettek?! Pedig abban az idõben is voltak karmesterek, akikkel "egyeztetni kellett volna! Egyszerûen akkor az volt ELFOGADOTT, az számított normának.
A bel canto-korszakban (tehát Rossini, Donizetti idejében) szokása volt az énekeseknek teljesen átírni az áriákat, végig cirkalmazták teljesen önkényes díszítésekkel, amikhez a szerzõk nemhogy nem adták a beleegyezésüket, de egyenesen felháborítónak tartották. De SZOKÁS volt, és MEGTETTÉK, sokszor a szerzõk JELENLÉTÉBEN is!
Hát ennyit az "aranyszabályról", hogy csak lehet énekelni ami a kottában van.

Csak elõzõm elküldése u t á n pörgettem át a Semprini-olahmiki eszmecserét, bocs. Amit írtam ez alatt, fenntartom. Kottahûség szükséges, de nem elégséges. Énekeseknél maradva (a topik is arrafelé mutat): a nagyok jó érzékkel (és/de eltérõen) variálgatják (át) zeneileg is alakításaikat. Egyéni ízlés + jó/rossz akarat kérdése, ki kit/mit tekint/hall "bravúrosnak", "remekül egyéni felfogásúnak" avagy "önkényesnek", "a mû szellemétõl idegennek". Sokszor ugyanazt én így hallom, te meg pont ellenkezõleg. És ugyanazt az énekest ugyanaz a hallgató egyszer ilyennek hall, másszor olyannak. "Tegnap" (mondjuk 20-30-50 éve) tetszett, ma meg (már) nem. Akár uabban a szerepben, sõt áriában! Nem kell Gigliig visszamenni. Én, teszem azt, azt mondom: Callas a tökély (tényleg azt mondom, de milyen jogon is??),
felharsan(na) a kórus: na ne má'!! Rémes perszóna, megcsukló magasságok stb. (Remélem, azért nem sokan vannak.) Nem folytatom.

Ceterum censeo: éljen és virágozzék Conchita :) ... és vágassa le a szakállát. Vagy hagyja meg. És legyen férfi. Vagy legyen nõ. Vagy legyen, ami akar. Akkor is õ gyõzött, ha, mint ahogy otthon mondtuk: a fél világ "kecre áll". Sajna nem tudom, mi az a "kec" :/

Van olyan hangszeres, aki igyekszik korhûen játszani, gondolván arra, milyen volt abban az idõben a hangszer technikai lehetõsége. Más viszont a virtuozitással akar új értelmet adni a többszáz éves mûnek."Modernebbé" teszi, vagy a mai rohanó kort nem akarja unalmasan lassú elõadásmóddal hergelni.
Ezt is olvastam valahol: egy fuvolista a h-moll szvit Badinerie tételét játszotta volna háromszoros tempóban, mint eredetileg szólhatott a fafuvolák billentyûk nélküli adottságai miatt. A karmester így figyelmeztette tapintatosan: mûvész úr, én nem tudok olyan gyorsan vezényelni, mint ahogy ön fuvolázik.
Azt is hallottam már, hogy zeneszerzõk nincsenek mindig tisztában a hangszerek, énekesek technikai lehetõségeivel, s olyan melódiát írnak, amit bármennyi gyakorlás mellett is képtelenség elõadni. Ilyen esetben az utókor megszelídíti a mûvet. De azt nem hiszem, hogy egy elõadó önkényesen átírja a mûvet, akár azzal az indokkal, hogy neki nem tetszik, vagy nem tudja megformálni.Nagyzenekar esetében sem tudom elképzelni, hogy a klarinétos eltér a kottától. Könnyûzenében lehet, hogy hagyják az éppen szólistát improvizálni, de az is "parton belül" marad.

Egyet-nem-értésünk csak látszólagos! Valójában sztem nagyon is közel vagyunk a két utcsó bekezdésed alapján.

1) "nagy mûvészek": pont errõl van szó. "Kié a legjobb Beethoven-hgv. felvétel?" Van erre tuti válasz? Nincs. Vagy pl. karmesterek: na ott aztán pláne nincs mérce. Toscanini: minden 100% partitura szt... Walter: szabad(os)an, h csak két klásszikus koncepciót hozzak. Nem beszélve egyebekrõl: tempó(k), dinamika, zongoristák: billentés, hegedûsök: "vonókezelés" stb.stb. Énekesekrõl már nem is szólva, akiket ráadásul "holmi" rendezõ(k) is nyomorgat(nak) + karmester(ek).

2) zenekari mûvészek: papírforma szt persze h a "látatlanban legjobb" gyõz. Papírforma szt. Valóságban viszont az utánlövés kezdetû gondolatod = utcsó mondatod "vihet" mindent, na jó, nem "visz" mindent, csak v i h e t.
Avagy: levajazott próbajáték mint "egyéb szempont/ok"...

Ennyit Conchitáról :)

Hatásos volt a válasz, akkor viszont én is idézek tõled, akkor fair a játék.

"ezek az úgynevezett bravúrhangok, melyeket még a szerzõ életében az énekesek tettek bele az énekszólamokba, a szerzõ pedig jóváhagyta, mondván, ha ettõl nagyobb sikerük lesz, ám tegyék."

Még a szerzõ életében!
Tehát nem hasraütés-szerûen, nem az énekes hangjának aznapi állapotától függõen, - "gyerekek, ne haragudjatok, ezt most nem éneklem ki, kicsit fáradt a torkom", - nem pillanatnyi hangulatból fakadóan - "ma valahogy nincs kedvem kornyikálni, ezt a négy taktust most hagyjuk ki, ha lehet", - és a sor hosszan folytatható.

Még egy idézet, szintén tõled.

"A sor még hosszan folytatható más (többnyire olasz) zeneszerzõkkel is, akiknek a mûveibe más hangokat applikáltak az idõk folyamán, és ezt a hagyományt szinte minden karmester és énekes tiszteletben tartja,"

"Az idõk folyamán" - tehát évtizedek, néha évszázadok alatt - "és ezt a hagyományt..." - tehát olyan hangokat, amik idõközben hagyománnyá, jó értelemben vett, megkövesedett változtatássá, szokássá váltak.
Ha egy változtatás, a szerzõ eredeti szándékától eltérõ, új hangok bevitele történik egy zenemûbe - de ez nagyon hosszú idõvel ezelõtt történik, olyannyira, hogy a változtatás az egész szakma által, mára már teljesen elfogadott és tiszteletben tartott hagyománnyá válik, - akkor gyakorlatilag ez lép elõ elsõszámú változattá.

Bizony, Kiri Te Kanawa, vagy Placido Domingo sem énekelhet mást, mint ami a kottában le van írva, vagy ha mást akar énekelni, akkor azt elõtte egyeztetnie KELL a karmesterrel!
Önállóan, szólás nélkül, önkényesen nem teheti meg, - teljesen mindegy, hogy mekkora mûvész egyébként.
Talán tudtodon és akaratodon kívül, de a te példáid az én álláspontomat erõsítették meg.

Egy utolsó megjegyzés.
Vannak, akiknek bizonygatniuk kell, hogy így meg úgy értenek valamihez.
Én nem érzem úgy, hogy közéjük tartoznék.
Usain Boltnak sem kell bizonygatnia, hogy meglehetõsen gyorsan tud futni...

Bocsi, de rég nem a hangszeresekrõl volt szó amikor azt írtad hogy - idézlek: SENKI NEM ÉNEKELHET MÁSIK HANGOT, aztán felhoztad példának Kiri Te Kanawát meg Plácido Domingót, õk sem hangszeresek ugyebár, akkor most mirõl is beszélünk?!
Abban viszont egyetértünk, hogy bármiféle vita totál értelmetlen, mert kivétel nélkül mindenki meg van gyõzõdve a saját igazáról, azonban sokan egyáltalán nem értenek ahhoz, amihez hozzászólnak, ebbõl aztán gyakran orbitális baromságok sülnek ki. Én is csak azért szóltam hozzá, mert annyira bizonygattad, hogy így meg úgy értesz hozzá, bár ezt nyilván nehéz elismerni, de bizonyos dolgokban neked se volt igazad, PONT.

Tiszteletben tartom a véleményedet - tudva, hogy operai kérdésekben szakértõ vagy, - viszont kénytelen vagyok megismételni azon kijelentésemet, hogy én nem énekesekrõl hanem HANGSZERES elõadókról beszéltem.
Az elõzõ hsz.-emben - azt hiszem, - eléggé alaposan körüljártam a kérdést, ami annak a felvetésnek a nyomán merült fel, hogy nagyon sokféleképpen lehet elõadni egy komolyzenei darabot, amire én azt mondtam, hogy igen, ami az elõadás módját, tempóját, dinamikáját és hangulatát illeti.
De a kottában leírt hangokon változtatni nem lehet, illetve, ha ez megtörténik, akkor az az elõadó saját változata, variációja, amit egyébként minden esetben feltüntetnek a mûsorfüzetben, a plakátokon, vagy a lemezeken, CD-ken.

Azt nem teheted meg, hogy a hangversenyteremben kiteszed magad elé egy zongoraverseny kottáját, és ahhoz képest más hangokat játszol.
Már csak azért sem, mert a zeneértõ közönség rögtön észrevenné, és azt hihetné, hogy véletlenül melléütöttél.

Egyébként a magam részérõl értetlenül állok az itt kialakult polémiát látva, erõltetettnek, és kissé feleslegesnek tartom.
Az egész onnan indult, hogy azt mondtam, - és ezt a véleményemet maximálisan fenntartom, - hogy a komolyzenében vannak objektív szempontok, amik alapján meg lehet ítélni egy zenész felkészültségét, hangszertudását, míg a könnyûzenében ez sokkal inkább szubjektív megítélés kérdése, egyszerûen arról van szó, hogy tetszik-e, amit az illetõ zenész játszik, vagy sem.

"Ajjaj... ez a hozzászólás kissé öntökönbökés szagú lett."

Bizony, kedves fórumozó társam! Nagyon is az lett!
De a fent említtet testtájék ezúttal nem nekem fáj, de nem ám!

Én ugyanis az egész hozzászólásom folyamán végig HANGSZERES elõadókról, hangszeres zenei teljesítményrõl beszéltem!
Te pedig két csodálatos kórusmûrõl, szimfonikus nagyzenekarok által kísért kórusmûvekrõl, - amelyekrõl én egyetlen szót sem szóltam!
Tehát, úgy néz ki, hogy az elõbbi hozzászólásod kissé mellément, már meg ne haragudj, hogy ezt megemlítem.
Mi a köztünk lévõ vita tárgya?
Ahány elõadás, annyi változat - mondod te.
Igen, ami a dinamikát, a tempót, az átadott érzelmeket, a szüneteket, az elhalkulást, felerõsödést, a tempót és millió más apróságot jelenti.
A kórus sok mindent megtehet egy dalmû, egy kantáta, egy opera elõadása alatt, a karmester értelmezése miatt lehet sokféle értelmezése a darabnak, egy dolgot azonban senki nem tehet meg.
Sem Kiri Te Kanawa, sem Placido Domingo, sem Miklósa Erika, - akármekkora mûvészek is õk, - de ugyanígy nem tehetik meg a milánói Scala, vagy a Metropolitan kórusai sem.

SENKI NEM ÉNEKELHET MÁSIK HANGOT AHHOZ KÉPEST, MINT AMI A KOTTÁBAN LE VAN ÍRVA!!!
Ez egy aranyszabály, amitõl eltérni nem lehet!

Énekelhetnek lassan, gyorsan, halkan, vagy hangosan, erõteljesen, vagy lágyan, de nem énekelhetnek más hangot!!!
A zeneszerzõket, és az általuk leírtakat - a komolyzenében mindenképpen - mindenki tiszteletben tartja.
Bocsánat, hogy jöhetne ahhoz bárki, hogy kénye-kedve szerint megváltoztassa, átírja egy zseniális zeneszerzõ által leírt hangokat?...

Virtuóz, világszerte ismert és népszerû hangszer mûvészek - Cziffra György, Fritz Kreisler, és mások, - sokszor megtették és megteszik, hogy Liszt, vagy Paganini témáira saját variációkat játszanak, ezek általában hihetetlen virtuozitásról tesznek tanúbizonyságot, de persze ehhez az kell, hogy valaki olyan zseni legyen, mint például Cziffra György - akit egyébként egybehangzóan mindenki a 20. század legvirtuózabb zongoramûvészének tart, joggal.

Ennek a meglehetõsen hosszúra sikeredett hsz.-nek többek között az a tanulsága, - kedves fórumozó társam, - hogy egy adott témában lehetõleg az nyilvánítson szakmai véleményt, aki legalább némileg jártas abban a dologban.
Másként kifejezve: aki nem tud arabusul, az ne beszéljen arabusul...:DDD
További minden jót kívánok!...)))

Hoppá, kifelejtettem, hogy a Belorusz Cheescake minden szempontból kimagasló szerintem, sõt a hollandusok után én magamnak be is teszem mindjárt a második helyre. Valahogy elgondolkodtam néhány dolgon a zenék kapcsán.Megnyugtató, békés dolgokon.
Merthogy észrevettem egy különös jelenséget, hogy kifejezetten két olyan produkciót választottam, ahol mily meglepõ, egy férfi és egy nõ van jelen. A tudatalattimban valószínûleg mélységesen elkötelezettje vagyok annak az elméletnek, hogy a szerelem egy férfi és egy nõ között kialakulván éri el legmagasabbrendû funkcióját, és a nõ legyen nõ, a férfi pedig legyen férfi, és lehetõleg álljanak egymás mellé szorosan. :-)

Mert erre a kombinációra alapul a biológiai élet, és ennek szépségét semmilyen korszerû, élenjáró, mássággal szemben toleráns szemlélet nem tudja elhomályosítani.

Ezért is van az, hogy végtelenül taszítanak a szakállas nõk, még akkor is, ha netán jól énekelnek. :-)